AKELA - Szupermen pénteken búcsúzik a csapattól
5 kérdés - 5 válasz
Az Akela tavaly októberben tartotta 3. búcsúkoncertjét, de ezt igazából már senki sem veszi komolyan, mondhatni, hogy a búcsúkoncertek sorozata a csapat normális működésének részévé vált. Most azonban lényegi változás előtt áll Katona Főnök csapata, ugyanis Szíjártó "Szupermen" Zsolt 8 év után kiszáll a farkasfalkából. Szupi az utóbbi években komoly zenekari zsonglőrködésbe fogott, hiszen az Akela és a saját csapata, az After Rain mellett beszállt az új albumra készülő Omenbe, sőt, az utóbbi időben a Kárpátiában is egyre többet vendégeskedett, ahol mára már állandó taggá vált.

Szupermen utolsó igazi fellépése az Akelával most pénteken lesz a Népligetben megrendezésre kerülő SzeptEmber Feszten, ahol este hétkor lépnek fel a Vízvonal Jazz Színpadon. A Szeptemberfeszt ingyenes rendezvény, azaz nincs belépő.
Kattints a Szupermennel készült 5 kérdés - 5 válasz villáminterjúhoz!
1. Mi lesz a készülő Akela lemez sorsa most, hogy kilépsz a zenekarból?
"Nyugalom, nem fogok eltűnni az Akela rajongók elől, továbbra is dolgozunk a remélhetőleg minden idők legjobb Akela lemezén. A Függőségi nyilatkozatra 12 dal kerül fel, ezek már 90%-osan el is készültek, és amint úgy érezzük, hogy minden tökéletes, stúdióba is vonulunk! Ami a döntésemet illeti, ahhoz felidézek egy régi sztorit: még 2003-ban kezdtem a tanárképző főiskolát Kecskeméten, majd amikor az első hét után hazamentem, és anyám megkérdezte, hogy milyen a suli, a válaszom csak ennyi volt: 'Nem tudom, beléptem az Akelába!' (nevet) Ez egy olyan felkérés volt, amiért mindent azonnal feladtam, és azóta sem bántam meg!
De úgy érzem, hogy 8 év után most eljött a változás ideje. Az évek során nagyon jó barátokat, állati jó zenésztársakat, és töménytelen mennyiségű élményt szereztem az Akelában. Egy zenész számára az jelenti a legtöbbet, ha a zenéjével másoknak is át tudja adni azt az energiát, örömet, bánatot, életérzést, amelyek benne is működnek! Mindenféleképpen azt szeretném, ha Pavelka Gyuszi visszajönne az Akelába. 11 éven keresztül vitte az Akela lángot, és most neki szeretném visszaadni a stafétát.
Hadd idézzem még ide az Akelás Pókember szavait: 'Rengeteg időt töltöttünk együtt Szupermennel, sőt ilyen-olyan szituációkban volt több hónapnyi együttlakás, csövezés, nyaralás is, a koncerteken és a próbákon kívül is rengeteget lógunk együtt. És ez nem is változik semmit. Retekkel is ugyanúgy napi szintű kapcsolatot ápol a zenekar valamennyi tagja, mint amikor még együtt zenéltünk. Aki közelebbről is ismer minket, tudja, hogy elég erős összetartás van közöttünk. Szíjártó úr még jó néhány Akela koncerten felbukkan majd vendégként, és a készülő lemezen is lehet majd hallani míves gitárjátékát. Afféle tiszteletbeli tagként itt marad velünk, azaz elmaradnak a sírós búcsújelenetek.'"
2. Hivatalosan is csatlakoztál a Kárpátiához?
"Igen! A Kárpátia egy nagyon szervezetten, profin működő zenekar, hatalmas rajongótáborral, nagyon rendes zenésztársakkal. A nemrég kiadott új lemezen, a Justice For Hungaryn már három szólóval is szerepelek, és az utóbbi időben elég sok bulin kisegítettem őket, most pedig már állandó tag vagyok."

OMEN - Sziget 2011, Fotó: Ölbey Zoltán
3. És mi a helyzet most az Omennél?
"Az Omennél elkészültek a lemezre szánt új dalok, és ahogy Horváth Attila megírja a szövegeket, egyből stúdióba vonulunk. Sokat dolgoztunk ezeken a nótákon - ez egy brutál jó Omen anyag lesz! Koroknai Árpi hangja amúgy is nagy kedvenc nálam, minden stílusban mindent el tud énekelni! Szerintem a legjobb döntés volt, hogy Kori lett az új Omen énekes!"
4. Van egy saját bandád is, a dallamosabb vonalú After Rain. Ott mikor lesz új album?
"Az After Rain műhelyben is ellkészült 8 új dal, de nem kapkodunk. Azonban amint összeáll minden, irány a stúdió. Az After Rainnel nem akarunk sokat bulizni, inkább kevés, de minőségi koncertet szeretnénk adni. Ami fontos még a csapat kapcsán: ingyenesen letölthetővé tettük a Vitorlát szélbe/Sky címmel 2008-ban megjelent dupla nagylemezünket. Mivel a boltok polcairól már elfogytak a CD-k, szeretnénk, ha mindenki számára elérhető közelségbe kerülne az After Rain zenéje! Jó szórakozást kívánunk hozzá: www.afterrain.hu
5. Lesz azért búcsúbulid az Akelával?
"Igen. Akik szeretnék együtt látni a mostanáig érvényes felállást, azok mindenképpen jöjjenek el most pénteken a népligeti SzeptEmber Fesztre. A belépés ingyenes!"
|
|
Aktuális szám |
|
- SLASH - Csak a cilinder...
- PARADISE LOST - Cseppet sem tragikus
- OVERKILL - Blitz a csokibizniszben
- PRIMAL ROCK REBELLION - Adrian Smith megvadult
- CRADLE OF FILTH - A Klasszikus! The Principle Of Evil Made Flesh
- EGO PROJECT - Puszta ököllel
- HUNTRESS - A metalos boszorkány
- AURORA - Esszenciális punk rock
- 3 INCHES OF BLOOD - Sokáig éljen!
- KREATOR - Mille és az Antikrisztus
- ORANGE GOBLIN - Sörivó stoner?
- LORD - 40 év a hard rock jegyében
- MESHUGGAH - Kolosszális banda
- LILLIAN AXE - New Orleans dallamrockerei
- MICHAEL ANGELO BATIO - A soknyakú virtuóz
- ADRENALINE MOB - Bemutatkozik a gitáros
- ALEXI LAIHO - Gitárgyilkos a Bodom-tónál
- JEFF LOOMIS - A Nevermore után szólóban
- JÓNÁS TAMÁS - Így kell tekerni
- BORKNAGAR - Epikus progresszivitás
- MOONSPELL - Fernando duplázik
- DESASTER - Teuton kultcsapat
- SIDI - TANKCSAPDA - Kartongitárral kezdte
- SKELETONWITCH - Befeketedett thrash
Rendeld meg a MetalShop-on!
|
|
Hammer TV |
|
A 2011-es 'Az ördög lánya' albumhoz
|
|
|






Hozzászólások