CSISZÉR LEVENTE - A Kárpátiától az angyalokig

5 kérdés - 5 válasz

2011. szeptember 4. (vasárnap) 14:02

Augusztus 20-án jelent meg a Kárpátia új nagylemeze, a Justice For Hungary, és azóta már hivatalossá vált, hogy Szupermen, azaz Szijártó Zsolt is csatlakozott a zenekarhoz. Az Akelából emiatt kilépett Szupi az elmúlt időszakban egyre több Kárpátia bulin szerepelt beugrósként, ugyanis Csiszér Levente gitárosnak gyermeke született, és több időt akart szentelni a családjának, ami a Kárpátia közismerten sűrű koncertprogramja mellett csakis így volt megoldható.
Csiszér Levente a '80-as évek végén a Vivaldi soraiban tűnt fel, később játszott a Tequilában, majd három csapatban is a Kormorános Tóth Renivel (ma Örökség), a HD Bandben, a Bulldozerben és a Rat Boysban, 2000 és 2004 között pedig a Cool Head Clan tagja volt.
A 2003-ban megalakult Kárpátia mellett Levi szólóalbumokkal is jelentkezett az utóbbi években, 2009-ben jelent meg az instrumentális prog rockos Planetium, 2010 végén pedig elkészült a Tales Of Rovers, amelyen különleges vendégként Pénzes Matild és Molics Zsolti is énekel.
Kattints, ha érdekel villáminterjúnk a harmadik szólóalbumra készülő gitárossal.









KÁRPÁTIA - Ébredj magyar! (Sümeg, 2011/07/09 - 3 gitárral)





1. Szupermen beszállása a Kárpátiába három gitárost eredményez majd, vagy netán te már ki is szálltál a csapatból?


"Nagyon örülök Szupi és Zoli (Bäck Zoltán) érkezésének - nagyon jó arcok és zenészek. Az elmúlt 8 év sikere sok munkával és energiabefektetéssel járt, most szeretnék egy kis szusszanásnyira a családommal lenni. Továbbra is részt veszek a stúdiómunkákban, játszom a bulikon is, a 3 szólógitáros felállás is nagyon tetszik... (nevet)  ...csak most nem megy minden alkalommal."




2. Az új Kárpátia lemezről, a Justice For Hungary-ről melyek a kedvenc számaid és miért?



"Az én hitem című dal az emelkedett hangulata, a Justice a lendülete és a nyersen metalos és szókimondó mivolta miatt. Utóbbiban Szupi szólója is pazar! És persze a Palotás szóló (a Jól ismertek engem dalban) is nagy kedvenc, ez már amolyan megszokott Kárpátia hagyományként tiszteleg ősi nagyjaink előtt."


KÁRPÁTIA - Az én hitem (a 2011-es Justice For Hungary albumról)




3. Kevesen tudják, hogy már két szólólemezt is készítettél. Mit kell tudni ezekről, és miért fontos számodra, hogy szólóalbumokat is készíts?


"Természetesen a pihenés is sok munkával zajlik a Kárpátia mellett, gyakorlatilag folyamatos komponálással és házi stúdiózással. Sok az ötlet a fejemben, így születnek sorban a szólólemezeim is. Mindkét lemez (Planetium, Tales Of Rovers) a hangulatát tekintve a 'fantasy' műfajt célozza, a kicsit földről elrugaszkodott, elszállós, misztikus és egyben optimista zenei dimenziót, progresszív módon, sok egyéb hangszerrel a gitárok mellett. Utazunk az űrben, utazunk a Földön, világ és világ között. Egyébként most jön ki a 3. lemez New World Fantasy címmel, ami Dvorak Új világ szimfóniájának egy rockos átirata nagyzenekari hangszereléssel. Az emberiség történetét dolgozza fel két színben, ez amolyan rockszínházos anyag lesz."




4. Kikkel készült a Tales Of Rovers, és kiknek ajánlanád ezt a muzsikát?


"A Tales Of Rovers két angyal Földre érkezéséről szól, akik megérzik az emberek szenvedéseit és örömét, majd boldogan hagyják el ismét ezt a dimenziót, hogy jelentsék a 'Főnöknek', hogy azért nincs itt akkora baj... (nevet)  A két szereplő, a két énekhang: Pénzes Matild, aki a 'kiskecelányomtól' a Nightwishig mindent tud az éneklésről, nagyon jellegzetes és egyéni stílusban, a másik pedig Molics Zsolt, akit nem kell bemutatnom... Kelet-Európa legnagyobb bariton-tenorja! Le a kalappal mindkettőjük előtt!"

Levi zenéibe ide kattintva tudsz belehallgatni.

 

5. Milyen zenéket hallgatsz otthon, kik a kedvenc gitárosaid, zenekaraid?


"A Facebook kedvenc listájába se fért bele minden, amit szerettem volna, vagy inkább csak nincs időm felsorolni. Főleg a gitárosokat. Mindenesetre a Supertramptől az AC/DC-ig mindent fogok. A fő érdeklődési területem azonban jelen pillanatban is a filmzene! Földre borulva hallgatom az olyan nagyságokat, mint Hans Zimmer, John Williams vagy Howard Shore. Van mit tanulni tőlük, egyben nagyon izgalmas szakmai kihívást jelent valami hasonlót létrehozni. Remélem, hogy az Új Világ Fantázia című új anyaggal mutathatok én is hasonló ízeket."

További infók Leviről, a lemezek beszerezhetőségéről itt:
www.csiszerlevente.com


VIVALDI - Az utolsó harcos (demó, Levi első komoly csapata a '80-as évek végéről)

 

Hozzászólások

[008505]
apolo
az első szólólemezét,a planetiumot hallottam,az olyan pink floyd/yes szerű volt,minőségi muzsika. és a vivaldira is emlékszem,még korai hammeres cikkük is volt.
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
SCORPIONS - Már stúdióztak is, 2020-ban új stúdióalbum jöhet
2019. május 19. (vasárnap) 17:52

Azt már két hónapja tudjuk, hogy november 18-án ismét eljön hozzánk a Scorpions, egy friss interjúban azonban Klaus Meine énekes azt is elárulta, hogy lesz folytatása a legutóbbi albumuknak, a 2015-ös Return To Forever lemeznek. Klaus Meine: "Miután a legutóbbi bulin, Ciprusban (februárban) lejöttünk a színpadról, azt mondtuk egymásnak, hogy mielőtt újra turnéra indulunk, klassz lenne visszatérni a stúdióba, nekilátni néhány új dal megírásának. Amikor Rudolf hazajött Thaiföldről, és újra összegyűltünk, pár héttel ezelőtt, azonnal mentünk is a stúdióba. És fantasztikus volt. Annyira jól éreztük magunkat és annyi ötletünk támadt! Nagyon jó érzés minden nyomás és feszültség nélkül dolgozni, csak összejönni, megírni pár dalt, élvezni a stúdiózást. Ha valaki feltenné nekem azt a kérdést, hogy van-e esély egy új Scorpions lemezre, akkor azt mondanám, hogy ennek lehetősége most sokkal nagyobb, mint pár...

OMEN - Interjú Nagy Máté gitárossal
OMEN - Interjú Nagy Máté gitárossal

Hamarosan nagyon jó hírek jönnek az új Omen albummal, a Halálfogytiglannal kapcsolatban, többek között érkezik egy új klipes dal is. Az alábbiakban pedig elolvashatod azt az interjút,...

TRILLION - Új videoklippel jelentkeztek: Scumbag
TRILLION - Új videoklippel jelentkeztek: Scumbag

A tavaly októberben Like Water címmel megjelent második album Scumbag dalához készült el a budapesti Trillion új videoklipje. A videó megálmodója, rendező-forgatókönyvíró-vágója...

GRIMCITY - Fokozatosan sötétedő világot fest le az új EP: Vesper
GRIMCITY - Fokozatosan sötétedő világot fest le az új EP: Vesper

Vesper címmel egy 8 tételes EP-vel jelentkezett a blackes, crustos punk/HC vonalas budapesti Grimcity, azaz Fráter Dani énekes/gitáros, Palkó Balázs gitáros, Nagy Geri basszer és...

MAJESTICA - Új klipes dal a Sabaton gitáros szimfo-power csapatától: Night Call Girl
MAJESTICA - Új klipes dal a Sabaton gitáros szimfo-power csapatától: Night Call Girl

Above The Sky címmel június 7-én lát napvilágot a Sabaton gitárosaként is ismert Tommy Johansson szimfonikus power metal bandájának bemutatkozó lemeze. A Majestica nevet viselő banda...

ZONDER / WEHRKAMP - Klipes új dal a prog metal színtér két veteránjától: If It's Real
ZONDER / WEHRKAMP - Klipes új dal a prog metal színtér két veteránjától: If It's Real

If It's Real címmel május 24-én lát napvilágot annak az űj progos projektnek az első albuma, amelyet a Fates Warning ex-dobosa, Mark Zonder (Arch/Matheos, Warlord, Dramatica) és régi...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS