LAMB OF GOD - Az ügyvéd szerint Randy hazamehet majd

Kérdés, hogy mi lesz az amerikai turnéval

2012. július 24. (kedd) 06:34

Továbbra is teljesen homályos a kép a lassan négy hete előzetesben tartott Lamb Of God frontember, Randy Blythe ügyében, ráadásul augusztus elsején elindulna a LOG amerikai turnéja a Dethklok és a Gojira társaságában. Már érkeztek olyan hírek, hogy várhatóan elmarad a túra, de a Lamb Of God menedzsmentje egyelőre kitart amellett, hogy a turnéval semmi gond. Az mindenesetre érdekes, hogy a Testament énekese, Chuck Billy szerint az augusztusi Európa turnéjukon részt vesz Gene Hoglan, aki az új lemezt is feldobolta. Eddig úgy látszott, hogy valakinek be kell majd ugrania Hoglan helyére, hiszen a legendás dobos a Dethklokban is érdekelt.



 

Randy egyik cseh ügyvédje, Martin Radvan azt mondta a prágai rádiónak, hogy a múlt héten váratlanul duplájára emelt óvadék teljes összege (400 ezer dollár) megérkezett a bírósághoz, és szerinte Randyt hamarosan kiengedik, sőt, úgy gondolja, hogy az énekes el is hagyhatja majd a Cseh Köztársaság területét.


"Minden jel arra mutat, hogy engedélyezik a hazautazását. De vissza kell majd térnie, akár a nyomozás elősegítése, akár a tárgyalás miatt, és pontosan így is akar cselekedni. Egy világszerte ismert művész, természetesen ez ebben a specifikus zenei világban értendő, egyszerűen nem is teheti meg, hogy csak úgy eltűnik. Ez egy hibás feltételezés a cseh rendőrség és a prágai főügyész részéről, akik még mindig úgy gondolják, hogy fel fog szívódni, hogy sosem bukkan fel újra.

De hát világszerte poszterek jelennek majd meg a képével, és ha folytatni akarja a koncertezést, vissza kell jönnie. És ő vissza is akar jönni, mert hisz abban, hogy ártatlan mindabban, amivel meggyanúsították."

A cseh eljárásjogi törvények értelmében még mindig van mód arra, hogy az ügyészség megakadályozza Randy Blythe óvadék ellenében történő szabadon bocsátását.

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
GUTTED - Új felállásról, új EP-ről szólnak a friss hírek
2021. január 18. (hétfő) 07:24

Egy 5 dalos új EP-n dolgozik a brutális death/grind vonalon a hazai színtér elitjéhez tartozó Gutted. A csapat legutóbbi, negyedik albuma 2016-ban jött ki Martyr Creation címmel. "Üdv Mindenkinek! A Gutted zenekar egy új kislemezen dolgozik, amelyen 5 új dal fog szerepelni, a tervezett megjelenési dátum valamikor 2021 ősz/tél. Az eddig még cím nélküli EP felállása, Hajnali Sándor énekes/szövegek/koncepció mellett: Borka Zoltán gitáros/ basszusgitáros/dalszerző és Krzysztof Klingbein dobos, de ez a felállás, egyelőre, csak erre a kislemezre szól." www.facebook.com/guttedhorde Hajnali Sándor: "Sajnos megint változott a zenekar felállása, mert a legutóbbi felállásból a többieknek más dolgok kerültek prioritásba, de úgy gondoltam, hogy menni kell tovább, még ebben a lehetetlennek tűnő világban is. Koncertfronton semmi terv nincs az idei évre, az majd a 2022-es év története lesz… Nem hiszek a nagylemezek...

ICED EARTH - Jon Schaffert őrizetbe vették a Capitolium ostroma miatt
ICED EARTH - Jon Schaffert őrizetbe vették a Capitolium ostroma miatt

Őrizetbe vették az amerikai hatóságok az Iced Earth főnökét, azt követően, hogy január 6-án Jon Schaffer is behatolt tüntetőkkel a washingtoni Capitolium épületébe. Ismert, hogy...

DREAD SOVEREIGN - Új klip és új album a Primordial-főnök doomos, ős-metalos csapatától
DREAD SOVEREIGN - Új klip és új album a Primordial-főnök doomos, ős-metalos csapatától

Alchemical Warfare címmel megjelent és végig is hallgatható a Primordial énekes Nemtheanga doomos, ős-metalos csapatának új albuma. A harmadik Dread Sovereign lemez She Wolves Of The...

TRANSATLANTIC - Rendhagyó konceptanyag jön Portnoyéktól, premier: Looking For The Light
TRANSATLANTIC - Rendhagyó konceptanyag jön Portnoyéktól, premier: Looking For The Light

Hét év után egy új albummal jelentkezik a Mike Portnoy dobos, Neal Morse énekes, billentyűs, gitáros (ex-Spock's Beard), Roine Stolt gitáros, énekes (The Flower Kings) és Pete...

SAXON - Jön az Inspirations album, videóval a Speed King a Deep Purple-től
SAXON - Jön az Inspirations album, videóval a Speed King a Deep Purple-től

Pár hete jelentette be a brit heavy metal intézmény Saxon, hogy egy feldolgozásokat rejtő albummal kíván tisztelegni a számukra fontos inspirációt jelentő zenekarok és előadók előtt,...

WITHERFALL - Dal- és klippremier a prog-power brigád márciusi lemezéről: The Other Side Of Fear
WITHERFALL - Dal- és klippremier a prog-power brigád márciusi lemezéről: The Other Side Of Fear

Curse Of Autumn címmel március 5-én jelenik meg a progos power metalt komor dallamokkal, izgalmasan játszó amerikai Witherfall harmadik albuma, a 2018-as A Prelude To Sorrow lemez utódja....

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS