HELSTAR - Jubileumi DVD még a pesti buli előtt

Szeptember 12-én végre Budapesten is fellépnek

2012. július 25. (szerda) 19:41 | utoljára módosítva: 2012. július 25. (szerda) 20:05

Augusztus 31-én jelenik meg a texasi metal színtér egyik legkomolyabb veteránjának számító Helstar új DVD-je, a 30 Years Of Hel, amit a James Rivera énekes (Malice, Vicious Rumors stb.) vezette banda idén márciusban, a szülővárosában, Houstonban tartott jubileumi koncerten rögzített. A DVD+2CD kiszerelésű csomag a buli felvétele mellett interjúkat is tartalmaz majd.

A '80-as évek legelején alakult Helstar már a demós időszakban is nemzetközi ismertségre tett szert, majd 1984-ben adták ki a Burning Star című debütáló albumukat, amit a Remnants Of War és az A Distant Thunder követett. Az 1989-es Nosferatu album sikere ellenére a '90-es évek nem kedveztek a power/speed bandának, és az 1995-ös Multiple In Black album sem sikerült valami fényesen, így eltűntek a színről, és csak 2007-ben tértek igazán vissza, mégpedig a Remnants Of War albumos felállásukban. Azóta három lemezt is kiadtak, a legutóbbi a 2010-es Glory Of Chaos volt.

Szeptember 12-én végre Budapesten is fellép a Helstar, ami 30 után már igencsak esedékes volt, ráadásul egy másik kult csapattal, a dallamrocker Lillian Axe-szel adnak majd közös bulit, de a koncerten további négy heavy metal banda is színpadra lép, az oszrák Mortician, az énekesnős kanadai The Order Of Chaos, a dán Seven Thorns és a svájci Emerald.

A kihagyhatatlan underground esemény
Facebook oldalát itt találod.
 



HELSTAR - Pandemonium (a 2010-es Glory Of Chaos albumhoz)










HELSTAR - 30 Years Of Hel


DVD
01. Angels Fall To Hell
02. Toward The Unknown
03. Suicidal Nightmare
04. The King Is Dead
05. Burning Star
06. To Sleep Per Chance To Scream
07. The Plague Called Man
08. Evil Reign
09. Monarch Of Bloodshed
10. Winds Of War
11. Good Day To Die
12. Wicked Disposition
13. Pandemonium
14. Bitter End
15. Harker's Tale
16. Angel Of Death
17. Baptized In Blood
18. Alma Negra
19. The King Of Hell
20. Run With The Pack


CD 1
01. Angels Fall To Hell
02. Toward The Unknown
03. Suicidal Nightmare
04. The King Is Dead
05. Burning Star
06. To Sleep Per Chance To Scream
07. The Plague Called Man
08. Evil Reign
09. Monarch Of Bloodshed

CD 2
01. Winds Of War
02. Good Day To Die
03. Wicked Disposition
04. Pandemonium
05. Bitter End
06. Harker's Tale
07. Angel Of Death
08. Baptized In Blood
09. Alma Negra
10. The King Of Hell
11. Run With The Pack

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
PHRENESIS - Modern metal Győrből, az első EP: Acheron
2021. január 21. (csütörtök) 18:13

Acheron címmel megjelent és végig is hallgatható a modern metal / metalcore vonalas győri Phrenesis hat tételt tartalmazó bemutatkozó EP-je. "Dalainkat a kilátástalanság és a reménytelenség okozta érzelmi hullámvasút ihlette. Témáink között helyet kapott az otthonunk és létünk rémálommá válása (Áldozat), a bosszú (Azt hazudtad), a csalódás (Angyal), az önpusztítás (Nem bánom) és végül a világunk. Ez a világ csak egyszer elégeli majd meg, hogy mindent megad a semmiért cserébe (Zafír). Csak úgy elolvasni is érdemes a szövegeket, miután meghallgatta valaki az EP-t, mert úgy teljesen más atmoszférával rendelkeznek, mint dalba foglalva."   www.facebook.com/phrenesismetal     PHRENESIS - Acheron EP (2021) ACHERON by Phrenesis    

AUGUST BURNS RED - Animációs videóval egy vadonatúj dal: Standing In The Storm
AUGUST BURNS RED - Animációs videóval egy vadonatúj dal: Standing In The Storm

Új dallal indította a 2021-es évet az August Burns Red. Ismerkedj meg az animációs klippel kísért Standing In The Storm nótával! Az amerikai metalcore arcok animációs videóját Stefano...

ISATHA - Ismerkedj meg a budapesti extrém folk metalosok új albumával: From Here To Beyond
ISATHA - Ismerkedj meg a budapesti extrém folk metalosok új albumával: From Here To Beyond

From Here To Beyond címmel megjelent és végig is hallgatható az extrém folk metalos budapesti Isatha 9 tételes második albuma. Az első nagylemezük a 2013-as Erdei regék volt. Az Isatha...

MOONSPELL - Február végén érkezik a Hermitage album, új dal és klip: All Or Nothing
MOONSPELL - Február végén érkezik a Hermitage album, új dal és klip: All Or Nothing

Hermitage címmel február 26-án jelenik meg az új Moonspell album, a 2017 őszén kiadott 1755 lemezük utódja, harmadik előzetesként pedig már itt is van a videoklippel kísért All Or...

KISS - "A rock'n'roll és a képregények voltak a legjobb tanáraim"
KISS - "A rock'n'roll és a képregények voltak a legjobb tanáraim"

Az American Songwriternek nyilatkozott a KISS egyik frontembere, Gene Simmons, többek között arról, hogy mennyire fontosak voltak számára annak idején a képregények. "Tudod, amikor...

BAD RELIGION - Az elme felszabadítása
BAD RELIGION - Az elme felszabadítása

Emancipation Of The Mind címmel egy eddig kiadatlan dalt tett közzé a kaliforniai punk rock legenda Bad Religion Ez a nóta eredetileg a legutóbbi albumhoz, a 2019 tavaszán kiadott Age Of...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS