ANGERSEED - Készül az EP, jön a III. Full Of Anger fesztivál
Egy olasz bandát is meghívtak, a Brutal Murdert
November 19-én kerül megrendezésre Debrecenben a III. Full Of Anger fesztivál, a death/black buli idei fellépői pedig a következők lesznek: Brutal Murder (olasz), Christian Epidemic, Angerseed, Frost, Baskíria, Paediatrician, Sin Of God.
A szervezésben nagy szerepet játszó Angerseed emellett már javában dolgozik a Dawn Of A New Kingdom EP-n is:
"Bár idén nyáron kevesebb helyen bukkantunk fel, azért játszottunk pár jó hangulatú bulin, pl. Szegeden és Zentán, valamint felléptünk a debreceni Campus Fesztiválon is. Utóbbi rendezvény nem igazán metal-központú, ám ellenére nagyon jó időpontot kaptunk, és meglepően lelkes fogadtatásban részesültünk. Szeptemberben pedig az Ungváron megrendezett III. UzhGoreRot Fesztiválon zúzhattunk, ami az eddigi egyik legnagyobb élményünk volt. És persze a lengyel Decapitateddel egy színpadot megosztani különösen nagy örömöt jelentett!
Ami a jó ideje húzódó EP-nket illeti, úgy érezzük, hogy nem véletlenül csak most jöhetett el az ideje: a tagcserék óta mostanra sikerült összeérnünk, és így már magabiztosan tudtunk nekiállni a felvételeknek. A stúdiózást képekkel és videókkal is dokumentáljuk a különböző netes oldalainkon, az EP megjelenése pedig a jövő év elejére várható. Ezt követően egy speciális lemezmegjelenési bulit is tartunk majd. A honlapunk egy alapos frissítésen esett át a közelmúltban, és folyamatosan töltjük fel a stúdiózással, az EP-vel, az őszi-téli koncertekkel és bármi egyéb mással kapcsolatos információkat, úgyhogy érdemes lesz követni a fejleményeket! Találkozunk a koncerteken!"
www.angerseed.hu
www.facebook.com/angerseed
|
|
Aktuális szám |
|
- SLASH - Csak a cilinder...
- PARADISE LOST - Cseppet sem tragikus
- OVERKILL - Blitz a csokibizniszben
- PRIMAL ROCK REBELLION - Adrian Smith megvadult
- CRADLE OF FILTH - A Klasszikus! The Principle Of Evil Made Flesh
- EGO PROJECT - Puszta ököllel
- HUNTRESS - A metalos boszorkány
- AURORA - Esszenciális punk rock
- 3 INCHES OF BLOOD - Sokáig éljen!
- KREATOR - Mille és az Antikrisztus
- ORANGE GOBLIN - Sörivó stoner?
- LORD - 40 év a hard rock jegyében
- MESHUGGAH - Kolosszális banda
- LILLIAN AXE - New Orleans dallamrockerei
- MICHAEL ANGELO BATIO - A soknyakú virtuóz
- ADRENALINE MOB - Bemutatkozik a gitáros
- ALEXI LAIHO - Gitárgyilkos a Bodom-tónál
- JEFF LOOMIS - A Nevermore után szólóban
- JÓNÁS TAMÁS - Így kell tekerni
- BORKNAGAR - Epikus progresszivitás
- MOONSPELL - Fernando duplázik
- DESASTER - Teuton kultcsapat
- SIDI - TANKCSAPDA - Kartongitárral kezdte
- SKELETONWITCH - Befeketedett thrash
Rendeld meg a MetalShop-on!
|
|
Hammer TV |
|
A 2011-es 'Az ördög lánya' albumhoz
|
|
|






Hozzászólások