TANKCSAPDA - "Most sem volt szempont, hogy slágereket írjunk"

Jövő pénteken a Campus Fesztiválon játszanak

2012. július 18. (szerda) 04:37 | utoljára módosítva: 2012. július 18. (szerda) 04:41

Múlt hétfő óta már a tényleges stúdiófelvételek folynak az új Tankcsapda albumon a debreceni MMP stúdióban. Az október végére várható lemez rögzítése érdekében egy szűk kéthetes bulimentes időszakot tart most a csapat, hogy aztán július 27-én a Campus Fesztiválon egy nagyszabású koncert keretében hivatalosan is bemutassák az év elején csatlakozott Sidit a debreceni közönségnek.

Az új lemezre 12 dal kerül majd fel, amelyek közül kettőt már klipesítve is bemutattak, illetve letölthetővé tettek a Tankok, és közvetlenül az album megjelenése előtt előrukkolnak majd egy harmadik videóval is.

Lukács Lacival a nyári bulikról, az új dalokról és a stúdiómunkáról beszélgettünk tegnap, de a Korn és a dubstep témaköre is előkerült annak kapcsán, hogy az idei Szigeten a Tankcsapda közvetlenül Jonathan Davisék előtt lép majd fel.




 

 

A múlt heti Rockmaratonon volt az utolsó bulitok, azóta stúdióban vagytok, igaz?

"Olyannyira az volt a stúdiózás előtti utolsó bulink, hogy a koncert hétfőn volt, kedden pedig már pakoltunk befelé a stúdióba. Sokat mi sem pihentünk, de a technikusok sem. Kicsit olyanok is voltunk, mint a mosott szar. De maga a Rockmaratonos koncert állati jó volt. Nyilván egy ilyen kimondottan rockos fesztiválon homogénebb a közönség, és ez annyira érezhető volt most is.

Már a beállás alatt, amikor még csak a technikusaink voltak a színpadon, olyan hangulat uralkodott, mintha mi játszottunk volna! (nevet) Aztán mi is felmentünk, az meg olyan volt, mintha az Iron Maiden ment volna fel... Általában is jó hangulat szokott lenni a Tankcsapda koncerteken, de itt tényleg már az első szám refrénjénél úgy pogóztak, meg énekeltek, csápoltak, mintha nem is tudom, ki lenne a színpadon. Tényleg kib...ott jó buli volt!"



Volt most olyan nyári bulitok, aminek betett ez a szeszélyes, viharos időjárás?

"Az Efott volt az egyetlen eddig, ahol pengeélen táncoltunk, olyan értelemben, hogy az sem volt biztos, hogy megtartható a koncert. Szerencsére végül fel tudtunk lépni, igaz, kétórás csúszás jött össze az időjárás miatt. Az egész környéken dörgött, villámlott, és nyilván ilyen körülmények között nem biztonságos megtartani a koncertet, a közönség miatt sem, meg a színpad miatt sem. Az eső önmagában nem probléma, de azt meg kellett várnunk, hogy a vihar elvonuljon.

Másnap meg egy pici fesztiválon léptünk fel Hevesvezekényben, ott is összejött egy órás csúszás az időjárás miatt. De aztán meg az egész este nagyon jó volt. Ez egy kis település, néhány száz lakóval, és le a kalappal, mert mind a szervezés, mind a közönség kiváló volt. Sosem jártunk ott korábban, nem tudtuk, hogy mire számítsunk, de nagyon nagyon kellemes volt az egész fesztiváli."



És az a problémás buli Kárpátalján végül összejött?

"Igen. Igaz, csak másnap. Eredetileg szombaton léptünk volna fel, de egy erős hat órán át szopattak minket a határon, aztán pedig nem engedtek át. Mindenféle bürokratikus problémák voltak. Nem is velünk, hanem a felszerelésünk papírozásával. Az volt a legbosszantóbb az egészben, hogy a koncert helyszíne 10 kilométerre sem volt a határtól. Lényegében egy karnyújtásnyira voltunk. Aztán konzultáltunk a helyiekkel és másnap újra nekilódultunk.

Másnapra is érvényesek voltak a belépőjegyek, mi meg mindenféle furmányos módon végül átléphettük a határt. A két nap alatt több határátkelőn is próbálkoztunk, aztán csak összejött! (nevet) A cuccot ugyan minimalizálnunk kellett, de a közönség maximálisan kitartó volt. A helyiek szerint vasárnap is legalább annyian jöttek el, mint szombat este. És vasárnap már csak három és fél órán át tartott a határátlépés. Ha legközelebb megyünk, talán már három óra alatt is átjuthatunk!"



Van még olyan nyári koncert, amit nagyon vártok?


"Több ilyen is van. Egyrészt a mostani stúdiózást követően a debreceni Campus fesztiválon játszunk, ez egy pénteki nap lesz, július 27. Ezt azért is várjuk nagyon, mert Sidivel Debrecenben még csak egy kis zártkörű bulit adtunk, az volt a 'mínusz egyedik' koncertünk vele, még a turné legelején, szóval ez lesz az első igazi debreceni koncertünk Sidi csatlakozása óta."



Más, nagyobb cuccot tudtok egy ilyen hazai pályás koncerten használni, mint másutt?

"Nem igazán. Az a helyzet, hogy a nyári szezonban mindig van 5-6 olyan koncert, ahol a legtöbb mindent tudjuk a színpadra tenni, értve ezalatt a pirotechnikát, a vetítést, satöbbit, és az egyik ilyen minden évben a Campus fesztivál, de ez nem jelenti azt, hogy Debrecenben még több lámpát vagy pirót használnánk, mint akár a Volton vagy az Efotton. Viszont a Campus az egyike azoknak a nyári koncerteknek, amikor úgymond a teljes showt láthatja a közönség."



Egy ilyen debreceni bulin várhatóak "Cserkót vissza!" táblák a közönség soraiban?


"Az az igazság, és ezzel nem akarok senkit megbántani, hogy sokkal kevésbé voltak hevesek a reakciók, mint amire számítottunk. Amikor ez a csere megtörtént, fel voltunk készülve arra, hogy kapunk hideget is, meleget is, de még a reményeinkhez, vagy a kezdeti elképzeléseinkhez képest is nagyon-nagyon rugalmasan fogadta mindenki a változást. Egy nagyon elenyésző kisebbség volt csak, aki nem üdvözölte Sidit.

Szóval nem, nem számítunk semmilyen táblára! (nevet) Sidit nagyon szeretik az emberek, ez a koncerteken, meg a bulik előtt és után is teljesen nyilvánvaló."



Milyen a legfrissebb dal, a Hatalom nélküli rend fogadtatása?

"A Volt fesztiválon játszottuk először, hiszen előző nap lehetett először meghallgatni, és azóta is rendszeresen bent van a programban. Azt tudnám mondani a fogadtatásáról, hogy ugyanúgy imádják, mint a régi számokat, vagy akár a korábban kihozott Mi a f... van-t. De azt azért hozzátenném, hogy amikor egy-egy új dalt kezdünk játszani, nekem kell egy-másfél hónap, úgy 15-20 koncert, hogy stabilan a kezemben legyen az adott szám. Tehát ahhoz, hogy azt is meg tudjam figyelni, hogyan reagál rá a közönség, nekem több idő kell.

Egyelőre még ott tartok, hogy amikor a Hatalom nélküli rendhez érünk, akkor leginkább arra figyelek, hogy a nóta el legyen rendesen énekelve, el legyen rendesen játszva. De azért valamennyire csak le lehet mérni a reakciókat, és egyértelműen szeretik a dalt, ez nem is kérdés."



TANKCSAPDA - Hatalom nélküli rend (2012)



 

Árpa Attila rendezte a nóta klipjét. Vele hogy keveredtetek össze?

"Amikor Árpa annak idején az Argo című filmen dolgozott, megkeresett minket azzal, hogy a Mennyország Touristot, illetve annak valamilyen remix verziót szeretné felhasználni egy bizonyos jelenetben. Mi meg mondtuk, hogy nem nagyon szoktunk ilyen filmekben részt venni, de azért mutassa meg, miről is lenne szó. Elmentünk hozzá, megnéztük a nyers verziót, és innen datálódik az ismeretségünk.

A kapcsolat azóta is megmaradt, és arról is szó volt, hogy ha úgy jön ki a lépés, egyszer majd jó lenne együtt dolgozni. Most meg, hogy készül az Argo 2, amit valamikor jövőre fognak bemutatni, felmerült egy közös munka lehetősége. Eredetileg a film már idén megvalósult volna, de aztán minden átcsúszott a jövő évre, viszont ha már megindult köztünk az egyeztetés a közös munkáról, megkérdeztük, hogy nincs-e kedve megrendezni a klipet. Persze, hogy van, mondta ő. És így is lett."



Az Argo 2-ben szerepelni is fogtok?

"A vásznon biztosan nem fogunk megjelenni, tehát szereplőként biztosan nem leszünk a filmben. A filmzenével kapcsolatban meg most korai lenne bármit is mondanom, de ha igennel vagy nemmel kéne válaszolnom, akkor inkább az igent mondanám. Konkrétumokról azonban nem beszéltünk még Árpával, viszont jó a kapcsolat köztünk, és már az Argo első része is olyan volt, hogy szívesen egyeztünk bele abba, hogy dalt adjunk neki. Szóval, meglepetést biztosan nem okozna, ha újra sor kerülne valamifajta együttműködésre."
 



A Szigeten a Korn előtt fogtok játszani. Mit szóltál a dubstepes új albumukhoz?


"Bevallom őszintén, hogy nem hallgattam végig a lemezt, bár egyes dalokba azért belehallgattam. Már amikor ez a dubstepes vonal kiderült, mármint hogy dubstep DJ-k meg producerek segítségével készül a lemez, nekem már az sem volt annyira a szívügyem. Ettől függetlenül belehallgattam, mert kíváncsi voltam, és szakmai értelemben csillagos ötös az anyag, nagyon jól szól, nagyon groovy, nagyon trendi, csak nekem olyan, mintha valami mai trendi banda kitalálná, hogy ilyen kornos számokat fog játszani."



Ezek szerint nálatok nem lesz dubstep...


"Hát, nem nagyon!" (nevet)



Ez a mostani elektronikus zene trend befolyásolja valamennyire a Tankcsapda tevékenységét?

"Természetesen érzem, látom én is, hogy most ez a menő, de... és ezt remélem, senki sem veszi nagyképűségnek, engem ez nem nagyon érdekel. A Tankcsapda egy olyan zenekar, amelyiket egy-egy ilyen divathullám már korábban is utolért. A zenei világban számos hullám lefutott 23 év alatt. Éltem már meg a Tankcsapda tagjaként olyan divathullámot, amikor DJ-k meg playback-huszárok uralták szinte kizárólag a médiát, a klubokat is ideértve.

Mi akkor is hárman voltunk, nyomtuk a saját zenénket, azaz püföltük a bőrt, pengettük a gitárokat. Aztán volt olyan korszak is, amikor  a rockzene megerősödött, és még Kozsó is rockbandát rakott össze... Jöttek ezek a magukat rockzenekarnak nevező formációk, és mi akkor is ugyanazt játszottuk. Ha most megint egy olyan korszak van, amikor az elektronika kerül előtérbe, és nem a gitár, mi akkor is gitározni fogunk, ahogy tettük eddig is. A Tankcsapda szemszögéből nézve ezek a dolgok nem olyan fontosak, legalábbis bennünket nem érdekelnek."
 



Azt hogy lehet agyban megoldani, hogy egyik nap még a színpadon vagytok, a másikon meg már a stúdióban dolgoztok az új lemezen. Hogy lehet átkapcsolni egy teljesen más üzemmódba?


"Ilyesmi volt már korábban is a Tankcsapda életében, ez sem újdonság. Mondjuk az is igaz, hogy sok-sok éve nem fordult elő ilyesmi. Viszont Sidi érkeztével annyi plusz energia meg lendület szabadult fel a zenekarban, meg tenni akarás, kreativitás és még sorolhatnám az -ás végű szavakat, hogy ha fizikálisan érzünk is fáradságot néha, ez nem fog vissza bennünket.

Nyilván fáradtak vagyunk mi is, amikor megérkezünk reggel hatkor a Rockmaratonról, másnap 11-kor meg már cuccolunk befelé a stúdióba, de hát ez egy ilyen időszak. Annyira élvezzük, amit csinálunk, hogy az örömérzet jóval nagyobb, mint a fizikai fáradtság. Ha meg egy-két éjszaka rendesen tudunk aludni, utána pláne nincs semmi probléma."



Most mind a hárman végig a stúdióban vagytok?

"Ha nem is folyamatosan mindhárman, de lényegében igen. Sidi is itt van Debrecenben, természetesen. Tamásnál lakik, amíg tart a stúdiózás, mert ott kényelmesen elfér."



Lemezcímet nem is kérdezek, mert tudom, hogy úgysem mondanád el.


"Valóban nem! (nevet) De annyit azért elárulok, hogy mi már tudjuk, mi lesz a lemez címe. És persze számcímeket sem mondanék még."


TANKCSAPDA - Mi a f... van (2012)

 


Annyit azonban tudni, hogy a limitált példányos maxin is kiadott két nóta mellé tíz további dal kerül fel az új albumra. A két nótát újra felveszitek, vagy ezek már a lemezes verziók?

"Természetesen ezeket is újravesszük. Az MMP stúdióban dolgozunk, ahol ez a két szám is felvételre került, de a két nóta rögzítése egyfajta kísérlet volt a stúdió számára is. Elég jól sült el a dolog, de mindig mindent lehet még jobban, még okosabban, még ügyesebben csinálni, azért a korábbi felvételek tapasztalatait felhasználva még jobb eredményre törekszünk. És a már eddig felvett nyers cuccot hallgatva, ez sikerült is. Tehát mindenképpen indokolt, hogy ezt a két dalt is újra felvegyük."



Amikor a Rockmaraton buli másnapján bevonultatok az MMP-be, már tökéletesen összeállt minden dal?

"Gyakorlatilag ezek a dalok annyira voltak készen, hogy minden további nélkül nekiláthattunk a felvételeknek. Nyilván mindig folyik a stúdióban is valamennyi hangszerelési ötletelés, vagy a hangszínekkel kapcsolatos olyan keresgélés, amit a próbateremben értelemszerűen nem tudsz megoldani, de ami a dalok vázát, szerkezetét illeti, azok mind megvoltak. Hol a kiszállás, hol a beszállás, hány refrén van, hol a szóló... Ilyenekre gondolok most. De 100 százalékosan akkor kész egy anyag, amikor a maszter CD elkészült. A szövegek terén még hiányzik pár sor, de ennyi teret kell is hagyni a spontán ötleteknek szerintem."



Hány dal készült el ehhez a lemezhez?

"Összesen úgy 16 dalt raktunk össze a próbák során, és ezeket szigorúan saját használatra fel is vettük egy ótvar magnóval. Leginkább csak azért, hogy tudjunk szelektálni."



Tudom, utálatos a kérdés, de összességében milyen lesz az új lemez?

"Mivel maximálisan benne vagyok most a dolgok sűrűjében, nyilván semmiféle objektíivitást nem lehet tőlem elvárni, ezért aztán nehéz is bármit mondanom. Én mind a tíz, még ismeretlen dalra azt mondom, hogy világbajnok számok, de hát ez természetes is, különben nem vennénk fel őket. Szerintem a rockzene adott keretei között a Tankcsapdának elég sokféle arca van. Elég csak összevetni az Örökké tart akusztikus gitáros melankóliáját mondjuk az Így lettél másfél perces darájával, hogy két szélsőséget említsek. Ezért mindenkit meglepne, ha egy Tankcsapda lemez nagyon homogén lenne. Ez sem lesz az.

Ugyanakkor talán nem lesz olyan szélsőséges, mint néhány korábbi lemezünk, ilyen szempontból talán egységesebb lesz. Tehát zeneileg nagyon szélsőséges dolgokra nem kell számítani, de vannak az új dalok közt punkos durvulások, vannak súlyos, kövér, zsíros riffek, meg középtempós, bólogatós témák is, de a Tankcsapda eddigi repertoárját ismerőknek ez sem újdonság. Mondjuk akusztikus gitáros nóta nincs."
 



Hangszerelést tekintve van olyan új dal, ami meglepetést jelenthet? Vendég lesz a lemezen?


"Vendég felbukkanása nem várható, de olyasfajta kiegészítő hangszer vagy hangszín, ami túlmutat a Tankcsapda alapfelállásán, előfordulhat. De csak akkor, ha az adott pillanatban - mondjuk a keverés megkezdése előtt - támad valami érdekes ötletünk, teszem azt, valami kis billentyűs kiegészítés kapcsán. De ilyen eddig is volt, és nincs is túl nagy jelentősége, főleg, ami az élő előadást illeti. Ha hangszerelési megújulásra vonatkozik a kérdés, akkor ilyesmi nem lesz. Gitár, dob, basszusgitár, ének...

Van egy-két olyan dal, ami nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy extra hangszíneket alkalmazzunk bennük, de konkrét terv még nincs erről. Ha valaki most előveszi a Tudok egy munkát című alap Tankcsapda nótát, annak a lemezverziójában is használtunk például billentyűt, de merem állítani, hogy 100-ból 99 embernek ez eddig fel sem tűnt."



Október végén jön ki a lemez, addig hallhatunk még új dalt?

"A lemezmegjelenés előtt egy-két héttel kijön majd egy új klip, de más előzetes már nem lesz. A következő klipnótát egyébként még nem is választottuk ki."



És mi lett azzal a dallal, amit Sidivel feldemóztatok, de amiről azt mondtátok utóbb, hogy ketté akarjátok bontani?

"Az történt vele, amit mondtunk, ketté is szedtük! (nevet) A zenéjéhez egy új szöveg született, a szövegéhez pedig egy új zene. És mindkettő fel is kerül az új albumra. Eleve tök jónak tartottuk mind a zenét, mind a szöveget, csak a kettő együtt valahogy nem működött. A végeredmény viszont két jó dal lett."



Sidi konkrétan hozzátett valamit az új dalokhoz, a szólókon kívül?


"Gyakorlatilag a gitározást illetően mindent hozzá tudott tenni. Voltak ezek a nótavázak, de a próbateremben mindent hárman, közösen raktunk össze, illetve alakítottunk ki. A vezértémákat jellemzően én mutogattam meg, de a kidolgozás már hármasban folyt. Elejétől a végéig. Magyarul: nem lesz a lemezen egyetlen olyan dal sem, ahol Sidinek elő lett volna írva, hogy ezt vagy azt kell gitároznia. Egyébként hozott dalt is, a 16 között volt olyan szám, amire azt lehet mondani, hogy na, ez Sidi dala. És nem azért maradt le végül, mert ezt ő írta, vagy mert nem lett volna elég jó, hanem valahol húznunk kellett egy határt.

Egyébként egy tök fasza alapól van szó, amit szerintem a későbbiekben meg is fogunk csinálni. De a 16 dal túl sok lett volna, annyit nincs értelme kiadni. De így is maradt a lemezesek között olyan szám, ami konkrétan egy Sidi riffből indult ki. Egy nem tipikus Tankcsapda szám szerintem, a szerkezetét meg a hangulatát illetően, de lehet, hogy ezt más észre sem fogja venni. De az sem egy slágerdarab, maradjunk annyiban!" (nevet)



Múlt hétfőn kezdtétek a stúdiózást, most kedd van. Jelenleg hol tartotok?

"Tamás már minden dalt feldobolt, megtaláltuk a megfelelő kísérő gitár és basszusgitár hangzást is, és most már a gitározás folyik. Ezek már a végleges gitártémák, amelyek a mankótémák helyére kerülnek. A terv az, hogy mire eljön a Campus Fesztivál ideje, már készen leszünk az összes nóta alapjaival, azaz fent lesznek a dobok mellett a basszus- és gitártémák is. Azaz, a következő stúdiózós időszakra már csak az ének és a szólózás marad. Akkor már újra elkezdünk koncertezni, de heti öt napot akkor is a stúdióban tudunk tölteni, szóval ez azért nem olyan megerőltető."



Kikből áll az MMP stúdió stábja?

"Egy mindössze kétfős stáb végzi a munkát velünk. Egyrészt itt van Moszkitó, akivel már korábban is dolgoztunk. A másik ember pedig Szilágyi Pisti, a Szeg dobosa, aki régen a Necropsiában volt. Lényegében mindketten mindent csinálnak, ez az ő stúdiójuk. Pisti leginkább a dobos részekben van nagyon otthon, a dobhangolásban, ilyesmiben, mi úgy is hívjuk, hogy Ritmusdoktor! (nevet) Moszi meg összhangzattanban, zeneelméletben van otthon, szóval, jól kiegészítik egymást. Mi meg pontosan tudjuk, hogy mit akarunk, és együttesen meg is tudjuk ezt valósítani."



Van végső határidő a munka befejezésére?

"Mivel a lemezt október végén szetretnénk kihozni, ehhez igazodunk a határidővel is. Szerintem a feljátszással biztosan végezni fogunk a nyári turné végére, aztán már csak keverés, maszter, gyártás... Jó lesz a lemez, annyit elmondhatok. Tudom, hogy sokan kíváncsiak, most különösen, hogy milyen lemezt fogunk csinálni, és nekem meggyőződésem, hogy nem fogunk csalódást okozni. De az most sem szempont, hogy slágereket írjunk. Az ilyesmit úgyis mindig a közönség dönti el.

Amikor a Mindenki vár valami lemezt csináltuk, még beszéltük is, hogy ezen az anyagon biztosan nem lesznek nagy slágerek, ehhez képest a Rock a nevem, vagy a Nem kell semmi kihagyhatatlan koncertfavoritok lettek. Emiatt aztán nem is merek jóslásokba bocsátkozni. Az biztos, hogy most is vannak potenciális sikerdalok, de akkor sincs semmi, ha nem születik ilyen. Egy jó Tankcsapda lemez a cél most is."
 



Van az új dalok közt olyan elborultabb téma, amit biztosan nem fogtok majd a koncerteken játszani?

"Szerintem ezek mind koncertképesek. Tehát nincs olyan új dal, amiről azt mondanám, hogy ezt aztán biztosan nem fogjuk játszani. Nyilván lesznek olyanok, amiket gyakrabban előkapunk, de ez már csak így megy."



A 2009-es Minden jót albumról a Nézz szét belül dalt nem akarjátok visszatenni a programba?

"Amikor a lemez turnéja futott, játszottuk vagy kéttucatnyi alkalommal, aztán kicseréltük más dalokra, de nem kizárt, hogy valamikor majd visszakerül, mert nekem is nagy kedvencem arról a lemezről. Most leginkább az új dalokra, az új lemezre koncentráltunk, tehát nem volt időnk, energiánk arra, hogy nagyon megvariáljuk a koncertprogramot."


TANKCSAPDA - Nézz szét belül (a 2009-es Mindden jót albumról)


 


Egy harmadik új nóta még bekerülhet valamikor a programba a lemez kiadása előtt?

"Erre vonatkozóan sincs konkrét terv, de bármi megeshet. Nagyon azon sem csodálkoznék, ha valamelyik reggel azzal kelnénk fel, hogy tegyünk be a műsorba még egy új dalt. De az is lehet, hogy nem lesz ilyen."



Az őszi terveitek hogy néznek ki?

"Szeptember közepéig fut ez a nyári turné, és az összes dátum még nincs is kint a honlapon, utána viszont lesz egy szünet, úgy másfél hónapon keresztül, majd novemberben és decemberben jön az újabb turné. Egy nagyszabású, sportcsarnokos megoldásban gondolkodunk, és mindössze nyolc állomásról van szó. Úgy nézne ki a dolog, hogy más csapatok is beszállnának, de nem lenne állandó a felállás. Egyes helyeken mondjuk az Ossiannal lépnénk fel, de van ahol a Road, a Depresszió vagy éppen az Alvin és a mókusok is csatlakozik a bulihoz. Ez tehát egy ilyen több zenekaros koncertsorozat lesz, aminek a részletei még csak most alakulnak ki.

Annyit már biztosan lehet tudni, hogy Rock a nevem lesz a turné neve, és amolyan utazó rockfesztivál lesz. A négy-öt zenekar között tehát lesz rotáció is. Hamarosan majd előrukkolunk a résztvevőkkel meg a pontos dátumokkal is, amint összeáll a teljes kép."


Fotók: www.tankcsapda.com (Bakó Csaba)

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
GUTTED - Új felállásról, új EP-ről szólnak a friss hírek
2021. január 18. (hétfő) 07:24

Egy 5 dalos új EP-n dolgozik a brutális death/grind vonalon a hazai színtér elitjéhez tartozó Gutted. A csapat legutóbbi, negyedik albuma 2016-ban jött ki Martyr Creation címmel. "Üdv Mindenkinek! A Gutted zenekar egy új kislemezen dolgozik, amelyen 5 új dal fog szerepelni, a tervezett megjelenési dátum valamikor 2021 ősz/tél. Az eddig még cím nélküli EP felállása, Hajnali Sándor énekes/szövegek/koncepció mellett: Borka Zoltán gitáros/ basszusgitáros/dalszerző és Krzysztof Klingbein dobos, de ez a felállás, egyelőre, csak erre a kislemezre szól." www.facebook.com/guttedhorde Hajnali Sándor: "Sajnos megint változott a zenekar felállása, mert a legutóbbi felállásból a többieknek más dolgok kerültek prioritásba, de úgy gondoltam, hogy menni kell tovább, még ebben a lehetetlennek tűnő világban is. Koncertfronton semmi terv nincs az idei évre, az majd a 2022-es év története lesz… Nem hiszek a nagylemezek...

ICED EARTH - Jon Schaffert őrizetbe vették a Capitolium ostroma miatt
ICED EARTH - Jon Schaffert őrizetbe vették a Capitolium ostroma miatt

Őrizetbe vették az amerikai hatóságok az Iced Earth főnökét, azt követően, hogy január 6-án Jon Schaffer is behatolt tüntetőkkel a washingtoni Capitolium épületébe. Ismert, hogy...

DREAD SOVEREIGN - Új klip és új album a Primordial-főnök doomos, ős-metalos csapatától
DREAD SOVEREIGN - Új klip és új album a Primordial-főnök doomos, ős-metalos csapatától

Alchemical Warfare címmel megjelent és végig is hallgatható a Primordial énekes Nemtheanga doomos, ős-metalos csapatának új albuma. A harmadik Dread Sovereign lemez She Wolves Of The...

TRANSATLANTIC - Rendhagyó konceptanyag jön Portnoyéktól, premier: Looking For The Light
TRANSATLANTIC - Rendhagyó konceptanyag jön Portnoyéktól, premier: Looking For The Light

Hét év után egy új albummal jelentkezik a Mike Portnoy dobos, Neal Morse énekes, billentyűs, gitáros (ex-Spock's Beard), Roine Stolt gitáros, énekes (The Flower Kings) és Pete...

SAXON - Jön az Inspirations album, videóval a Speed King a Deep Purple-től
SAXON - Jön az Inspirations album, videóval a Speed King a Deep Purple-től

Pár hete jelentette be a brit heavy metal intézmény Saxon, hogy egy feldolgozásokat rejtő albummal kíván tisztelegni a számukra fontos inspirációt jelentő zenekarok és előadók előtt,...

WITHERFALL - Dal- és klippremier a prog-power brigád márciusi lemezéről: The Other Side Of Fear
WITHERFALL - Dal- és klippremier a prog-power brigád márciusi lemezéről: The Other Side Of Fear

Curse Of Autumn címmel március 5-én jelenik meg a progos power metalt komor dallamokkal, izgalmasan játszó amerikai Witherfall harmadik albuma, a 2018-as A Prelude To Sorrow lemez utódja....

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS