MASTERS OF ROCK - Beszámoló a második napról

Ektomorf, Rhapsody Of Fire, Twisted Sister, Airbourne...

2011. július 24. (vasárnap) 08:29

2011. július 15.

Vizovice, azaz a cseh Masters Of Rock fesztivál, idén is kötelező program volt a kis csapatunk számára. Bár az időpont évről évre egybeesik a mi Hegyaljánkkal, és így nehéz szívvel kell a döntést meghozni, de az ár-érték arány olyan szinten billenti feléjük a mérleg nyelvét, amivel lehetetlen is versenyezni.
A fesztivál második napja lájtosan indult, ismeretlen helyi zenekarokkal (Nil, Tleskac, Dark Gamballe, Alkehol), illetve az underground világban jól ismert Silent Stream Of Godless Elegy-vel. Számunkra igazából öt után vált érdekessé a program, így kimaradt a német Varg lett, akik valami fura okból délután háromkor léptek színpadra. Mivel őket már többször is volt alkalmunk látni, így nyugodt szívvel hagytuk ki a napon perzselődést.
A Sirenia kezdéséhez igazodva álltunk végül csatasorba a nagyszínpad előtt, és jól is tettük, hogy nem lazáztuk el a dolgot, mert a norvégok fellépése elmaradt (valaki lekéshette a repülőt, azt hiszem), és helyettük az Ektomorf játszott a tervezettnél közel egy órával hamarabb.
Kattints Szilvás Gergő beszámolójának folytatásához!
Fotó: Polgár Péter








Zotyáékkal kapcsolatban azt érzem, hogy megrekedni látszanak egy adott szinten. Kijutottak, áttörtek, már a második kiadót gyűrik, de főként Németország maradt az erős bástyájuk. Lemezeik nem rosszak, sőt, a korábban erősen reklamált Sepu/Soulfly vonalból is visszavettek némiképp, élőben pedig köztudottan gyilkosak - a színpadi teljesítmény már a régi időkben is fő erősségük volt.
A normális kiadóknak, a rendes terjesztésnek és promóciónak itt, a cseheknél is érezhető volt a hatása, elől egy komolyabb kemény mag láthatóan már előre gyúrt a bulira, a sound pedig most is álomszerűen simult ki: brutális volt, nyers, kicsit koszos, de azért kellően tiszta is. Zotya egy térdnél tépett terepgatyában uralta a színpadot, zenekarában viszont elég nehéz követni a változásokat. Először láttam őket a német gitáros sráccal, és az óriási elánnal, no meg feelinggel játszó dobos is új arc volt.



A Destroy albumtól fölfelé szemezgettek, és a roppant intenzív ötven percbe még a Johnny Cash emléknóta (a Soundgarden Rusty Cage-ének Cash-féle verziója) és az Alice In Chains hangulatú akusztikus téma, a Sea Of My Misery is belefért. A buli erejéből ezek semmit sem vettek el, sőt... a Show Your Fist, a Gypsy, a brutál I Know Them, vagy az indító Redemption meg egyenesen komoly beindulást okozott. Nem igen emlékszem olyan MOR-fellépőre, aki ilyen korai időpontban keverőig tartó fullos ugrálásra késztette volna a közönséget, de az is sokatmondó, hogy Zotya még egy becsületes wall of death-re is rávette az elől nyomulókat.
A Danko Jones vendégszereplésével lemezre vett (bár itt nyilván nélküle előadott) The One pedig egy vérbeli slágertéma, ami itt konkrétan feltette az i-re a pontot. Érdekességként megemlíteném azt is, hogy az időközben megérkező Twisted Sister énekes, Dee Snider is bekukkantott oldalról a színpadra, és egy picit ott is ragadt Ektomorfot nézni...
Állat buli volt ez, amelynek láttán komolyan megmozdult az emberben valami büszkeség, hogy egy magyar zenekar is képes ilyen szintre eljutni!


A Rhapsody Of Fire ezek után éles váltásnak tűnhet (zeneileg nyilván az is), ám a közbeeső átszerelés azért adott elég időt a mentális átállásra, és nyilván némi közönségcserélődés is lezajlott a színpad előtt.
A Luca Turilli vezette olasz szimfonikus metal banda újabb dolgait is tökre szeretem lemezen, még akkor is, ha ma már nem potyognak ki belőlük olyan dalok, mint az első két-három album bombasztikus és azonnal rögzülő témái, élőben valahogy mégis rendre elvéreznek. Technikai szempontból persze nincs kifogásom, de valahogy a Rhapsody zenéje nem igazán színpadra való, pláne nem fesztiválzene. Túl sűrű, összetett, nehéz is élőben megszólaltatni (az itteni bulijuk amúgy az egyik legjobban hangzó volt, amit hallottam tőlük, de még ez sem volt tökéletes).
Hiába énekelt Fabio Lione példaértékűen, hiába illik maximálisan a tartalomhoz a forma (na jó, a nagydarab, kopasz, körszakállas, pankrátor kinézetű amerikai másodgityós azért furán festett), ám négy-öt dal után egyszerűen fárasztóvá vált a produkció, kifogyott a szufla. A Holy Thunderforce-t még kivártam, de utána inkább a sörsátrak felől hallgattuk őket.
Kíváncsi vagyok, hogy augusztus elején a FeZenen mennyire süt majd a banda, mert azért még mindig reménykedem abban, hogy egyszer mégis letarolnak majd élőben is.


A nem csekély pályafutása során Csehországban elsőként fellépő Twisted Sisterre bődületes tömeg jött össze, még azok is előkerültek, akik eddig a sörsátrakban, vagy a fesztivál területen kívüli sörözőkben mulattak. A klasszikus TS-logós háttérvászon elé egy roadie üvöltő felkonfja után a What You Don’t Know-val robbantak a színpadra (pont úgy, mint a Big Hits CD korai Marquee klubos koncertfelvételén), majd jött a Kids Are Back, ahol a magából szinte kivetkőző, energiától feszülő Snider már a színpadon fetrengve énekelt. A Stay Hungryt pedig a korát meghazudtoló módon, elképesztő vehemenciával ugrálta végig.
Sebastian Bach, aki szintén nem egy önmagát kímélős frontember, sokat tanult a színpadi munka terén Snidertől, de hiába fiatalabb nála egy-két generációval, azért még az 56 éves Dee az igazi Sick Motherfucker! Ma is egyértelműen ő a csapat motorja, ő adja el a produkciót, főleg, hogy a jó dalok ellenére a többiek maximum csak középszerű zenészek. Lássuk be, jó szívvel senki nem mondhatja Eddie Ojedát vagy Jay Jay Frenchet hú, de kiemelkedő gitárosnak, és hát A.J. Pero sem sorolható a dobosok krémjéhez, ami pedig a basszgitárt csapkodó/szaggató Mark „The Animal” Mendozát illeti (civilben állítólag börtönőr - illik a fizimiskájához!) (legendának jó a sztori... - a szerk), nála zseniálisabban senki nem tudja a semmit csinálni a színpadon.
Fölösleges volna felsorolni, miket játszottak, nyilván slágerparádé volt (mi más?), erősen a Stay Hungry köré építve, őrületes We’re Not Gonna Take It-tel, elérzékenyülős The Price-szal, vérvörösbe boruló Sniderrel a Burn In Hellnél, össznépi őrülettel az I Wanna Rocknál és meglepetésként (akárcsak a Pannónián) eltolták az AC/DC örökbecsű Whole Lotta Rosie-ját is. 100 pontos buli volt!





A Twisted "Fickin' Sister után bizony bárki könnyűszerrel elvérezhetett volna, az idei felhozatalból talán az Overkill bír azzal az energiával, amivel tartani lehet egy ilyen bulin kialakult adrenalin-szintet. Pontosabban ők, és az Airbourne... Érezhették a szervezők is, így hát jöttek az ausztrálok.
A debütáló Runnin’ Wild albumuk a totális meglepetés erejével fektetett ki engem is, és nem kellett sok idő ahhoz, hogy az élőben eszelős bulikat toló csapat bedolgozza magát a rangos fesztiválok felsőbb szekcióiba. Ha a Twisted berobbant a színpadra, akkor az Airbourne egyenesen fel is robbantotta azt! Erősen AC/DC-s, zsigeri, lecsontozott, energiától feszülő dalaikra egyszerűen nem lehet nem bemozdulni, ahogy pedig a színapdon zúznak mindannyian, arra nehéz szavakat találni. Mint akik életük utolsó bulját nyomják...



Nem csoda, hogy ők a főzenekar után is hetvenöt percet kaptak, ahogy az sem, hogy a basszer Justin Street fekete pólója már a második nótánál a hasa aljáig átizzadt. Szerintem ő is, meg a szintén veszettül headbangelő másodgityós David Roads is nyakmerevítővel alszik egy-egy ilyen buli után!
A színpadképet is puritán módon oldották meg egy tisztes méretű Marshall fallal, középen helyet szorítva a talán legkisebb dobcuccnak, ami ezen a fesztiválon felbukkant (négy dobtest, pár cintányér – Angusék óta tudjuk, hogy fölösleges ezt bonyolítani!).
És ha a többiek megdolgoznak a sikerért, akkor mit is mondhatnék a frontember/gitáros Joel O’Keeffe-re? A faszi konkrétan eszelős... Tépett farmerjában, félmeztelenül, vékony, inas testét végig megfeszítve nyomta ezt a bulit is. A Girls In Black-nél persze mindenféle biztosítás nélkül megmászta az állványzatot (egészen a felső lámpasorig!), és a védjeggyé vált "fejemhez-csapkodva-nyitom-ki-a-dobozt-sört" is bemutatta (duplán!). Közben meg akkora dalokat tolt a brigád, hogy az ember karján vigyázzba merevedett a szőr!




A két albumuk legjava került terítékre, és bár számomra erősebb picit a debüt (a Blackjack, a Runnin’ Wild vagy a már említett Girls In Black intenzitásban nehezen verhető), azárt a No Guts album dalai is odacsaptak. Az már csak bónusz volt, hogy sikerült egészen elől, full középen, a hetedik sor tájáról néznem őket, így aztán a fentről áradó erő néha szinte a földbe préselt. E-SZE-LŐS volt, egyértelműen a fesztivál koncertje!


A svéd Watainnak ezek után nehéz dolga volt, a nagyobb tömeg ráadásul - már csak a késői óra miatt is - távozóra fogta. Az éjjel egy után kezdődő bulinak azért így is akadt szép számú nézője, ráadásul sátáni black metaljukat erős látvánnyal is megtámogatták (lángoló fordított keresztek stb.), de a fáradtság végül bennünket is legyőzött.


Fotók: Polgár Péter

Folyt köv.

Beszámoló a Masters Of Rock első napjáról.

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
DEATH - Eddig kiadatlan felvételek a Spiritual Healing és a Human turnékról
2020. június 2. (kedd) 10:00

A Relapse Records jóvoltából újabb eddig kiadatlan Death koncertfelvételekkel lehet ismerkedni. A sorozat ötödik darabjaként 8 dalt tettek közzé, amelyeket az 1990-es Spiritual Healing és az 1991-es Human turnékon rögzítettek. "Abban reménykedünk itt, a Relapse-nél, hogy mihamarabb találkozhatunk majd veletek egy koncerten, egy fesztiválon, de addig is rendszeresen közzéteszünk egy-egy Death koncertfelvételt. A The Onstage sorozat darabjai különféle amerikai, német, kanadai, mexikói stb. bulikon készültek. Legyen szó akár egy underground őrületről, mondjuk a Scream Bloody Gore lemez 1987-es kiadásának időszakából, vagy valami Symbolic-turnés tutiságról, azt reméljük, hogy visszautazol velünk az időben és életben tarthatjuk a metal szellemiségét még ezekben a nehéz napokban is!"   Non:Analog - On:Stage Series - LIVE 1990, 1991 UNKNOWN by Death Non:Analog - On:Stage Series - Showcase Theater, CA...

CARACH ANGREN - Szimfo-black dalpremier: Operation Compass
CARACH ANGREN - Szimfo-black dalpremier: Operation Compass

Franckensteina Strataemontanus címmel június 26-án, vagyis az eredetileg tervezettnél egy hónappal később jelenik meg a szimfo-black metal vonalas holland Carach Angren hatodik albuma. A...

HELLOWEEN - Október helyett jövő májusban jönnek Budapestre, az egész turnét elhalasztották
HELLOWEEN - Október helyett jövő májusban jönnek Budapestre, az egész turnét elhalasztották

Ahogy az várható volt, az új albumon dolgozó Helloween szeptembertől mégsem folytatja a United Alive turnét, az egész koncertsorozatot 2021 tavaszára tették át. A budapesti koncert így...

SOULFLY - Koncertvideó az új EP mellé: Under Rapture
SOULFLY - Koncertvideó az új EP mellé: Under Rapture

Live Ritual NYC MMXIX címmel egy digitális koncert EP-vel jelentkezett nemrég a Max Cavalera vezette Soulfly. A 7 nótát tartalmazó anyagot a 2018-as Ritual album turnéjának New York-i...

MISFITS - 63 évesen elhunyt Joey Image dobos
MISFITS - 63 évesen elhunyt Joey Image dobos

63 évesen elhunyt a Misfits volt dobosa, Joey Image (Joey Poole), aki 1978-ban csatlakozott Glenn Danzigékhez. Joey dobolt a Horror Business és a Beware EP-ken, valamint a Night of the Living...

THIS CALLING - Gyors, ultradallamos HC/punk, itt az első album az új hazai csapattól
THIS CALLING - Gyors, ultradallamos HC/punk, itt az első album az új hazai csapattól

Methods Of Protest címmel megjelent a 2018-ban alakult This Calling zenekar első nagylemeze. A tempós és dallamos hardcore punkot játszó bandában Bödecs András énekes (The Idoru, Poison...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS