HEIDENFEST 2011 - Videós ízelítő az októberi bulihoz!

Finntroll, Turisas, Alestorm, Arkona, Trollfest, Skálmöld

2011. augusztus 23. (kedd) 05:50 | utoljára módosítva: 2011. október 9. (vasárnap) 08:58

Október 20-án már harmadik alkalommal érkezik meg hozzánk a pagan/folk metal bandák nagy utazóturnéja, a Heidenfest, amelyen idén a Finntroll, a Turisas, az Alestorm, az Arkona, a Trollfest és a Skálmöld vesz részt. A túra hazai állomása ezúttal is a Fehérvári úti Club 202-ben kerül megrendezésre.
Nézz meg egy kis kedvcsinálót a bulihoz!


Kattints a korábbi előzeteshez és a további infókhoz!








 

 

A folk metal extrémebb ágát képviselő Finntroll legutóbbi albuma 2010. februárjában jelent meg Nifelvind címmel, és aki látta már a finneket, legutóbb például a Samaellel, az jól tudja, hogy mennyire intenzív módon képesek keverni a black metalt a humppa témákkal.

A szintén Finnországból érkező Turisas friss csatadalaiból idén már kaphattunk némi ízelítőt a Die Apo Reiter bulin, de ezen az őszi koncerten mélyebben is belenyúlhatnak majd az eddigi életműbe, és a Stand Up And Fight címmel februárban kiadott harmadik albumot is alaposabban bemutathatják a lelkes hazai tábornak.

A folkos powert jó adag humorral nyomató skót Alestorm kalózmetalja legutóbb a Sabaton előtt csendült fel fel a Fehérvári úton, ősszel azonban már a június elején megjelent harmadik lemezről, Back Through Time-ról is jó néhány dalt hallhatunk majd.


ALESTORM - Shipwrecked (a 2011-es Back Through Time albumhoz)




A szláv dallamokat hörgős, folkos metalba ágyazó orosz Arkona a tavalyi MetalFesten mutatkozott be Magyarországon, majd Pécsett is hatalmas bulit csináltak, úgyhogy a hörgős, szőke minilány, Masha és csapata ősszel is bizonyára alaposan megmozgatja majd a rajongókat.


ARKONA - Incantation (az augusztus 26-án érkező új albumról, a Slovoról)




A balkáni dallamokkal is dolgozó norvég Trollfest a negyedik albumát, az En Kvest for Den Hellige Gral korongot mutatja majd be a Heidenfesten, a viking/folk metalt játszó izlandi Skálmöld pedig a tavalyi debütáló albumát, a Baldurt.


Heidenfest 2011

Finntroll
Turisas
Alestorm
Arkona
Trollfest
Skálmöld


Helyszín: Club 202 (Budapest, Fehérvári út 202.)
Időpont: 2011.október 20.


Jegyár:
Elővételben: 5999Ft
Helyszínen: 6999Ft

Itt rendelhetsz jegyet!


 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
HEATHEN - Ősszel jön az új lemez, itt a második dal: Empire Of The Blind
2020. augusztus 7. (péntek) 18:21

2010 elején egy méregerős albummal (The Evolution Of Chaos - 18 év kihagyás után) tért vissza a Heathen, a Bay Area egyik kultikus thrash/speed csapata, idén pedig jön majd a folytatás, az új lemezük címe Empire Of The Blind lesz. Az album szeptember 19-én lát majd napvilágot, második előzetesként pedig itt a címadó nóta - szöveges videóval. Vendégek is lesznek a lemezen: Gary Holt (Exodus), Rick Hunolt (ex-Exodus) és Doug Piercy (ex-Heathen), a borítót pedig Travis Smith készítette. A Heathen soraiba az utóbbi év során két új arc érkezett: Jason Mirza basszer (aki már évek óta koncertezik a csapattal) és Jim DeMaria dobos (Toxik), aki Sasha Horn helyét vette. Sasha és Jason Viebrooks basszer az Exhorderbe igazolt át a koncertfronton kevésbé aktív Heathenből.   www.facebook.com/heathen.official   HEATHEN - Empire Of The Blind (szöveges videó a 2020-as Empire Of The Blind albumhoz) HEATHEN...

SKELETAL REMAINS - Új dal és klip a kaliforniai death metal brigádtól: Congregation Of Flesh
SKELETAL REMAINS - Új dal és klip a kaliforniai death metal brigádtól: Congregation Of Flesh

The Entombment Of Chaos címmel szeptember 11-én jelenik meg a kaliforniai death metal gépezet Skeletal Remains negyedik albuma, a 2018-as Devouring Mortality lemez folytatása, második...

VITRIOL - Klippremier a portlandi death metal brigádtól: Hive Lungs
VITRIOL - Klippremier a portlandi death metal brigádtól: Hive Lungs

A death metal vonalas portlandi Vitriol tavaly szeptemberben adta ki a debütáló albumát To Bathe From The Throat Of Cowardice címmel, idén márciusban pedig visszatértek volna Budapestre a...

JOHN PETRUCCI - 10 év után újra együtt dolgozott Mike Portnoy-jal, itt az új szólólemez első dala
JOHN PETRUCCI - 10 év után újra együtt dolgozott Mike Portnoy-jal, itt az új szólólemez első dala

Digitális verzióban augusztus 28-án, CD-n és LP-n pedig majd október 30-án jelenik meg a Dream Theater gitáros, John Petrucci új szólóalbuma, a Terminal Velocity, amely azért is érdekes...

METALLICA - Maszkban és négyesben, videón ahogy már együtt próbálnak
METALLICA - Maszkban és négyesben, videón ahogy már együtt próbálnak

Egy nyúlfarknyi videót tett közzé a Metallica arról, ahogy San Rafaelben, a főhadiszállásukon végre együtt jammelhetnek - maszkokban. Hetfielden ugyan nincs maszk, de hát neki énekelnie...

MOBILMÁNIA - Dal- és klippremier: Holnap a roncsokból
MOBILMÁNIA - Dal- és klippremier: Holnap a roncsokból

A zenekartagok otthonaiban, találkozás nélkül készült el a Holnap a roncsokból című, legújabb Mobilmánia dal. A friss szerzeményhez drónos, otthoni és stúdiós felvételekből...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS