HOT WATER MUSIC - Első ízben Magyarországon

Augusztus 16-án játszanak a Dürerben

2011. augusztus 4. (csütörtök) 08:58

Augusztus 16-án első ízben lép fel Magyarországon a Hot Water Music, bár az 1993-ban alakult floridai punk rock csapat frontembere, Chuck Ragan már 2009-ben járt nálunk saját csapatával.
A Dürer Kertben megrendezésre kerülő koncert azért is különleges, mert kizárólag ezen a pesti bulin egy másik veterán keleti-parti punk rock brigád is csatlakozik Raganékhez, a Bouncing Souls.
Mindkét csapat 2012. elején akarja kiadni az új lemezét, viszont készítettek egy közös kislemezt, amelyet a Dürerben majd meg is lehet vásárolni. A Bouncing Souls saját kiadójánál megjelent anyagon egymás dalait dolgozzák fel: a Souls a 2002-es HWM albumról a Wayfarer tételt választotta ki, Raganék pedig a 2001-ben kiadott True Believerst formálták a saját képükre.
A Rise kiadóhoz szerződött Hot Water Music-nak egy egészen friss kislemeze is megjelenik augusztus végén. A visszatérő album előzetesének szánt két számot (The Fire, The Steel, The Tread és Up To Nothing) tartalmazó kislemez digitális formában már beszerezhető.
A koncerten fellép egy harmadik amerikai banda is, a punk/poszt-hardcore vonalon mozgó Make Do And Mend, az estét pedig egy hazai csapat nyitja, a Pay My Milk!.
Kattints a részletekhez!






2011. augusztus 16.,
Budapest @ Dürer Kert

HOT WATER MUSIC (USA)
BOUNCING SOULS (USA)
MAKE DO AND MEND (USA)
PAY MY MILK! (H)

Jegyárak: 3.900 (elővételben) / 4.900 (helyszínen)
Jegyelővétel: Speed Westend, CD Pince, Underground Store (Bem József u. 22.), Dürer Kert, Ticket Express


Az ígéret szép szó, és ha megtartják, úgy jó, márpedig Chuck Ragan tartotta magát ahhoz, amit szólókoncertjén már két éve megsúgott: augusztus közepén - visszatérő kislemezének szentelt Európa-turnéjával - első ízben jut el Budapestre a közel húszéves floridai punk rock legenda, a Hot Water Music.

A Charles Bukowski azonos című könyve után elnevezett zenekaron azonban mit sem fogtak az eltelt évek, a két évnyi szünet után másodszor visszatérő kvartett az elmúlt három évben is csak azt csinálta, amihez mindig is a legjobban értett: lelkesedéssel és alázattal nyomni a kórusokkal és fogós dallamokkal telített, sajátos punk rockot. Mára már komplett iskolát teremtettek Chuck szőrös orgánumának, valamint a híresen lendületes koncerteknek köszönhetően. A Hot Water Music új - a kislemezek terén huszonötödik (!) - dalcsokra kizárólag a turnéállomásokon lesz beszerezhető egy különleges európai kiadás formájában,

A fent említett képzeletbeli kurzus legjelesebb diákja, a Make Do And Mend már ki is nőtte magát a legenda árnyékából, és most elkísérik kontinensünkre a kockásinges retrózás alapbandáját. A MDAM tavalyi nagylemeze az év egyik legnagyobb meglepetése volt, amely sajátos mélabújával és hibátlan slágereivel állította maga mellé a műfaj régi szerelmeseit, valamint a Tumblr-hipsztereit is.

Vétek lenne azonban megfeledkezni az est másik főszereplőjéről, Chuckék országos cimboráiról és idei splitpartnereiről, a Bouncing Soulsról. A két banda a klubkoncertek terén csakis Budapesten váltja egymást a színpadon. A 24 éve töretlenül működő Bouncing Souls idén csakis fennállásának legfontosabb állomásairól emlékezik meg: szettje kizárólag a zenekar legnagyobb és legvidámabb slágereit fogja tartalmazni.

Vidámságból nem lesz tehát hiány, és az estét nyitó hazai reménység, a Pay My Milk! is mindent megtesz majd azért, hogy rendesen bemelegítse be a közönséget.


A buli Facebook-oldala
 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
NAGAARUM - Elkészült a Covid Diaries lemez limitált CD-verziója is
2020. augusztus 3. (hétfő) 19:05

Még májusban jött ki az új Nagaarum lemez, a Covid Diaries, a CD-verzió pedig pár napja látott napvilágot. Ez a projekt tizenkilencedik hanganyaga, sorlemezként pedig a tizenhetedik. "Egy hosszabb szervező és átszervező munka eredményeként végül megjelent a koronavírus járvány generálta rendkívüli közrend alatt komponált lemez fizikai változata. Az NGC Prod és az Aesthetic Death közös kiadványaként 300 darabra limitáltan érhető immár el a digisleeve CD. Az első 44 darabhoz jár egy hatoldalas leporelló, ami az eredeti magyar szövegeket tartalmazza - ezt nevezhetjük die-hard verziónak." 'Utólag visszatekintve, azért is érdekes számomra a lemez, mert hazánkat lényegében elkerülte a járvány. Érdekes figyelni a különböző emberek véleményét az okokról, az idejében meghozott intézkedésekről, vagy a mások által emlegetett elhazudott adatokról, a lakosság fegyelméről, vagy hogy ez az egész csak egy átverés,...

DEEP PURPLE - Pénteken jön az új album, ilyen lesz
DEEP PURPLE - Pénteken jön az új album, ilyen lesz

Eredetileg úgy volt, hogy június 21-én jelenik meg az új Deep Purple album, a Whoosh!, április elején azonban bejelentette a legendás hard rock csapat, hogy a lemez csak augusztus 7-én jön...

INCANTATION - Klippel a nyár végi album harmadik előzetes dala: Entrails Of The Hag Queen
INCANTATION - Klippel a nyár végi album harmadik előzetes dala: Entrails Of The Hag Queen

Sect Of Vile Divinities címmel augusztus 21-én jelenik meg az 1989 óta aktív amerikai death metal brigád Incantation tizenegyedik albuma, a 2017-es Profane Nexus lemez folytatása. Az...

KALT VINDUR - Új klipes dal a lengyel black metal csapattól: Eyes Ov Gods
KALT VINDUR - Új klipes dal a lengyel black metal csapattól: Eyes Ov Gods

.​.​.​And Nothing Is Endless címmel augusztus 7-én jelenik meg a black metalos lengyel Kalt Vindur második albuma, a 2017-es Delusions lemez utódja. A 2015 óta aktív csapat második...

BYPASS OF ANGER - Videoklip a debreceni csapattól: Pokol az Édenből
BYPASS OF ANGER - Videoklip a debreceni csapattól: Pokol az Édenből

Pokol az Édenből címmel júniusban jelent meg a Beholder tagokból 2016 végén alakult debreceni Bypass Of Anger bemutatkozó EP-je, a címadó dalhoz pedig most egy hivatalos klip is...

ANTI-MORTEM - Hat év után feltámadt a southern metal csapat, az első új dal: Old Wishita
ANTI-MORTEM - Hat év után feltámadt a southern metal csapat, az első új dal: Old Wishita

Hat év után új felállásban éledt fel az oklahomai southern metalos Anti-Mortem, az Old Washita című első friss dalukkal máris megismerkedhetsz. A banda 2014-ben adta ki első és eddig...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS