OSSIAN - A tegnap elmaradt koncertről

Augusztus 14-én újra Erdélyben játszanak

2011. augusztus 1. (hétfő) 09:56 | utoljára módosítva: 2011. szeptember 10. (szombat) 17:20

A hétvégén már a 3. alkalommal rendezte meg a FIERT (Fiatalok Erdélyért) egyesület a bözödi-tó melletti fesztivált, és úgy volt, hogy vasárnap az egyik fellépő az Ossian lesz. A koncert azonban elmaradt. A fesztivál honlapján az olvasható, hogy technikai okok hiúsították meg a fellépést, de a csapat szerint ez nem fedi a valóságot:
"Rettentően sajnáljuk, hogy tegnap nem játszhattunk Bözödön! Az Ossian zenekar részéről semmiféle akadály nem merült fel,  sőt, nagyon vártuk a bulit, hiszen tavaly is óriási hangulattal és nagy szeretettel fogadtak bennünket az Ossianosok, erről bárki meggyőződhet, ha megnézi a 2010-es képeket.
A szervező, Fülöp G. Imre (Defender Iroda) által a fesztivál hivatalos honlapjára feltett 'magyarázat' egyszerűen hazugság! Valójában az előző napi rossz időjárásra, valamint a szombaton fellépett, a hazai tömegmédia által agyonfuttatott zenekarok és előadók - Hooligans, Kiscsillag, Tabáni István... - koncertjeinek katasztrófálisan alacsony nézőszámaira hivatkozva önkényesen mondták le a fellépésünket, a koncert előtt 24 órával, minősíthetetlen módon – számunkra vadidegen küldönc által üzenve, telefonhívásainkat nem fogadva. Utóbb a nyárádszeredai polgármester közbenjárására azt válaszolták, hogy nem kívánnak az Ossiannal beszélni.
Szombaton, július 30-án a Bözödhöz közeli Nyárádszeredán játszottunk, ahol a szakadó eső ellenére is fantasztikus közönség várt ránk, bőrig ázva is kitartottak a színpad előtt - érdemes a képeket megnézni! Ezúton hívjuk fel minden magyar zenekar és koncertlátogató figyelmét, hogy óvakodjanak a nem becsületes emberektől.
A bözödi Ossianosoknak pedig azt üzenjük, hogy augusztus 14-én a gyergyói EMI-táborban játszunk. Várjuk őket szeretettel!" - Ossian.

Hozzászólások

[008251]
halstein
Amugy ez az inkompetens iroda elkurt meg sok jo bulit,sot Alapi Pisti erdelyi gitariskolajat is !Ezt biztosra tudom...De majd ezert is biztosan elszamoltatjak !
[008190]
cryhavoc
En ott voltam a nyaradszeredai bulin is es a koncert utan Endreektol tudtuk meg hogy masnap nem kell Bozodre menni mert a kocsog fasszopo imike atbaszta oket... Szomoru,hogy ilyen, imike tipusu parazitak ezt muvelik velunk,rajongokkal es az OSSIAN-al, a Heavy Metal-al. Es ugye ha belegondolunk,ezelott egy par evvel ennek a kocsog imikenek a kocsog nyalas bandaja (defender) fellephetett az OSSIAN elott Budapesten (es hej de hogy csapkodtak a segguket a foldhoz oromukben...) ...na jo az mar egy mas tal teszta,hogy egy ilyen fellepesert az adott zenekar kemeny penzeket kell kicsengessen az OSSIAN-nak...hehehe...mondjuk azert ez sem egy szep dolog.
[008181]
ferencildi
Sziasztok!
Amikor meghallottam a fellépés visszamondását egyszerűen felháborodtam. Nem is az a legdühítőbb, hogy visszamondják, annak lehet számos oka (valódi, vagy kitalált...). Sokkal jobban bosszant, hogy úgy viselkedtek az Ossiannal, ahogy az ember még valószínűleg az ellenségével sem tenné. Minden "gerinccel" rendelkező ember az arcába mondja a másiknak a rossz hírt is. Nem vették a fáradtságot, hogy telefonáljanak. Üzentek... hmm... és mikor?! Azt gondolom, hogy nem sokat tévedek, ha azt állítom, az Ossian nem csak saját maga miatt dühös. Biztos vagyok benne, hogy a rajongók becsapása miatt nagyobb a csalódásuk. Mert Ők ilyenek... emberek...
[008176]
zoltanalexander
Szia FeAnnDevils,
nekem ez az egész Hidaskurton megrendezett buli valahogy kicsit alulszervezettnek tunt.nem tudom elso nap hányan voltak (nem a mi mufajunk szólt az nap...)de szombaton szerintem nagyon kevesen voltak.utaztunk a helyszínre foleg a Moby Dick,a Wisdom és a CHC miatt.mikor megvettuk a jegyet azt mondta az egyik srác,hogy a MB elmarad,mi azért bementunk,végul nagyon orultunk, hogy mégis csak volt egy szuper MB koncert,hogy végulis hogyan volt ez megoldva számunkra rejtély. A lényeg az,hogy volt MB.Habár szerintem a bejáratnál jó sok ember megfordult illetve elment,amikor bejelentették, hogy nem lesz MB...az apró hiányosságok ellenére tetszett a buli,remélem jovore is lesz olyan fellépokkel,mint ebben az évben (szombaton =))
[008171]
jrpi
Amíg profitorientált cégek szervezik a koncerteket, fesztiválokat addig ilyenek elő fognak fordulni, az egyetlen megoldás hogy az illetővel - illetve a szervező céggel egy zenekar sem áll többet szóba.
[008167]
Aikidoka
Gondolom a megállapodásban benne volt, hogy le lehet mondani a koncertet, akár 24 órával előtte is. Az, hogy mi az indok, senkit nem érdekel, a végeredmény ugyanaz: nincs koncert.
Majd óvakodom énis a "nem becsületes" emberektől...
[008165]
megawatt
Ahogy Magyardecsere is elmentunk Vasarhelyrol az Ossianert, ugy mentunk Bozodre is.A bejaratnal a penzt elvettek szepen. Vartunk-vartunk, mikor jon mar az Ossian. A szervezok egy szot sem szoltak, pedig suket duma az volt a mikrofonnal. Aztan fel 12-kor megkerdeztuk hogy mikor.
Azt mondtak, elmarad de lesz puli buli vagy mi. Es vigyorogtak a sok biztonsagi or mellett.

Csak mi nem azert mentunk oda, hogy fasy mulatot hallgassunk.

Egy ilyen zenekarral ezt muvelni!

Minosithetetlen.

Mindenkeppen varjuk vissza az Ossiant.

[008163]
FeAnnDevils
Majdnem ugyan ez történ Hidaskürtön (SK) is júlíus 23.án a MOBY DICK nevü legendás zenekarral (lelépett a szervezö),de egy csajszinak (nemtudom a nevét) köszönhetöen a buli nem maradt el.A MOBY DICK pedig óriásit zúzott,söt eljátszották az októberben megjelenö albumuk címadó dalát a Durván akár a vulkánt is.Felháborító.
[008160]
Martix
Döbbenet, hogy mit meg nem mernek csinálni egy ekkora múlttal (és jelennel!) rendelkező zenekarral! Pofátlansági csúcsokat döntöget a leírt viselkedés, különösen a mutogatós-röhögcsélős epizód. (Nem akarok erőszakot szítani, de jól meg kellett volna őket verni...) Arról nem beszélve, hogy a közönséggel szemben is inkorrektek voltak. A zenekarok meg kezdjenek vezetni egy feketelistát az efféle arcokról!
[008159]
roka88
Terjeszteni kell ezeket a nyilatkozatokat.Az ilyen semi emberek ne tudjak maskor mas egyutesekel ezeket megcsinalni.Gerinctelen szervezogarda.Szerencsere ott voltam Nyaredszeredaba jo bulit nyomtak a fiuk.Sok sikert varunk vissza.
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
NAGAARUM - Elkészült a Covid Diaries lemez limitált CD-verziója is
2020. augusztus 3. (hétfő) 19:05

Még májusban jött ki az új Nagaarum lemez, a Covid Diaries, a CD-verzió pedig pár napja látott napvilágot. Ez a projekt tizenkilencedik hanganyaga, sorlemezként pedig a tizenhetedik. "Egy hosszabb szervező és átszervező munka eredményeként végül megjelent a koronavírus járvány generálta rendkívüli közrend alatt komponált lemez fizikai változata. Az NGC Prod és az Aesthetic Death közös kiadványaként 300 darabra limitáltan érhető immár el a digisleeve CD. Az első 44 darabhoz jár egy hatoldalas leporelló, ami az eredeti magyar szövegeket tartalmazza - ezt nevezhetjük die-hard verziónak." 'Utólag visszatekintve, azért is érdekes számomra a lemez, mert hazánkat lényegében elkerülte a járvány. Érdekes figyelni a különböző emberek véleményét az okokról, az idejében meghozott intézkedésekről, vagy a mások által emlegetett elhazudott adatokról, a lakosság fegyelméről, vagy hogy ez az egész csak egy átverés,...

DEEP PURPLE - Pénteken jön az új album, ilyen lesz
DEEP PURPLE - Pénteken jön az új album, ilyen lesz

Eredetileg úgy volt, hogy június 21-én jelenik meg az új Deep Purple album, a Whoosh!, április elején azonban bejelentette a legendás hard rock csapat, hogy a lemez csak augusztus 7-én jön...

INCANTATION - Klippel a nyár végi album harmadik előzetes dala: Entrails Of The Hag Queen
INCANTATION - Klippel a nyár végi album harmadik előzetes dala: Entrails Of The Hag Queen

Sect Of Vile Divinities címmel augusztus 21-én jelenik meg az 1989 óta aktív amerikai death metal brigád Incantation tizenegyedik albuma, a 2017-es Profane Nexus lemez folytatása. Az...

KALT VINDUR - Új klipes dal a lengyel black metal csapattól: Eyes Ov Gods
KALT VINDUR - Új klipes dal a lengyel black metal csapattól: Eyes Ov Gods

.​.​.​And Nothing Is Endless címmel augusztus 7-én jelenik meg a black metalos lengyel Kalt Vindur második albuma, a 2017-es Delusions lemez utódja. A 2015 óta aktív csapat második...

BYPASS OF ANGER - Videoklip a debreceni csapattól: Pokol az Édenből
BYPASS OF ANGER - Videoklip a debreceni csapattól: Pokol az Édenből

Pokol az Édenből címmel júniusban jelent meg a Beholder tagokból 2016 végén alakult debreceni Bypass Of Anger bemutatkozó EP-je, a címadó dalhoz pedig most egy hivatalos klip is...

ANTI-MORTEM - Hat év után feltámadt a southern metal csapat, az első új dal: Old Wishita
ANTI-MORTEM - Hat év után feltámadt a southern metal csapat, az első új dal: Old Wishita

Hat év után új felállásban éledt fel az oklahomai southern metalos Anti-Mortem, az Old Washita című első friss dalukkal máris megismerkedhetsz. A banda 2014-ben adta ki első és eddig...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS