GARY MOORE - Kiderültek a véralkohol-teszt eredményei

Halálában közrejátszott az elfogyasztott nagy mennyiségű szesz

2012. február 28. (kedd) 16:12

A tavaly február 6-én, 58 éves korában elhunyt ír gitáros legenda, Gary Moore halálával kapcsolatban friss, hiteles információk láttak napvilágot, amelyek szerint a spanyolországi vakációja közben életét vesztett gitáros nagyon komoly mennyiségű ital elfogyasztása után kapott végzetes szívrohamot.
A véralkohol-koncentráció mértéke Gary Moore esetében (380 milligram egy deciliter vérben) 30 milligrammal haladta meg az igen súlyos fokú, gyakran végzetes következményekkel járó alkoholos befolyásoltság alsó határértékét. (A tavaly nyáron elhunyt brit énekesnő, Amy Winehouse esetében 416 mg volt a véralkohol-koncentráció mértéke, az ő holtttestét három üres vodkás üveg mellett találták meg.)
2011. február 6-án hajnalban eszméletlen állapotban talált Gary Moore-ra a barátnője, de a hotelbe azonnal kihívott mentősök sem tudtak már segíteni a gitároson.
Gary Moore a Thin Lizzy soraiban alapozta meg hírnevét, majd szólóban is sikert sikerre halmozott, és amikor a '90-es elején úgy döntött, hogy a blues az igazi terepe, kiváló blues rock albumok egész sorát készítette el.

Hozzászólások

[009677]
MrEddieKrueger
Nagyon sajnálom ezt a nagyszerű gitárost! Isten nyugosztalja! :( sajnos újabb legenda távozott.:(
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
CARCASS - Augusztusban érkezik az új album
2020. február 24. (hétfő) 06:58

Under The Scalpel Blade címmel egy új dallal jelentkezett még decemberben a Carcass, az pedig friss hír, hogy a 2013-as visszatérő albumuk, a Surgical Steel folytatása augusztus 7-én jön majd ki. Ennél több információt egyelőre nem tettek közzé. A Carcass-ban 2018 óta új másodgitáros játszik, Ben Ash helyét Tom Draper (Pounder, ex-Angel Witch Primitai) vette át. Az új nóta a Decibel magazin januári számának flexi-disc mellékleteként jelent meg, egyben a hetedik Carcass album előzetese is.   www.facebook.com/OfficialCarcass  CARCASS - Under The Scalpel Blade (2019)  

ALCEST - "Újra meg kellett találnom a spirituális énemet, különben becsavarodtam volna"
ALCEST - "Újra meg kellett találnom a spirituális énemet, különben becsavarodtam volna"

Ma este az A38 Hajón mutatja be októberben kiadott Spiritual Instinct című új albumát a francia Alcest, előttük pedig a szintén francia és már a hatodik magyar bulijára készülő...

A DAL 2020 - A Fatal Error és a Tortuga is döntős lett, ilyenek voltak
A DAL 2020 - A Fatal Error és a Tortuga is döntős lett, ilyenek voltak

A Dal 2020 szombat esti első elődöntőjének végeredménye alapján a Fatal Error és a Tortuga is bejutott a március 7-i döntőbe (akárcsak Rácz Gergő és Orsovai Reni, valamint Takács...

JIGOKÜ - Az első EP a súlyos muzsikában utazó szegedi bandától: Hate:Speech
JIGOKÜ - Az első EP a súlyos muzsikában utazó szegedi bandától: Hate:Speech

Hate:Speech címmel megjelent és végig is hallgatható a szegedi Jigokü zenekar 4 dalos első EP-je. A tavaly tavasszal bemutatott első két daluk óta az akkor még kisegítő dobos,...

IRIST - Új név, új zenekar, dalpremier: Severed
IRIST - Új név, új zenekar, dalpremier: Severed

Order Of The Mind címmel március 27-én jelenik meg a három dél-amerikai zenészt is rejtő atlantai (Georgia állam) Irist bemutatkozó albuma, amelynek már a második előzetes dalával, a...

SEMBLANT - Hat év után új album a brazil csapattól, klippel a második dal: Murder Of Crows
SEMBLANT - Hat év után új album a brazil csapattól, klippel a második dal: Murder Of Crows

Obscura címmel március 6-án jelenik meg a brazil Semblant harmadik albuma, a második előzetes dallal, a klippel kísért Murder Of Crows tétellel pedig máris megismerkedhetsz. A két...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS