KYUSS LIVES! - Scott Reeder ugrik be a problémás Olivieri helyére

Csupán négy európai koncertről van szó jelenleg

2011. július 31. (vasárnap) 09:18 | utoljára módosítva: 2011. szeptember 10. (szombat) 09:42

A következő napokban négy európai koncerten, köztük augusztus 5-én Wackenben, Scott Reeder bőgőzik majd a Kuyss Lives! projektben Nick Olivieri helyén. A balkezes Reeder, aki a színpadon előszeretettel játszik mezítláb, 1992-től a Kyuss 1995-ös feloszlásáig játszott a csapatban, Olivieri utódjaként, de tagja volt a The Obsessednek és a Goatsnake-nek, valamint jammelt a Toollal és a Metallicával is, igaz, később mindkét csapat más-más zenészt választott.
Scott Reeder beugrására azért volt szükség, mert a köztudottan öntörvényű Olivierit július 12-én letartóztatták kaliforniai otthonában.
A barátnőjével veszekedő basszer miatt a szomszédok már előző nap kihívták a zsarukat, Olivieri azonban addigra elhúzta a csíkot, és csak másnap ment haza. A hírek szerint ekkor újabb vita kezdődött, majd a barátnője eltávozott a házból, két órával később azonban megjelent a bevetési egység, amelynek tagjai, elunva a több órán keresztül tartó alkudozást, végül berúgták az ajtót és letartóztatták a zenészt. A behatolást követő házkutatás során egy nagy tűzerejű, töltött lőfegyvert is találtak.
A családon belüli erőszakkal megvádolt Olivieri egy 100 ezer dolláros óvadék kifizetése után már szabadlábon védekezhet, de nyilván nem hagyhatja el az állam területét.
A John Garcia énekes, Brant Bjork dobos, Bruno Fevery gitáros, illetve Nick Olivieri alkotta Kyuss Lives! a turnézás után egy albumot is szeretne felvenni. Azt egyelőre nem tudni, hogy Olivieri balhéja módosítja-e a terveiket. Olivieri tagja volt a másik poszt-Kyuss bandának, a Josh Homme gitáros vezette Queens Of The Stone Age-nek is, ahonnan egyes hírek szerint drogproblémái miatt került ki 2005-ben, de egy interjú során Homme arról is beszélt, hogy Olivierit azután rúgta ki, hogy tudomást szerzett arról, hogy bántalmazta a barátnőjét.

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
HEATHEN - Ősszel jön az új lemez, itt a második dal: Empire Of The Blind
2020. augusztus 7. (péntek) 18:21

2010 elején egy méregerős albummal (The Evolution Of Chaos - 18 év kihagyás után) tért vissza a Heathen, a Bay Area egyik kultikus thrash/speed csapata, idén pedig jön majd a folytatás, az új lemezük címe Empire Of The Blind lesz. Az album szeptember 19-én lát majd napvilágot, második előzetesként pedig itt a címadó nóta - szöveges videóval. Vendégek is lesznek a lemezen: Gary Holt (Exodus), Rick Hunolt (ex-Exodus) és Doug Piercy (ex-Heathen), a borítót pedig Travis Smith készítette. A Heathen soraiba az utóbbi év során két új arc érkezett: Jason Mirza basszer (aki már évek óta koncertezik a csapattal) és Jim DeMaria dobos (Toxik), aki Sasha Horn helyét vette. Sasha és Jason Viebrooks basszer az Exhorderbe igazolt át a koncertfronton kevésbé aktív Heathenből.   www.facebook.com/heathen.official   HEATHEN - Empire Of The Blind (szöveges videó a 2020-as Empire Of The Blind albumhoz) HEATHEN...

SKELETAL REMAINS - Új dal és klip a kaliforniai death metal brigádtól: Congregation Of Flesh
SKELETAL REMAINS - Új dal és klip a kaliforniai death metal brigádtól: Congregation Of Flesh

The Entombment Of Chaos címmel szeptember 11-én jelenik meg a kaliforniai death metal gépezet Skeletal Remains negyedik albuma, a 2018-as Devouring Mortality lemez folytatása, második...

VITRIOL - Klippremier a portlandi death metal brigádtól: Hive Lungs
VITRIOL - Klippremier a portlandi death metal brigádtól: Hive Lungs

A death metal vonalas portlandi Vitriol tavaly szeptemberben adta ki a debütáló albumát To Bathe From The Throat Of Cowardice címmel, idén márciusban pedig visszatértek volna Budapestre a...

JOHN PETRUCCI - 10 év után újra együtt dolgozott Mike Portnoy-jal, itt az új szólólemez első dala
JOHN PETRUCCI - 10 év után újra együtt dolgozott Mike Portnoy-jal, itt az új szólólemez első dala

Digitális verzióban augusztus 28-án, CD-n és LP-n pedig majd október 30-án jelenik meg a Dream Theater gitáros, John Petrucci új szólóalbuma, a Terminal Velocity, amely azért is érdekes...

METALLICA - Maszkban és négyesben, videón ahogy már együtt próbálnak
METALLICA - Maszkban és négyesben, videón ahogy már együtt próbálnak

Egy nyúlfarknyi videót tett közzé a Metallica arról, ahogy San Rafaelben, a főhadiszállásukon végre együtt jammelhetnek - maszkokban. Hetfielden ugyan nincs maszk, de hát neki énekelnie...

MOBILMÁNIA - Dal- és klippremier: Holnap a roncsokból
MOBILMÁNIA - Dal- és klippremier: Holnap a roncsokból

A zenekartagok otthonaiban, találkozás nélkül készült el a Holnap a roncsokból című, legújabb Mobilmánia dal. A friss szerzeményhez drónos, otthoni és stúdiós felvételekből...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS