TIMO TOLKKI - Tanulságokkal teli búcsú a zenészléttől

Tolkki kiöntötte a szívét

2011. december 7. (szerda) 17:11 | utoljára módosítva: 2011. december 7. (szerda) 17:20

A '90-es évek második felében kevés banda emelte olyan magasra a klasszikus metal zászlaját,. mint a Timo Tolkki gitáros vezette finn Stratovarius, és itt elég csak az olyan mesteri albumokra utalni, mint az 1996-os Episode vagy az 1997-es Visions. Miután azonban a gitárosnál 2004-ben egy idegösszeomlást követően mániás depressziót állapítottak meg, Tolkki már képtelen volt lépést tartani az eseményekkel, egyre zűrösebb dolgokat produkált, majd 2008-ban ki is lépett a zenekarból. Mi több, a Stratovarius név használatát is átengedte társainak. Ekkor született meg előbb a Saana című rockopera, majd a Revolution Renaissance zenekar, amelynek első albumán Michael Kiske énekelt. Tolkki legfrissebb csapata, az Andre Matos énekessel (ex-Angra stb.) közösen létrehozott Symfonia idén hozta ki In Paradisum című albumát, ám sem ennek folytatását, sem más Tolkki projektet nem érdemes várni a jövőben, a gitáros ugyanis váratlanul bejelentette a teljes visszavonulását.



"Nem tudom, hány embert érdekel ez, és egészen őszintén, annyira ez már nem is foglalkoztat, mindenesetre leírom néhány kora reggeli gondolatomat a Symfonia, valamint az életemet érintő egyéb dolgokat illetően.
Ahogy később kiderült, minden egy tortával kezdődött. Úgy gondoltam, hogy ez valamifajta égből jött vicc lehet, és talán az is volt, de tény, hogy a legutóbbi dél-amerikai Symfonia turné utolsó koncertje után két rajongótól egy Symfonia tortát kaptam, miután három éjszakát töltöttem egy leginkább börtönre emlékeztető, 15 dolláros hideg motelben Santiago de Chilében, szürke betonfalak között, előtte pedig 28 órát repültem, hogy egy másik kontinensen 100-350 fős közönségnek játsszak. Akkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy talán ennyi volt. A torta viccesen azt mondta nekem, hogy 'Hé, Timo, nem látod? Vége van.' És akkor komolyan elkezdtem mérlegre tenni az egész zenei pályafutásomat. Mindez júniusban történt...






...Pontosan egy évvel korábban Svédországba repültem, hogy felvegyek három demónótát, abban reménykedve, hogy André (Matos, ex-Angra, Shaaman, Viper) majd fel is énekli ezeket. Hat napot töltöttem ott, és ez idő alatt hat órányi éneklést sikerült kipréselnem belőle. Miközben szupermarketekbe jártak, pelenkákat cseréltek, én pedig igyekeztem megoldani néhány családi vitájukat, elkezdtem filózni azon, hogy mindez vajon jó ötlet volt-e. De az embereknek tetszettek a demók, így aztán elkészítettem az In Paradisum albumot, amelybe nagyjából ezer munkaórát öltem.

André Matos nagyon világosan megmondta, hogy ez a banda csakis akkor koncertezhet, ha ezzel pénzt is keres. Lényegében egyet is értettem vele, ugyanakkor tudtam, hogy az emberek számára ez egy új csapat, nem a Metal Spartacusa, ahol csak úgy megnyílnak a szupersztárság kapui.

Uli Kusch (az ex-Symfonia dobos) a kézsérülése miatt hol bent volt a csapatban, hol nem, és a Svédországban zajlott énekfelvételek közepén jött tőle egy e-mail, amelyben megfogalmazta, hogy soha többet nem akar koncertezni, mert elege lett a vizeletszagú öltözőkből, a káoszból, az utazásból stb. Hiába is próbáltam neki azzal érvelni, hogy nem ebben állapodtunk meg. Azt is hozzátette, hogy amennyiben a Symfonia nekilátna egy második lemeznek, 10 ezer euró ellenében felhasználhatjuk a nevét, a dobokat pedig feljátszhatja Alex Landenburg (Uli utódja). 10 perccel később egy sms is érkezett tőle azzal, hogy a 10 ezer euróhoz számoljam hozzá az adót is, így összesen 13 ezret kér a neve felhasználásáért. Erre nem is válaszoltam, mindenesetre nehezen hittem a saját szememnek. Aztán Andrénak a felvételek közepén négy napra elment a hangja és miközben a svéd vidéket jártam kortizon-injekcióra vadászva, már komolyan azon kezdtem töprengeni, hogy ez így nem fog működni.

Nos végül is elkészültünk az énekkel, interjúkat adtunk, és megjelentettük az albumot. Ma is azt gondolom, hogy ez egy jó lemez.


SYMFONIA - Fields Of Avalon (a 2011-es In Paradisum albumról)



A japán földrengés is belezavart a zenekar kis turnéterveibe, majd André felvetette, hogy összehozhatnánk egy jövedelmező dél-amerikai turnét, amit a menedzsere szervezne le. Állítólag még valami titokzatos befektető is felbukkant a háttérben. Már a 'befektető' szó hallatán is okosabbnak kellett volna lennem.

Úgy döntöttem azonban, hogy megcsináljuk a turnét, majd szinte 30 órányi repülést követően (Helsinki - Frankfurt - Róma - Sao Paulo) az a hír fogadott, hogy a turnét lemondták. Azonnal meg akartam venni a repülőjegyemet, hogy hazautazzak Finnországba, de sikerült összehozniuk valamilyen megállapodást, amelynek nyomán végül is adtunk hat koncertet. Ez volt a pályafutásom legrosszabb és legkeményebb turnéja. A billentyűs Mikko Harkin magas lázzal dőlt ágynak, és csaknem komoly tüdőgyulladást kapott.

Miközben a Sao Paulo-i Formula 1 hotelben (az ottani legolcsóbb hely) két napon át feküdtem a sötétben, komoly kétségek kezdtek gyötörni afelől, hogy zenészként van-e még jövőm.

Amikor az Edel kiadótól megkaptam a Symfonia lemez eladási eredményeit, valamint a koncertszervezőnktől a 2012-es fesztiválokra vonatkozó ajánlatokat, úgy döntöttem, hogy befejezem a dolgot. Semmi értelme nem látszott annak, hogy megpróbáljuk leigázni a metal világot, amikor nyilvánvalóan nem mutatkozott irántunk elegendő érdeklődés. Ne értsetek félre, önmagában nincs semmi baj az érdeklődés hiányával. Aztán elgondolkodtam a karrieremen. Nagyjából 3000 koncert, 20 év, 20 album, produkciós munkák, klinikák, utazás... Rájöttem, hogy nagyon is sok mindent letettem az asztalra.

Úgy vélem, hogy a legtöbben tudtok arról, hogy mániás depresszióban szenvedek, ami az egyik legrosszabb elmebetegség, azonban helyes gyógyszerek alkalmazásával és stressz-mentes életmóddal, ha kigyógyulni nem is lehet belőle, de kézben lehet tartani a dolgokat. Egy turnézó csapatban játszani azonban nagyon nem jelent stressz-mentes életmódot. Önmagában a rock'n'roll élet is elég mániákus, tele csúcs- és mélypontokkal.


STRATOVARIUS - Hunting High And Low (a 2000-es Infinite albumhoz)



Amikor a Stratovarius tagjaként részt vettem azokon a hosszú turnékon, még a betegségem felfedezése előtt, akár meg is halhattam volna. És most nem viccelek. 2012. március 3-án leszek 46 éves.

Idén ősszel úgy döntöttem, hogy szabadságolom magam és valami egész másra fogok összpontosítani a zene helyett. Csodás feleségem és kislányom van, utóbbi ráadásul egy világszínvonalú énekes. Újra elkezdtem gitárleckéket adni. Rengeteget fotózom is. Vagyis teljesen normális életet élek.

Tudatában vagyok annak, hogy az évek milyen nyomokat hagytak bennem és annak is, hogy pihenésre, gyógyulásra van szükségem. Van minek begyógyulnia...

A zeneipar jelenleg rendkívül beteg és nem is várható javulás. Egy pár év múlva már tudni fogjuk, hogy végül is milyen alakot ölt majd. Talán eljön az a nap, amikor újra részt veszek benne, de talán nem. Pillanatnyilag ezt valóban nem tudom.

Szóval, akkor mi is az ábra a jövőmmel? Ha érdekel titeket, csakis annyit mondhatok, hogy az is megeshet, hogy soha többé nem fogok felvételeket készíteni. Néhányatok számára ez akár megkönnyebbülést is jelenthet. Nem tudom, hogy mit tartogat számomra a jövő, de szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, akik csak támogattak a nagyjából 22 év során.

Ugyanakkor azoknak is szeretnék köszönetet mondani, akik nem támogattak és folyamatosan gúnyt űznek belőlem, például a Stratoboardon (itt az tesz különösen szomorúvá, hogy olyan banda felől is a tisztelet hiányát érzem, amely 22 éven keresztül az én vízióm volt és továbbra is a dalaim 80 százalékát játssza, noha a Stratovariusból már csak két tag játszik benne), szóval nekik is köszönetet mondok, mert nélkülük sosem tudtam volna megtenni mindazt, amit megtettem.

Ez egy óriási pályafutás volt. Remélem, hogy a jövő további zenéket hoz majd, de valószínűbb, hogy nem így lesz. Mindenesetre azt el tudom mondani, hogy a magam útját jártam.

Remélem, valahol még találkozunk. Vigyázzatok magatokra!"



TIMO TOLKKI & SHARON DEN ADEL - Are You The One?
(a 2002-es Tolkki szólóalbumról, a Hymn To Life-ról)





 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
NAGAARUM - Elkészült a Covid Diaries lemez limitált CD-verziója is
2020. augusztus 3. (hétfő) 19:05

Még májusban jött ki az új Nagaarum lemez, a Covid Diaries, a CD-verzió pedig pár napja látott napvilágot. Ez a projekt tizenkilencedik hanganyaga, sorlemezként pedig a tizenhetedik. "Egy hosszabb szervező és átszervező munka eredményeként végül megjelent a koronavírus járvány generálta rendkívüli közrend alatt komponált lemez fizikai változata. Az NGC Prod és az Aesthetic Death közös kiadványaként 300 darabra limitáltan érhető immár el a digisleeve CD. Az első 44 darabhoz jár egy hatoldalas leporelló, ami az eredeti magyar szövegeket tartalmazza - ezt nevezhetjük die-hard verziónak." 'Utólag visszatekintve, azért is érdekes számomra a lemez, mert hazánkat lényegében elkerülte a járvány. Érdekes figyelni a különböző emberek véleményét az okokról, az idejében meghozott intézkedésekről, vagy a mások által emlegetett elhazudott adatokról, a lakosság fegyelméről, vagy hogy ez az egész csak egy átverés,...

DEEP PURPLE - Pénteken jön az új album, ilyen lesz
DEEP PURPLE - Pénteken jön az új album, ilyen lesz

Eredetileg úgy volt, hogy június 21-én jelenik meg az új Deep Purple album, a Whoosh!, április elején azonban bejelentette a legendás hard rock csapat, hogy a lemez csak augusztus 7-én jön...

INCANTATION - Klippel a nyár végi album harmadik előzetes dala: Entrails Of The Hag Queen
INCANTATION - Klippel a nyár végi album harmadik előzetes dala: Entrails Of The Hag Queen

Sect Of Vile Divinities címmel augusztus 21-én jelenik meg az 1989 óta aktív amerikai death metal brigád Incantation tizenegyedik albuma, a 2017-es Profane Nexus lemez folytatása. Az...

KALT VINDUR - Új klipes dal a lengyel black metal csapattól: Eyes Ov Gods
KALT VINDUR - Új klipes dal a lengyel black metal csapattól: Eyes Ov Gods

.​.​.​And Nothing Is Endless címmel augusztus 7-én jelenik meg a black metalos lengyel Kalt Vindur második albuma, a 2017-es Delusions lemez utódja. A 2015 óta aktív csapat második...

BYPASS OF ANGER - Videoklip a debreceni csapattól: Pokol az Édenből
BYPASS OF ANGER - Videoklip a debreceni csapattól: Pokol az Édenből

Pokol az Édenből címmel júniusban jelent meg a Beholder tagokból 2016 végén alakult debreceni Bypass Of Anger bemutatkozó EP-je, a címadó dalhoz pedig most egy hivatalos klip is...

ANTI-MORTEM - Hat év után feltámadt a southern metal csapat, az első új dal: Old Wishita
ANTI-MORTEM - Hat év után feltámadt a southern metal csapat, az első új dal: Old Wishita

Hat év után új felállásban éledt fel az oklahomai southern metalos Anti-Mortem, az Old Washita című első friss dalukkal máris megismerkedhetsz. A banda 2014-ben adta ki első és eddig...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS