MÖTLEY CRÜE - Hallgasd meg a Sex című új dalt! Amíg lehet...

Négy nap múlva indul a KISS - Mötley turné

2012. július 16. (hétfő) 10:36

Sex címmel hivatalosan holnap jelenik meg a Mötley Crüe vadonatúj dala, amit máris meghallgathatsz! Amíg le nem szedik...



 

A Mötley Crüe 2008-ban adott ki utoljára nagylemezt, az volt a Saints Of Los Angeles, ezt az új dalt pedig pár hónapja rögzítették Tommy Lee dobos kaliforniai stúdiójában, a The Atriumban.

"Nagyjából olyan szám, mintha az első lemezről (Too Fast For Love, 1981) származna - mondta a basszer Nikki Sixx. - És pontosan ez is volt a cél. A tavalyi év során nagyon egyszerű riffeket gyártottam, leginkább arra koncentrálva, hogy ezek a riffek hogyan passzolnak Vince-hez. Aztán levittem a témát a stúdióba, ahol Tommyval és Mickkel életet leheltünk belé."


MÖTLEY CRÜE - Sex (a hivatalosan holnap megjelenő új dal)

 


Nikki Sixx nemrég az alábbiakat mondta egy új Mötley album kapcsán:


"Írjuk a témákat... És ahogy a dalok elkészülnek, fel is vesszük majd őket, azt azonban nem tudjuk, hogy mi lesz a kiadás módja, hiszen minden változik, ami egyébként nekünk valahogy még tetszik is. Azt, hogy miképp fogunk zenéket kiadni a jövőben, tehát hogy dalonként, EP-nként, albumonként, vagy éppen mozifilmek zenéjeként, még nem tudjuk... Nyitottak vagyunk és izgatottak a jövő miatt. Nem szükséges csak azért kapkodnunk, hogy valami zenét megjelentessünk."


A KISS és a Mötley közös nagy nyári amerikai turnéja négy nap múlva veszi kezdetét.

 

Hozzászólások

[010499]
edina37
a szövege miatt, képesek lennének levenni! akkor ott van a másik banda, a steel panther. nekik, minden dalszövegük csak a dugásról fröcsög. ezzel együtt, az ő videóikat is levehetnék. akkor meg, minek ez a nagy felhajtás.
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High
2021. április 17. (szombat) 08:46

Hardware címmel június 4-én jelenik meg Billy Gibbons harmadik szólóalbuma, első előzetesként pedig a Desert High dallal lehet barátkozni. A ZZ Top gitáros/énekese 2015-ben adta ki az első szólólemezét Perfectamundo címmel, majd 2018-ban jött a The Big Bad Blues, az új lemez pedig Matt Sorum dobossal (The Cult, Guns N' Roses stb.) készült, aki már 2018-tól turnézott Billy Gibbons-szal. A dalokban Austin Hanks gitáros is játszik. Ellentétben az első két szólólemezzel, ezúttal a saját dalok vannak túlsúlyban, mindössze egyetlen feldolgozás született, a Hey Baby, Que Paso, amit eredetileg 1990-ben vett lemezre a Texas Tornados. A Stackin' Bones dalban vendégként a Larkin Poe duó is hallható. Az új anyag felvételei a kaliforniai sivatagban készültek, akárcsak az első klip, amit a Joshua Tree Nemzeti Park közelében forgattak, nem messze a Palm Springs-beli Escape stúdiótól. Billy Frederick Gibbons: "A nyári hőségben pár...

CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined
CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined

Megjelent és végig is hallgatható az új Cannibal Corpse lemez, a Violence Unimagined. A 2017-es Red Before Black lemez utódjának producere/hangmérnöke ezúttal is Erik Rutan volt (Hate...

SERJ TANKIAN - Új videó a System Of A Down énekesétől: Your Mom
SERJ TANKIAN - Új videó a System Of A Down énekesétől: Your Mom

Elasticity címmel egy 5 tételes EP-vel jelentkezett a múlt hónapban a System Of A Down énekese, Serj Tankian. Az EP Your Mom című dalához most egy friss szöveges videó is született....

GO AHEAD AND DIE - Animációs videóval egy friss dal Max Cavalera új csapatától: Toxic Freedom
GO AHEAD AND DIE - Animációs videóval egy friss dal Max Cavalera új csapatától: Toxic Freedom

Attól bizonyára már értesültél, hogy Max Cavalera (Soulfly, Killer Be Killed, Cavalera Conspiracy, ex-Sepultura) egy újabb projektet hozott össze Go Ahead And Die néven. A bandában...

AURORA - Májusban jön az új stúdióalbum, klippel a címadó dal: Teszt alatt a türelem
AURORA - Májusban jön az új stúdióalbum, klippel a címadó dal: Teszt alatt a türelem

Teszt alatt a türelem címmel május 21-én jelenik meg az új Aurora album, a klippel kísért címadó dallal pedig máris megismerkedhetsz. "Elkészült az új Aurora nagylemez! A május...

FEAR FACTORY - Korhatáros videóval az első dal a júniusi albumról: Disruptor
FEAR FACTORY - Korhatáros videóval az első dal a júniusi albumról: Disruptor

Azt már tavaly ősz óta tudjuk, hogy kijön idén egy új Fear Factory album, a tizedik a sorban, most pedig itt az első dal a június 18-án megjelenő Aggression Continuum lemezről. Ismerkedj...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS