MOBY DICK - Az új album szövegei Pusztai Zoli saját szavaival

Október 10-én jelent meg A holnapok ravatalán

2011. október 16. (vasárnap) 11:42 | utoljára módosítva: 2011. október 16. (vasárnap) 11:46

A holnapok ravatalán címmel október 10-én jelent meg a soproni Moby Dick új stúdióalbuma. Az idén 30 éves csapat legutóbbi sorlemeze, a Se Nap se Hold még 2005-ben jött ki, így éppen itt volt az ideje egy friss anyagnak, amelynek lemezbemutató koncertje december 10-én lesz a budapesti Club 202-ben.
„Hat éve nem született új lemez, azaz eléggé fel voltunk töltődve - mondta előzetesen a gitáros Mentes Norbert az új anyag kapcsán. - Görcsölés nélkül, lazán születtek meg a dalok. Egyáltalán nem agyaltunk azon, hogy mit is csináljunk, természetes volt az egész folyamat. Plusz a szövegek szerintem zseniálisak! Pusztai Zoli megint beletalált a közepébe, mint anno a Kegyetlen évek idejében, amikor egy üstökös erejével hatott az a stílus, amit mindig is képviselt. Zoli szövegei akkor is egyedülállóak voltak,  és most is azok. No meg a 30 évnyi hangszerfogás és rutin is sokat számít... És ne felejtsük el a remek hangzást sem, aminek Tamás volt a felelőse!"
Az új Moby Dick dalokról a szövegíró Pusztai Zoli beszélt a HammerWorldnek.









MOBY DICK (b-j):
Mentes Norbert gitáros
Gőbl Gábor basszusgitáros
Hoffer Péter dobos
Schmiedl Tamás énekes/gitáros

+
Pusztai Zoltán szövegíró



www.moby-dick.hu

www.facebook.com/mobydickzenekar
 








MOBY DICK - A holnapok ravatalán

01. Intro
02. Durván akár a vulkán
03. A semmi talapzatán
04. Gonosz erő
05. Bölcső és koporsó
06. A holnapok ravatalán
07. Ki mer a szemembe nézni?
08. Éjfél után tíz perccel
09. Bebetonozva
10. Csak a döbbenet
11. Játszik velem egy álom
12. Outro



'A holnapok ravatalán' digi CD+DVD-t itt rendelheted meg, akár koncertjeggyel és pólóval is!




MOBY DICK - Durván akár a vulkán (klip az új albumhoz)


 



DURVÁN AKÁR A VULKÁN

"A szavaknak mögöttes tartalma van. Gáza, Budapest, Betlehem, Babilon. A városnevek más-más időben lezajlott történeteket őriznek, s ezen a történetek cseppet sem örömteliek olykor, és van úgy, hogy egymásra kísértetiesen hasonlítanak. A dalban elhangzó 'rendszer' alatt pedig a világot jelenleg globalizáció címszóval leírható, pusztító gépezet értendő, de globalizáció helyett mondhatnánk kozmopolitizmust, kapitalizmust, kommunizmust, liberalizmust, internácionalizmust és mást is talán… Úgy hiszem, ugyanarról a jelenségről úgy lehet újra és újra érdemben szólni, ha új szemszögből vizsgáljuk azt, ebben az esetben is ez történik. Gondolom, senki se érti szó szerint, hogy 'maradjon ilyen ez rendszer', mivel ennek épp az ellenkezője lenne kívánatos, s bármennyire is furcsa, a szavak végkicsengése a mögöttes tartalom tekintetében ez."



A SEMMI TALAPZATÁN


"Mint azt már kis ideje bőrünkön érezzük, ez a mostani, anyagi valóságba süllyedt - süllyesztett (!) - világ nagyon rossz irányba halad, vagyis pontosabban: nagyon rossz irányba - a szakadék felé - terelik az emberiséget azok, akik a színfalak mögött az eseményeket irányítják. Ez a dal - a többihez hasonlóan - egyféle sajátos figyelmeztetés kíván lenni, mivel: cinkos aki néma… Persze a szöveg a kötészet eszközeivel élve, s azokat használva körvonalazza a mostani komor, s olykor már-már virtuális valóságot, amelyben jelenleg élünk, s nem holmi publicisztika szintjén."



GONOSZ ERŐ


"Az előbbiekhez hasonlóan, ez a szöveg szintén egy újabb riasztó tükörkép, bár kissé más nézőpontból, de itt is a negatívumok mutatkoznak meg ismét, mégis, mindezek ellenére a főhangsúly a pozitív végkicsengésen van. Ki is a dalban szeplő hóhér? Honnan ered, s valójában mi is a 'gonosz erő'? Azt hiszem, ezekre a kérdésekre nem könnyű, bár egyúttal nem is nehéz megválaszolni, de a válaszokat mindenki maga keresse, s hiszem, ha tiszta lélekkel kérdez, meg is találja azokat majd, s a bajok forrását meglelni, megnevezni pedig már magában rejti a majdani gyógymódot is."


MOBY DICK - Gonosz erő (A holnapok ravatalán albumról)




BÖLCSŐ ÉS KOPORSÓ

"A történet folytatásaként, ebben a szövegben már-már lecsupaszítva, álarcától megfosztva mutatkozik meg a szeretet ellenpólusaként jelenlévő sötét és gonosz erő, s egyúttal hatványozottabban körvonalazódik az is, hogy a fény helyett mostanság a sötétség uralkodik, vagy mondhatni nem más, mint a Jelenések Könyvében megnevezett 'Ördögatya'. Persze a szöveg a szándékolt költői túlzásoktól sem mentes: 'fogolytábor / a Föld nevű bolygó / időtlen ideje már' - bár azt, hogy ez mennyire túlzás vagy mennyire nem: úgy hiszem nem az én tisztem eldönteni, mindenesetre attól a ponttól, ahol a forrás még tiszta, még és már messze vagyunk."



A HOLNAPOK RAVATALÁN

"Kezdetben ezt szántam címadó dalnak, de az akkori borítóval nem harmonizált: úgy tűnt, mintha a zenekar saját magát temetné! (nevet) Így bármennyire is ezt szerettem volna, el kellett vessem, s csak miután egy teljesen más, új borító készült, akkor jöhetett újra szóba, s akkor ezt Tomi javasolta, én pedig, visszakanyarodva az eredeti elképzeléshez, kapva-kaptam a javaslaton. A szöveg itt is a már az eddig említett állapotot taglalja, egyféle sajátos nézőpontból, a többihez hasonló tükörkép, látlelet, helyzetjelentés ez is.
A magyar nyelv egyik jellegzetessége, ismérve az (mivel ősnyelv), hogy általa-vele az ember képekkel, képekben gondolkodik, s azt hiszem az ebben a szövegben fellelhető képek vannak annyira plasztikusak, hogy túl sok magyarázatra nem szorulnak, sőt mondhatni olyanok, hogy semmiféle elemzést se kívánva: magukért beszélnek. Talán csak annyit : igenis van, létezik az a bizonyos sokat emlegetett 'bűnös város', de ez nem a Kárpáthazában található…"



KI MER A SZEMEMBE NÉZNI?

"Ellentétben az eddigiekkel, s az első versszakot leszámítva, amelyben a világot jelenleg is uraló káini ('fogat fogért, szemet szemért') törvény említődik, itt nem globalizációs a téma, hanem kifejezetten Hazánk sorsáról van szó, arról, hogy 21 évvel a rendszerváltásnak becézett szabadrablás, (az ikszek és ipszilonok mindenünket idegen kézre juttatták) , hazaárulás, (lásd az előbbi) népirtás ( kórházak bezárása stb.) után: 'ki mer a szemembe nézni?' és hol késik a bűnösök büntetése… Vannak sokan, szinte a magyarság egésze ilyen, akiknek tiszta a lelkiismerete, de ugyanakkor létezik egy szűk elit, amely a többség kárára úgy él, mint az, akinek ötös találata volt a lottón, s mintha nem is ezen a bolygón, nem is ebben a Hazában létezne: kifosztásunkról mélyen hallgat, sőt nem létező magyar gazdaságról, avagy annak dübörgéséről beszél… A kérdés tehát félig költői, félig nem: ki mer a szemembe nézni?"


MOBY DICK - Ki mer a szemembe nézni? (A holnapok ravatalán albumról)




ÉJFÉL UTÁN TÍZ PERCCEL


"Ez a szöveg már pár éve sorára várt, pontosabban egy új Moby Dick lemezre, ugyanis nem most, hanem jóval korábban íródott, s örülök, hogy Norbi kiváló zenéjével, Tomi nagyszerű előadásában CD-re került, ugyanis változatlanul nagyon aktuálisnak érzem a benne rejlő üzenetet, vagyis azt, hogy ebben lélektelen, deszakralizált, Istennek hátat fordított világban, ahol az egyedüli érték (Isten helyére állított aranyborjú…!) a pénz… Addig nem fordulhat semmi sem jóra, míg nem talál vissza ebből a semmibe vezető, sötét labirintusból a fénybe a lélek, ugyanis a baj mindaddig csak tetéződik, míg már-már a rovarok gépies társadalmához hasonlóan létezünk ezen a bolygón..."



BEBETONOZVA

"Az írásból idézve: 'idők vége, vaskori kép'. Vannak akik a világvégét várják, őket ki kell ábrándítanom: ilyesmi nem lesz, csak az idők vége, pontosabban beteljesedése jön el, de mondhatnám úgy is: bezárul egy kör (közel 26 ezer év után), s kezdődik egy másik megint. Néha úgy érzi az ember, hogy rossz álom csupán ami történik körülötte, vele, rossz álom, amiből jó lenne felébredni, de: olyan is van, hogy olykor az álom és határa egybemosódok, miként a virtuális valóságban, amelyre egyre inkább hasonlít az itt és a most, ebben a nem is vaskorban, hanem műanyagkorban már, egy újabb aranykor előszobájától sajnos még messze."



CSAK A DÖBBENET

"Virág és világ, sőt világosság (!) csak a magyar nyelvben cseng egybe, ezzel is igazolandó, hogy nyelvünk ősnyelv, s az ige nyelve. 'Kezdetben vala a világosság, és minden általa lett'. Világosság, világ, virág. A szövegben megjelenő virág-világ-világosság-csokor is ennyire mély értelmű, de egyúttal egyszerűbb jelentése is van, s a nagytól a kicsiig jutva, nem is egy halállal végződő tragikus történet szószólója is a dal, gondolva itt akár a nemrég történt brutális gyilkosságokra is..." „ Ha már elpusztul a világ, legyen a sírjára virág.”, visszakanyarodva a mélyebb tartalom felé, idézhetném zárszóul akár legszentebb, legnagyobb költő zsenink, József Attila szép szavait is."


MOBY DICK - Csak a döbbenet (A holnapok ravatalán albumról)




JÁTSZIK VELEM EGY ÁLOM

"Ez a szöveg szinte az utolsó utáni pillanapban íródott, ugyanis felénekléskor derült csak ki, hogy az eredetileg Norbi által felénekelt, demón szereplő szöveg a dallama miatt, mely kissé monoton volt, igazából nem működik, így neki kellet rugaszkodnom újra, hogy egy teljesen más lüktetésűt, de ugyanakkor természetesen a dalra illőt írjak, s ezen újbóli nekirugaszkodás eredménye került a CD-re, mindannyiunk megelégedésére végül, és azt hiszem jó zárszó is lett, bár lehet, még jobb lett volna talán valami pozitívabb befejezés, de az is lehet, hogy az ilyesmi erőltetett hepiend inkább csak halivúd sajátja… 'Táncol a fény a láncon': szabadságunk a szabadság illúziója csak, de másról és többről is szól ez a dal, ide sorolandó akár Haynaut, Kun Bélát, Rákosit, Kádárt, kezdve akár a habsburgoktól, eljutva ’56-os forradalmunkat, szabadságharcunkat leverő, vérbe fojtó hóhérok soráig, akik közül haja szála se görbült mindmáig egyetlenegynek sem..." 



 

 

Hozzászólások

[008987]
RockerMartin
Többszöri meghallgatás után én is beleszerettem ebbe az albumba. Mostmár azt kell mondanom, nagy jó kis anyag lett ez... :)
[008861]
Sabaton
Többszöri(kb. 10) meghallgatás után azt kell mondanom, hogy fasza kis album lett ez. Igaz, hogy nem egy Kegyetlen évek vagy Fejfa helyett, de ízig-vérig igazi Moby Dick!!! Remélem a következőre nem kell újabb hat évet várni!
[008857]
pekka
Hát igen, gyenge lett ez a lemez, nem is szövegekkel lesz a gond, hanem zeneileg van kiégve, nem hiszem, hogy az előzetes várakozásoknak meg fog felelni.
[008854]
RockerMartin
Sajnos, úgy érzem, ott fog porosodni a Tisztítótűz album mellett... :(
[008849]
RockerMartin
Hát a DURVÁN AKÁR A VULKÁN-on kívül nem nagyon van rajta jó szám... Csalódtam... :(
[008848]
pekka
Hát nem tudom mit gondoljak így elsőre! Nem igazán vagyok elájulva zeneileg ettől az anyagtól.
[008836]
Rockazelet
Nem ismertem ezt az ember, tudtam, hogy ő írja a MD szövegeket, de rettenetesen okos ember. Nem gondoltam volna, rendkívül felvilágosult okos ember.
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
APEY & THE PEA - Nézd meg a tavalyi Orfű-bulijuk teljes felvételét!
2018. február 24. (szombat) 18:37

Az Apey & The Pea harmadik albuma Hex címmel jelent meg tavaly szeptemberben, a címadó dalhoz forgatott klipet pedig pár napja mutattuk be. Ugyancsak a napokban lett nyilvános a Fishing on Orfű fesztiválon adott tavalyi koncertjük teljes felvétele, amit máris megnézhetsz. És beágyaztuk a 2016-os buli felvételét is... Március 17-én a Barba Negrában játszik az Apey & The Pea, mégpedig a Stubborn, a The Southern Oracle és a Satelles társaságában.   www.facebook.com/apeyandthepea "Mátéval tavaly dolgoztam először együtt egy Trillion videoklip alkalmával, ami borzasztóan jól sikerült, és ezzel egy időben kezdtünk el beszélgetni a HEX-ről - mondta a klip kapcsán a frontember Apey a Lángolónak. - Konkrét ötletem nem volt, de szerettem volna valami sötétebb atmoszférikus képi elemeket tartalmazó kísértetet, ami ott kúszik, mászik a szám alatt. Érdekes volt ahogyan boncolgattuk magát a számot, néha...

AETHERIUS OBSCURITAS - Hivatalosan streamelhető a 11 éves split-lemez
AETHERIUS OBSCURITAS - Hivatalosan streamelhető a 11 éves split-lemez

A black metalos szigetvári Aetherius Obscuritas friss infója arról szól, hogy hivatalosan streamelhető az az eredetileg 2007-ben megjelent The Saturnine Alliance split, amelyre a hazai...

SAQQARA - Két dallal mutatkozik be az új hazai csapat
SAQQARA - Két dallal mutatkozik be az új hazai csapat

Két dal máris meghallgatható attól a 2017 augusztusában alakult Saqqara zenekartól, amelynek élén a Crossholderből és a Rebelből ismert Szaládi "Devil" Károly áll. A bemutatkozó...

UNDEROATH - Nyolc év után új album, az első klipes dal: On My Teeth
UNDEROATH - Nyolc év után új album, az első klipes dal: On My Teeth

Nyolc év után egy új albummal jelentkezik az amerikai keresztény metalcore színtér egyik alapcsapata, a 2013 és 2015 között egy váratlan szünetet tartó floridai Underoath. Az Erase...

MIRROR - Új klip és új dal a budapesti csapattól: Ennyi jár
MIRROR - Új klip és új dal a budapesti csapattól: Ennyi jár

Ennyi jár címmel egy vadonatúj klipes dallal jelentkezett a budapesti Mirror. A csapat márciustól a Depresszió társaságában turnézik majd. "Két kislemez után most egy új dallal...

MAG - Új dal és klip a debreceni csapattól: The Fallout
MAG - Új dal és klip a debreceni csapattól: The Fallout

The Fallout címmel egy stúdióklipes új dallal jelentkezett a progmetalos debreceni Mag zenekar. A banda tavaly októberben megnyerte Hajdú-Bihar megye egyik legismertebb tehetségkutatója, a...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS