ROCKMARATON 2011 - A 4. és a 5. nap élményei

WiktOrsi beszámolója

2011. július 19. (kedd) 08:18

Drága Olvasó! Ha eddig eljutottál, akkor talán már leesett, de ha nem, akkor most szólok, hogy ezen írásaink blogbeszámolók, így hát ne is várj mély kritikai elemzéseket.
És így el is jutottunk a péntekhez. A nagyszínpadon a klasszikus '80-as évekből eredő magyar heavy metal színteret idézték meg egész napos programként. Egy ilyentől, hogy Kalapács, Akela, Pokolgép, Ossian, mi mást várnál? Jó, tudom, el ne kezdd megmagyarázni, hogy de hát a Kalapács nem, mert tudod, miről beszélek. És én is tisztában vagyok azzal, hogy a Pokolgép jelenlegi énekese még csak kisgyerek lehetett akkor, nem is beszélve a 18 éves dobosról.
Kattints WiktOrsi 4. és 5. napi beszámolójának folytatásához!
Fotó: rockmaraton.hu








A rekkenő hőségben Kalapácsék nyitották a nagyszínpadot, ahol az egyetlen előny az, hogy koncertkezdésre a színpad már árnyékot vet a nézőtérre, így kb. két fokot süllyed a hőmérséklet, az már csak 36. Szuper.

A Kalapács is hagyományos fesztiválprogrammal nyomul, amiből természetesen kihagyhatatlan azért néhány régi Pokolgép sláger, de a Bűnöm a rock jellegű újkeletű himnuszok is dobogtatták a rockerek szívét, akik ekkora már szép számban megjelentek a nagyszínpad előtt. Ezek a zenészek, énekesek nekünk - legalábbis a mi korosztályunknak - mindig metal istenek lesznek, pedig ha reális szemmel nézem, akkor azért már kezdenek egy kicsit kifele menni ebből a kategóriából. De Kalapács koncertvezénylésében és hangulatemelésében még mindig nincs hiba.

Az Akela azt hiszem már rég egyet jelent Katona Főnökkel, most is voltak mások mellette a színpadon, de nem hiszem, hogy bárki fel tudná sorolni, hogy mennyi zenész fordult meg a bandában. A meghökkentően józan Főnök egy kézben tartva az irányítást vezényelte le a koncertet, és szerencsére a mai tizenévesek között is megtalálhatóak a farkasfalka legifjabb tagjai, akik éneklik azt, hogy Adjál pénzt, adjál pénzt,holnap megadom.

A Pokolgép - a kihívásokkal teli elmúlt időszaka után -, reméljük megtalálta hosszú ideig végleges tagságát. A MetalFesten bemutatkozó új felállásnak szerintem ez volt az első Budapesttől távoli fellépése (sajnos a honlapjukon nincsenek fenn a korábbi koncertek, így nem vagyok ebben 100%-ig biztos). Az új felállásban a gitáros, aki korábban az AngelZ-ben és a Prognózisban is játszott, és a dobos, Veress Márton, aki nem csalás, nem ámítás 1992-es születésű - abban az évben jelent meg a sokáig utolsó sorlemez, a Vedd el ami jár! - minden probléma nélkül megállta a helyét, láthatóan sok próbán túl vannak és nagyon gyorsan összecsiszolódott a zenekar.

Az énekes Tóth Attis is kicsit visszavett a rá jellemző sikolyokból, így közelebb hozva a nótákat, de azért még mindig fura a korábbi reszelős hangok után a tiszta magas ének, nem is illik minden nótához. Főleg azoknál kapja fel az ember a fejét, amit hosszú éveken keresztül egész más hangfekvésben hallgatott. Kiállásra úgy tűnik, valahol a Manowar fele lehet a cél, legalábbis a kigyúrt felkar erre utal, de nincs is ezzel semmi baj, legalább nem tűnik el a színpadon. Attila is elég rutinos frontember, hiba nélkül vezényli le a programot, amelyben azért találhatók az ős-érából is dalok, meg persze az utolsó lemezekről is. Ősszel egy klubbulin újrázunk!



Az estét a magyar heavy metal élet örök Főnixe, az Ossian zárta. Elég megosztó koncert volt, egyeseknek a hét koncertjét jelentette, míg mások szerint egy statikus, precízen felépített, de lélektelen buli volt. Megtudhattuk, hogy Endre hobbija a modellvasút és terepasztal-készítés (Facebookon találhattok erről képeket), és hogy a névrokon székelyföldi Rockmaraton rockereiben ugyanaz a szív dobog, mint a pécsiekben. A koncerten nem volt túl sok váratlan meglepetés, a hagyományos fesztiváldalokat vették elő. A gitáros szekció a hangszerébe bújva, minimális mozgással hozta a koncertet.

Teljesen szubjektív megjegyzés, nagyon fura volt, hogy egész koncert alatt szinte egymásra se néztek, úgy mentek el egymás mellett, hogy mindenki a hangszerét bámulta, koncert közben szinte egy mosoly nem volt az arcokon, semmi egység nem jött le a színpadról. (Persze nem kétséges, hogy iszonyú fárasztó lehetett majdnem 1000 km-es út Erdélyből.) Mások nem így gondolták, szóval ha te nem így láttad, azért ne kezdj el anyázni. Nagyon szeretem őket, de nem ez volt a legjobb koncertjük.



Ezen a napon szinte végig a nagyszínpad volt a program, a többiről így nem tudunk részletes beszámolóval szolgálni. A Prosecturába sikerült belenézni, telt ház volt a sátorban és ment a pogó, hiába az egyéni stílussal rendelkező, egyedi nótákat játszó bandákra mindig lesz igény, pedig hát a Prosectura sem ma kezdte. (hanem 1989-ben még Analis Coitus néven – csak a szőrszálhasogatók kedvéért).

Az este végén a hétfő óta várt Pantera-tribute a Vulgar Display of Cover volt a program. Itt is a jelenleg leghíresebb magyar metal gitárossal, Vörös Attilával volt teljes a banda, valamint néhány szám erejéig a Leander másik tagja is beszállt, az énekes meg is jegyezte, hogy a Leander zenekar többségben van a színpadon. Ahogy előre jelezték, a klasszikus albumon kívül azért néhány más nótával is megszórtak minket. Totális metal volt, méltó zárása volt a pénteknek és a hétköznapoknak is! Meg egy kis tápot vettünk magunkhoz, hogy életben maradjunk, az elmaradhatatlan rozéfröccsel még öblítettünk egyet, aztán beugrottunk a Toxic sátorba. Pár számot még megtomboltunk, de rájöttünk, hogy még holnap is van nap, ráadásul az utolsó, ahol még helyt kell állnunk.  



Az utolsó nap... Tudtuk, már hétfőn megmondtuk, hogy így lesz, de mégsem változtat semmin. Kifele battyogva ismét megállapítjuk, hogy még csak most jöttünk 0. napra, aztán már vége is. Minden évben ez van. Még jó, hogy reménykedhetünk abban, hogy jövőre is így érezhetjük ezt ugyanitt.

Az Ismerős arcok nyitott a nagyszínpadon, és a napi fellépők eredményeként már ekkor is rengeteg napijegyes volt kint. Sokan a nemzeti rock vonulathoz sorolják őket, amiben van is valami, mert a szövegeket többsége a hazaszeretetről szól, de itt talán vége is az okoknak. Az első alkalom volt, hogy láttam őket, pár számukat már hallottam és nem mondom, hogy nem tetszett, de nem is nagyon győzött meg így elsőre. A zene kellemes, fület simogató hard rock, helyenként már-már soft rock beütéssel. Kellemes volt, de maradandó sérülést nem okozott.

Ezután a Demonlorddal folytattuk a napot, és jobb döntést nem is hozhattunk volna. Szerencsére a srácok rájöttek, ha már világsztárok nem lettek, nyugodtan megengedhetnek maguknak némi lazulást a színpadon. És mindezt sikerül úgy, hogy nem megy át kínosba. Nem volt hosszú műsor, néhány első lemezes szám, pl. Solitude, meg minimális bemutató a későbbi albumokból - az idei Only The Dead Are Safe lemez talán legnagyobb slágere a Bastard’s Song - mindez Balázs parázs humormorzsáival megszórva. Itt még az sem jött ki kínosan, amikor egy herélt hangon énekelt világslágert toltak el egy ének-három vokál felállásban. Kár, hogy ilyen ritkán látni őket, szerintem egyre jobbak.


Rohantam a Watch My Dying-ra, de sajnos ismét a héten néhányszor már hallott nóta jött, a „Köszönjük, hogy itt voltatok, találkozunk jövőre”. Hogy sikerül ezt állandóan kifognom? Ja, elfelejtettem korábban említeni, hogy a harmadik nap fele azért már mindkét sátorban sikerült elviselhetőre állítani a hangerőt, a hangzással amúgy nem volt semmi probléma korábban sem. Ha már így jártunk, visszanéztünk Paddy and the Rats-re, ami saját meghatározás szerint ír kocsmapunk. A punk részt nem sikerült kihallani belőle, szerintem tipikus, fergeteges ír kocsmazenét játszanak, úgy, hogy az megtölti a sátrat, sőt a környéket is. A színpadon skótszoknya és skótduda, a nézőtéren fergeteges vigalom, ez jellemezte a bulit. Nagyon jó volt! Az Aurórát már ezer éve nem láttam és az utolsó lemezt a Tűréshatáron túlt többször is előkaptam mostanság, nagyon kíváncsi voltam. De a koncertből semmit se láttam, se hallottam mert olyan totálisan tele volt a sátor a rekkenő hőség ellenére, hogy képtelenség volt bejutni. Így maradt az okoskodás és okosodás a kocsmapultnál.

A nagyszínpadon közben Hobó nyomta, elképesztő, hogy az emblematikus 66. évében jár már. Egyáltalán nem látszik rajta a kor, a gesztusok, a hang ugyanaz, még ha a haj ősz is (de szerintem az már régóta). A mostani műsort jobban el tudtam volna képzelni valami ülős bulin, lassan folydogáló, békésen hömpölygő folyó volt a koncert, az élet szép, a világ meg torta.

Fél 9-re betoppantunk a Monster sátorba, ahol akkor kezdett az Evile. Háttérinfók szerint valami geb*sz volt a repülőn és nem tudtak saját hangszereket hozni, így mindenki kölcsön hangszereken játszott. Kemény lehet. Amúgy nem értem én a közönséget, az elején egész sokan voltak, a közepére eltűntek az emberek, a végén meg megint majdnem tele. A koncert viszont végig egyenletes, jó színvonalú volt, a legkomolyabb thrash-zúzdákkal, amit hatalmas energiával toltak. Erre a zenére szokták mondani, hogy dühös, aggresszív, de valahogy ezeket a szavakat egyáltalán nem találtam odaillőnek, sokkal inkább valami pozitív energia robbant a sátorban. A zenekar és a tagok fiatal kora ellenére sok mindenen túl van (pld. Mike Alexander basszer halála), talán ezek vezettek oda, hogy zenéjükkel nem rombolni akarnak, hanem lehetőséget adni. Az angol banda leszakította a fejünket, jó lenne őket valamikor viszontlátni mondjuk egy önálló bulin.

Az Evile után vissza Bill kapitányra. Rá is sokan sokfélét mondanak, hogy a hangja már nem olyan, hogy talán már önmaga paródiája, minden fesztiválon, sörsátorban, falunapon ott van, lehet a kevesebb több lenne, mégis mindig van hangulata annak, amit csinál. Lehet, én nem láttam 15 vagy 20 évvel ezelőtt, lehet, hogy nincs olyan összehasonlítási alapom, de én ott ragadtam a koncerten. Pedig szegény öreg (muhaha, vagy 3 évvel fiatalabb Hobónál) már nem bírja végigállni a koncertet, tekintélyes túlsúllyal küzd, és igen, van, hogy a sor végére elfogy a szusz, de akkor olyan hangulata van a dalainak, hogy nem lehet otthagyni. És persze neki örökre Hajrá Fradika! És hogy keretes legyen a fesztivál, hétfőn Rudán Joe-tól, ma pedig tőle hallhattuk a Zöld, a bíbor-t, felsorolva mindazokat, akik neki fontosak voltak és már nincsenek közöttük. Még sok-sok jó koncertet és egészsége kívánunk, Gyula bácsi!

A Beatricét utoljára 2,5 éve láttam, a Pecsás 30 éves bulin. Az a koncert nekem nagyon tetszett, jókedvű, hangulatos buliként maradt meg bennem, még ha nem is volt tökéletes. Vártam, hogy most is egy legalább annyira jó, de inkább még jobb bulit fogunk látni, de sajnos nem így lett. Lehet nekem kellene többet hallgatnom az utolsó 15 év lemezeit és akkor jobban tudnám ezeket a dalokat is élvezni, de ez így most nekem valahogy sovány volt. Sajnálom.

A Keepers of Jericho 2/5 részt Demonlordból áll, így valahol sejtettem, hogy ez sem lesz zökkenőmentes. De amire beértem, na arra azért nem számítottam. Ebben a bandában az amott dobos Világi Zolika az énekes, és olyan magasakat hoz, hogy beszarás. Nagy András mindenhol a gitáros szerepet tölti be, de itt azért ez meg volt spékelve egy flitterekkel fullra kivarrt felsővel és egy strassznyakkendővel. A másik gitáros nyakában pedig egy hawaii virágfűzés volt. Hova kerültem??? De a Halloween dalok interpretálásával nem volt semmilyen probléma az elsőre (másodikra, harmadikra..) meghökkentő image ellenére sem.

A Monster sátorban a szintén napok óta várt Ill Nino következett, számomra az utolsó igazán várt koncert. Ha nem tudnám, hogy Amerika északi részéhez tartoznak, meg lennék győződve, hogy tősgyökeres déli népek. A dobos konkrétan úgy néz ki, mint valami mexikói punk drogbáró. Van vagy 130 kiló oldalt felnyírt, szigorúan belőtt, fekete tarajjal. A többiek meg ugye a raszta csávók. De ez igazából tök lényegtelen, mert a lényeg a zene, amit játszanak és ahogy játsszák. Abban pedig nincs hiba. Eszméletlen feelingesen az első pillanattól, akár a legdurvább zúzda, akár annál visszafogottabb dal szólt, iszonyat jó volt az egész. Nálam ez a koncert bőven rajta van a heti dobogón.

Az este, a hét, a 2011-es Rockmaraton lezárására az Up the Irons vállalkozott, akik a pont 10 éves Rock in Rio koncertet elevenítették fel. Ebből következik, hogy nem csak a legnagyobb slágerek vonultak, így a végére azért megfogyatkozott egy kicsit a közönség. Azért hozzá kell tenni, hogy több, mint két órán keresztül nyomták, úgyhogy az a vég olyan hajnali fél 4 tájban érkezett el. Némi pihegés, búcsúzkodás, „jövőre találkozunk” után elindultunk kifele, ahol látni lehetett, hogy a rockmaratonisták egy része nem várta meg a reggelt az indulással, az utolsó fesztiválbuszra vártak hátizsákokkal, hálózsákokkal, sátrakkal.

Köszönjük Rockmaraton, köszönjük a szervezőknek, hogy teljes energiával, a fesztivál előtt egy évig, alatta napi 24 órában mindent megtesznek, hogy az együtt töltött idő a lehető legjobb, legemlékezetesebb, felejthetetlen élményekkel teli legyen. És bocsánat mindenkitől, de a vizespóló versenyre idén nem fértünk be. Pedig volt, de majd megnézzük Facebookon. Viszlát jövőre!


Fotók: Borbás Mátyás, Hubay József - további képek
 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
DEATH - Eddig kiadatlan felvételek a Spiritual Healing és a Human turnékról
2020. június 2. (kedd) 10:00

A Relapse Records jóvoltából újabb eddig kiadatlan Death koncertfelvételekkel lehet ismerkedni. A sorozat ötödik darabjaként 8 dalt tettek közzé, amelyeket az 1990-es Spiritual Healing és az 1991-es Human turnékon rögzítettek. "Abban reménykedünk itt, a Relapse-nél, hogy mihamarabb találkozhatunk majd veletek egy koncerten, egy fesztiválon, de addig is rendszeresen közzéteszünk egy-egy Death koncertfelvételt. A The Onstage sorozat darabjai különféle amerikai, német, kanadai, mexikói stb. bulikon készültek. Legyen szó akár egy underground őrületről, mondjuk a Scream Bloody Gore lemez 1987-es kiadásának időszakából, vagy valami Symbolic-turnés tutiságról, azt reméljük, hogy visszautazol velünk az időben és életben tarthatjuk a metal szellemiségét még ezekben a nehéz napokban is!"   Non:Analog - On:Stage Series - LIVE 1990, 1991 UNKNOWN by Death Non:Analog - On:Stage Series - Showcase Theater, CA...

CARACH ANGREN - Szimfo-black dalpremier: Operation Compass
CARACH ANGREN - Szimfo-black dalpremier: Operation Compass

Franckensteina Strataemontanus címmel június 26-án, vagyis az eredetileg tervezettnél egy hónappal később jelenik meg a szimfo-black metal vonalas holland Carach Angren hatodik albuma. A...

HELLOWEEN - Október helyett jövő májusban jönnek Budapestre, az egész turnét elhalasztották
HELLOWEEN - Október helyett jövő májusban jönnek Budapestre, az egész turnét elhalasztották

Ahogy az várható volt, az új albumon dolgozó Helloween szeptembertől mégsem folytatja a United Alive turnét, az egész koncertsorozatot 2021 tavaszára tették át. A budapesti koncert így...

SOULFLY - Koncertvideó az új EP mellé: Under Rapture
SOULFLY - Koncertvideó az új EP mellé: Under Rapture

Live Ritual NYC MMXIX címmel egy digitális koncert EP-vel jelentkezett nemrég a Max Cavalera vezette Soulfly. A 7 nótát tartalmazó anyagot a 2018-as Ritual album turnéjának New York-i...

MISFITS - 63 évesen elhunyt Joey Image dobos
MISFITS - 63 évesen elhunyt Joey Image dobos

63 évesen elhunyt a Misfits volt dobosa, Joey Image (Joey Poole), aki 1978-ban csatlakozott Glenn Danzigékhez. Joey dobolt a Horror Business és a Beware EP-ken, valamint a Night of the Living...

THIS CALLING - Gyors, ultradallamos HC/punk, itt az első album az új hazai csapattól
THIS CALLING - Gyors, ultradallamos HC/punk, itt az első album az új hazai csapattól

Methods Of Protest címmel megjelent a 2018-ban alakult This Calling zenekar első nagylemeze. A tempós és dallamos hardcore punkot játszó bandában Bödecs András énekes (The Idoru, Poison...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS