TARANIS - Bakos Attila 11 év után vette fel a Kingdom albumot

Visszatért az atmoszférikus black metal projekt

2012. január 1. (vasárnap) 12:10

A Thy Catafalque 2011-es Rengeteg albumán is vendégeskedett Bakos Attila (ld. még Woodland Choir, Descend) még 1999-ben alapított atmoszférikus black metal projektje, a Taranis egy új albummal tért vissza a mai napon.
"A Taranis egyszemélyes zenekarnak indult, de egy idő után rájöttem, hogy szükségem van valakire a nyers vokálokhoz, hogy fejleszthessem a tiszta énekem. Ekkor lépett be Erik a csapatba, akinek hangja nagyszerűen passzolt a zenéhez, és aki sok jó ötletet is hozott. Pár hónapos zeneírás után elkészült 6 szám, közel fél órában. In Days Of Yore címmel 200 példányban megjelentettük az anyagot 2000-ben, saját kiadásban, majd a zenekar feloszlott. Igaz, még abban az évben megírtam egy albumnyi új dalt, de ezekkel nem foglalkoztam 11 éven át. 2011-ben ültem le, hogy felvegyem őket, s végül 40 percnyi anyag gyűlt össze a Kingdom című albumon, amely 2012. január 1-én jelenik meg, szintén szerzői kiadásban. Az album meghallgatható a saját oldalamon.
A borítón Havancsák Gyula (www.hjules.com) nagyszerű munkája látható, a rólam készült fotókat pedig Takács Andrea (www.takacsandrea.hu) készítette. Jelenleg csak a digitális kiadás érhető el, amely a Bandcampen vásárolható meg 8 USD ellenében, ezért viszont 24bit/48kHz minőségű FLAC-ben is letölthető az album. Tervben van a CD kiadás is, de erre még pár hónapot várni kell."
Attilával a 2010-es Woodland Choir albummal kapcsolatban beszélgettünk utoljára, ezt az interjút itt olvashatod el.





TARANIS - Kingdom
(2012/01/01 - Saját kiadás)


 



 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
JOLLY JACKERS - Ma este koncert a Dürerben, friss klip: Deaf And Dumb
2018. október 17. (szerda) 08:50

Out Of The Blue címmel még áprilisban jelent meg a kelta rock/punkot játszó fiatal dunaújvárosi Jolly Jackers harmadik albuma, amelynek Deaf And Dumb dalához készült el a a friss klipjük. A csapat a múlt hónapban Franciaországban és Hollandiában turnézott, október 17-én, azaz ma este pedig a Dürer Kertben játszanak majd a hasonszőrű ausztrál The Rumjacks és a hazai Green Spirit társaságában. "Mi egy koncertzenekar vagyunk, eddig ezt az oldalunkat mutattuk meg - mondták a Lángolónak a premier kapcsán. - Régóta érett, hogy egy más kontextusba helyezzük a zenekart és egy igazi imidzs-klipet készítsünk. A nyáron hét országban léptünk fel és nagyon nehéz volt olyan időpontot találni, amikor egyáltalán mindenki ráér, úgyhogy sztorival egybekötött, többnapos forgatásra esélyünk sem volt..." www.facebook.com/JollyJackers A Düreres koncert Facebook oldala A mai menetrend: 19.00 - kapunyitás 19.20 - Green...

GHOST - Itt az új videoklip: Dance Macabre
GHOST - Itt az új videoklip: Dance Macabre

Az okkult rocker Ghost új stúdióalbuma, a 2015-ös Meliora album folytatása, még a nyár elején jött ki Prequelle címmel, februárban pedig lesz egy Európa-turnéjuk, mégpedig a svéd...

ANDY TIMMONS - November elején gitárklinikát tart Budapesten
ANDY TIMMONS - November elején gitárklinikát tart Budapesten

November 5-én a Hangszerarzenál Budapest szervezésében, az Analog Music Hallban tart bemutatót Andy Timmons, a világszerte turnézó amerikai rock és fúziós gitáros, Ibanez signature...

GODSMACK - Tragédia miatt 2019-re halasztják az őszi Európa-turnét
GODSMACK - Tragédia miatt 2019-re halasztják az őszi Európa-turnét

November 24-én Budapestre is eljutott volna a tavasszal kiadott When Legends Rise albumával a Sully Erna vezette Godsmack, a csapat azonban kénytelen későbbre halasztani a teljes...

VÉGLETEK - Új klip a hódmezővásárhelyi csapattól: A tébolyult
VÉGLETEK - Új klip a hódmezővásárhelyi csapattól: A tébolyult

A tébolyult címmel egy vadonatúj klippel jelentkezett a hódmezővásárhelyi Végletek zenekar. "A tébolyult című dalhoz készült klip az ódon képregények világát idézi,...

KATAKLYSM - Klippremier: ...And Then I Saw Blood
KATAKLYSM - Klippremier: ...And Then I Saw Blood

Meditations címmel a nyár elején jelent meg a Maurizio Iacono vezette kanadai Kataklysm friss albuma, a 2015-ös Of Ghosts And Gods folytatása, október 23-án pedig Budapestre is eljutnak az...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS