QUEENSRYCHE - Videófelvételen Geoff Tate köpése

Tate-nek elgurolt a gyógyszere

2012. július 12. (csütörtök) 07:50

Scott Rockenfield dobos és Michael Wilton gitáros után Eddie Jackson basszusgitáros is hosszas állásfoglalást tett közzé azzal kapcsolatban, hogy a Queensryche miért is rúgta ki Geoff Tate énekest.



 

Geoff Tate a RollingStone.com-nak adott interjújában beszámolt arról, hogy június 12-én pert indított egykori társai ellen, mert szeretné, ha a bíróság döntené el, hogy "ki micsoda, ki mit birtokol és hasonlók". Tate szeretné azt is megakadályozni, hogy a Crimson Glory énekes Todd La Torre-ral kiegészült csapat a jövőben a Queensryche nevet használhassa. Eközben a csapat már meg is hirdette az új Queensryche első koncertjét, amelyre július végén kerül sor a minnesotai Halfway Jam-en. A 3 napos fesztiválon olyan csapatok játszanak még, mint a Blackfoot, a Stryper, a Lynch Mob, a Bang Tango és az Enuff Z'Nuff, többek között.

A Queensryche három tagja döbbenetes események egész láncolatát hozta nyilvánosságra. Geoff Tate több ízben leköpte, megütötte a társait, Eddie Jackson basszusgitáros szerint a volt énekesük irracionális, erőszakos viselkedése ma is fenyegetést jelent számukra. Többek között emiatt sem képesek a továbbiakban vele zenélni.

Amennyiben a zenészek beszámolói túlzásnak tűnnének, érdemes megnézni az alábbi koncertfelvételt, amely az ominózus Sao Paulo-i koncerten készült. 3 perc 58 másodperc táján világosan látható, ahogy Geoff Tate hátrafordul és leköpi Scott Rockenfield dobost.


QUEENSRYCHE - Sao Paulo, 2012/04/14

 

Hozzászólások

[010516]
shmonsta
Minden elismerésem a srácoknak, hogy a rajongók kedvéért ezt így végigcsinálták. Meg egyáltalán, hogy nem alacsonyodtak le hozzá.
[010496]
edina37
úgyszintén a kedvenc énekesem közé tartozott. pedig a többieknek, jól elkellett volna agyabulálni. ráfért volna. de sajna, nem tették. akkor meg, perléssel fenyegetné a többieket, mert testileg bántalmazták. vajon a videón látható brazil qr rajongók mit szólhattak amikor a köpködést látták. vegyes reakciót 100%! ugyanúgy csalódtak a bunkóban. mint ah én is, és mások is.
[010488]
ATYA
Nekem is egyik kedvenc énekesem volt régen,de egy ilyen arcnak nincs helye semilyen zenekarba!A Crimson Glory énekes Todd La Torr-val nagyon jól jártak,és remélem mind a két zenekar a jövőben nagy koncerteket ad,lemezeket készit még!!!A magyar koncert meg nem csak álom marad!!!!
[010486]
hetfield
már az első hírnél mondtam, hogy valami nem ok ennél a fickónál, remélem a többiek megnyerik a pert. pedig szeretem a hangját de ez igy nagyon gáz :(
[010483]
wiktor
Ahogy Tunyó énekelte:

"Titkokat láttam, csodákat mégsem,
Amikor benéztem a függönyök mögé."
[010481]
Korpusz
Tényleg iszonyú nagy tahó. Csodálom, hogy a többiek nem ruházták meg.
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
ARTILLERY - Májusban jön a dánok új albuma, új dal és klip: Turn Up the Rage
2021. április 14. (szerda) 15:03

X címmel május 7-én lát napvilágot a dán thrasher Artillery új stúdióalbuma, második előzetesként pedig a klippel kísért Turn Up the Rage dallal lehet ismerkedni. Az új anyagot a koppenhágai Medley stúdióban vették fel Søren Andersen producerrel, a 2019 őszén elhunyt alapító gitáros, Morten Stützer helyére Kræn Meier állt be, aki a dalszerzésből is kivette a részét. Michael Stützer gitáros (Morten tesója): "A jellegzetes Artillery-védjegyeket meg akartuk tartani, a riffeket és a fogós témákat, kombinálni az agressziót és a dallamokat. Mindig is a melodikus thrash metalt kevertük a 70-es és a 80-as évek súlyos hangzásaival, ezúttal pedig új elemek is vannak néhány nótában. Nem kell különösebben erőlködnünk, amikor megírunk egy új lemezt, mert szeretjük, amit csinálunk."   www.facebook.com/ARTILLERY.DK   ARTILLERY - Turn Up the Rage (a 2021-es X albumhoz) ARTILLERY - In...

DESASTER - Dalpremier a teuton black/death/thrash hordától: Learn To Love The Void
DESASTER - Dalpremier a teuton black/death/thrash hordától: Learn To Love The Void

Churches Without Saints címmel június 4-én jelenik meg a veterán teuton black/thrash alakulat, az 1988-ban alakult Desaster kilencedik albuma. A 2016-os The Oath Of An Iron Ritual lemez...

AC/DC - Október végén önéletrajzi könyvvel jelentkezik Brian Johnson énekes
AC/DC - Október végén önéletrajzi könyvvel jelentkezik Brian Johnson énekes

Október végén egy önéletrajzi könyvvel jelentkezik az AC/DC frontembere, Brian Johnson. A The Lives Of Brian: AC/DC, Me, And The Making Of Back In Black című könyv október 26-án...

H.E.A.T. - Erik Grönwallt leukémiával kezelik egy svéd kórházban
H.E.A.T. - Erik Grönwallt leukémiával kezelik egy svéd kórházban

Még október végén jött a hír, hogy énekest cserélt a svéd dallamrocker H.E.A.T.: elbúcsúztatták Erik Grönwall énekest, akivel 2020 februárjában hozták ki a hatodik albumukat, a...

MICK JAGGER - Közös dal Dave Grohllal a brit lazítások örömére: Eazy Sleazy
MICK JAGGER - Közös dal Dave Grohllal a brit lazítások örömére: Eazy Sleazy

A Rolling Stones frontembere egy vadonatúj klipes dallal ünepelte meg a brit lezárások feloldását. Az Eazy Sleazy dalban Mick Jagger énekel és gitározik, Dave Grolh pedig dobok, gitározik...

VREID - Dal- és klippremier a norvég black'n'rollerektől: Into The Mountains
VREID - Dal- és klippremier a norvég black'n'rollerektől: Into The Mountains

Wild North West címmel április 30-án jelenik meg a black metal egy dallamosabb vonalát képviselő norvég Vreid kielncedik albuma, és a 2018-as Lifehunger lemez utódjáról pedig már itt...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS