LORD - Elhunyt Balogh József, a zenekar állandó szövegírója

Nyugodjék békében!

2011. december 22. (csütörtök) 12:59

Életének 60. esztendejében, hosszan tartó, súlyos betegség után kedden éjszaka elhunyt Balogh József, költő, tanár, akit a legtöbben a szombathelyi Lord zenekar állandó szövegírójaként ismerünk.
Balogh József június eleje óta kórházban feküdt, így októberben személyesen már nem vehette át a Vas megyei Príma díjat és közönségdíjat, amellyel a kultúra és a tudomány legjobbjait ismerik el a megyében. A közkedvelt tanár úr, akinek örökérvényű dalszövegeit százak és ezrek éneklik a Lord koncerteken, december 15-én ünnepelte 60. születésnapját. Ebből az alkalomból barátai és családja megjelentették a Reményringató című kötetet, Balogh József utóbbi két évben született verseivel.
„...Balogh József harcostársam és barátom. Adná az Isten, hogy egyre többen legyenek a baloghjóskák, adná az Isten, hogy az a világ vegyen bennünket körül, ami Jóska soraiban ott lüktet és követeli a jót. A jót, a szeretetet, a békét” - fogalmazott Jordán Tamás a kötet bevezetőjében. A Reményringatót itt rendelheted meg - a könyv eladásából származó teljes bevételt Balogh József családjának ajánlották fel barátai.
A Lord zenekar így vett végső búcsút a baráttól, a társtól:
"Mert Te jó vagy a  legjobbak közt,
Ki mást mond, ahhoz ne legyen közöd!"
Isten veled Tanár úr! - Misi, Attila, Gidó, Loui, Frenki, -hi-






 

2011-ben még három alkalommal lép színpadra a Lord, december 26-án Sopronban játszanak, 28-án Szombathelyen, 30-án pedig Hódmezővásárhelyen. Az utóbbi két koncerten fellép az Ossian és a Kárpátia is.
 

LORD - Csenddel üzenek
(Lord - Balogh József)

Csenddel üzenek néked,
mert hidd el, igazán félek,
hogy most kevés a szó,
az se kimondva jó.

Hangok nélkül is érzed:
miért őrizlek téged
én már magamba rég,
olyan tiszta a kép.

Bűvölő némaság,
túl zajos a világ.
úgy keress,
hogy megtalálj,
de úgy siess,
hogy megvárj!

Lásd: jó nekem, hogyha rád nézek,
és szótlan mondhatom el néked,
hogy már nem félek!
Rég érzem azt, hogy e csend-pillanat,
elvezet majd hozzád, kedves,
és örökké így marad.


Úgy keress,
hogy megtalálj,
de úgy siess,
hogy megvárj!

Csenddel üzenek néked,
mert hidd el, igazán félek,
hogy most kevés a szó,
az se kimondva jó.

Hangok nélkül is érzed:
miért őrizlek téged
én már magamba rég,
olyan tiszta a kép.

Bűvölő némaság,
túl zajos a világ.
úgy keress,
hogy megtalálj,
de úgy siess,
hogy megvárj!

 

LORD - Csenddel üzenek (az 1989-es Ragadozók albumról)

 


 

Hozzászólások

[009258]
gepe
Ő már az égben ünnepel...

Nyugodjék békében! Dalszövegeit sokáig hallgatjuk, énekeljük még.
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
METALLICA - Ritkaság videó a Justice remaszter Boxból: a Harvester Of Sorrow 1991-ből
2018. szeptember 18. (kedd) 06:44

A Metallica 1988-as ...And Justice For All albumának jubileumi, remaszterizált változata november 2-án lát majd napvilágot, spéci díszdobozban, számtalan extrával kiegészítve. A Dyers Eve dal remaszterizált változatát már bemutattuk korábban, most pedig egy újabb ritkaságnak számító koncertvideót nézhetsz meg, a Harvester Of Sorrow nótát 1991-ből, Doningtonból, a Monsters Of Rock fesztiválról. A remaszter a stúdióalbum esetében nem jelent újrakeverést, így aztán arra ne számíts, hogy az új verzión jobban hallod majd Jason Newsted basszusgitározását.   METALLICA - Harvester Of Sorrow (Monsters Of Rock, Donington - 1991/08/17) METALLICA - Blackened (Mountain View, California - 1989/09/15) METALLICA - Eye Of The Beholder (camcorder felvétel, Cow Palace, San Francisco, 1988/12/10) METALLICA - Dyers Eve (az ...And Justice For All 2018-as remaszter változatáról)...

SLASH Ft. MYLES KENNEDY & THE CONSPIRATORS - Pénteken új album, dalpremier: My Antidote
SLASH Ft. MYLES KENNEDY & THE CONSPIRATORS - Pénteken új album, dalpremier: My Antidote

Living The Dream címmel szeptember 21-én jelenik meg a Slash Ft. Myles Kennedy & The Conspirators harmadik albuma, amelyről már a harmadik előzetes dal, a My Antidote is meghallgatható....

MADBALL - Az új videoklip: Freight Train
MADBALL - Az új videoklip: Freight Train

Az idei Rockmaratonon is nagy sikert arató Madball új stúdióalbuma, a For The Cause még júniusban látott napvilágot. A New York-i hardcore csapat tavaly októberben megvált Mittstől, azaz...

AVENGED SEVENFOLD - Egy vadonatúj dal: Mad Hatter
AVENGED SEVENFOLD - Egy vadonatúj dal: Mad Hatter

Mad Hatter címmel egy vadonatúj dallal jelentkezett az Avenged Sevenfold, szeptember 21-én pedig kijön majd egy EP-jük, a Black Reign, amelyre az a négy dal kerül fel, amit a Call of Duty...

METAL HAMMER AWARDS 2018 - A Powerwolf, az Arch Enemy, a Dimmu Borgir és Alexi Laiho is az idei díjazottak között
METAL HAMMER AWARDS 2018 - A Powerwolf, az Arch Enemy, a Dimmu Borgir és Alexi Laiho is az idei díjazottak között

A német Metal Hammer péntek este egy nagyszabású berlini ceremónia kíséretében díjkiosztó ünnepséget tartott - ezúttal már tizedik alkalommal. A díjkiosztón koncertet adott a...

THE RASMUS - Videóval egy vadonatúj dal: Holy Grail
THE RASMUS - Videóval egy vadonatúj dal: Holy Grail

Holy Grail címmel egy vadonatúj dallal jelentkezett a finn The Rasmus, a nótához pedig videót is forgattak Tokióban. A Lauri Ylönen énekes vezette finn rockerek legutóbbi albuma Dark...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS