ÉLŐ FÉM - MetalFest a cseh sörök fellegvárában - 3. nap

Az első és a második nap intenzív koncertdömpingje okozta fáradalmak, valamint a relatíve ismeretlen előadók miatt a fesztivál zárónapját a hatodikként színpadra lépő Steelwinggel kezdtük. A svédek nem ismeretlenek a magyar közönség előtt, az utóbbi években többször is jártak nálunk.

A fiatal, lelkes heavy metal brigád láthatóan jó kezekben van, tavaly a legelső fellépők voltak a Masters Of Rockon, délelőtt 11-kor, itt pedig már a délutáni napsütésben tolták az old school fémet. Az előző napokban olyan bandák léptek fel ebben az időpontban, mint a Legion Of The Damned és a Vader.

A STEELWING legénysége meg is hálálta a törődést, fiatalos vehemenciával játszották végig az 50 percüket, érthető okokból a friss albumukra koncentrálva. Az 5 új nóta közé csak 3 első lemezes favorit fért a műsorba. Mindig ledöbbenek, amikor látom őket élőben, mert Robby Rockbag gitáros egy az egyben úgy néz ki, mint Adrian Smith 1984-ben! :-) És nemcsak a fizimiskája meg a fekete fejpánt miatt, a grimaszai és a testtartása, mozgása is teljesen Adrian.

Riley, az énekes viszont kezdi levetkőzni 1982-es Dickinson jelmezét. Ez ugyan nagyon nem metal, de egy stylist rájuk férne, a kanadai Skull Fist például ebből a szempontból sokkal egységesebb és ösztönösebb. Nem lettem továbbra sem Steelwing rajongó, de jól szórakoztam a műsoruk alatt, és ez a lényeg.

 

A Steelwing rutintalansága főként az utánuk következő DEATH ANGEL fellépésének fényében mutatkozott meg. A filippinók legendásan intenzív koncertzenekarnak számítanak, az egyik legjobbnak a thrash mezőnyben, és ezt most is bebizonyították. Mark Osegueda vezetésével olyan energiákat szabadítottak fel a színpadon, ami csak nagyon keveseknek sikerült ezen a fesztiválon.

 

Mark igazi frontemberként űzte, hajtotta a közönséget és magát a zenekart is. Persze a másik őstagot, Rob Cavestany gitárost sem kellett félteni, a 2001-ben érkezett Ted Aguilar gitárossal vállvetve tekerték végig a bulit. Egyedül a 2009-ben csatlakozott szőke basszer, Daniel Sisson lógott ki egy kicsit az összképből. Mivel idén jubilál a legendás ’87-es első lemezük, a The Ultra-Violence, sejteni lehetett, hogy elővesznek róla pár nótát, de arra senki nem számított, hogy egy az egyben eltolják az egész lemezt, kitöltve vele a teljes játékidejüket. A 10 perces címadónál konkrétan szem nem maradt szárazon - zseniális volt.

Sajnos a Death Angel buli közepén eleredt eső kitartott a BRAINSTORM bulija alatt is, de ez sem tartotta vissza a rajongókat, és rendesen meg is telt a nézőtér. Andy B. Franck pedig kiváló frontemberként, a hátára vette a produkciót és pillanatok alatt az ujja köré csavarta a cseheket. Minden elismerésem Andyé, konkrétan az esőben töltötte a koncertet, a többiek csak néha merészkedtek ki az első sorokhoz.

 

A műsoruk pedig tovább fokozta a hangulatot, olyan dalokkal, mint a Shiver vagy a Fire Walk With Me. Az ultimatív BS-himnusz, az All Those Words pedig fel is tette a koronát a bulira. Láthatóan mind a zenekar mind pedig a közönség élénken élt az emlék, amikor tavaly a MOR-on a szervezők visszaküldték a zenekart játszani (pedig már a technikai bontás is elkezdődött), mert a közönség nem hagyta abba az All Those vezérdallamának az éneklését. Akkor mi sem és a zenekar sem nagyon hitte el, hogy van ilyen. Itt is elkezdődött az éneklés, de mivel nem utolsóként játszottak, nem lett belőle népünnepély.

 

Mivel a pagan vonal nem tartozik a kedvenceim közé az Ensiferum koncertje teljesen kimaradt az életemből, a Max Cavalera vezette SOULFLY viszont már újra a színpad előtt talált. Tavaly a Cavalera Conspiracy kapcsán konstatáltam, hogy Max már nem a régi, sem fizimiskában, sem pedig zeneileg, így már nem ért meglepetésként, hogy ezt a bulit is végigkamuzta a gitárján. Mike Rizzo viszont elvetemült jó gitáros így végül nem volt hiányérzetem.

A fellépés intenzitása is példaértékű volt, a közönség az ő bulijukon indult be a legjobban, eszméletlen aprítás ment középtájt az első sorokban, ami láthatóan Max tetszését is elnyerte. Egy dal erejéig (ha jól emlékszem, a Prophecy volt az) Max két fia is a színpadon termett, hogy üvöltözzenek egyet a faterral. Az egyikük nekifutásból be is vetette magát a közönség közé, nem kis fejtőrést okozva a biztonságiaknak és a technikai személyzetnek.

 

Számomra az igazi libabőr mégis akkor érkezett el, amikor előkerültek a régi Sepu nóták. Mindjárt a koncert első felében jött a Refuse/Resist, majd az Arise is, végül a buli vége felé a Roots Bloody Roots. A Sepultura dalok és a hihetetlen intenzitás, amit a közönségből kiváltott Max és zenéje, számomra a nap buliját eredményezte.

 

Ezek után már nehezen állt át az agyam a fesztiválzáró BLIND GUARDIAN epikus metaljára. Számomra is megmagyarázhatatlan, hogy vannak zenekarok, amelyeket alapból szeretnem kellene, hallom is benne a jót, de mégsem tudom megkedvelni őket. A Blind Guardian is ilyen. Tök profi koncertet adtak, egy igazi Best Of műsorral, de valahogy simán elment mellettem a produkció. Biztosan velem van a baj, mert az addigra megint teltházas nézőtér egy emberként lélegzett Hansival és csapatával.

 

Ha elvonatkoztatok magamtól, akkor azt kell mondanom, hogy a Guardian méltó befejezését adta a fesztiválnak, csak azt sajnálom, hogy a magyar közönség nem láthatta ezt a minden ízében izgalmas és sokszínű eseményt. Reménykedem benne, hogy egyszer eljön az-az idő, amikor nálunk is lesz ismét MetalFest, vagy olyan fesztiválok, mint a szintén cseh Masters Of Rock, a Brutal Assault, netán a Sonisphere fesztiválok sem kerülnek el bennünket és az igazán nagy nevek miatt sem kell külföldre utazni. Valamiért a cseheknél működik a rendszer, jó lenne itthon is megtapasztalni hasonlót.
Polgár Péter (fotó is)

 

METALFEST 2012 - 3.nap, Pilsen, 2012/06/10 - Polgár Péter fotói

 
A 2012-es MetalFest első napjának beszámolóját itt olvashatod el.

A 2012-es MetalFest második napjának beszámolóját itt olvashatod el.