BLOODY ROOTS - Újabb pusztító thrash album készül

Ficzek András, Vörös Attila és Farkas Zotya is besegít

2012. augusztus 21. (kedd) 07:34

November 5-én jelenik meg a Bloody Roots második albuma, 'Az ígéretek földjén', amelyre a csapat tervei szerint felkerül egy Vörös Attila (Leander Rising), valamint egy Farkas Zotya (Ektomorf) szerzemény is. A Moby Dick éléről is ismert Bloody Roots frontember, Schmiedl Tamás szerint zeneileg és szövegileg sem akartak radikálisan elkanyarodni a 2010-es debütáló album, az 'Isten kezében' thrashes vonalától:

"Az első albumhoz képest mindenképpen változás, hogy ott csupán öt dalszöveget írt Ficzek András a Dalriadából, most azonban minden szöveg tőle származik. Az Isten kezében egy konceptalbum volt, ezt most nem terveztük annak, végül mégiscsak egy tartalmilag összetartozó, egységes dalcsokor állt össze.



 


Érdekes, de 'Az ígéretek földjén' lemezcím előbb született meg, mint a hozzá köthető dal, mert egy olyan címben gondolkodtam, ami nem egy adott dalhoz, dalcímhez köthető, hanem jellemezni tudja az egész album hangulatát. Andris végül csak beleszőtte ezt a kifejezést egy még készülő szövegébe, így ha némi csavarral is, de lett címadó dalunk!

Zenei szempontból is tovább visszük a debütáló album vonalát, ugyanakkor rengeteg újításra is lehet számítani. Ismét egy pusztító thrash album készül, de az elődjénél dalcentrikusabb, emészthetőbb formában! A gyors témák mellé nagyon súlyos középtempókat hoztunk be, így sikerült még változatosabbá tenni a dalokat, de az nek terén is lesznek újszerű megoldások. Több helyen is nagyívűbb, klasszikusabb, dallamosabb refrének váltják majd a harapósabb, kiabálós részeket.






 

A vokáloknál ismételten Ficzek Andris fog segédkezni, és néhány dalban önállóan is hallatja majd a hangját, akárcsak legutóbb. Ami a szólókat illeti, több helyen is visszahoztuk az ikergitárokat, néhol a klasszikus ízeket is, de azért a vadabb tekerések is megmaradtak! A stúdiómunkálatokat most is otthon végezzük, az MD Stúdióban."


Az új Bloody Roots album grafikai munkálatait Borbás Robi (Grindesign) végzi, aki olyan bandákkal dolgozott már, mint a Kreator, az As I Lay Dying, a Suicide Silence, vagy a Leander Rising..


"Robinak nagyon egyedi, karakteres, újszerű stílusa van, és óriási megtiszteltetés, hogy vele dolgozhatunk!"




COVER BLOODY COVER AKCIÓ


Az új Bloody Roots lemezhezt kapcsolódóan Smiciék meghirdettek egy 'Cover Bloody Cover' elnevezésű akciót is:


"Készítsd el az 'Isten kezében' album bármelyik dalának hangszeres 'cover' videóját, töltsd fel a Youtube-ra, küldd el nekünk a linket, mi aztán megosztjuk a felvételedet az oldalainkon, a legjobbak pedig felkerülnek az új Bloody Roots album DVD mellékletére is!

Külföldön nagy kultusza van a cover, azaz feldolgozás videóknak, az úgymond Youtube-covereknek, a kezdőtől a vérprofi zenészekig sokan készítenek ilyesmit. Sok lehetőség is rejlik bennük, és ezt mi sem példázza jobban, mint Vörös Attila Nevermore és egyéb coverjei, amelyek minden bizonnyal nagyban hozzájárultak a hihetetlen sikersztorijához, és ahhoz hogy végül Jeff Loomis mellett gitározhatott a Nevermore-ban. Tehát még ilyen szinten is működik a dolog, érdemes ebbe energiákat fektetni!

Az utóbbi években már itthon is egyre többen felfedezték fel az ilyesfajta bemutató videókban rejlő lehetőségeket, és mi most ehhez szeretnénk további kedvet csinálni - természetesen Bloody Roots dalokon keresztül. A dalok többsége nem kifejezetten könnyű, de szerintem rengeteg a jó gitáros itthon, ugyanakkor a kezdőbb gitárosok számára is vannak megoldható feladatok, könnyebben eljátszható dalaink.

Van jó pár saját készítésű TAB-unk, ami azért nagy segítség a témák leszedéséhez, megtanulásához! A gitározás és a cover játékban való részvétel öröme mellett igyekszünk minél nagyobb publicitást adni az elkészült videóknak, hiszen azon túl, hogy megosztjuk a zenekar netes oldalain, a legjobbakat az új Bloody Roots album DVD mellékletére is szeretnénk feltenni!

További hab a tortán, hogy a Dunlop hazai forgalmazójának, az IFK Hungária kft.-nek köszönhetően a résztvevők között hangszerhez kapcsolódó ajándékcsomagokat is kisorsolunk!

Mindenkinek jó gitározást és videókészítést!"

TAB iránt itt érdeklődhetsz: info@bloodyroots.hu


www.bloodyroots.hu

www.facebook.com/bloodyrootsband



BLOODY ROOTS - Az egyik vendég, Vörös Attila a szólóját rögzíti az új lemezhez




BLOODY ROOTS - Stúdiózás 2012, I. rész (Schmiedl Balázs gitáros)




BLOODY ROOTS - Stúdiózás 2012, II. rész





 

Hozzászólások

[010632]
RockerMartin
Na, ez a hír hiányzott. :) Már alig várom, hogy hallhassam. :) Ha legalább olyan jó lesz, mint az első album, akkor nincs miért aggódni.
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
MAN ON MAN - A Youtube leszedte a Faith No More billentyűs meleg projektjének videóját
2020. május 25. (hétfő) 06:48

Pár nappal ezelőtt jelentette be új projektjét a Faith No More billentyűse, Roddy Bottum, és akkor be is mutatta a Man On Man első klipes dalát, a Daddy-t, amit azóta letiltott a Youtube. Roddy szerint az ok "sexual violations" volt, akármit is jelentsen ez. ( (Nemi erőszak? Szexuális ábrázolással kapcsolatos szabályszegés?) A videó mindenesetre továbbra is megnézhető a projekt Instagram oldalán:  www.instagram.com/manonmanmusic Mivel a Faith No More sem tud turnézni jelenleg, a karantént használta ki az évtizedek óta ismerten meleg Roddy Bottum, aki a barátjával, Joey Holmannel indította el ezt a projektet, a jelszó pedig az volt: "meleg szerelmesek meleg zenét csinálnak". Roddy azt mondta a projekt kapcsán, hogy dokumentálni akarják ezt a mostani történelmi helyzetet, valamint azt is kihangsúlyozni, hogy milyen fontos a kreativitás és az összetartozás.   Klip nélkül a Daddy dal:    

ARCHAIC - Eldöntötték: nem keresnek új énekest, négyesben folytatják
ARCHAIC - Eldöntötték: nem keresnek új énekest, négyesben folytatják

Még május elején jelentette be Jósa Tamás énekes, hogy kiszáll a thrasher Archaic-ból, a csapat pedig némi tanakodást követően úgy döntött, hogy nem keresnek új énekest, Erdélyi...

JOURNEY - Újra teljes a felállás, megvannak a kirúgott tagok utódai
JOURNEY - Újra teljes a felállás, megvannak a kirúgott tagok utódai

Az még márciusi hír volt, hogy a legendás arénarocker Journey megvált Steve Smith dobostól és Ross Valory basszusgitárostól - üzleti és jogi nézeteltérések miatt. Az 1973 óta...

STABBED - Groove-os, progos metal súly, új EP a budapesti csapattól: Never Here
STABBED - Groove-os, progos metal súly, új EP a budapesti csapattól: Never Here

Never Here címmel megjelent és végig is hallgatható a groove-os, progos, súlyos metalt nyomató Stabbed új EP-je, a 2017 tavaszán megjelent Long Way Down album folytatása. Az egyik dalhoz...

FLOOD IN THE DESERT - Lemezelőzetes új dal érkezett: Egy új nap virrad ránk
FLOOD IN THE DESERT - Lemezelőzetes új dal érkezett: Egy új nap virrad ránk

Egy új nap virrad ránk címmel egy szöveges videóval kísért friss dallal jelentkezett a budapesti Flood In The Desert. A 2008-ban alakult heavy metal banda 2015-ben adta ki az Árvíz a...

SOULFLY - Új koncert EP New Yorkból és mellé egy friss koncertvideó is
SOULFLY - Új koncert EP New Yorkból és mellé egy friss koncertvideó is

Live Ritual NYC MMXIX címmel egy digitális koncert EP-vel jelentkezett a Max Cavalera vezette Soulfly. A 7 nótát tartalmazó EP anyagát a 2018-as Ritual album turnéjának New York-i...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS