PIG DESTROYER - Már stúdióznak az amerikai grind mesterek

Ősszel jön ki az album 19 durvulattal

2012. július 10. (kedd) 10:05

A Scott Hull gitáros vezette amerikai grindcore intézmény, a Pig Destroyer nekilátott felvenni új stúdióalbumát, aminek épp itt az ideje, hiszen a Phantom Limb című negyedik albumuk még 2007-ben jelent meg.



 

Az egyelőre még cím nélküli anyag várhatóan 19 mizantróp Pig Destroyer slágert tartalmaz majd, és ősszel lát napvilágot a Relapse gondozásában. A külső producer nélkül készülő lemez felvételei Scott Hull stúdiójában, a Visceral Soundban zajlanak a virginiai Alexandriában. Ez lesz a csapat első lemeze a tavaly csatlakozott Adam Jarvis dobossal (Misery Index), aki Brian Harvey üresen maradt helyére ült be.

"A héten már nekiláttunk a dobok felvételének és őszintén lenyűgözött,. hogy Adam milyen jól vette az akadályokat, milyen jól elsajátította a nem éppen könnyű témákat. Úgy érkezett meg a stúdióba, hogy pusztítani akar és pontosan ezt is tette! A hosszúra nyúlt munkaórák során sosem elégedett meg mással, csakis a hibátlan produkcióval. Egy igazi katona. Adam abban is segített, hogy új életet leheljünk a zenekarba, most mindannyian azt érezzük, hogy valami friss történet indul el."

A Pig Destroyer is fellép az idei cseh Brutal Assault fesztiválon.
 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
EKTOMORF - "Szinte sírrablónak lettem kikiáltva Kovácsházán"
2021. január 24. (vasárnap) 11:29

Reborn címmel két napja jött ki az új Ektomorf album, a csapat első lemeze a Napalm Records-nál, az 'újjászületés' cím pedig azt jelzi, hogy ez egy új fejezet a zenekar pályafutásában, ugyanakkor egyfajta "vissza a gyökerekhez" lemezről van szó. A Reborn lemez felvételei már tavaly nyáron elindultak a dániai Antfarmban, akkor derült ki, hogy új dobosuk lett: Oláh Kálmán a Remorse-ból. A 2018 februárjában kiadott Fury lemez még Szabó Dániellel készült. Az újságosoknál még megtalálod a HammerWorld magazin decemberi-januári számát, amelyben többek között Farkas Zolival is találsz interjút. Készítettünk azonban Zotyával egy másik interjút is, Fejes Árpi beszélgetését itt, a HammerWorld oldalán olvashatod el.   www.facebook.com/EKTOMORF.official A most megjelent Reborn lemezetek már a Napalm kiadónál jött ki. Hogyan és miért kerültetek hozzájuk? "Baráti zenekarok ódákat zengtek a...

BLACKMORE'S NIGHT - Már két dal is meghallgatható Ritchie Blackmore-ék márciusban érkező lemezéről
BLACKMORE'S NIGHT - Már két dal is meghallgatható Ritchie Blackmore-ék márciusban érkező lemezéről

Már a karácsonyi EP idején tudni lehetett, hogy Ritchie Blackmore (Rainbow, ex-Deep Purple) és Candice Night énekesnő közös zenekara, a Blackmore's Night tavasszal egy új lemezzel...

W.E.T. - Dallamrock premier Jeff Scott Soto-val, új videó és új album
W.E.T. - Dallamrock premier Jeff Scott Soto-val, új videó és új album

Retransmission címmel megjelent és végig is hallgatható a Jeff Scott Soto vezette amerikai-svéd dallamrocker W.E.T. negyedik stúdióalbuma, a 2018-as Earthrage lemez utódjáról a One Final...

OSSIAN - Új szöveges videó született: Köszöntés
OSSIAN - Új szöveges videó született: Köszöntés

Tavasszal jelenik meg az Ossian új albuma, A Teljesség, amelyről egy lírai dalt már be is mutattak az év végén. A 2020-as Csak a jót albumról most egy újabb számuk, a Köszöntés...

ANGELUS APATRIDA - Dalpremier a spanyol thrasherek februári albumáról: The Age Of Disinformation
ANGELUS APATRIDA - Dalpremier a spanyol thrasherek februári albumáról: The Age Of Disinformation

Szimplán Angelus Apatrida címmel jön majd ki február 5-én a spanyol thrasher Angelus Apatrida hetedik nagylemeze, a 2018-as Cabaret de la Guillotine utódja, harmadik előzetesként pedig...

EPICA - Február végén érkezik az Omega album, a harmadik új dal: Rivers
EPICA - Február végén érkezik az Omega album, a harmadik új dal: Rivers

A Simone Simons énekesnő vezette holland Epica új albuma Omega címmel jön majd ki február 26-án, a legfrissebb előzetes dal a Rivers címet viseli - ismerkedj meg vele! Simone Simons:...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS