ROCKMARATON 2011 - Az 1. és a 2. nap élményei

WiktOrsi beszámolója

2011. július 9. (szombat) 08:06 | utoljára módosítva: 2011. július 9. (szombat) 08:10

Ez még csak a második napunk délelőttje, de már jönnek a fesztiválbetegség tipikus jelei. Fejfájás, takony... És még hol a vége?
A Rockmaraton tehát hivatalosan is megnyitott. Szépen gyarapodik a nézőszám, bár eloszlik a színpadok, sörsátrak között, de szerencsére így is jó sokan vannak mindenhol.
A kempingrészt elnézve ismét feltör belőlünk az évek óta feszegető kérdés: mennyit kell ahhoz inni, hogy azon a meredek domboldalon az ember képes legyen aludni? Várjuk a tippeket, ötleteket!
Amikor kiérünk, a Monster pultnál épp a Tankcsapda dedikál. Hosszú a sor. És végre nem a színpad mellett közvetlenül van a dedikálás, hogy még véletlenül se hallja egymást autogramot kérő és adó, hanem áttették a túloldalra. Nagyon helyes, egy újabb lépés a tökéletesedés felé.
Fotó: Huby
Kattints WiktOrsi 1. és 2. napi beszámolójának folytatásához!








Rockmaraton 2011 - 1. Nap

Irány a Rockerek.hu színpad, ahol épp kezd a legjobb skandináv metal banda, az Agregator egyenesen a nordikus Tatabányáról. Nem aprózzák el, van intró meg szigorú kiállás, egyenfekete színpadkép. Nagyon helyes, megadják a módját. Amúgy is hiányolom manapság a rockszínpadokról, hogy a zenekarok ne csak a zenéléssel foglalkozzanak, hanem a kiállással is. Nem várok én egyen-glamcuccot vagy ilyesmit, csak hogy ne úgy nézzenek már ki, mint akik épp most ugrottak be az utcáról egy pofa sörre.

A zúzós koncert után a tegnaphoz hasonlóan újabb mini-interjú, ezúttal az Agregator bársonyos hangú énekesét, Tasst kapom el, és teszem fel a kérdést, amit már mindenki meg akart kérdezni szerintem. Mondd csak, nem kínos ez az Agregator név? Szerencsémre Tass nem küld el a halál f…ára, hanem elmondja, hogy jó, nyilván Magyarországon mindenkinek az ugrik be, hogy áramfejlesztő, de külföldön ennél sokkal nyitottabbak az emberek. Amúgy meg mélyen sajnál mindenkit, aki elakad a névnél. Különben is, ez az ősi magyar-sumér rokonság, a finn-ugor vonalat hagyjuk a francba. Csak meg kell nézni a nagy klasszikusokat, Tiamat is egy sumér istenség volt, és ha valaki hajlandó egy kicsit mélyebben is kutakodni az ősmagyar istenek között, Tass szerint rálelhet a zenekar igazi névadójára, hiszen AgregaThor is ilyen istenség volt. Itt befejezem az interjút, mert érzem, ennél mélyebbre már nem juthatunk…

A nagyszínpadon a közönségszavazás nyertese, a Cojones nyomja a groovy thrasht hörgősen, core-osan. A nézőszámot figyelve arra jutok, hogy akik beszavazták a pesti ötöst, azok most is az internet előtt ülnek. Otthon. Nem született újabb világmegváltó zenekar, de tisztességesen karcol a brigád, az első nagylemezük pedig pár hete szabadon letölthető, úgyhogy nosza! Ha nem is volt egy életre szóló élmény, azért bekerülhet a zenekari bióba, hogy a Rockmaraton nagyszínpadán játszottak.

A Monster színpadon jellemzően hardcore-nap van, nem is akármilyen! Az egri Tisztán A Cél Felé kezd, Hare Krisna, kellemes félházzal így délután. Engem meggyőztek, lendületes, zúzós, gondolkodós. A szombathelyi hardcore színtér két alapcsapata a Liberal Youth és a Social Free Face, sikerül is a műsorukba belefülelni. Sajnos többre most nem maradt idő, az SFF esetében ezt kifejezetten bántam, mert régen nagyon szerettem őket.

A Monsteren a Rózsaszín Pittbull zárta a napot, akik lévén helyi kötődésűek - komlói a zenekar - mindig meg is töltik a sátrat. Nem volt ez másképp most sem, és a refrének ismeretéből is kiválóra vizsgázott a közönség.

A nagyszínpadon a PiCsa már régóta betonozott helyet foglal el. Nehéz megítélni, hogy a Tankcsapdás közönség mennyire tudta befogadni a “tankok helyett a pankokat”. Én valószínűleg abba a szűk metszetbe tartozom, akik mindkettőt tudják értékelni és akár élvezni is. Próbáltam is, de akármennyire akartam jegyzetelni, setlistet írni, odafigyelni a nüanysznyi hangolási titkokra, nem sikerült, mert valaki mindig piát nyomott a kezembe, aztán már csak azt kérdezgettem én is, hogy hol a pálinkám?

A nagyszínpad főműsoridős bandája a Tankcsapda volt, fesztiválos-slágeres műsort hoztak. Lukács elmondta néhányszor, hogy nekik is fura hét elején fellépni, elvégre normális ember ilyenkor még a hétvégét heveri ki, de szerencsére a hangulaton nem látszott a hét eleje, és a zenekar is jókedvűen, bár nyilván némiképp rutinból játszotta a Mindig pénteket, meg az Agyarországot és társait.

Üdítő újdonságot egyedül a bezöldülős Acapulco jelentett a vége felé, aminek én személy szerint nagyon örültem, de azért látszott, hogy a jelenlévők nagy része csak a slágereket ismeri, és egy ilyen elszállt nótával egyáltalán nem tudtak mit kezdeni. Az utólagos megfejtések ellentmondásosak voltak, valahogy mindenki másképp látta a bulit. Valakinek halk volt, valakinek hangos. Valaki szerint halálosan unalmas volt, valaki szerint friss és lendületes volt. Valaki szerint továbbra se tudnak zenélni, valaki szerint Fejes olyan precízen játszott mint még soha. Lehet, hogy ezért a Tankcsapda még mindig a legnépszerűbb zenekar, mert nincs két ember, aki ugyanolyan véleménnyel lenne róluk?




A NYHC legenda Agnostic Frontról már csak tényleg csak belső fotók maradtak meg, szánom-bánom, de azon kívül, hogy Roger énekhangja teljesen egyedi és összetéveszthetetlen, valamint Vinny Stigma az isten,  más most nekem nem maradt meg ebből a koncertből. Amúgy tudom, hogy elég nehéz háttérzenének elképzelni kellemes kis nyár esti borozgatáshoz, de most ez így sikerült. A rockerek.hu színpad a továbbiakban kimaradt, a minden zenekarnál jelenlévő iszonyú hangerő minden próbálkozásnál kb. fél szám után kergetett a sátron kívülre sajnos. Elhiszem én, hogy fontos, hogy hozzunk ki minden lehetségest a cájgból, de biztos, hogy ez akkor jó, ha sátron belül elviselhetetlen a hangerő? Biztos, hogy akkor szól jól? Nem tudom… Holnap meglátjuk.






Rockmaraton 2011 - 2. Nap

Köszönhetően a tegnapi téridő görbületnek, már előre látszik, hogy ez a nap inkább passzív nézelődéssel telik, semmint elsősoros zúzásokkal. Kiérve a völgybe, még épp elcsíptük a szabadkai The Southern Society műsorának a végét. A név alapján természetesen déli ízű riffelős metalra számítottam, ami be is jött. De azért a képlet nem ennyire egyértelmű. A dalok nem csak egy-egy riffre voltak kihegyezve, a magas fekvésű énekhangról pedig a korai Fates Warning, Queensryche dolgai jutottak eszembe. Tetszett!

Délután fél 7, Nevergreen, épp, hogy még csak ébredeznek a népek. Így nehéz a búskomor, súlyos nótákkal érvényesülni. Ráadásul az énekes leányzó, a zenekar legújabb ötlete nem csupán színezésként van jelen, hanem minden nótában nyomja. Míg a hanggal semmi probléma nincs, a hölgyemény egész megjelenése eléggé kilóg a zenekarból. Persze jönnek a szokásos slágerek, még a Madonna-feldolgozás Frozen sem maradhat ki, és a végén, mint mindig Újra nyergelte lovát a barbár. Hihetetlen, hogy ez a zenekar újra és újra talpraáll, persze a két alapkő nem változik, de hogy körülöttük ki van, az egész lényegtelen. Talán pont ezért nem jön át olyan átütően az egész. Egy kis klubban, rendes esti kezdéssel lehet, hogy jobban hasított volna. De az is tény, hogy a kezdés után teljesen elb...ódó hangosítás is rányomta a bélyegét a zenészek hangulatára, arról mondjuk ők aztán tényleg nem tehetnek. Míg más zenekarnál a “Nagyszínpad, Nagyszínpad!” az elismerés, itt én szívem szerint “Sátorba, sátorba!” felkiáltással éltem volna. Mindenki jobban járna.

Mire megint odapillantok a színpadra, mindenféle brutkó piros-fekete fejű népek kezdik belakni, jön a Varg, a német pagan metal vonal nagy reménysége. Koncertjük egyik legnagyobb érdeme, hogy menetközben kis felesekkel küldik meg a közönséget. Hát, hangulatemeléshez ennél több nem is nagyon kell.

A Tűzmadár lelkes csapata némi mikrofonproblémák után uralta a színpadot. Nekem bejönnek az olyan bandák, akiken látszik, hogy egyrészt élvezik amit csinálnak, másrészt egymás társaságában is szívesen vannak, összevigyorognak, látszik, hogy együtt a banda. Schrott Peti vezetésével pedig mindez láthatóan jó úton halad.

A Bloody Rootsra kíváncsi voltam, mert még nem láttam Smicit ebben a formációban. Meglepetés nem ért, feszes thrash, nem kevés Moby Dick hangulattal. Néha percekig zavarban is voltam, hogy ez most Bloody Roots dal vagy valamelyik újkori Dick, de aztán helyre került minden. Érdekes volt látni egymás mellett a két Smicit, azért nem mindennapi, hogy az apa együtt nyomja a fiával a metalt.

A másik sátorban a HARD kezdett kis késéssel. Erre már gerjedtem egy ideje, mert az első Lodinos lemez nagyon betalált. A második kicsit kevésbé. Persze nem rossz az sem, de talán az elsőn fogósabbak, direktebbek a dalok. Sajnos méltatlanul kevesen voltak kíváncsiak a Hardra, de gyanítom ember nem bírja a követni a sok tagcserét, szappanoperába illő fordulatait a zenekarnak. Pedig ez a Björn Lodinnal felálló csapat többet érdemelne, mert nagyon jó! Hangulatos, régisulis hard rock, jó dalokkal, jó tempókkal, jó szólókkal. Nagy meglepetésünkre Keresztes Ildikó is ott álldogált mellettünk, talán ő is úgy látja, hogy a zenekarban megvan az X-factor. Eddig nekem a Maraton legjobb koncertje volt!

A Dalriada népszerűsége töretlen, az utolsó, már a német AFM kiadónál megjelent lemez tényleg jól sikerült. Részemről nagy élmény volt látni, mikor koncert előtt a két banda, Dalriadáék és a Tűzmadár csapata összefutott és látványosan barátilag örültek egymásnak. Az ilyen dolgok megmelegítik az átlag koncertlátogató szívét, főleg, mikor annyi szart hallani, hogy ezen a gigantikus magyar rock-metal stb. színtéren ki kivel éppen milyen “fassság” miatt ugrott össze. Jó volt ezt látni, na. A Hajdútáncot a végén együtt roptuk fivéreinkkel és nővéreinkkel.



Az Insane-nel tettem egy kísérletet, de már megint olyan hallgathatatlanul hangos a sátor, hogy muszáj menekülni.

A Napalm Death természetesen kihagyhatatlan, bár elég lehangoló, hogy egy kis sátorban kell egy ilyen bandának fellépnie. A nézőszám viszont azt mutatja, hogy tényleg nem nagyszínpadosak. Asszem három számot néztünk meg. Vagy nyolcat? A dallamváltásokból nem jöttünk rá.



A Helldorado majd' teltházat csinált. De jól is teszik a dolgukat, a feldolgozásokkal, az amerikai dallamrocker slágereket a '80-as évekből. De ki ne szeretné hallani gyermekkora kedvenc dalait? Még ha nem is az eredeti előadó nyomja, viszont egy igen jó kis banda...



A nagyszínpados záróbanda az Eluveitie volt, akik svájciak, folkosak, és a kelta világot próbálják keverni a svéd acéllal. Bazi sokan is vannak a zenekarban, van tekerőlantos, meg seggig érő hajú hegedűs lányka, van furulyás fiú – bár ez így elég félreérhető, de ez nem a Judas Priest – meg a szokásos felállás. Véleményem szerint nem alkotnak egyedit és pótolhatatlant, de jó és hangulatos, amit csinálnak. Sajnos miniinterjú sorozatunk mai darabja technikai problémák miatt elmarad. Holnap pótoljuk kettővel. Vagy nem.

WiktOrsi

Fotó: Huby

Hozzászólások

[008001]
Krameri
˝van furulyás fiú – bár ez így elég félreérhető, de ez nem a Judas Priest˝
Na azért kérlek...
ezzel a ˝poénnal˝ megpecsételted az amúgyse túl nagy szám beszámolót. Gondolkozz mielőtt a nyilvánosság elé leírsz ilyet, mégiscsak a Metal Godról beszélsz!
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
MONASTERY - "Én mindig is death metalt akartam játszani"
2021. április 19. (hétfő) 09:16

A HammerWorld magazin áprilisi számának egyik extra CD-melléklete a zalaegerszegi Monastery zenekar Chimera című visszatérő EP-je. A death metal banda egy igen hosszú, 12 éves pihenő után ismét aktivizálta magát, hogy megmutassa, a magyar death/thrash korántsem halott. Kovács Billy Róbert, a banda alapító dobosa beszélt az új EP születéséről és a csapat terveiről.   A zalaegerszegi Monastery még a klasszikus hősidőkben, A 80-as évek végén, egészen konkrétan 1989-ben szabadította először a világra a durva, kompromisszummentes death/thrash muzsikáját. A következő évtizedben két nagylemezt is kiadtak, hogy aztán hosszabb szünet után a 2000-es esztendők közepén jelentkezzenek csak új anyaggal. A banda pályafutását tagcserék sora kísérte, így nem csoda, hogy 2008-ban úgy döntöttek, egy időre felfüggesztik a működést. Ebből a 12 esztendős tetszhalálból éledt most újjá a csapat, amelyben Kovács...

HAVÁRIA - Jön egy új EP, videóval a címadó dal: Degenerált faj
HAVÁRIA - Jön egy új EP, videóval a címadó dal: Degenerált faj

Degenerált faj címmel hamarosan egy új EP-vel jelentkezik a mindössze két tagból álló hardcore/metal vonalass Havária. Előzetesként a címadó dallal és a hozzá forgatott klippel lehet...

METALIUM - Tragikus repülőbaleset Mallorcán: elhunyt Lars Ratz
METALIUM - Tragikus repülőbaleset Mallorcán: elhunyt Lars Ratz

Vasárnap halálos balesetet szenvedett Mallorcán az egykori Metalium basszusgitáros, Lars Ratz (Lars Ranzenberger). Az 53 éves zenész 2006 óta Mallorcán élt, ahol egy Skycruiser típusú...

BILLOG - 11 év után ledobtak egy új albumot, és mellé egy friss klip is érkezett
BILLOG - 11 év után ledobtak egy új albumot, és mellé egy friss klip is érkezett

A Bitterweet Symphony címmel váratlanul egy új album érkezett a hardcore/metal vonalas Billog zenekartól - 11 év után. Az Ektomorfban 2018 óta basszusgitározó Zahorán Csaba eredeti...

BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High
BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High

Hardware címmel június 4-én jelenik meg Billy Gibbons harmadik szólóalbuma, első előzetesként pedig a Desert High dallal lehet barátkozni. A ZZ Top gitáros/énekese 2015-ben adta ki...

CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined
CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined

Megjelent és végig is hallgatható az új Cannibal Corpse lemez, a Violence Unimagined. A 2017-es Red Before Black lemez utódjának producere/hangmérnöke ezúttal is Erik Rutan volt (Hate...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS