TARJA TURUNEN - Nem jött be a férj/menedzser próbálkozása

A finn bíróság elutasította Cabuli keresetét

2011. december 12. (hétfő) 16:40 | utoljára módosítva: 2011. december 12. (hétfő) 16:42

A Helsinki járási bíróság elutasította az egykori Nightwish énekesnő, Tarja Turunen férjének és menedzserének keresetét, aki a Once Upon a Nightwish című hivatalos biográfiában megjelent róla szóló állításokat hamisnak és becsületsértőnek tartotta. Az argentín Marcelo Cabuli, valamint üzleti partnerei csaknem 100 ezer eurót követeltek volna a 2006-ban megjelent Nightwish könyv szerzőjétől, Marko "Mape" Ollilától, illetve az életrajzot megjelentető Like Kustannus Oy kiadótól.
A bíróság döntése szerint Cabulit a 380 oldalas kötetben csupán néhány esetben éri kritika, és ezek nem lehettek negatív hatással dél-amerikai munkáira, illetve személyes megítélésére. A bíróság egyúttal azt is megállapította, hogy a szerző nem festette le rosszindulatú módon negatív színben a menedzsert. Ollilának jogában állt beszámolni arról, amit a Nightwishhez közel álló forrásai az interjúk során elmeséltek neki.
Ami Tarját illeti, az énekesnő nemrég adta ki Harus névre hallgató projektjének koncertanyagát CD-n, DVD-n, illetve Blu-rayen. Az In Concert - Live At Sibelius Hall egy 2009-es koncert felvétele, amely leginkább Tarja klasszikus zenés oldalát domborítja ki, és tökéletesen passzol a karácsonyi hangulathoz. A What Lies Beneath album turnéjának záró szakasza január 13-án startol a csehországi Zlinben, de január 19-én Bécsben, vagy január 20-án Pozsonyban is el lehet csípni élőben a finn pacsirtát.
 







TARJA & HARUS - Walking In The Air (a 2011-es In Concert - Live At Sibelius Hall DVD-ről)

 

Hozzászólások

[009200]
cryhavoc
Atyauristen, egy tehetseges,sikeres ,szep nonek mint Tarja csak egy ilyen hajlektalan roma fazonra jutotta??? S meg raadasul rendesen szetkurta a karrierjet is...
[009199]
cryhavoc
Atyauristen, egy tehetseges,sikeres ,szep nonek mint Tarja csak egy ilyen hajlektalan roma fazonra jutotta??? S meg raadasul rendesen szetkurta a karrierjet is...
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
KYLFINGAR - Klippremier: Istenek hangja
2020. augusztus 5. (szerda) 18:00

Új videoklipet készített a Kylfingar zenekar a Világok határán című legutóbbi albumuk két éves évfordulója alkalmából az Istenek hangja dalhoz. Egyúttal az első lemezen hallható Helheim daluk is átesett egy korszerűsítésen, akárcsak a remaszterizált Istenek hangja. "Az Istenek hangja című számunkhoz régóta tervben volt egy harci jelenetekkel megtűzdelt, nagyszabású klip, viszont a megvalósításához sokáig nem találtuk meg a megfelelő partnereket. Szerencsére megismerkedtünk az Aurora Borealis hagyományőrző egyesület és a Flokken csapatának vezetőjével, Sebő Bélával, aki nyitott volt az együttműködésre. Egyébként már a 2019-es Rockmaratonon is ők emelték a bulink hangulatát a színpadon. Az operatőrünket, Regős Bálintot is Béla ajánlotta, Bálint pedig nagy lelkesedéssel és szakértelemmel segített kidolgozni a klip jeleneteit. A kisfilm történetének alapja, hogy egy fiatal viking harcos egy talizmánt kap...

SÓLSTAFIR - Az első dal a novemberben érkező új albumról: Akkeri
SÓLSTAFIR - Az első dal a novemberben érkező új albumról: Akkeri

Endless Twilight Of Codependent Love címmel november 6-án jelenik meg az izlandi pagan metalos Sólstafir hetedik albuma, a 2017-es Berdreyminn lemez utódja. A friss anyagról máris itt az...

METALLICA - Nyár végén jön ki az S&M² koncertfelvétel, premier: Moth Into Flame
METALLICA - Nyár végén jön ki az S&M² koncertfelvétel, premier: Moth Into Flame

S&M²: Metallica And San Francisco Symphony Together Again. Live címmel augusztus 28-án jelenik meg a Metallica új kiadványa, a tavaly szeptemberben a San Francisco-i szimfonikusokkal...

GOJIRA - Négy év után új dal érkezett a francia metal mesterektől: Another World
GOJIRA - Négy év után új dal érkezett a francia metal mesterektől: Another World

Another World címmel, egy animációs klip kíséretében mutatta be új dalát a francia Gojira. A 2016-os Magma lemez óta ez az első friss nótájuk, a producer maga a frontember Joseph...

MONEYROLL - Dalpremier a debreceni P. Box tagok új zenekarától: Mitől jó?
MONEYROLL - Dalpremier a debreceni P. Box tagok új zenekarától: Mitől jó?

Pár héttel ezelőtt mutatta be első dalát az a MoneyRoll nevű új csapat, amelyet a debreceni P. Box zenészei alapítottak, most pedig itt a folytatás, a második nótájuk, a Mitől jó?,...

THE DEAD DAISIES - Januárban új album Glenn Hughes-zal, februárban magyar koncert!
THE DEAD DAISIES - Januárban új album Glenn Hughes-zal, februárban magyar koncert!

Az még tavaly nyár végén lett hivatalos, hogy a The Dead Daisies-ből távozott John Corabi énekes (ex-Mötley Crüe, ex-The Scream) és a basszusgitáros Marco Mendoza, a helyüket pedig a...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS