VAN HALEN - Legfeljebb Adele ütheti ki őket a Billboard első helyéről

Az új album fogadtatása nem is lehetne jobb

2012. február 9. (csütörtök) 08:55

A két napja megjelent új Van Halen album, az A Different Kind Of Truth, 1984 óta az első lemezük az eredeti énekessel, David Lee Roth-tal, egyelőre nagyon jó kritikákat kapott mindenfelé, még annak ellenére is, hogy az anyag egy része ősrégi demós témák felfrissítése nyomán állt össze. A Billboard szerint várhatóan 180-200 ezer példány talál majd gazdára az albumból az első héten, így nagy az esélye annak, hogy a Van Halen a pályafutása során hatodszorra is a Billboard lista első helyén startol egy új lemezzel. Hacsak Adele közbe nem lép...
A tavalyi évben hatalmas sikert aratott és összességében már 17 millió eladott példány felett járó második Adele lemezt (21) normál esetben minden bizonnyal könnyedén utasítaná maga mögé az új Van Halen korong, azonban a brit énekesnő február 12-én fellép az 54. Grammy díjkiosztón, mi több, hat Grammy-díjra is jelölést kapott. Ráadásul a tavalyi hangszálműtétje óta ez lesz az első nyilvános fellépése, így az extra publicitás nyomán elképzelhető, hogy a sikerlemezt újabb százezrek akarják majd beszerezni.



A Van Halen énekese, David Lee Roth az új albumra felkerült régi témák kapcsán ezt mondta egy kanadai interjúban a maga nehezen követhető stílusában:
"Átdolgoztam a verzéket és a dallamokat. Akárcsak az összes szöveget. Szóval, van ott újdonság is, nagyjából a fele, amitől csak színesebb lett az egész. Az ötletek a pincében voltak korábban - nos, miről is beszélünk itt, egy fej salátáról vagy inkább valami nemes borról? A kor talán még méltóságteljessebbé tette ezeket a témákat a hitelességük folytán."
David Lee Roth arról is beszélt, hogy a Van Halen sosem számított a menő csapatok közé:
"Sosem voltunk menők. Még akkor sem, amikor jól mentek a dolgaink, amikor elsőként voltunk a hét nagy kedvencei. John Travolta és a Szombat esti láz menő volt. Az utca túloldalán meg a Sex Pistols és a Clash számított menőnek. Mi inkább olyanok voltunk, mint egy sziget. Nem is tudom, hogy a Van Halen valaha is passzolt-e valahová. És ez nem egy szándékos húzás eredménye volt. Sokszor igyekeztünk másokat imitálni, de a végeredmény mégis Van Halenes lett, kinézetében és hangzásában is. És ma sem vagyunk menők. Valahol Kate Perry és a Muse között vagyunk. A Kings Of Leon és a Maroon 5 között. Isten hozott a szigetünkön! Hagyj fel minden reménnyel!"
DLR azt is kifejtette, hogy a Van Halen egy univerzális nyelvet beszél:
"Nem kell ahhoz angolul tudnod, hogy megértsd, amiről énekelek. Rock'n'Roll rajongónak sem kell lenned, hogy élvezd és értékeld a showt. Még csak hallanod sem kell. A süketeknek fenntartott ülőhelyeink mindig rutinszerűen megtelnek..."






VAN HALEN - The Trouble With Never (új dal élőben a Henson stúdiós klubbuliról, 2012/02/01)

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
EDDA MŰVEK - "Ami a világban most zajlik, ez a félelemre, szorongásra építő tébolyda bőven ad témát."
2020. február 24. (hétfő) 14:37

Az Edda Művek március 7-én ismét beveszi a Papp László Budapest Sportarénát, a számos különlegesség mellett a közönség egy kisebb időutazás részese is lesz, mivel a zenekar az első 20 évének sikerdalait és a sokak által rajongott 'bakancsos' korszakot is megidézi majd.  A márciusi HammerWorld magazinban az Aréna-koncert kapcsán találsz majd egy interjút Pataky Attilával, az Edda frontemberével, a beszélgetés első részét azonban már most elolvashatod.    A koncert Facebook oldala Pataky Attila egy igazi rock legenda. Az Edda Művek frontembereként a 70-es évek vége óta rocktörténelmet ír, dalai több generációnak adtak hitet, erőt és persze felejthetetlen pillanatokat a színpadok előtt. Március 7-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel a zenekar egy nagyszabású koncert keretében, amelynek a Retro címet adták. Cselő hívta fel Attilát, hogy kiderítse, mi várható a bulin...

METEORA - Jön az új album, friss klip és dal: Memento Mori
METEORA - Jön az új album, friss klip és dal: Memento Mori

Tragedy Of Delusion címmel a HammerWorld magazin márciusi számának extra CD-mellékleteként jelenik meg a 2010-ben alakult budapesti Meteora zenekar második nagylemeze. A 2017-es Our...

MUDFIELD - Az új album és mellé egy új videoklip: Békességben
MUDFIELD - Az új album és mellé egy új videoklip: Békességben

Kelet népe címmel megjelent és végig is hallgatható a szeghalmi Mudfield második albuma, a tavaly februárban kiadott Sárrét lemez folytatása. A lemez Békességben című dala egy friss...

EXHORDER - Megváltak az alapító gitárostól, Vinnie LaBellától
EXHORDER - Megváltak az alapító gitárostól, Vinnie LaBellától

Pár napja egy új dalt tett közzé az Exhorder, most azonban egy rossz hírrel jelentkeztek: megváltak az alapító gitárostól, Vinnie LeBellától. Egyelőre nem tudni, hogy a hamarosan...

CARCASS - Augusztusban érkezik az új album
CARCASS - Augusztusban érkezik az új album

Under The Scalpel Blade címmel egy új dallal jelentkezett még decemberben a Carcass, az pedig friss hír, hogy a 2013-as visszatérő albumuk, a Surgical Steel folytatása augusztus 7-én jön...

ALCEST - "Újra meg kellett találnom a spirituális énemet, különben becsavarodtam volna"
ALCEST - "Újra meg kellett találnom a spirituális énemet, különben becsavarodtam volna"

Ma este az A38 Hajón mutatja be októberben kiadott Spiritual Instinct című új albumát a francia Alcest, előttük pedig a szintén francia és már a hatodik magyar bulijára készülő...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS