IRON MAIDEN - Újabb masszív múltidéző turnéba kezdenek júniusban

A Seventh Son Of A Seventh Son lemez turnéját fogják felidézni

2012. február 15. (szerda) 19:54

Masszív amerikai turnét hirdetett meg erre a nyárra az Iron Maiden: június 21-től egészen augusztus 18-ig a tengerentúlon fognak koncertezni, mégpedig egy spéci programmal!
A Maiden England World Tour tartalmában és produkciójában is azt az 1988-as koncertvideót fogja felidézni, amit a Seventh Son Of A Seventh Son turnén rögzített a zenekar. Ahogy a túra elnevezéséből is kitalálható, nemcsak az észak-amerikai rajongók kapják meg ezt az igazi csemegének ígérkező programot, lesz másutt is folytatása, sőt, a Maiden tervei szerint még 2013-ban is lesznek Maiden England bulijaik.
Ez a Maiden England kanyar a harmadik fejezetet jelenti a múltidézésben, amely még 2004-ben indult el a The Early Days DVD-vel, majd a 2005-ös Early Days Tourral. A második fejezet 2008-ban következett a Live After Death DVD kiadásával, majd a Somewhere Back In Time 2008/2009 turnéval, amelynek során csaknem 40 országba jutottak el és több, mint kétmillió rajongó előtt játszottak.
"Nagyon élvezzük ezeket a historikus Maiden turnékat, mert így az új albumok között is adódik lehetőségünk arra, hogy elővegyük a régebbi nótákat - mondta Bruce Dickinson. - Mindig fantasztikus érzés azt látni, ahogy azok az újgenerációs rajongók reagálnak ezekre a dalokra, akik ezek közül néhányat még sosem hallhattak élőben, és persze a régi fanatikusok is élvezni fogják az eredeti Seventh Son turné felidézését - jó sok meglepetéssel!
Az az elképzelésünk, hogy az eredeti Maiden England program nagyjából kétharmadát előadjuk majd, köztük olyan számokat is, amelyeket már nagyon-nagyon régen nem játszottunk, plusz előkapunk néhány olyan favoritot is, amikről pontosan tudjuk, hogy ezeket a rajongók hallani akarják! Mindig is igyekeztünk zeneileg nagy élményt nyújtani az embereknek, de ugyanakkor azt is fontosnak tartottuk, hogy vizuális szempontból is annyira szórakoztatóak és emlékezetesek legyenek a koncertjeink, amennyire ez csak lehetséges. És most úgy érezzük, hogy ez a show csodás fogadtatásra talál majd! Alig várjuk már, hogy nekivághassunk!"
A turné első szakaszán, egészen július 21-ig, Alice Cooper lesz az Iron Maiden különleges vendége, azt követően pedig a Coheed And Cambria játszik majd Harrisék előtt.






Az 1988-as Maiden England videó tartalma így festett:

- Moonchild
- The Evil That Men Do
- The Prisoner
- Still Life
- Die With Your Boots On
- Infinite Dreams
- Killers
- Can I Play With Madness
- Heaven Can Wait
- Wasted Years
- The Clairvoyant
- Seventh Son Of A Seventh Son
- The Number Of The Beast
- Hallowed Be Thy Name
- Iron Maiden

 

Maiden England - észak-amerikai turné 2012:

Jun. 21 - Charlotte, NC - Verizon Wireless Amphitheatre
Jun. 23 - Atlanta, GA - Aarons Amphitheatre
Jun. 26 - Boston, MA - Comcast Center
Jun. 27 - Wantagh, NY - Jones Beach
Jun. 29 - Philadelphia, PI - Susquehanna Bank Center
Jun. 30 - Washington, DC - Jiffy Lube Live
Jul. 02 - Newark, NJ - Prudential Center
Jul. 05 - Chicago, IL - First Midwest Bank
Jul. 08 - Quebec, QC - Colisee Pepsi Arena
Jul. 11 - Montreal, QC - Bell Center
Jul. 13 - Toronto, ON - Molson Amphitheatre
Jul. 14 - Sarnia, ON - Bayfest
Jul. 16 - Buffalo, NY - Darien Lake Performing Arts Center
Jul. 18 - Detroit, MI - DTE Music Theatre
Jul. 19 - Indianapolis, IN - Klipsch Music Centre
Jul. 24 - Winnipeg, MB - MTS Center
Jul. 26 - Calgary, AB - Scotiabank Saddledome
Jul. 27 - Edmonton, AB - Rexall Place
Jul. 29 - Vancouver, BC - Pacific Coliseum
Jul. 30 - Auburn, WA - White River Amphitheatre
Aug. 01 - Salt Lake City, UT - USANA Amphitheatre
Aug. 03 - San Francisco, CA - Shoreline Amphitheatre
Aug. 06 - Phoenix, AZ - Ashley Furniture HomeStore Pavilion
Aug. 09 - Irvine, CA - Verizon Wireless Amphitheatre
Aug. 12 - Albuquerque, NM - Hard Rock Pavilion
Aug. 13 - Denver, CO - Comfort Dental Amphitheatre
Aug. 15 - San Antonio, TX - AT&T Center
Aug. 17 - Dallas, TX - Gexa Energy Pavilion
Aug. 18 - Houston, TX - The Woodlands

 

Hozzászólások

[009567]
vinylfanatic
Óriási ötlet volt annak idején mikor először kitalálták ,hogy visszaidéznek egy egy korai turnét és elnyomják úgy mint anno a programot.Így azok is megtapasztalhatják a korai koncertek varázsát akik koruknál fogva ezt még nem láthatták.Ezt más bandák is bevezethetnék.
[009563]
farkaslaci
Előkelő számsorrend! Szépen vannak benne a korai, és a későbbi klasszikusokból is. Nagyon el bírnám viselni (méltó hangosítás mellett)!!! Istenem, hogy szólhat már az a Moonchild, mint koncert kezdőnóta!!!!!!
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
ARTILLERY - Dal született az egy éve elhunyt Morten Stützer gitáros emlékére: The Last Journey
2020. október 19. (hétfő) 16:11

Tavaly októberben hunyt el a dán thrasher Artillery egyik alapítója, Morten Stützer gitáros, a Stützer gitárduó egyik fele, Michael Stützer testvére. Morten emlékére egy The Last Journey című dal született, két korábbi énekesükkel, Flemming Rønsdorffal és Søren Adamsennel. A The Last Journey nóta digitális kislemezen is megjelent, a B oldalra pedig egy 1984-es Metallica klasszikus, a Trapped Under Ice feldolgozását tették fel. "Amikor tavaly októberben elveszítettük Mortent, eldöntöttük, hogy az emlékére készítünk majd egy dalt. A The Last Journey egy nagyon epikus nóta lett, és két korábbi énekesünk is szerepel benne. A B oldalra azért tettük fel a Trapped Under Ice feldolgozását, mert ez volt Morten egyik kedvenc dala, és nálunk is nagy kedvenc. Ráadásul a Metallica ezt a nótát a Mercyful Fate-tel közös koppenhágai próbatermünkben fejezte be, még mielőtt bevonultak volna a Sweet Silence stúdióba, hogy...

EDDIE VAN HALEN - Az Olympique Marseille fantasztikus megemlékezése a legendás gitárosról
EDDIE VAN HALEN - Az Olympique Marseille fantasztikus megemlékezése a legendás gitárosról

Szombat este a marseille-i Orange Vélodrome-ban csapott össze az Olympique Marseille és a Bordeaux a Francia Bajnokság keretében, a pandémia miatt üres stadion lelátóján pedig egy...

AZARATH - Dalpremier a Behemoth dobosának blackes death csapatától: Sancta Dei Meretrix
AZARATH - Dalpremier a Behemoth dobosának blackes death csapatától: Sancta Dei Meretrix

Saint Desecration címmel november 27-én jelenik meg a Behemoth dobosaként ismert Inferno másik csapatának, a blackes death metalt nyomató lengyel Azarath új album. A 2017-es In Extremis...

ORDEN OGAN - A korona velük is kiszúrt, az új album csak márciusban jön majd ki
ORDEN OGAN - A korona velük is kiszúrt, az új album csak márciusban jön majd ki

Eredetileg úgy volt, hogy a power metalos német Orden Ogan szeptemberre tervezett új albuma a járvány miatt csak november 13-án lát majd napvilágot, most azonban egy még újabb kiadási...

KING CRIMSON - Elhunyt Gordon Haskell énekes-basszusgitáros
KING CRIMSON - Elhunyt Gordon Haskell énekes-basszusgitáros

74 éves korában elhunyt a King Crimson egykori énekese/basszusgitárosa, Gordon Haskell. Robert Fripp iskolai barátjaként Gordon Haskell és Fripp már a 60-as évek közepén is együtt...

PRETTY MAIDS - Ronnie Atkins énekes rákja visszatért, 4-es stádiumban van
PRETTY MAIDS - Ronnie Atkins énekes rákja visszatért, 4-es stádiumban van

Februárban még jó hírrel jelentkezett a Pretty Maids frontembere, Ronnie Atkins, akkor azt közölte az 55 éves énekes, hogy a szervezetéből eltűntek a daganatos elváltozások. Tavaly...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS