KORN - Obama egy hamisítatlan illuminátus

Jonathan Davis konspirál és közben megújítani készül a nu metalt

2011. november 11. (péntek) 18:47 | utoljára módosítva: 2011. november 11. (péntek) 18:51

December 6-án jelenik meg a Korn tizedik albuma, a The Path Of Totality, amit a dubstep és az elektronika színtéren jól ismert producerekkel készített el az egykori nu metal sztárcsapat.
Az új lemez egyik dalához, a Skrillex segítségével felvett Get Up!-hoz már egy klip is elkészült, a frontember Jonathan Davis pedig az MTV-nek adott egy alapos interjút az új irány és az új anyag kapcsán, amelyben hasonlóan lesújtó véleményt fogalmazott meg a mai rockszíntérről, mint korábban a Rolling Stone-nak nyilatkozva. Jonathan szerint mindenki a rádiós formulára játszik, és ez azt eredményezi, hogy minden mai dal tök egyforma. Az énekes szerint a kitörési pontot az eletronikus színtér új elemeinek felhasználása jelenti, ezért is fordultak most ebbe az irányba. 
"Nem fogok hazudni - mondta a Rolling Stone-nak. - Cafat nehéz volt, egy csomó kemény munka kellett hozzá, rengeteg idő. De a végén csak összejött."
Az MTV-nek adott interjújában Davis arról is beszélt, hogy hogyan került kapcsolatba a dubstep vonallal, hogy alakult ki az új hangzás, és hogy miképpen vegyítik az új stílust a régi dalokkal a máris folyó turnén. De emellett sokminden másról is kifejtette a véleményét, magánéletről, rajzfilmekről, konspirációs elméletekről, a bankok hatalmának növekedéséről...








Máris folyik a decemberben érkező lemezetek turnéja - hogy mennek a dolgaitok?

"Igazán, igazán jól. Ezúttal valami mást csinálunk. Három különböző szettből áll a program. A ritkaságokkal, az élőben sosem játszott dalokkal kezdjük, kedvezve az old school Korn rajongóknak, akik totál meg is vadulnak, amikor meghallják ezeket a számokat. Aztán jön a dub rész az új albumról, öt dal erejéig, a végén pedig következnek a sikernóták. A közönségnek ez láthatóan bejön.

Az is látszik, hogy eleinte idegesek, mert úgy gondolják, hogy nekik nem tetszhet a dub rész, mert hogy az elektronikus. De ahogy elérünk a buli közben ehhez a részhez, már bejön nekik. Nem igazán értik a dubstepet, de aztán mégis tudnak kapcsolódni hozzá, mert súlyos és sötét hangulatú, és mégsem techno. 'Ez nem is buzi techno zene! Ez valami más.' - ezt mondják. Ezt konkrétan hallottam is valakitől. Szóval, ezzel most valami újat mutatunk nekik."



Hogy jött az ötlet, hogy dubstep producerekkel dolgozzatok és hogy alakult ki a kapcsolat azokkal, akik a The Path Of Totality albumon szerepelnek?

"Hatalmas rajongója vagyok az elektronikus zenéknek. Már évek óta DJ-zem bárokban, klubokban és a saját bulijaimon. A dubstepnek azóta vagyok rajongója, hogy 2009-ben elkezdtem ilyesmit hallgatni. Pont Sonny Skrillex albumának kiadása előtt történt, hogy felhívtam és így hallottam egy számot a lemezéről. 'Úristen, ez totálisan passzolhatna ahhoz, amit mi csinálunk! Érdekelne valami közös dolog?'

Aztán megmutattam a zenét Munkynak (Korn gitáros), Fieldynek (basszer), meg mindenki másnak és totál bejött nekik. Úgy döntöttünk, hogy a saját szórakoztatásunkra elkezdünk kísérletezni és megnézzük, mi sül ki belőle. Amikor aztán felbukkant Skrillex, elnyomtunk közösen pár nótát. Például a Get Up-ot, amit három és fél órával korábban fejeztünk be. Aztán még további két számot is.

Nem is kellett különösebben görcsölni, mert Sonny korábban a From First To Last zenekarban volt és egészen kicsi kora óta gitározik. Érti a koncepcióját, hogy hogyan épít fel az ember egy nótát a hagyományos módon.

Aztán dolgoztam a többiekkel is, például Excisionnal, aki az egyik legnagyobb dubstep figura Észak-Amerikában és ő is súlyosan metal hangzású. A basszus szanaszét van torzítva és jó súlyos is. Szóval velük dolgoztunk másodikként, ők meg olyanok voltak, mint egy szarvas, amikor a kocsi reflektorja elé kerül, mert ez nekik valami totál újdonság volt.

Addig jammeltünk velük, amíg ki nem alakult egy ötlet, amit aztán addig gyúrtunk, amíg össze nem állt az egész. Az egyetlen cél az volt, hogy a dubstep és drum'n'bass producerek integritása megmaradjon, akárcsak a miénk. Megtalálni azt az egyensúlyt, amiben érintetlenül ott van a mi arcunk is, meg az övék is. És végül ez működött is. De akár rosszul is elsülhetett volna. Nagyon, nagyon rosszul.

Ez volt az eddigi legkeményebb munkám. Napi 18 órákat is dolgoztunk a cuccon. Ismét egy új ösvényt kellett kitaposni. Mint annak idején a Follow The Leader lemeznél."


KORN feat. Skrillex - Get Up! (a december 6-án érkező The Path Of Totality albumhoz)



A közös háttér miatt valahol logikus, hogy Skrillex-szel dolgoztok - gondolok itt az emo-core, nu metal eszmeiségre. Mit gondolsz arról, hogy a dubstep ezeken az előadókon keresztül beépül a metalba? Mintha néhány dubstep dolog az új nu metal lenne...


"Az, valóban az. Nem is tudom. Több banda is elkezd mostanában dubstep producerek segítségével dolgozni, de nem vagyok biztos abban, hogy a végeredmény mennyire lesz jó. Mi elsőként hozunk ki egy ilyen lemezt, de mi a legjobbakkal dolgoztunk. Az is óriási fegyvertény volt számunkra, hogy megszereztük Niosiát (egy holland elektronikus trió). Ők a csúcsát jelentik ennek a játéknak és producerként istennek számítanak. Már csupán az a tény, hogy hajlandóak voltak velünk dolgozni, vagy tízszeresére felpumpálta az új lemezünk hitelét. De igaz ez Feed Me-re vagy Kill The Noise-ra is... A drum'n'bass időkben ezek a srácok alkották a szupergruppot. Lényegében az összes fickót sikerült felsorakoztatnunk, akik a legjobbak ezen a vonalon."



Szerinted a Korn rajongók most átmennek majd dubstep rajongóba is?

"Néhányan biztosan. Szerintem a Follow The Leadernél is valami hasonlót csináltunk. Akkoriban robbant be a hip-hop. Ma már az totál kommersz lett, szóval ilyen értelemben ez az új hip-hop. Ez is az utcáról jött, arról szól, meg az undergroundról, meg arról, hogy érts hozzá. Ezek a fickók is mind ilyen underground bulikat csinálnak. Skrillex például rengeteget tesz a színtérért. Vannak, akik szerint megölte a stílust, mások meg azt mondják, hogy ő tette hatalmassá. Sokan utálják, de ugyanakkor sokan szeretik. Mindig vannak puristák. Ez olyan, mint a metalos puristák, akik azt mondták, amikor felbukkantunk, hogy mi valójában rockot játszunk. Az új ösvényeket kitaposók, legyen szó bármilyen zenéről, mindig kapnak az arcukra. Az emberek szeretnek belekapaszkodni a múltba. Ez itt a jövő, ez az új hip-hop. Ez az új metal, ez az új minden. Voltál már dubstep bulin?



Igen, voltam.

"Akkor tudod, hogy milyen a közönség. A metal bulik tele vannak gyűlölettel, 'megcsinállak a döhöngőben'... Az elektronikus bulik meg a békéről és a szeretetről szólnak. De keményebben zúznak, mint a metalosok. Volt egy bulim New Yorkban és utána megnéztem Nero teltházas előadását a Webster Hallban. A közönség tízszer olyan durva volt, mint bármilyen metalos tömeg, amit csak láttam az életem során. És Nero a szoftos dubstepet képviseli, ők a pop dubstep.

A buli után volt alkalmam találkozni is velük és mondtam nekik, hogy nagy rajongó vagyok. Ők meg hogy nagy Korn rajongók. Nem is értem, hogy miért mondtam erre azt, hogy 'Csak vicceltek velem'... De az nagyon király, amikor ilyesmi megesik. A színpad széléről néztem a bulit és olyan volt, mintha valami régi Gary Numan koncertet látnék. Az egész produkció olyasmi volt. Nagyon bejött. A srácoknak is azért tetszik, mert ilyesmit még soha korábban nem láthattak. Én már 40 vagyok, így láthattam a '80-as években Gary Numant meg az összes akkori előadót. Tudom, hogy milyen menő volt az a zene akkoriban. Ez most épp olyan friss és menő, mint a '80-as években. Rengeteg a különféle alstílus meg egy csomó minden történik jelenleg.



Nemrég azt mondtad, hogy az újabb rock azért szar,  mert hiányzik az eredetiség, mert egy adott formát követ mindenki. Ezt kifejtenéd bővebben is?

"Minden egyes évben minden annyira túl van játszva. Minden egyes rádióállomás ugyanazokat a dalokat nyomja ugyanazokkal a frontemberekkel, akik ugyanarról a szarról énekelnek. A kiadóik nyomják őket ebbe az irányba, hogy több lemezük fogyjon. Rájuk erőltetik. A dance kiadóknál viszont másképp mennek a dolgok. Nem nyomasztják az előadókat. Azt akarják, hogy önmaguk legyenek. A zene miatt szeretik őket és nem próbálják meg a rádióhoz igazítani az előadókat, vagy bármi máshoz. Van benne egy ilyen punk rockos dolog. Szeretem.

A rockbulikon halálra unom magam. 19 éve nyomom ezt a dolgot és szimplán untat. Szeretek különféle cuccokkal foglalkozni, mert fenntartják a zene iránti érdeklődésemet."


KORN feat. Skrillex & Kill The Noise - Narcissistic Cannibal
(a 2011-es The Path Of Totality albumhoz)





A Korn indulása óta sok minden megváltozott a zeneiparban és a magánéletedben is, mégis valahogy ma is sikerül a társadalommal kapcsolatos dühödet felszínre juttatni. Tudom, hogy ma már más életet élsz - józan családapa vagy - hogyan sikerül mégis kihoznod magadból ezt az intenzív aggro hangzást?


"Ez egyszerűen csak más,én meg egyszerűen csak felnőttem. 40 vagyok. Már túlléptem azokon az arcokon, akik köcsögnek hívtak a középsuliban. Vagy azért kötöttek belém, mert más voltam, mint ők. A saját kis zenéimet hallgattam, miközben mindenki westerncsizmákban járt. A suliban minden egyes nap szétrúgták a seggemet. De ahogy az ember öregszik, túllép ezeken a régi dolgokon.

Azonban a düh mindenkiben dolgozik szerintem. Néha azért akadok ki, mert úgy érzem, hogy nincsenek igazi barátaim, mindenkit valami érdek, valami hátsó szándék mozgat. Azért is költöztem vissza a szülővárosomba, mert itt vannak a barátaim, akik már akkor is ismertek, amikor még nem voltam a Kornban. Ketten vannak. Szóval a szarság akkor is jön, ha az ember már öregebb, és engem meg ma is ki tud hozni a béketűrésből."



A gyerekkorodról szólva, emlékszem, azt olvastam, hogy a Korn előtt a musicalek is érdekeltek. Jártál Jesus Christ Superstar meghallgatáson?

"Igen. Szeretem a musicaleket. A Jesus Christ Superstar a kedvencem, mégpedig azért, mert a szüleim szerepeltek is egy helyi produkcióban, itt, Bakersfieldben. A mamám volt Mária Magdaléna, a papám pedig a karmester, de játszott is a zenekarban. Ez egy vicces sztori. A mamám ugyanis lelécelt, Jézus kedvéért otthagyta az apámat! (nevet) Ő lett a nevelőapám, és ma már 30 éve ennek. Így kedveltem meg a musicaleket. Szóval, igen, ez egy vicces történet. Aztán amikor idősebb lettem és megértettem a dolgokat, meg azt is, hogy ez milyen istenkáromló volt számomra akkoriban. És ez csak még inkább belevitt a rockba. De az egyik fő hatásom a musicalek világa volt, úgy gondolom."



Ma is érdekelnek a musicalek? Szoktál a srácaiddal ilyesmit nézni?

"Párat megnéztünk már. Szeretek a kölykökkel tévézni. Van néhány helyi művészeti csatorna, azokat nézzük együtt. Vagy azokat a műsorokat, amik őket érdeklik, vagy a Nickelodeont. De még ha turnézom, a buszon akkor is megnézem a kedvenceiket, hogy tudjam, mit is néznek otthon. Rajzfilmeket bámulok. Semmi mést! (nevet)

Persze a saját szórakoztatásomra mást nézek, a fura, érdekes filmeket, ha épp akad ilyesmi. A legutóbbi ilyen egy koreai film volt, az I Met The Devil. Egy csodálatos, csodálatos horror. Pokoli felkavaró volt! Nos, ilyesmit sosem néznék meg a kölykökkel. Ez késő éjszakára való program, együtt inkább jó sok Spongyabobot nézünk."



A Glee sorozatot nézik például? Azért kérdem, mert a Glee-ben úgy volt, hogy Javier Bardem (egy spanyol színész) vendégként egy spanyol heavy metal sztárt alakít majd. Azt hiszem, azért mondtak le erről, mert egy csomó metal bandának gondjai akadtak a műsorral, nem engedték a dalaik ilyen felhasználását. Te engednéd, hogy felhasználjanak a Glee-ben egy Korn nótát?


"Soha életemben nem láttam ezt a műsort. Azt sem tudnám megmondani, hogy miről szól vagy ilyesmi. Ha valaki fel akarja használni valamelyik dalunkat és jól csinálnák, akkor nem érdekel. Istenemre mondom, az emberek néha túl komolyan veszik magukat!" (nevet)



A Korn 18 évvel ezelőtt alakult meg. Ha úgy vennénk, hogy a Korn egy személy, akár már szavazhatna is. Kire szavazna a Korn a következő elnökválasztáson?

"Én csak arra a jelöltre várok, aki nem tartozik az illuminátusok közé."



Úgy gondolod, hogy minden jelölt illuminátusok közé tartozik?


"Nagyon benne vagyok az illuminátusokkal kapcsolatos konspirációs elméletekben. Mindent elolvasok erről és van benne logika. Látom megtörténni mindazt, amiről azt mondták, hogy be fog következni. Elindult az Európai Unió, aztán itt az Észak-Amerikai Unió - Kanada, Mexikó, az USA - és az Amero is itt van a kanyarban. Őrület sorra azt látni, hogy recesszióba sodornak minket, hogy ezek a nagy bankos cégek átvegyék a bankokat. Észrevetted már, hogy hány Chase bank bukkant fel a recesszió óta? Tudod, hogy a Chase korábban a Standard Oil volt? Pénzzel segítették a bérgyilkosokat a II. világháborúban. Minden összefügg mindennel. Mindenben látszik a logika.

Azért csinálják, hogy megpróbálják elvenni a jogainkat. A legnagyobb akció az volt, amikor felállították a Belbiztonsági Minisztériumot. Ezt valaki más is összehozta korábban. Adolf Hitlernek hívták, ő kezdte ezt a Gestapoval. Ugyanaz a kib...ott dolog. Azt mondta, hogy az ország érdekei ezt diktálják, a Gestapo fogja megvédelmezni őt és az ország biztonságát. Ez ugyanaz a szarság, ha elolvasod a régi dolgokat. Nézz utána a neten - az egész illuminátusok szarságnak. Előkerül egy rakás szarság és csak lesel: 'Istenem, ez mind itt történik az orrom előtt és még csak fel sem tűnt.'

Engem például minden egyes kib...ott reptéri ellenőrzésnél megkúrnak! (nevet) Pusztán azért, mert egy olyan gatya van rajtam, amin vannak fém cuccok is. A szerszámommal játszanak. 'Biztosan imádjátok a melótokat. Egész nap pöcsöket fogdosni...' Mi a pokol ez?!"





Ezek szerint a tinédzser Korn nem szavazna...

"Miért is szavazna? Meg van babrálva az egész. Minden az elektori szavazatokról szól úgyis. Ahogy ez az egész rendszer működik, az dönt, hogy az adott állam győz-e. Ez az elektori szavazás. Busht is így választották meg. A tesója megbabrálta a választást. Valami kétszáz szavazat döntött, vagy valami hasonlóan nevetséges szám. És az ember tudja, hogy a tesója intézte el, így kerültek oda. Figyelj csak, sosem voltam egy politikus figura, engem csak az érdekel, ami valóban megtörténik.

A mobiltelefonok bevezetése meg egyenlő a jelenkor Nagy Testvérével. Mindig tudják, hogy hol is vagy és mi van veled, amikor csak be van kapcsolva a mobilod. Mindenkinek van telója. Követni tudnak meg minden mást is... Olyan, mintha egy chipet tettek volna rád. Őrület.

Mindenki annyira kétsége van esve, mert ebben az országban most mindenki tökre le van égve, vagy mentálisan van megzúzódva. Mindannyiunkat 'megcsippelik'. Úgy értem, hogy mind meg leszünk 'csippelve' és a hitelünkről, a pénzünkről is mindent tudnak majd. És ha szembeszegülsz a kormánnyal, lezárhatják a számládat, azaz simán összezúzhatnak. Sajnálom, tudom, hogy őrütségnek tűnik, amit mondok. Az emberek azt hiszik, hogy beleőrültem ebbe az illuminátusok dologba, de..."



Biztos, hogy vannak mások is, akik osztják a nézeteidet. Mindenkinek jogában áll azt gondolni, amit akar.

"Ez az egész tiszta őrület. Obama egy hamisítatlan illuminátus. Van az új lemezen is egy Illuminati című dal. Obama bejutott és több pénze lett, mint bárkinek, több, mint amennyit bármelyik elnök elköltött korábban... És miért? Mert a bankok veszik át a hatalmat. A munkanélküliség meg nő. Ez a szarság történt akkor is, amikor Hitler uralomra jutott Németországban. A turnémenedzseremmel is folyton erről dumálunk. Őrület. Pontosan így csinálják. Halál közeli állapotba tolják az országot - munkanélküliség, senki sem élheti túl - aztán jön majd valami fickó az új munkahelyek ígéretével vagy ilyesmivel és mindenki rá fog figyelni. Aztán őrült diktátor lesz belőle vagy ilyesmi. Ez már csak így működik. Ha megnézed, hogy a történelem hogyan ismétli önmagát... Évezredek óta ez megy. Csak figyelj oda az illuminátusokra. Valójában a családom..."



Ők is az illuminátusokhoz tartoznak?

"Igen, részei voltak, mármint a walesi Davisek. Megnéztem az ancestory.com oldalon - ez a másik hobbim, a családfakutatás. Találtam is egy Griffith Davist, aki Walesből települt át Amerikába, és ő a családomhoz tartozik. Ezt igazából a fiam mutatta meg nekem. Akkoriban a Davies nevet viselték, és ezt változtatták Davisre, már itt Amerikában. Szóval a fiam szólt, hogy a családunk akkoriban az eredeti illuminátusokhoz tartozott. Még amikor az egészet elindították, amikor a Katolikus Egyháznál volt a hatalom... meg a szabadkőműveseknél, meg a többieknél. 'Húha, ezek azért elég bizarr dolgok!' És a dolgok minden egyes nap egyre csak bizarrabbak lesznek."


Az MTV-interjú eredeti verzióját itt olvashatod el.



 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
ALVIN ÉS A MÓKUSOK - Itt az új dal: A halhatatlan halála
2019. december 14. (szombat) 08:23

A halhatatlan halála címmel egy új dallal jelentkezett az Alvin és a Mókusok. Ma este (december 14.) a Barba Negrában játszanak, vendégük a Bankrupt lesz. A Mikulás is hozott egy friss Alvin számot (Angyalok mosolyogjanak), ahhoz pedig egy klipet is forgatnak ma a Barba Negrás bulin, így azt üzenik a rajongóknak, hogy lehetőleg Mikulássapkában érkezzenek. És lesz ajándékuk is: "Találkozzunk december 14-én a Barba Negrában, ahol bemutatjuk nektek a Halhatatlan halála című dalt és megajándékozunk mindenkit egy, a dalt tartalmazó kislemezzel!"   www.facebook.com/Alvin.es.a.Mokusok A koncert Facebook oldala ALVIN ÉS A MÓKUSOK! 2019. december 14. Barba Negra Music Club 20.00 - kapunyitás 20.40 - Bankrupt 21.40 - ALVIN ÉS A MÓKUSOK ALVIN ÉS A MÓKUSOK - A halhatatlan halála (2019) ALVIN ÉS A MÓKUSOK - Angyalok mosolyogjanak (2019) A csapatnak idén még még...

ANNA & THE BARBIES - Megjelent és végighallgatható az Indián című új album
ANNA & THE BARBIES - Megjelent és végighallgatható az Indián című új album

Indián címmel megjelent és meg is hallgatható az idén már a 15. születésnapját ünneplő Anna & The Barbies új albuma. A különleges jubileumi alkalomhoz kapcsolódott egy...

SUICIDE SILENCE - Dal- és klippremier a februári albumról: Feel Alive
SUICIDE SILENCE - Dal- és klippremier a februári albumról: Feel Alive

Become The Hunter címmel február 14-én jön majd ki a Suicide Silence hatodik albuma, a hangsúlyos tiszta ének és a nu metalos jellege miatt igencsak megosztóra sikerült 2017-es Suicide...

CARCASS - Hat év után az első új dal: Under The Scalpel Blade
CARCASS - Hat év után az első új dal: Under The Scalpel Blade

Under The Scalpel Blade címmel egy új dallal jelentkezett a Carcass, a 2013-as visszatérő albumuk, a Surgical Steel folytatása pedig 2020-ban jelenik meg. A csapatban tavaly óta új...

BODY COUNT - Vizuál-videót is kapott a márciusi új album címadó dala: Carnivore
BODY COUNT - Vizuál-videót is kapott a márciusi új album címadó dala: Carnivore

Carnivore címmel március 6-án jön majd ki az új Body Count album, a 2017-es Bloodlust folytatása, az új lemez címadó dalához pedig most egy vizuál-videó is érkezett. A Carnivore...

SONS OF APOLLO - Januárban jön az új album, dal- és klippremier: Fall To Ascend
SONS OF APOLLO - Januárban jön az új album, dal- és klippremier: Fall To Ascend

MMXX címmel január 17-én lát napvilágot a második albuma a Sons Of Apollo-nak, annak a prog metal csapatnak, amit az ex-Dream Theater dobos Mike Portnoy hozott össze pár éve Billy Sheehan...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS