STEVE VAI - Egy újabb dal a friss albumról - énekkel

Augusztus 1-jén G3 buli az Arénában

2012. július 25. (szerda) 11:01 | utoljára módosítva: 2012. július 25. (szerda) 11:05

Augusztus 1-jén a Budapest Arénában G3 koncert lesz, amelyen a virtuóz gitárjátékra kihegyezett koncertsorozat alapítója, Joe Satriani mellett Steve Vai és Steve Morse (Deep Purple) lép fel. A koncert 3 különböző zenekar 40-45 perces előadásából áll majd, a végén pedig jön a közös G3 Jam.



 


Steve Vai új stúdióalbuma, a The Story Of Light augusztus 14-én lát napvilágot, és most már egy énekes dalt is be tudunk mutatni az anyagról.

A 12 számos lemez nagyrészt instrumentális lesz, de az énekes/dalszerző Aimee Mann például duettezni fog Steve-vel a No More Amsterdam tételben, amelynek egyébként társszerzője is volt. A Voice nevű tehetségkutató egyik döntőse, Beverly McClellan énekesnő pedig a most debütáló dalban hallható, a John The Revelator-ben, ami egy '30-as évekbeli gospel/blues klasszikus feldolgozása. Ezt a tételt még különlegessebbé teszi, hogy a blues énekes Blind Willie Johnson savban áztatta hangja is hallható benne.


"Ez a dal talán sokakat meglep majd - mondta a tétel kapcsán Steve. - Mi a francot csinál már?! (nevet) Kissrácként nem voltam valami nagy blues rajongó, inkább rockban, meg komplexebb dolgokban utaztam. Minden blues annyira szimplának tűnt, hogy nem is értettem az egészet. Csak később ástam le a gyökerekhez, akkor kezdtem el értékelni ezt a világot.

Amikor felfedeztem Blind Willie Johnsont és a John The Revelator dalt, totálisan elhűltem tőle! Annyira misztikus és súlyos volt... Szinte azonnal meg is jelent a fejemben, hogy milyen lenne súlyos gitárokkal. Végül az eredeti felvétel egy részletét licenszeltem a Sonytól, és köré építettem fel ezt a dalt.

A végeredmény nem hagyományos, ez nem egy gospel - gigantikus heavy metal gitárok dörrennek meg benne. Imádom!

Tudtam, hogy éneket is szeretnék rá, de úgy gondoltam, hogy ehhez az én hangom nem elég. Aztán egy rendezvényen összeakadtam Beverlyvel, aki teljesen elkápráztatott a hangjával, az erejével, a kifejezőkészségével. Rögtön tudtam, hogy ehhez a számhoz rá van szükségem. Beverly a saját turnémra is eljön majd velem."


STEVE VAI - John The Revelator (a 2012-es The Story Of Light albumról)




STEVE VAI - Gravity Storm (a 2012-es The Story Of Light albumról)



G3 Tour 2012
Viegato, Olaszország - 07/22

STEVE MORSE
- Name Dropping
- On The Pipe
- The Introduction
- Here And Now And Then
- John Deere Letter
- Baroque 'n' Dreams
- Rising Power
- StressFest
- Cruise Control (Dixie Dregs)

STEVE VAI
- The Audience Is Listening
- The Animal
- Tender Surrender
- Building The Church
- Whispering A Prayer
- The Crying Machine
- For The Love Of God

JOE SATRIANI
- Flying In A Blue Dream
- Ice 9
- Satch Boogie
- Dream Song
- Crystal Planet
- God Is Crying
- Always With Me, Always With You
- Surfing with the Alien

G3 Jam
- You Really Got Me (The Kinks)
- White Room (Cream)
- Rockin' In A Free World (Neil Young)



SATRIANI, VAI, MORSE - You Really Got Me (közös jam, Amsterdam, 07/20)



 






STEVE VAI - The Story Of Light
(08/14 - Favored Nation)

01. The Story Of Light
02. Velorum
03. John The Revelator
04. The Book Of 7 Seals
05. Creamsicle Sunset
06. Gravity Storm
07. Mullach A'tSi
08. The Moon And I
09. Weeping China Doll
10. Racing The World
11. No More Amsterdam
12. Sunshine Electric Raindrops







 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High
2021. április 17. (szombat) 08:46

Hardware címmel június 4-én jelenik meg Billy Gibbons harmadik szólóalbuma, első előzetesként pedig a Desert High dallal lehet barátkozni. A ZZ Top gitáros/énekese 2015-ben adta ki az első szólólemezét Perfectamundo címmel, majd 2018-ban jött a The Big Bad Blues, az új lemez pedig Matt Sorum dobossal (The Cult, Guns N' Roses stb.) készült, aki már 2018-tól turnézott Billy Gibbons-szal. A dalokban Austin Hanks gitáros is játszik. Ellentétben az első két szólólemezzel, ezúttal a saját dalok vannak túlsúlyban, mindössze egyetlen feldolgozás született, a Hey Baby, Que Paso, amit eredetileg 1990-ben vett lemezre a Texas Tornados. A Stackin' Bones dalban vendégként a Larkin Poe duó is hallható. Az új anyag felvételei a kaliforniai sivatagban készültek, akárcsak az első klip, amit a Joshua Tree Nemzeti Park közelében forgattak, nem messze a Palm Springs-beli Escape stúdiótól. Billy Frederick Gibbons: "A nyári hőségben pár...

CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined
CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined

Megjelent és végig is hallgatható az új Cannibal Corpse lemez, a Violence Unimagined. A 2017-es Red Before Black lemez utódjának producere/hangmérnöke ezúttal is Erik Rutan volt (Hate...

SERJ TANKIAN - Új videó a System Of A Down énekesétől: Your Mom
SERJ TANKIAN - Új videó a System Of A Down énekesétől: Your Mom

Elasticity címmel egy 5 tételes EP-vel jelentkezett a múlt hónapban a System Of A Down énekese, Serj Tankian. Az EP Your Mom című dalához most egy friss szöveges videó is született....

GO AHEAD AND DIE - Animációs videóval egy friss dal Max Cavalera új csapatától: Toxic Freedom
GO AHEAD AND DIE - Animációs videóval egy friss dal Max Cavalera új csapatától: Toxic Freedom

Attól bizonyára már értesültél, hogy Max Cavalera (Soulfly, Killer Be Killed, Cavalera Conspiracy, ex-Sepultura) egy újabb projektet hozott össze Go Ahead And Die néven. A bandában...

AURORA - Májusban jön az új stúdióalbum, klippel a címadó dal: Teszt alatt a türelem
AURORA - Májusban jön az új stúdióalbum, klippel a címadó dal: Teszt alatt a türelem

Teszt alatt a türelem címmel május 21-én jelenik meg az új Aurora album, a klippel kísért címadó dallal pedig máris megismerkedhetsz. "Elkészült az új Aurora nagylemez! A május...

FEAR FACTORY - Korhatáros videóval az első dal a júniusi albumról: Disruptor
FEAR FACTORY - Korhatáros videóval az első dal a júniusi albumról: Disruptor

Azt már tavaly ősz óta tudjuk, hogy kijön idén egy új Fear Factory album, a tizedik a sorban, most pedig itt az első dal a június 18-án megjelenő Aggression Continuum lemezről. Ismerkedj...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS