INCANTATION - Öngyilkos lett a banda volt basszusgitárosa

Joe Lombard 42 évesen hunyt el - R.I.P.

2012. január 8. (vasárnap) 07:36

Január 3-án, 42 éves korában öngyilkos lett az Incantation egykori basszusgitárosa, Joe Lombard.
Az 1989-ben megalakult Incantation a '90-es évek elején a New York-i death metal színtér egyik vezető csapata volt, olyan bandák mellett, mint az Immolation vagy a Suffocation, Joey Lombard pedig 2001-ben csatlakozott a ma már Pennsylvaniában működő és a death metalt alkalmanként doom témákkal is kísérő brutál csapathoz.
Annak ellenére, hogy Joey hivatalosan csak 2005-ig volt a banda bőgőse, nemcsak a a Blasphemy (2002) és Decimate Christendom (2004) albumokon játszott, hanem a 2006-os Primordial Domination lemezen is, sőt, a 2010-ben kiadott Scapegoat kislemez két dalában is az ő játéka hallható, ezeket ugyanis még a Primordial Domination dalaival együtt rögzítették
A nyárra várható új albumon már Chuck Sherwood basszerrel dolgozó Incantation legutóbbi kiadványa egy tavaly májusban kiadott split kislemez volt a Denial Fienddel, amelyre egy Absolved In Blood című dalt tettek fel, hat év után az első friss Incantation felvételt.
Joey Lombard temetése a mai napon lesz. Nyugodjék békében!






INCANTATION - Dying Divinity (a 2004-es Decimate Christendom albumhoz)





INCANTATION - Absolved In Blood (a 2011-es split kislemezről, friss dal már az új bőgőssel)
 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
ARTILLERY - Májusban jön a dánok új albuma, új dal és klip: Turn Up the Rage
2021. április 14. (szerda) 15:03

X címmel május 7-én lát napvilágot a dán thrasher Artillery új stúdióalbuma, második előzetesként pedig a klippel kísért Turn Up the Rage dallal lehet ismerkedni. Az új anyagot a koppenhágai Medley stúdióban vették fel Søren Andersen producerrel, a 2019 őszén elhunyt alapító gitáros, Morten Stützer helyére Kræn Meier állt be, aki a dalszerzésből is kivette a részét. Michael Stützer gitáros (Morten tesója): "A jellegzetes Artillery-védjegyeket meg akartuk tartani, a riffeket és a fogós témákat, kombinálni az agressziót és a dallamokat. Mindig is a melodikus thrash metalt kevertük a 70-es és a 80-as évek súlyos hangzásaival, ezúttal pedig új elemek is vannak néhány nótában. Nem kell különösebben erőlködnünk, amikor megírunk egy új lemezt, mert szeretjük, amit csinálunk."   www.facebook.com/ARTILLERY.DK   ARTILLERY - Turn Up the Rage (a 2021-es X albumhoz) ARTILLERY - In...

DESASTER - Dalpremier a teuton black/death/thrash hordától: Learn To Love The Void
DESASTER - Dalpremier a teuton black/death/thrash hordától: Learn To Love The Void

Churches Without Saints címmel június 4-én jelenik meg a veterán teuton black/thrash alakulat, az 1988-ban alakult Desaster kilencedik albuma. A 2016-os The Oath Of An Iron Ritual lemez...

AC/DC - Október végén önéletrajzi könyvvel jelentkezik Brian Johnson énekes
AC/DC - Október végén önéletrajzi könyvvel jelentkezik Brian Johnson énekes

Október végén egy önéletrajzi könyvvel jelentkezik az AC/DC frontembere, Brian Johnson. A The Lives Of Brian: AC/DC, Me, And The Making Of Back In Black című könyv október 26-án...

H.E.A.T. - Erik Grönwallt leukémiával kezelik egy svéd kórházban
H.E.A.T. - Erik Grönwallt leukémiával kezelik egy svéd kórházban

Még október végén jött a hír, hogy énekest cserélt a svéd dallamrocker H.E.A.T.: elbúcsúztatták Erik Grönwall énekest, akivel 2020 februárjában hozták ki a hatodik albumukat, a...

MICK JAGGER - Közös dal Dave Grohllal a brit lazítások örömére: Eazy Sleazy
MICK JAGGER - Közös dal Dave Grohllal a brit lazítások örömére: Eazy Sleazy

A Rolling Stones frontembere egy vadonatúj klipes dallal ünepelte meg a brit lezárások feloldását. Az Eazy Sleazy dalban Mick Jagger énekel és gitározik, Dave Grolh pedig dobok, gitározik...

VREID - Dal- és klippremier a norvég black'n'rollerektől: Into The Mountains
VREID - Dal- és klippremier a norvég black'n'rollerektől: Into The Mountains

Wild North West címmel április 30-án jelenik meg a black metal egy dallamosabb vonalát képviselő norvég Vreid kielncedik albuma, és a 2018-as Lifehunger lemez utódjáról pedig már itt...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS