SUPERSIZE RECORDING - Interjú a stúdióvezető Varga Zolival

A SSR neve garancia a minőségre

2012. március 5. (hétfő) 15:18

A 2010. októbere óta üze­melő törökbálinti Supersize Recording stúdió neve roppant jól cseng szakmai körökben, ami nem is csoda, hiszen Varga Zoltán producer és társtulajdonos már korábban is magas színvonalú munkákat készített az érdi Bakery stúdió­­ban.



"A 2001-ben létrejött Bakery egy olyan víziót valósított meg, ami elsősorban nem üzleti alapokon nyugszik. Fő motiváció volt a maradandót alkotás öröme, és az, hogy folyamatosan fejlesztve mindig a legjobb minőséget biztosítsuk a zenészek, a zenekarok számára. Az érdi stúdió a 8 éves igazán aktív pályafutása alatt több, mint 250 produkcióban vett részt, és számos szakmai elismerést gyűjtött be, azonban az eredeti ingatlan korlátozott fejlesztési lehetőségei miatt a költözés mellett döntöttünk."
A Supersize Recording a Törökbálinton már évtizedek óta működő P stúdió és a Bakery összeolvadásával született meg. A P stúdió története dióhéjban:
"A '80-as évek elején a lemezpiac folyamatos növekedésével a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat úgy döntött, hogy létrehoz egy könnyűzenei hangstúdiót, mégpedig egy olyan környezetben, ahol a zenészt nem zavarják és a zenész sem zavar senkit alkotás közben. Így jött létre a közel egy hektáros ingatlanon az 1900-ban épült nemesi kúriából felújított P stúdió. Az 1983-as megnyitás utáni nagyjából egy évtizedes 'aranykorban' több mint 400 lemez készült el, regionálisan egyedülálló technikai körülmények között."
A Supersize Recording stúdióvezetőjével, a producer, hangmérnök Varga Zolival beszélgettünk.








"A gyerekkoromat magas szinten átvízilabdáztam, ténylegesen az uszodában nőttem fel, így meg sem fordult a fejemben, hogy valaha is mással foglalkozzam - kezdte Zoli az interjút egy rövidebb személyes bemutatkozással. - De aztán 1992-ben elkapott a zene, elkezdtem gitározni és attól fogva viszont már csak az érdekelt. Végigmentem mindenen, a Sabbath-tól a stadionrockon és a jazzen át a black metalig. Jártam több tanárhoz is, és közülük kiemelném Vámos Zsoltit, akitől rengeteget tanultam. Nagyon örülök, hogy a HARD soraiban újra aktív szereplője a színtérnek. 5 éven át napi 8 órákat gyakoroltam, teljesen beleájulva a Dream Theater vonalba... akkoriban még wc-re is gitárral mentem! Viszont ez adott egy olyan alapot, ami azóta is szó szerint kéznél van."



A gitározás mellett hogy jött a stúdiózás gondolata?

"Felvettek Kőbányára, de már ott is éreztem, hogy nekem nem az előadói oldalon kellene tevékenykednem. Mindig volt bennem egy olyan érzés, hogy ledob a színpad. Nem éreztem igazán jól magam odafent. A 2001-es Szigeten, épp a Hammer sátorban léptem fel utoljára az Inner Smile nevű zenekarommal. Emlékszem, utánunk a Fekete Sereg kardozott! (nevet)

Ha elmegyek egy koncertre, ott sem azon gondolkozom, hogy miért úgy szól, ahogy, vagy hogy mit csinálnék másképp. Ez a két dolog a pillanatnak szól, én pedig valami maradandóbbat szerettem volna csinálni, dalokat írni, lemezeket készíteni, akár mások számára is. Persze az egyik nem zárja ki a másikat, de nincs szükségem az első kettőre. Így aztán tipikusan alulról építkezve elkezdtem felvételeket készíteni, tudod, tojástartó, szőnyegpadló és így tovább..."



Az érdi Bakery stúdió mettől meddig is működött?

"2001 szeptemberében már Bakery néven dolgoztam Ágnes Vanilla 'Deja Vu' című lemezén, amelyen gitároztam is. A Bakery név nagyjából innentől datálható, de a későbbi, mind kialakításában, mind felszereltségében ismertté vált stúdió ténylegesen 2003 júniusában indult el. Párhuzamosan készült a Venus 'Kezdjük újra', az Isten Háta Mögött 'Rosenkreutz' és az Embers 'The First Squall' lemeze.

Hét év alatt több mint 200 produkció fordult meg ilyen-olyan formában a Bakeryben, született több aranylemez, Fonogram-díj és anti-fonogram díj is! (nevet) 2010 nyarán a Road 'Emberteremtő' albuma volt az utolsó produkcióm a Bakeryben, de közben már folyt az átépítés Törökbálinton. A költözést azért léptük meg, mert mindig is hajtott egy 'NAGY stúdió' megépítésének vágya, valamint nem akartunk gátat szabni egy külföldi zenekar kényelmes itt tartózkodásának sem. Meg amúgy is virágzik a zeneipar..." (nevet)





Mi az, amitől szerinted a SSR igazán különleges?

"Ez a stúdió az adottságai miatt, leszámítva a szimfonikus zenekart, szinte minden műfajban ki­­emelkedő felvételeket tud készíteni. Itt az is teljesen általános, hogy a Casketgarden dobfelvétele után mondjuk Presser Gábor jön zongorázni. Ez talán a rock/metal arcok, vagy a jazz vonal számára nem annyira nyilvánvaló, mert nincsenek információs és stílusbeli átfedések, de így kell működnie egy ekkora létesítménynek.

Ugyan manapság nem az a zenész első gondolata, hogy 'vonuljunk be a stúdióba és vegyük fel a lemezt', mert már otthon is tök egyszerűen lehet lemezt hegeszteni, és így nem is kell kimozdulni vagy másra bízni a szellemi terméket, ám ez amolyan XXI. századi Mekk Mester-képző. Ilyen nézőpontból eléggé speciális helyen, a nyüzsgéstől távol van a stúdiónk.

Azt szoktam mondani, hogy ami az előnye, az a hátránya is: itt aztán senki sem zavarja meg a professzionális alkotást, és a zenekarok nemcsak egy hangzóanyagot kapnak, hanem minőségi produkciót is. De ahhoz, hogy így legyen, el kell jönni ide. Tény az is, hogy az SSR-ből kikerülő anyagok nagyon nagy százalékban sikeresek lesznek, vagy legalábbis nem kerül leszállóágba az adott zenekar. És az is biztos, hogy egyik otthon készült felvétellel rendelkező együttes turnéján sem kellett még kitenni a megtelt táblát..."


SUPERSIZE RECORDING - Videós stúdióbemutató





Ha Budapestre jön egy ismert banda, és szeretne itt stúdiófelvételt készíteni, ám előbb valami referencianyagot akar hallani, akkor a SSR-ben készült cuccok közül melyiket adnád oda elsőként?

"A magam nevében, magyar nyelv ide vagy oda, mindenképpen az utolsó Depresszió lemezt mutatnám meg, de a Casketgarden friss anyaga is figyelemreméltó. Ha kell egy külföldi név is, akkor a francia Absurdity 'Devolution' lemezét mutatnám meg, ami szintén nálunk készült. De amúgy nem a múltban keresem a referenciáimat, a folyamatos fejlődés híve vagyok. Ami a társamat, Atisht (Horváth Attila, Subscribe gitáros) illeti, az ő munkái közül a Subscribe 'Bookmarks' lemeze is nemzetközi színvonalú."



SUBSCRIBE - Anxiety Found Shape In Contradictions - Act II. Delusion (a 2011-es Bookmarks albumról)




A  saját produkcióid közül melyik háromra vagy a legbüszkébb?

"Isten Háta Mögött: Kényelmetlen lemez - mert ez volt a közös munkáink produkciós csúcsa. A kezdeti gyermekbetegségek teljesen eltűntek és a hangzása időtállóbb lett, mint ahogy gondoltam róla, amikor elkészült.

Cadaveres: mindStream - mert szarrá hallgattam a kocsiban még több hónappal azután is, hogy kijött. Ki az a hülye, aki a saját produkció­ját ennyiszer meghallgatja?! (nevet) Véleményem szerint az elmúlt években nem született még egy olyan magyar lemez, amelyre ennyi jó dal került volna fel. Szerintem a szakma nagy részének fogalma sincs erről, mert egy általános prekoncepció miatt nem is veszik a fáradságot, hogy meghallgassák. Pedig érdemes volna!

Road: Emberteremtő - mert számomra mérföldkő volt hangtechnikai és produceri szempontból is. Abban az adott pillanatban a srácokkal mindent kihoztunk a dalokból. Egyben játszás, nincs editálás, jó prozódia, izgalmas változás, fejlődés a dallamok terén... Meg is van az eredménye, a zenekar szárnyal! Érdekességképpen teszem hozzá, hogy a felsorolt három lemezen a zenekarok egyszerre játszották fel az alapokat."


CADAVERES - mindStream (a 2010-es mindStream album címadó dalához)




Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást, amikor egy számodra ismeretlen csapattal elkezdesz dolgozni?


"Az elmúlt néhány évben csak ritkán dolgoztam előélet nélküli zenekarral, mert az SSR nem 'első stúdiófelvételre' van pozicionálva. Tehát a a bandák a legalapvetőbb demós betegségeken már korábban máshol átestek. Azaz nem igazán kell ezekkel a tipikus dolgokkal számolnom. A legnagyobb kihívás az, hogy a végeredmény olyan legyen, ami nemzetközi színvonalon tükrözi az adott zenekar hangzását, elképzeléseit, produceri oldalról pedig az, hogy sallangmentes eszenciát kapjanak a hallgatók."



Említetted a Depresszió legutóbbi lemezét, a Vízválasztót. Nehéz, küzdelmes munka volt, vagy inkább a könnyebbek közé tartozott?

"Azt mindenképpen tudni kell, hogy egy-két évvel ezelőtt, és ezt mondhatom szerintem a zenekar nevében is, semmi nem utalt arra, hogy mi valamikor is újra együtt fogunk dolgozni. 2006-ban a Még1x kislemez felvételeinél ezt már megtettük, és akkor nem találtuk meg a közös hangot. Amikor Ferivel újra leültünk beszélni, a régi dolgokat mind tisztáztuk és előrevetítettük a leendő szerepeket is. Azt gondolom, hogy innentől tényleg csak a feladatra kellett koncentrálni.

Nagyon fontosnak tartottam a szövegérthetőség javítását, mert szerintem eddig a Depi volt a legtöbb rajongóval rendelkező, nem érthető szövegű zenekar. Gondoltam, hogy még jobb lenne, ha csak simán a legtöbb rajongóval rendelkező zenekar válna belőlük! (nevet) Az volt a mércém, hogy a lányom elsőre is vissza tudja-e mondani a sorokat egy laptop hangszórójáról hallgatva.

A felvételek gördülékenyen mentek, a keverést viszont borzasztó nehezen engedtem el, mert nagyon másképp közelítettem hozzá, mint mondjuk a kortárs Roadhoz, hogy a két csapat soundjában még az átfedés szikrája se csillanhasson meg. Szerintem ugyanattól a producertől, egy éven belül ennél jobban nem különbözhet két stilisztikailag egy kalap alá vett - általánosított? - zenekar. Amíg az egyiknél magas a pergő, a másiknál mély, az egyiknél meleg tónusú a gitár, a másiknál rideg, és nem a kedvenc mikrofonomat raktam a láda elé, hanem az arra megfelelőt. Ezek mind tudatos lépések voltak és azt gondolom, hogy innentől lehet komoly produkcióról beszélni."


DEPRESSZIÓ - Második vér (stúdiós videó a Vízválasztó bónusz DVD-jéről)




A lemezpiaci változások, valamint a válság nyilván nehezíti a SSR életét is. A jelent, a jövőt hogyan látod? Létezik menekülő útvonal?

"Én azt például nem menekülő útvonalnak nevezném, inkább racionalizálásnak vagy költség-optimalizálásnak, hogy a 'C' stúdiónk gyakorlatilag demóstúdió áron működik. Itt teljesen kompromisszummentes részfeladatokat lehet elkészíteni, mondjuk vonalgitár felvételeket, amiket később tetszőlegesen 'reampolhatunk'. Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy az utóbbi két évben hány zenekart vettem fel közvetlenül mikrofonozva. Ez így költséghatékonyabb és produkciós szempontból is kreatívabb.

Az SSR egy olyan alternatívát kínál, ami a klasszikus alapokra épít differenciált árakon. Itt nem kell olyan szolgáltatásért fizetned, amit nem veszel igénybe, továbbá szakemberek dolgoznak a felvételeken. És ha igény van rá, sok-sok lemezes tapasztalat alapján zenei rendezés is folyik. Ezek mind az elkészült anyag értékét növelik, és a számok, a Facebookos 'like'-ok, a koncertes nézőszámok is azt mutatják, hogy zenekari szinten igenis van értelme az ilyen befektetésnek."


A SuperSize Recording múlt hónapban megújult honlapját itt találod:
www.supersizerecording.com
 
SSR a Facebookon


(A Varga Zolival készült interjúnk eredetileg a 239-es HammerWorld magazin Hangerőmű rovatában jelent meg.)

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
NOMAD - Hivatalos klip született A Dalban szereplő számukhoz: A remény hídjai
2019. február 15. (péntek) 18:31

Januárban A Dal 2019 első élő előválogatóján a Nomad zenekar is továbbjutott A remény hídjai című számmal, amelyhez most egy hivatalos klip is született. Holnap (szombaton) ismét lesznek A Dalban, ezúttal már az elődöntőben. "Szombaton este ismét lehet drukkolni nekünk A Dal elődöntőjében. Izgalmas kis adásnak nézünk elébe... Szombat 19.30 - Duna Tv és Duna world." www.facebook.com/nomadzenekar   NOMAD - A remény hídjai (2019) NOMAD - A remény hídjai (A Dal 2019 - első válogató)  

FALLUJAH - A második dal az új énekessel: Dopamine
FALLUJAH - A második dal az új énekessel: Dopamine

Undying Light címmel március 15-én jelenik meg a technikás, progos extrém metalt nyomató kaliforniai Fallujah negyedik albuma, a 2016-os Dreamless lemez folytatása, amelynek második...

VOLUMEFEEDER - Albumpremier a hódmezővásárhelyi triótól: The Element Of Fire
VOLUMEFEEDER - Albumpremier a hódmezővásárhelyi triótól: The Element Of Fire

The Element Of Fire címmel megjelent és meghallgatható, de le is tölthető a hódmezővásárhelyi VolumeFeeder trió első albuma. "Hölgyek és Urak! Megjelent az új albumunk!...

AVANTASIA - Klippremier: Candice Nighttal a Moonglow
AVANTASIA - Klippremier: Candice Nighttal a Moonglow

Moonglow címmel a mai napon jelent meg a Tobias Sammet vezette Avantasia új albuma, a 2016-os Ghostlights folytatása, és máris itt a címadó dal hivatalos videoklipje. A dalban a Blackmore's...

SPIRITS OF FIRE - Dal- és klippremier Ripper Owens és Chris Caffery új csapatától
SPIRITS OF FIRE - Dal- és klippremier Ripper Owens és Chris Caffery új csapatától

Az már tavaly nyáron kiderült, hogy egy Spirits Of Fire nevű új bandában fogott össze Tim "Ripper" Owens énekes (ex-Judas Priest, Iced Earth, Charred Walls Of The Damned), Chris...

THE RAVEN AGE - Dalpremier Steve Harris fiának csapatától: The Day The World Stood Still
THE RAVEN AGE - Dalpremier Steve Harris fiának csapatától: The Day The World Stood Still

Conspiracy címmel március 8-án jelenik meg a brit The Raven Age második albuma, amelynek friss előzetese a The Day The World Stood Still  dal. 2018-ban is két koncertet adott...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS