FOZZY - Új dal M. Shadows vendégeskedésével

Augusztus közepén jön az ötödik album

2012. július 8. (vasárnap) 18:04

A WWE-pankrátorként is jól ismert Chris Jericho és a Stuck Mojo gitáros Chris Ward közös bandája, a Fozzy augusztus 14-én adja ki ötödik nagylemezét Sin And Bones címmel. Az album felvezető nótáját, amelyíben vendégként az Avenged Sevenfold énekese, M. Shadows is szerepel, máris meghallgathatod.



 

Az új album címével kapcsolatban Chris Jericho ezt mondta:

"Ez egy elég vicces sztori. Maga a cím mély mondanivalót is hordoz, egy csomó mindent jelenthet. De eredetileg onnan jött, hogy Rich átküldött egy sms-t azzal, hogy 'Ember, muszáj zabálnom majd ezen a turnén, csont és bőr vagyok.' A Skin And Bones-ból viszont kihagyott egy k betát, így Sin And Bones lett belőle. Legközelebb már azzal mutattam meg neki a saját üzenetét, hogy mit szólna hozzá albumcímként. És szerinte is tökéletes így!

Mindenki ezt mondja, de ez a lemez tényleg az eddigi legjobb Fozzy anyag. Lényegében a Fozzy koncepciüt követi, azt, amiben a legjobbak vagyunk, azaz a nagyon dallamos refréneket keveri a jó súlyos részekkel és persze van egy rakás finom harmónia is. Szuperbüszkék vagyunk rá! Az utóbbi nyolc hónapon keresztül ezen dolgoztunk."


FOZZY feat. M. Shadows - Sandpaper (a 2012-es Sin And Bones albumról)

 


Ami az elsőként nyilvánosságra hozott Sandpaper dalt illeti, arról ezt mondta Jericho:

"Ez nyilván nem a smirgiről szól, sokkal inkább arról a kellemetlenül horzsoló, karcos érzésről, amit esetleg valaki iránt érzel. De azért mosollyal az arcunkon nyomjuk! Már játszottuk is élőben és azonnal elkezdtek rá bólogatni az arcok. Szóval, ez ilyen egyből bejövős dal. De van még egy csomó óriási nóta az újak között.

A She's My Addiction például ilyen Stonesos, Gunsos téma, ami ugyanakkor nagyon komor. A szólóját Phil Campbell játssza a Motörheadből. Aztán van egy Inside My Head című szám is. Meg van egy több, mint 11 perces nóta is, a Storm The Beaches, ami a II. világháborús partraszállásról szól. Aztán ott a Blood Happens is, ami szintén egy súlyos darab." 








FOZZY - Sin And Bones
(08/14 - Century Media)

01. Spider In My Mouth
02. Sandpaper (feat. M. Shadows)
03. Blood Happens
04. Inside My Head
05. Sin And Bones
06. A Passed Life
07. She's My Addiction
08. Shine Forever
09. Dark Passenger
10. Storm The Beaches










 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
GUTTED - Új felállásról, új EP-ről szólnak a friss hírek
2021. január 18. (hétfő) 07:24

Egy 5 dalos új EP-n dolgozik a brutális death/grind vonalon a hazai színtér elitjéhez tartozó Gutted. A csapat legutóbbi, negyedik albuma 2016-ban jött ki Martyr Creation címmel. "Üdv Mindenkinek! A Gutted zenekar egy új kislemezen dolgozik, amelyen 5 új dal fog szerepelni, a tervezett megjelenési dátum valamikor 2021 ősz/tél. Az eddig még cím nélküli EP felállása, Hajnali Sándor énekes/szövegek/koncepció mellett: Borka Zoltán gitáros/ basszusgitáros/dalszerző és Krzysztof Klingbein dobos, de ez a felállás, egyelőre, csak erre a kislemezre szól." www.facebook.com/guttedhorde Hajnali Sándor: "Sajnos megint változott a zenekar felállása, mert a legutóbbi felállásból a többieknek más dolgok kerültek prioritásba, de úgy gondoltam, hogy menni kell tovább, még ebben a lehetetlennek tűnő világban is. Koncertfronton semmi terv nincs az idei évre, az majd a 2022-es év története lesz… Nem hiszek a nagylemezek...

ICED EARTH - Jon Schaffert őrizetbe vették a Capitolium ostroma miatt
ICED EARTH - Jon Schaffert őrizetbe vették a Capitolium ostroma miatt

Őrizetbe vették az amerikai hatóságok az Iced Earth főnökét, azt követően, hogy január 6-án Jon Schaffer is behatolt tüntetőkkel a washingtoni Capitolium épületébe. Ismert, hogy...

DREAD SOVEREIGN - Új klip és új album a Primordial-főnök doomos, ős-metalos csapatától
DREAD SOVEREIGN - Új klip és új album a Primordial-főnök doomos, ős-metalos csapatától

Alchemical Warfare címmel megjelent és végig is hallgatható a Primordial énekes Nemtheanga doomos, ős-metalos csapatának új albuma. A harmadik Dread Sovereign lemez She Wolves Of The...

TRANSATLANTIC - Rendhagyó konceptanyag jön Portnoyéktól, premier: Looking For The Light
TRANSATLANTIC - Rendhagyó konceptanyag jön Portnoyéktól, premier: Looking For The Light

Hét év után egy új albummal jelentkezik a Mike Portnoy dobos, Neal Morse énekes, billentyűs, gitáros (ex-Spock's Beard), Roine Stolt gitáros, énekes (The Flower Kings) és Pete...

SAXON - Jön az Inspirations album, videóval a Speed King a Deep Purple-től
SAXON - Jön az Inspirations album, videóval a Speed King a Deep Purple-től

Pár hete jelentette be a brit heavy metal intézmény Saxon, hogy egy feldolgozásokat rejtő albummal kíván tisztelegni a számukra fontos inspirációt jelentő zenekarok és előadók előtt,...

WITHERFALL - Dal- és klippremier a prog-power brigád márciusi lemezéről: The Other Side Of Fear
WITHERFALL - Dal- és klippremier a prog-power brigád márciusi lemezéről: The Other Side Of Fear

Curse Of Autumn címmel március 5-én jelenik meg a progos power metalt komor dallamokkal, izgalmasan játszó amerikai Witherfall harmadik albuma, a 2018-as A Prelude To Sorrow lemez utódja....

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS