KASLER ANITA - Egy mosolygós turnéveterán a mörcspult mögött

Meló és bulizás... Élet a turnébuszon

2012. július 23. (hétfő) 13:41 | utoljára módosítva: 2012. július 23. (hétfő) 15:43

A nemzetközi turnékon gyakran látni a hol mosolygósabb, hol láthatóan fáradtabb lányokat a pólós pult mögött, akik igyekeznek villámgyorsan kiszolgálni mindazokat, akik két sör között a különféle merchandise-termékeket is be akarják gyűjteni.

A pólóárusok, azaz magyarul a mörcsösök munkája azonban nem leányálom, és mivel egykori kolléganőnk, a 25 éves Kasler Anita már évek óta ezen a területen dolgozik, sőt, ma már igazi turnéveteránnak számít, úgy gondoltuk, hogy érdekes volna kifaggatni a melójáról, a tapasztalatairól, és mindarról, ami egy-egy turnén zajlik, a színfalak mögött, az utazás közben.



Ma már nemzetközi turnékon dolgozol mörcsösként, de eredetileg zenészként, basszusgitárosként indultál. Mesélj egy kicsit a régi zenekarodról, a dombóvári Hátsó Ajtóról, és arról, hogy hogyan is lett belőled basszusgitáros?


"A zenekar tavaly ünnepelte a 10 éves fennállását, én 2005. tavasza és 2007. ősze között töltöttem velük két és fél évet. Az alakuló felálláshoz képes több tagcsere is történt, a kilépésem utáni felállás viszont máig változatlan. Gitár-ének, basszus, dob... punkos felállás, alap rock'n'roll. Mostanában a Rómeó Vérzikkel sokat buliztak, egyre ismertebb a nevük."



Annak idején honnan jött az a kattanás, hogy basszusgitározni akarsz?


"Tudni kell, hogy az apukám is nagy rockrajongó, ma is metalos. Az első CD-met is tőle kaptam, az a szimfonikus koncert volt a Metallicától. Lényegében apukámon keresztül szerettem meg a metalt. Mentek otthon a mindenféle zenék, Beatrice, Iron Maiden, Metallica, ezek az alapdolgok, és az első gitárt is apukám révén kaptam. Koncertekre is együtt szoktunk járni! (nevet)

A basszusgitár meg úgy jött, hogy elég nekem a négy húr is... Amikor 17 évesen meg akartam szerezni a jogsit, a nagyapám azt mondta, hogy vállalja a költségek felét, de mivel azt a nyarat végigmelóztam, magam is ki tudtam fizetni, amit kellett, a nagyapámtól kapott pénzen pedig vettem magamnak egy basszusgitárt. Amikor a középiskolában valami rendezvényre kellett program, mindig megszerveztem valami kis koncertet, lényegében a Hátsó Ajtók-os srácokkal is így keveredtem össze." 



Mikor és miért hagytad abba az aktív muzsikálást?

"Amikor elkezdtünk együtt zenélni, még Dombóváron éltem, viszont 2006. májusa után már Budapestról, ingázással kellett megoldanom a közös próbákat. Dolgoztam, tanultam, egyre ritkultak az alkalmak, ami persze személyes súrlódáshoz is vezetett. Azóta szerencsére ismét felhőtlen a viszony, de akkoriban már képtelenek voltunk a sikeres együttműködésre."



A rockos háttérmunkákkal mikor kezdtél foglalkozni, és pontosan mit is csináltál korábban?

"2007. júniusában kerültem a metalshop.hu ügyfélszolgálatára. Először csak a webes rendelőkkel foglalkoztam, utána jöttek a HammerWorld - és akkor még Rockinform - újság előfizetői, később ezek mellett eladó is lettem a Hammer Zenebarlangban. Üzlet, online rendelések, fesztiválos kitelepülések. Felgyorsult az élet..."



Hogy lett aztán a hazai feladatokból nemzetközi turnézás?

"Az első turnémat nagyon nagy szerencse és még több jóindulat árán kaptam. Egy nagyon kedves magyar ismerős dolgozott egy turnén, ahol a mörcsös nem szerepelt túl jól. A turnét szervező cég következő turnéja 4 nappal a sikertelen akció után kezdődött, és SOS szükségük volt valakire. A magyar srác beajánlott, ők pedig szerencsére hallgattak rá. Így kaptam lehetőséget a bizonyításra. A munka ugyan nem volt egyszerű, de sikerült elvégezni. Utólag pár dolgot másként csinálnék, de azért az azt követő turnékon szinte kivétel nélkül számítottak rám."



A mai napig hány turnén dolgoztál, milyen zenekarokkal?

"Ami a turnékat illeti - ha nem számoljuk a nagy fesztiválokat -, eddig összesen 15 alkalommal utaztam körbe Európa klubjait. A legtöbb turném 4-5-6 bandás csomag volt, és ugyan sok csapattal dolgoztam már együtt több alkalommal is, elég sok zenekarról beszélünk.

Akik a legemlékezetesebbek voltak... Például Cannibal Corpse, Sepultura, DevilDriver, Behemoth, Finntroll, Korpiklaani, Ensiferum, Legion Of The Damned, Alestorm, Exodus, Grand Magus, Grave Digger, Heidevolk... Rengetegen név! És mindenkire szívesen emlékszem, szóval sorolhatnám órák hosszat!" (nevet)



Amikor elindul egy-egy turné, mondjuk valahol Németországban, akkor konkrétan hogy néz ki a munkád? Gondolom, hogy már pár nappal a turné elindulása előtt elkezdődik...

"Jó is lenne, ha ilyen sok idő lenne az előkészítésre! Ha nagyobb produkcióról van szó, előfordulhat, hogy már az első koncert előtti napon a helyszínen vagyunk, de általában aznap reggel indul a munka. Futár, vagy maga a zenekar hozza az árut. A pólók, CD-k, bakelitek nagy dobozokban érkeznek, azokat egyesével kibontom, mindent egyesével megszámolok, a teljes leltárt számítógépbe vezetem. Mivel több ezer darabról beszélünk, és az eladások pedig jó esetben százas nagyságrendűek, a saját elképzeléseimnek megfelelően elkülönítem az aznapi eladásra szánt - kisebb mennyiségű - árut az összestől. Amiről azt gondolom, hogy nem kell aznap, szépen visszacsomagolom, rendszerezem, megjelölöm a dobozokat és bepakolom az egyik trailerbe.

Általában olyan méretű turnékon dolgozom, hogy a mörcsnek önálló trailere van, szóval ott a saját rendszerem alapján helyezhetem el a dobozokat. Én a pólókat színes textillel bevont hungarocell táblákra szoktam tűzni, gombostűvel, így nagyon látványos standot lehet építeni, és gyorsan. Az első napon szoktam ezeket az ún. display táblákat is megcsinálni. Ha az is megvan, már csak a munka mindennapos része maradt. A stand. Asztalok a fronton, az áru rendszerezve, átláthatóan elpakolva. Aztán el kell még helyezni a pólós táblákat, megfelelő világítás, stb."



Anita turnés szülinapja


Jellemzően egy-egy turnén egy mörcsös dolgozik, vagy többen is vagytok a stábban?

"Általában ketten vagyunk, de volt már olyan is, hogy 5 zenekarral dolgoztam egymagam. És voltam már hármas csapat tagja is."



Van a munkádnak egy fizikai része is, dobozokat, ládákat kell pakolni. Ezekben kapsz segítséget, vagy mindent magadnak kell megoldani?

"Amikor reggel bepakoljuk azokat a dobozokat, amikben az aznapi eladásra szánt áru van, és amikor este a maradékot visszük a trailerbe, általában kapunk segítséget, de emellett persze van más is. Ha a trailerből töltjük fel a készletet, hogy ne a buli közben kelljen szaladgálni, mert éppen elfogyott egy méret, amiből a trailerben van még, vagy amikor az asztalokat pakoljuk, amikor a reggeli nagy kupacba halmozott dobozokat rendszerezzük a stand beljesében, természetesen nem áll mellettünk senki, várva, hogy mikor kell emelni valamit. Ilyenkor marad az önálló meló, valamint a mörcsösök közötti csapatmunka."



 


Általában egy-egy turnén a stáb főként fickókból áll. Van azért esélyed rá, hogy a buszon, vagy a szálláson egy kis külön 'csajos teret' alakíts ki magadnak?

"Nightlineres turnékon szoktam dolgozni. Tehát a szállásunk maga a busz, az ágyunk egy kis "doboz". Ilyenkor minden tér közös. Nagyon nehéz egyáltalán egyedül maradni is, privát szféra kialakítására csak a 70-80 cm széles, 190-200 cm hosszú ágyban van lehetőség. Olyankor az a "lakásunk".

Nekem annyiból szerencsés a helyzetem, hogy az asztalokkal kerített standban minden nap létrehozom a kis saját teremet, amit csak a másik mörcsössel kell megosztanom. Ott napközben sokkal könnyebben tudok telefonálni, szabad perceimben egy kicsit nyugodtan netezni, körmöt lakkozni... (nevet) A színpadi személyzet tagjai saját kis sarkokban szoktak elvonulni, ha egy kis magányra van szükségük. Az egyébként íratlan szabály, hogy láthatóan félrehúzódott emberhez nem megyünk oda haverkodni. Mindenkinek szüksége van egy kis egyedüllétre."



Az adott zenekarokkal szoktál egy buszon utazni, vagy a stáb inkább külön buszon utazik?


"Nagyon ritka, hogy a stáb létszámában meg tudna tölteni egy egész buszt. A turnémenedzserek igyekeznek a csapatot egy buszon tartani, és melléjük a legcsendesebb zenekart beosztani, de ez nem mindig jön össze. Van például olyan zenekar is, amelyik ragaszkodik hozzá, hogy a saját személyzete vele utazzon, akkor is, ha a többiek együtt vannak máshol."



"Ezt 2010-ben a Paganfesten sikerült összehozni. A busz Lipcse külvárosában egy hóviharban beszaladt egy ház udvarába. Nem törődve árokkal, járdával, kerítéssel... Senki sem sérült meg, sőt még rázós sem nagyon volt  (Nagyon lassan csúsztunk egy enyhe lejtőn, valószínűleg a trailer tolta magát a buszt...). De azért buszt kellett cserélnünk. Paganfest in the Garden! :)"




Amikor a zenekarokkal utazol, van lehetőséged arra, hogy a partizós zenészek mellett pihenni is tudj?

"A fáradtság sokat segít! (nevet) És a füldugó, meg a zenehallgatás. De komolyra fordítva a szót, ritkán találkozni olyan zenésszel, aki képes lenne 3-4 hetet megállás nélkül végigbulizni. Persze vannak hangosabb, és vannak nyugodtabb bandák is. Viszont azzal mindenki tisztában van, hogy a crew értük dolgozik. Tiszteletben tartják, hogy vannak, akik már aludnának. Egyébként a bulizás csak az egyszintes buszokon okozhat fennakadást, mert ott igazán össsze vagyunk zárva. A 2 szintes buszon a földszinti 'nappali' teljesen elkülönül az ágyakkal teli felső busztértől. Ott gond nélkül üvölthetne a zene egész éjjel."



A közös meló során melyik banda volt a legnehezebb eset és miért?

"A zenekarok mindig egyszerűek. Ha szépen ki van helyezve az áru, és tudják, hogy milyenek voltak az eladások, mindenki elégedett. A menedzserek szoktak néha problémásak lenni. Olyan már volt, hogy a klubban, ahol éjjel játszottunk, nem volt internet, ezért a szokásos időben nem tudtam elküldeni az aznapi eladásokat tartalmazó fájlt, ezért a kíváncsi menedzser már reggel 7-kor hívott telefonon, hogy megkérdezze, milyen volt az előző este. Persze azt sem tudtam merre van az előre, de biztosítottam róla, hogy amint lesz rá lehetőségem, megkapja e-mailben az adatokat..."



Anita "birodalma"



És melyik csapattal volt a legkönnyebb együtt dolgozni?


"Mivel a munka szinte kivétel nélkül zökkenőmentes, az együttműködés hangulatát inkább a privát viszonyunk szokta meghatározni. Ebben a privát kapcsolatoktól mentes légkörben nagyon jó, ha magánemberként el tudsz beszélgetni valakivel, ha van, aki meghallgat, vagy aki megoszt veled olyan dolgokat, ami emlékeztet a turnén kívüli dolgokra. Különösen szeretem a Finntroll, a Heidevolk, az Alestorm zenészeit, de nagyon szeretem a Behemothot és az ő állandó stábjukat is. Persze itt is kilométeres a lista. Mivel még senkivel sem volt összetűzésem, csak semleges és szeretett zenekaraim vannak."



Melyik volt az eddigi legnagyobb partizós banda?

"A legtöbbet ivó banda nem feltétlenül a legnagyobb partizó is. A legőrültebb buli arcok... Behemoth, Finntroll, Alestorm, Varg... Döntetlen. Azt hiszem..." (nevet)



A Behemoth főnöke, Nergal például milyen ember civilben?

"Ő inkább ilyen elvonulós. Általában hotelben száll meg, és onnan intézi a zenekar összes ügyes-bajos dolgát. De már a betegsége előtt is egy nagyon összefogott, céltudatos figura volt, már akkor is odafigyelt, hogy egészségesen éljen, rendes kajákat egyen. Ő az, aki még rendszeresen sportol is a turné közben. Egyébként egy nagyon rendes, szimpatikus arc.

A többiek inkább bulizósak, különösen a turnégitárosuk, Seth Patrick, aki napi 24 órán át képes végig inni, akár egy többhetes turnén is. Az is érdekes velük kapcsolatban, hogy egy nagyon összetartó csapat, beleértve a stáb tagjait is. Náluk tényleg úgy működik minden, mintha egy nagy család utazna együtt."



Nem a Grand Hotel...



Turnéélet a Cannibal Corpse énekesével, Corpsegrinderrel (részlet Anita naplójából):
"Corpsegrindert már előre vártam. Ő az a hihetetlen figura, akinek a headbangeléstől szélesebb lett a nyaka a koponyájánál, és aki fél perc fejpörgetés után is egyenesen áll. :D
...Első este a buszon azt mondta, hogy éjjel nem tervez aludni, a 70.000 Tons of Metal hajón is 44 óra után feküdt le először, és akkor jött rá, hogy minek is vesztegetné a party időt, ha elég 2 naponta ledőlnie egy kicsit. A 44 órát meg is tartotta, de tényleg csak egy kicsit pihent, közvetlenül a bulijuk előtt. Nem volt minden hibátlan. Bár, az első nap mikor az?!

Az első bulit persze szörnyű italozással kellett ünnepelni. Amikor rájött, hogy rajta kívül mindenki nyugdíjas a mi buszunkon, átugrott a lengyel buszba, ott a föld alá itta Seth Patrickot, akinél (eddig azt hittem) senki nem tud többet inni, reggel meg visszatért hozzánk, tovább ivott, alvás nélkül letolta az esti bulit, majd visszatért party-módba. Este már annyira kész volt, hogy a lábtörlővel együtt 2 lépcsőfokot zuhanva kicsúszott a buszból. Jót röhögött magán, de a karján és a lábán vérző sebek jelezték, hogy nem kicsit repült.

Ez volt az a pont, ahol 2-3 nap lassításra kényszerítette magát, mert valószínűleg a bordái is megrepedtek. Törés tuti nem volt, de lélegezni nem nagyon tudott szegény, a színpadon is érezhető volt a lomhaság... Na persze nem azt kell hinni, hogy nem bulizott, vagy, hogy rendesen aludt volna, de legalább nemcsak töményet ivott, hanem pl. bort is, és néha legalább lefeküdt aludni..."




Turnéztál a DevilDriverrel is. Ők mennyire party-arcok?


"Általában külön busszal utaznak, a saját kis környezetükben, de megy náluk a bulizás, az biztos. Dezt is láttam már több alkalommal rendesen bekészítve! (nevet) Alkalmanként van olyan helyszín, ahol a kajálás egy adott helyen történik, és akkor a zenészek meg a stáb tagjai együtt ülnek, és épp egy ilyen alkalommal történt, hogy leült az asztalhoz Dez, egy hatalmas rózsaszín törülközővel a fején, majd azt mondta nekem, hogy 'Tudod, azért bírom, hogy itt vagy te is ezen a turnén, mert végre nem csak ezeket a ronda fickókat kell néznem nap, mint nap! (nevet) Egyébként pont a DevilDriverrel voltam úgy, hogy CD-n nem annyira kedveltem a zenéjüket, de a turnén nagyon is kedvet kaptam hozzá."



Szolgálatban...



Milyen zenéket hallgatsz a leggyakrabban?

"Turné közben gyakran nincs kedvem még a legnagyobb kedvenceimhez sem, mert mindig akkora zaj vesz körül. Ilyenkor kikapcsolódásként akár ambient vagy jazzes zenéket hallgatok, aztán ha hazaérek, persze újra előkerülnek a nagy kedvencek. Mostanában inkább ilyen amerikai dolgok forognak nálam, Lamb Of God, Five Finger Death Punch, DevilDriver, de nagyon szeretem a Behemothot is."



A Destructionékkel is turnéztál már. Róluk az hírlik, hogy ma is elég komoly partizós arcok...

"Ez tényleg így van! (nevet) Különösen a gitáros Mike az, aki nem fogja vissza magát! Ő már reggel úgy kezdi a napot, hogy elkezdi tekerni magának a cigiket, aztán ezt abba sem hagyja! (nevet) Schmierék, vagyis a többiek viszont profin működnek, tehát koncertes napon, a színpadra lépésig nem piálnak vagy ilyesmi, utána viszont ők is bele szoktak húzni rendesen."



Amikor EU-határhoz értek, a turnémenedzserek nem szoktak aggódni a várható buszellenőrzés miatt?

"Erre oda szoktak figyelni, nyilván. A DevilDriverékről van egy jó sztorim ennek kapcsán, bár ezt én is csak hallomásból ismerem. Amikor a turnén már közeledtek a brit bulik, a turnémenedzser szólt a csapatnak, hogy ha vannak ilyen-olyan cuccaik, akkor azokat tüntessék el, mert három nap múlva jön az angol határ, és ott nem viccelnek majd. Erre a csapat tagjai, akiknél nem kevés mindenféle anyag volt, nekiálltak betermelni ezeket, nehogy bármit is ki kelljen dobni... Úgyhogy három napon keresztül fullosan be voltak állva! (nevet) Mondták is a turnémenedzsernek utána, hogy legközelebb egy kicsit korábban szóljon..."




Egy igazi buszos buli



Neked volt már ilyen, akár határon kipakolós, akár valami német parkolóban kutyákkal tartott ellenőrzős sztorid?

"Szerencsére még nem, de az ilyesmi könnyen előfordul. Olyan volt már, hogy valami spéci szerkezettel az én kezemet is megnézték, hogy nincs-e rajta valami amfetamin-származék, de nyilván nem volt ilyesmi. Az Exodusékkal esett meg egy olyan, hogy volt egy szabadnap a turnén, a buszon meg utazott velük egy csaj, aki nagyon elintézte magát. De annyira, hogy az egyik parkolóban ki is fektették a fűre a busz mellé, hogy tisztuljon, hogy térjen magához. Valami nyugdíjas kirándulócsapat meg rájuk hívta a zsarukat...

De ott sem találtak semmit. Pontosabban találtak, de nem azt, amit kerestek. Az egyik alvóhelyen ugyanis volt egy tasak mosópor. A rendőrök baromira megörültek annak, hogy na, itt van valami fehér por, úgyhogy az egész csapatot bevitték. De aztán kiderült, hogy a fehér por valóban mosópor volt."



A zenészekkel baráti viszony is ki tud alakulni egy turné során vagy ez inkább munkakapcsolat?

"A munka napközben zajlik. Akkor csak azokkal találkozol, akik a munkájukat a közeledben végzik, vagy akik direkt 'látogatnak meg'. A klubban kószálni csak zenészeket látni, a crew minden tagjának megvan a saját apró munkakörnyezete, amit nagyon ritkán hagy el. Este, a buszon ugyanakkor ritka, hogy csak a munkáról lenne szó. Persze, a hangtechnikus megbeszéli a zenekarral a tapasztalatokat, a mörcsös elmeséli, hogy miből, mennyit adott el, hogy kell-e valamit újra rendelni. A dob -és gitártechnikus elbeszélget a dobossal és a gitárossal.

De senkinek sincs kedve 'hazavinni' a munkáját, így szinte azonnal ki szoktak alakulni a privát beszélgetések. Nekem az a tapasztalatom, hogy akik egy buszon utaznak, mindig közel kerülnek egymáshoz, akik meg nem, azok csak köszönőviszonyban vannak egymással. De akadnak olyan zenészek, akikkel a turnékon kívül is tartom a kapcsolatot. Vannak, akik Hollandiában vagy Németországban élnek, például az Alestormból, a Finntrollból, és ha épp arra járok valami turnéval, és ők is otthon vannak, akkor lejönnek meglátogatni, dumálni."



Néha olyat is hallani, hogy ezek a zenészek amolyan pótmamaként tekintenek a velük utazó lányokra. Veled is előfordult már, hogy mindenféle ügyes-bajos dolgokat bíztak rád, vagy szimplán csak kiöntötték neked a turnémagánnyal terhelt lelküket?

"Ez valóban így igaz. Ha gyógyszer, kötszer, tű, cérna kell, azonnal tőlem kérik. Lehet, hogy ezért van sokkal több cuccom, mint a pasiknak a turnén? (nevet) És persze nagyon sokszor avatnak be a srácok az ügyes-bajos dolgaikba is. Nem árt, ha egy lány próbálja meg elmagyarázni nekik az otthon maradt lány esetleges véleményét."



A rockzenészek közt is jócskán akadnak trehány figurák. Melyik buszban, melyik bandával érezted azt, hogy ebben a koszos kupiban egy percig sem tudsz tovább maradni?

"Idén januárban dolgoztam együtt a Steelwing - Skull Fist duóval. Az rémes volt! Egy rutin ellenőrzésnél visszahőkölt még a rendőr is, amikor fel akart jönni a buszba... (nevet) Közölte, hogy 'koszos cipő szag van'... A buszokat egyébként a sofőrök rendszeresen takarítják, szóval ritka az ilyen eset. Januárban sem a busszal volt gond!" (nevet)




Így néz ki egy busz a turné elején...



A berúgott, betépett muzsikusok túlzott közeledését hogyan lehet leállítani? Van erre valamilyen kialakult rutinod?


"Ha nagyon erőltetem az agyamat, talán egy olyan esetet mondhatnék, amire rá tudnám húzni, hogy közeledett az illető. De nem az én buszomon utazott, szóval még hárítani sem nagyon kellett, mert napközben dolgoztam, este pedig nem is találkoztunk. Azt hiszem, hogy mint a csapat, a stáb tagja, én is csak egy vagyok a sok közül. Nem csajként, hanem munkatársként tekintenek rám."



Volt olyan zenész, akire korábban felnéztél, de személyesen megismerve már nem vagy túl jó véleménnyel róla?

"Negatív csalódásra nem emlékszem."



És olyan zenész akadt, akire pozitív értelemben egész más szemmel nézel ma már, mint korábban?

"Vannak olyan kis zenekarok, akikről nem volt kialakult véleményem, de látva a munkájukat, tisztelem a profi hozzáállásukat, és szorítok nekik, hogy eljussanak a megérdemelt szintre. És vannak olyan arcok, akiknek tiszteltem a zenei munkásságát, szakmai profizmusát, de ma már másként tekintek rájuk, mert nagyon kedves ismerősökké, barátokká váltak."



Munkában Maurice-szal a Legion Of The Damned-ből



A stábokban előfordulnak más magyarok is?

"Igen. A színpadi és az irodai személyzet tagjai között is szoktak magyarok lenni."



Mi a munkád szerinted legnehezebb része?

"A hosszú munkanapok, a fizikai megerőltetés. Sokszor nem egyszerű a vásárlókkal sem..."



A CD-eladás mennyire műkődik manapság a turnékon?


"Inkább a pólók mennek, de elég durva arányban. A CD iránt nagyon lecsökkent a kereslet, ami elég sajnálatos. De maguk a zenekarok is inkább a pólókra gyúrnak, mert azon sokkal nagyobb az árrés, ráadásul a CD-k nehezek is, ami megdrágítja a szállítást, szóval, a praktikum is a pólók mellett szól. Épp a mostani osztrák MetalFesten volt az, hogy akkor jött ki az új Kreator, amit megjelenés előtt lehetett kapni a helyszínen, ráadásul a csapat is ott volt dedikálni, és még így is rettentő mennyiség maradt meg. Nem is akartam hinni a szememnek..."



Buli van!


Ezen a MetalFesten volt az a nagy vihar?

"Igen, az elég durva volt. Koncertek is maradtak el.. Mi úgy negyedórával korábban kaptuk az értesítést a meteorológiai szolgálattól, hogy lecsapni készül a vihar, úgyhogy hirtelenjében kellett berámolni a kinti pólókat, valamennyire biztonságossá tenni a sátrat, de még így is brutál volt az egész. Másnap lehetett is látni, hogy elég sokan elmentek haza, mert elszállt a sátruk, elázott mindenük, meg egyébként is térdig jártunk a latyakban."



Van arra módod, hogy a városokban is körülnézz, amerre jártok?

"Nagyon ritkán. Ha kevesebb zenekar játszik az adott napon, vagy valami miatt a szokásosnál gyorsabban haladok, egy-két órát lehet nyerni. Ha nincsenek ilyen szerencsés körülmények, akkor csak úgy van erre lehetőségem, hogy az előző vagy az azt követő napon sokkal jobban hajtok."



Feltételezem, hogy ennek a turnézós életmódnak a legnagyobb hátránya, hogy kimaradsz az itthoni barátok, a család életéből. Ezt mennyire nehezen viseled? Ha a mörcsös lánynak honvágya van, akkor ki vagy mi tudja megvigasztalni?

"Ez tényleg nem egyszerű. Mindenkinek megvan a maga módszere. Gyakori skype- és telefonhívások, sok-sok e-mail. Mivel a crew alapját szinte minden esetben ugyanaz a 6-8 ember adja, sokat segít, hogy van 'turné-családunk', akikkel mindig egymás mellett állunk. Ha van rá időm, szeretek egy kicsit sétálni a klubon kívül, a saját kedvemnek megfelelő zenémet hallgatva, vagy éppen egy rokonnal, baráttal telefonon beszélve. Már 10-15 perc is segít helyrejönni."



 


A nyár hátralevő részében, illetve ősszel milyen turnékon dolgozol majd?

Augusztus elején a MetalCampen dolgozom, és van 1-2 egy estés bulim itthon is. A turnészezon szeptemberben-októberben kezdődik. Még nem tudom biztosan, hogy milyen turnékra hívnak, de már kezd kirajzolódni az őszi menetrend. Idén sem fogok unatkozni..."



A MetalCampen lesz majd esélyed arra, hogy megnézz pár bandát?

"Nagyon örülnék neki, ki is néztem magamnak a Machine Headet, mert őket nagyon szeretem. Aztán lesz Black Dahlia is, meg már pár csapat. A Paint is megnézném, de velük remélhetőleg az ősszel lesz egy turném is, úgyhogy az nem akkora gond, ha kimarad. A Metalcampen egy nagy központi stand lesz, hatalmas készletekkel, úgyhogy félek tőle, hogy nem lesz alkalmam akkor elszabadulni, amikor szeretnék.

Általában akkor látom a koncerteket, amikor maga a stand is az adott teremben kerül felállításra. Ami persze a munka szempontjából nem könnyű, mert óriási a zaj, a stand kivilágítása meg a zenekarok fényes embereit szokta zavarni. De azért mindig igyekszem, hogy a számomra kedves bandákat alkalmanként meg tudjam nézni. Számomra az a jó csapat, amelyiknek a buliját akár a húszadik alkalommal is élvezni tudom. Érdekes volt ebből a szempontból a Scar Symmetry, akiknél nagyon vártam a turnét, mert bejött a Holographic Universe albumuk, de élőben mégsem fogtak meg."



 


Nagyon látványos tetkóid vannak. Ez a mánia mikor kapott el?

"A szülői kívánság maximális tiszteletben tartásával csak a 20. szülinapomra csináltattam meg a legelső tetkómat, bár én már korábban elkezdtem volna! (nevet) Ezt egyébként épp mostanában takarjuk le, úgyhogy nem volt igazán sikeres... De azóta folyamatosan kerültek fel rám az újabb minták. Sokáig Ózdra vonatoztam le az újabb tetkókért, Miklós Mátéhoz, de ő aztán Münchenbe tette át a székhelyét, így kellett találnom valaki mást. Ez nyilván nem úgy megy, hogy az ember beesik az első útjába kerülő szalonba.

Szerencsére ráakadtam Juhász Csillára Budapesten, így most már mindig hozzá megyek. Ezen a nyáron kicsit több időm volt, úgyhogy nagyjából annyi minta került fel rám, mint az utóbbi két évben összesen! (nevet) Most éppen egy mellkas mintán dolgozunk, egy turnés tetováláson... Szív, rózsákkal, miegyebekkel és mellette az lesz a szöveg, hogy 'home is where your heart is'. Ez egyébként egy régi matróz szöveg, de jól passzol a turnézós életmódomhoz. Utána majd a karomat szeretném kicsit kiegészíttetni. De full karos tetkóban azért nem gondolkodom, olyan háromnegyedes ujjú pulcsi méretű lesz a végén, most legalábbis így gondolom! (nevet) Aztán ki tudja, mi lesz még belőle..."



Ha van valaki az olvasók közül, aki szívesen dolgozna egy ilyen területen, annak mit tanácsolnál, hogyan tegye meg ehhez az első, második, harmadik lépést?

"Nagyon sok magyar dolgozik a nemzetközi zenei körökben. A jó angol nyelvtudás elengedhetetlen, ahogy a saját munkaterületen nyújtott kiemelkedő munka is. Persze, folyamatosan hallom, hogy 'ha embert kerestek, szólj'... Sajnos ez a legritkább esetben van így. Persze, mindig kell valaki, aki kimondja azt a bizonyos nevet, és valaki újként kerülhet a csapatba.

Az is biztos, hogy az egyre több magyar egyre többet fog magával vinni, de csakis olyanokat, akiktől a legrosszabb hazai körülmények között is kizárólag profi munkát látott. Ha beajánlunk valakit, személyesen vállalunk felelősséget az illető későbbi teljesítményéért. Ha a legapróbb kétely is felmerül, én inkább nem javaslok senkit. Szóval nyelvtudás, alázatos munka, folyamatos fejlődés és a megfelelő kapcsolatok megléte szükséges."

 

Hozzászólások

[010528]
atus70
Gratulálok Anitának! Sok Testvérünket ilyen nagy utakra elkísérni és elviselni, ez nagyszerű teljesítmény.
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
PROSECTURA - 30 éves a banda, novemberben jubileumi koncert jön
2019. augusztus 18. (vasárnap) 12:20

1989-ben alakult a Prosectura és ebből könnyedén kiszámolható, hogy az ország egyetlen önkéntes tűzoltó- és lendületzenekara éppen 30 éves. A csapat fennállásának eddigi legfontosabb koncertje, azaz a születésnapi bál a Dürer Kertben lesz, november 9-én. Vendégként az éppen negyedszázados Macskanadrág lép fel. "30 év... Aranylemezek, kurvák, kábítószer, fotómodellek, gigapartik... Egy zenekar 30 éve általában erről szól. Mi büszkén számolhatunk be több ezer fagyasztott hamburgerről benzinkúton, néhány lightos tanyabuliról Szekszárdon, valamint egy színpadra dobott bugyiról még '93 -ban a Fekete Lyukból, és persze pár sírva röhögős, ám szalonképtelen történetről fél-, vagy akár tök részegen! Rendkívül büszkék vagyunk magunkra, úgyhogy ünnepelni fogunk! Legszebb éveinket adtuk Nektek, ezért ünnepeljünk együtt november 9-én a Dürerben. Utána átvonulunk egy benzinkútra és behambizunk...

FOR THE FALLEN DREAMS - Last minute metalcore-zúzda a Dürer Kertben
FOR THE FALLEN DREAMS - Last minute metalcore-zúzda a Dürer Kertben

Egy elég súlyos last minute buli kerekedett a Dürer Kert 041 termébe augusztus 22-re, csütörtökre: 11 év után visszatér a michigani metalcore fogat, a For The Fallen Dreams, ráadásul...

MAGOR - Új dalok, vendégek és különleges látvány - szerdán a Barba Negra Trackben
MAGOR - Új dalok, vendégek és különleges látvány - szerdán a Barba Negra Trackben

A Magor zenekar éppen a harmadik nagylemezén dolgozik, az első önálló szabadtéri koncertjük pedig szerdán, augusztus 21-én lesz a Barba Negra Track kisszínpadán, a Phoenix RT...

GATE69 - Új videoklip a fiatal debreceni rocktriótól: Cold Coffee
GATE69 - Új videoklip a fiatal debreceni rocktriótól: Cold Coffee

A Cold Coffeee című dalhoz készült el a 2016-ban alakult debreceni Gate69 új videoklipje. Ez a szám a 2018 februárjában megjelent bemutatkozó EP-n szerepelt, a Hungry-n, április óta...

HÁRSH - Instrumentális post-rock, egy kis noise-zal, az első album: Vénkert
HÁRSH - Instrumentális post-rock, egy kis noise-zal, az első album: Vénkert

Vénkert címmel megjelent és végig is hallgatható az instrumentális post-rock trió, a 2016-ban alakult budapesti Hársh 8 tételes bemutatkozó albuma. "Egy 3 tagú, 2016-ban alakult pesti...

KÁRPÁTIA - Új album népzenei átdolgozásokkal, itt a Bujdosó II. lemez
KÁRPÁTIA - Új album népzenei átdolgozásokkal, itt a Bujdosó II. lemez

Megjelent és végig is hallgatható a Kárpátia új lemeze, a Bujdosók II, amelyet a Pittyendáré zenekar közreműködésével készítettek el. A CD megrendelhető a zenekar online...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS