LEANDER - Jeff Loomis, Jens Bogren... és egy kép Borbás Robitól

Alakul a debütáló album...

2012. február 22. (szerda) 17:09

Március 24-ére várható az első Leander album megjelenése, amelynek címe egy-két napon belül derül majd ki.
Annyi már biztos, hogy a gitáros Vörös Attila felkérésére a Nevermore ex-gitárosa, Jeff Loomis is szólózik majd a Bennem című dalban, az anyag keverését pedig az ismert svéd szakember, Jens Bogren (ld. Opeth, Paradise Lost, Katatonia, Amon Amarth stb.) végzi jelenleg is.
Elsőként a magyar nyelvű CD jelenik meg, amelyre a saját dalok mellé két feldolgozás is felkerül, a Lady Gaga átirat és a Szomorú vasárnap Leander-féle verziója.
A debütáló Leander CD borítóján Borbás Robi (Grindesign) dolgozik, de Robi a booklethez is készít képeket, és az egyiket ezek közül már itt láthatod is.
Az első idei budapesti koncert március 3-án lesz a Club 202-ben, ahol Leanderék mellett fellép a Dystopia, valamint  további zenekarok is felbukkannak majd. Március 9-től pedig beindul a 7 állomásos miniturné a Rómeó Vérzik, a Dystopia és a Rubicon kíséretében. Most szombaton pedig Siófokon lesz koncertjük.
Elkészült egy új klip is, a Két világ közt akusztikus változatára, amelynek külön sztorija is van:
"Ebben a videóban Attila és Leander élőben játsszák el a Két világ közt című dalt. A felvételen az eredeti alap hallható a fő gitár sávok nélkül, zongorával, vonósokkal, vokálokkal és egyéb betétekkel.
Ez a felvétel többek közt azt a célt is szolgálja, hogy bemutassa Attila egyedi, kézzel készített GPD 7 húros félakusztikus gitárját. Éppen emiatt a felvételen semmiféle stúdiós vagy más trükk nem hallható, csupán a száraz gitárhang és Leander éneke. A felvétel során a gitár jelútja a következőképpen nézett ki: GPD custom 7 húros félakusztikus gitár Yoyo piezzo-val --- Zakk Wylde Crybaby wah pedál --- Visual Sound Route808 OD pedál --- Mbox1 --- ProTools7."
A csapat megújult honlapját itt találod: www.leandermusic.com

 






LEANDER - Két világ közt (akusztikus verzió)


 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
GUILTHEE - Szabadon letölthető a veszprémi csapat harmadik lemeze
2012. május 17. (csütörtök) 12:51

Megjelent és szabadon letölthető a veszprémi Guilthee harmadik albuma, a Szemantikai háromszögek. Az anyag egyik újdonsága, hogy a demókkal és a korábbi lemezekkel szemben a progos, elvont zenét játszó csapat új albuma már teljes egészében magyar nyelvű. "A harmadik nagylemezünk egyelőre nem jelenik meg fizikai formában. Jelen állás szerint ezt csak úgy tudnánk elérni, ha egy kiadó érdeklődést mutatna a munkásságunk iránt, vagy rendelkezésünkre állna egy nagyobb pénzösszeg, amit saját belátásunk szerint használhatnánk fel. Amíg ez a helyzet nem változik, minden érdeklődőnek, rajongónak, kritikusnak be kell érnie a közzétett .mp3 formátummal, valamint a csatolt kiegészítőkkel (borító, szövegek, press kit, stb...)." A tizenkét dalt tartalmazó anyag letölthető innen. www.facebook.com/guilthee GUILTHEE - Vérszívók (a 2012-es szemantikai háromszög albumról)  

THE NIGHT FLIGHT ORCHESTRA - Björn a Soilworkből klasszikus rockot énekel
THE NIGHT FLIGHT ORCHESTRA - Björn a Soilworkből klasszikus rockot énekel

Tavaly nyáron még nem volt szerződése a Soilwork énekes Björn Strid és az Arch Enemy basszer Sharlee D'Angelo (ld. Spiritual Beggars) klasszikus rock csapatának, már azonban változott a...

THE AGONIST - Skizofrén jelleg, Pantera, Radiohead hatások
THE AGONIST - Skizofrén jelleg, Pantera, Radiohead hatások

A melodikus death metalt némi metalcore ízzel vegyítő kanadai The Agonist harmadik albuma Prisoners címmel jelenik meg június 4-én. A csapat egyik különlegességét az énekesnő Alissa...

MEZARKABUL - 10 év után új klip a török metal mesterektől
MEZARKABUL - 10 év után új klip a török metal mesterektől

A törökországi heavy metal mozgalom egyik úttörő bandája az 1986-ban alakult és epikus, melodikus metalt játszó Pentagram, akik az amerikai doom csapat miatt a nemzetközi színtéren a...

3 INCHES OF BLOOD - Szöveges videóval emlékeznek Dio-ra
3 INCHES OF BLOOD - Szöveges videóval emlékeznek Dio-ra

A két éve elhunyt legendás énekes, Ronnie James Dio emlékére egy új szöveges videóval jelentkezett a 3 Inches Of Blood. Az orgonával kísért Dio-dicsőítő Look Out nóta a...

MARDUK - Minszkben nem szeretik a sátánistákat
MARDUK - Minszkben nem szeretik a sátánistákat

A május 25-én egy Serpent Sermon című új albummal jelentkező Marduk a jövő héten Fehéroroszország fővárosában, Minszkben lépett volna fel, de a svéd black metal banda koncertjét...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld MySpace oldal HammerWorld RSS