ROCKMARATON 2011 - Az 1. és a 2. nap élményei

WiktOrsi beszámolója

2011. július 9. (szombat) 08:06 | utoljára módosítva: 2011. július 9. (szombat) 08:10

Ez még csak a második napunk délelőttje, de már jönnek a fesztiválbetegség tipikus jelei. Fejfájás, takony... És még hol a vége?
A Rockmaraton tehát hivatalosan is megnyitott. Szépen gyarapodik a nézőszám, bár eloszlik a színpadok, sörsátrak között, de szerencsére így is jó sokan vannak mindenhol.
A kempingrészt elnézve ismét feltör belőlünk az évek óta feszegető kérdés: mennyit kell ahhoz inni, hogy azon a meredek domboldalon az ember képes legyen aludni? Várjuk a tippeket, ötleteket!
Amikor kiérünk, a Monster pultnál épp a Tankcsapda dedikál. Hosszú a sor. És végre nem a színpad mellett közvetlenül van a dedikálás, hogy még véletlenül se hallja egymást autogramot kérő és adó, hanem áttették a túloldalra. Nagyon helyes, egy újabb lépés a tökéletesedés felé.
Fotó: Huby
Kattints WiktOrsi 1. és 2. napi beszámolójának folytatásához!








Rockmaraton 2011 - 1. Nap

Irány a Rockerek.hu színpad, ahol épp kezd a legjobb skandináv metal banda, az Agregator egyenesen a nordikus Tatabányáról. Nem aprózzák el, van intró meg szigorú kiállás, egyenfekete színpadkép. Nagyon helyes, megadják a módját. Amúgy is hiányolom manapság a rockszínpadokról, hogy a zenekarok ne csak a zenéléssel foglalkozzanak, hanem a kiállással is. Nem várok én egyen-glamcuccot vagy ilyesmit, csak hogy ne úgy nézzenek már ki, mint akik épp most ugrottak be az utcáról egy pofa sörre.

A zúzós koncert után a tegnaphoz hasonlóan újabb mini-interjú, ezúttal az Agregator bársonyos hangú énekesét, Tasst kapom el, és teszem fel a kérdést, amit már mindenki meg akart kérdezni szerintem. Mondd csak, nem kínos ez az Agregator név? Szerencsémre Tass nem küld el a halál f…ára, hanem elmondja, hogy jó, nyilván Magyarországon mindenkinek az ugrik be, hogy áramfejlesztő, de külföldön ennél sokkal nyitottabbak az emberek. Amúgy meg mélyen sajnál mindenkit, aki elakad a névnél. Különben is, ez az ősi magyar-sumér rokonság, a finn-ugor vonalat hagyjuk a francba. Csak meg kell nézni a nagy klasszikusokat, Tiamat is egy sumér istenség volt, és ha valaki hajlandó egy kicsit mélyebben is kutakodni az ősmagyar istenek között, Tass szerint rálelhet a zenekar igazi névadójára, hiszen AgregaThor is ilyen istenség volt. Itt befejezem az interjút, mert érzem, ennél mélyebbre már nem juthatunk…

A nagyszínpadon a közönségszavazás nyertese, a Cojones nyomja a groovy thrasht hörgősen, core-osan. A nézőszámot figyelve arra jutok, hogy akik beszavazták a pesti ötöst, azok most is az internet előtt ülnek. Otthon. Nem született újabb világmegváltó zenekar, de tisztességesen karcol a brigád, az első nagylemezük pedig pár hete szabadon letölthető, úgyhogy nosza! Ha nem is volt egy életre szóló élmény, azért bekerülhet a zenekari bióba, hogy a Rockmaraton nagyszínpadán játszottak.

A Monster színpadon jellemzően hardcore-nap van, nem is akármilyen! Az egri Tisztán A Cél Felé kezd, Hare Krisna, kellemes félházzal így délután. Engem meggyőztek, lendületes, zúzós, gondolkodós. A szombathelyi hardcore színtér két alapcsapata a Liberal Youth és a Social Free Face, sikerül is a műsorukba belefülelni. Sajnos többre most nem maradt idő, az SFF esetében ezt kifejezetten bántam, mert régen nagyon szerettem őket.

A Monsteren a Rózsaszín Pittbull zárta a napot, akik lévén helyi kötődésűek - komlói a zenekar - mindig meg is töltik a sátrat. Nem volt ez másképp most sem, és a refrének ismeretéből is kiválóra vizsgázott a közönség.

A nagyszínpadon a PiCsa már régóta betonozott helyet foglal el. Nehéz megítélni, hogy a Tankcsapdás közönség mennyire tudta befogadni a “tankok helyett a pankokat”. Én valószínűleg abba a szűk metszetbe tartozom, akik mindkettőt tudják értékelni és akár élvezni is. Próbáltam is, de akármennyire akartam jegyzetelni, setlistet írni, odafigyelni a nüanysznyi hangolási titkokra, nem sikerült, mert valaki mindig piát nyomott a kezembe, aztán már csak azt kérdezgettem én is, hogy hol a pálinkám?

A nagyszínpad főműsoridős bandája a Tankcsapda volt, fesztiválos-slágeres műsort hoztak. Lukács elmondta néhányszor, hogy nekik is fura hét elején fellépni, elvégre normális ember ilyenkor még a hétvégét heveri ki, de szerencsére a hangulaton nem látszott a hét eleje, és a zenekar is jókedvűen, bár nyilván némiképp rutinból játszotta a Mindig pénteket, meg az Agyarországot és társait.

Üdítő újdonságot egyedül a bezöldülős Acapulco jelentett a vége felé, aminek én személy szerint nagyon örültem, de azért látszott, hogy a jelenlévők nagy része csak a slágereket ismeri, és egy ilyen elszállt nótával egyáltalán nem tudtak mit kezdeni. Az utólagos megfejtések ellentmondásosak voltak, valahogy mindenki másképp látta a bulit. Valakinek halk volt, valakinek hangos. Valaki szerint halálosan unalmas volt, valaki szerint friss és lendületes volt. Valaki szerint továbbra se tudnak zenélni, valaki szerint Fejes olyan precízen játszott mint még soha. Lehet, hogy ezért a Tankcsapda még mindig a legnépszerűbb zenekar, mert nincs két ember, aki ugyanolyan véleménnyel lenne róluk?




A NYHC legenda Agnostic Frontról már csak tényleg csak belső fotók maradtak meg, szánom-bánom, de azon kívül, hogy Roger énekhangja teljesen egyedi és összetéveszthetetlen, valamint Vinny Stigma az isten,  más most nekem nem maradt meg ebből a koncertből. Amúgy tudom, hogy elég nehéz háttérzenének elképzelni kellemes kis nyár esti borozgatáshoz, de most ez így sikerült. A rockerek.hu színpad a továbbiakban kimaradt, a minden zenekarnál jelenlévő iszonyú hangerő minden próbálkozásnál kb. fél szám után kergetett a sátron kívülre sajnos. Elhiszem én, hogy fontos, hogy hozzunk ki minden lehetségest a cájgból, de biztos, hogy ez akkor jó, ha sátron belül elviselhetetlen a hangerő? Biztos, hogy akkor szól jól? Nem tudom… Holnap meglátjuk.






Rockmaraton 2011 - 2. Nap

Köszönhetően a tegnapi téridő görbületnek, már előre látszik, hogy ez a nap inkább passzív nézelődéssel telik, semmint elsősoros zúzásokkal. Kiérve a völgybe, még épp elcsíptük a szabadkai The Southern Society műsorának a végét. A név alapján természetesen déli ízű riffelős metalra számítottam, ami be is jött. De azért a képlet nem ennyire egyértelmű. A dalok nem csak egy-egy riffre voltak kihegyezve, a magas fekvésű énekhangról pedig a korai Fates Warning, Queensryche dolgai jutottak eszembe. Tetszett!

Délután fél 7, Nevergreen, épp, hogy még csak ébredeznek a népek. Így nehéz a búskomor, súlyos nótákkal érvényesülni. Ráadásul az énekes leányzó, a zenekar legújabb ötlete nem csupán színezésként van jelen, hanem minden nótában nyomja. Míg a hanggal semmi probléma nincs, a hölgyemény egész megjelenése eléggé kilóg a zenekarból. Persze jönnek a szokásos slágerek, még a Madonna-feldolgozás Frozen sem maradhat ki, és a végén, mint mindig Újra nyergelte lovát a barbár. Hihetetlen, hogy ez a zenekar újra és újra talpraáll, persze a két alapkő nem változik, de hogy körülöttük ki van, az egész lényegtelen. Talán pont ezért nem jön át olyan átütően az egész. Egy kis klubban, rendes esti kezdéssel lehet, hogy jobban hasított volna. De az is tény, hogy a kezdés után teljesen elb...ódó hangosítás is rányomta a bélyegét a zenészek hangulatára, arról mondjuk ők aztán tényleg nem tehetnek. Míg más zenekarnál a “Nagyszínpad, Nagyszínpad!” az elismerés, itt én szívem szerint “Sátorba, sátorba!” felkiáltással éltem volna. Mindenki jobban járna.

Mire megint odapillantok a színpadra, mindenféle brutkó piros-fekete fejű népek kezdik belakni, jön a Varg, a német pagan metal vonal nagy reménysége. Koncertjük egyik legnagyobb érdeme, hogy menetközben kis felesekkel küldik meg a közönséget. Hát, hangulatemeléshez ennél több nem is nagyon kell.

A Tűzmadár lelkes csapata némi mikrofonproblémák után uralta a színpadot. Nekem bejönnek az olyan bandák, akiken látszik, hogy egyrészt élvezik amit csinálnak, másrészt egymás társaságában is szívesen vannak, összevigyorognak, látszik, hogy együtt a banda. Schrott Peti vezetésével pedig mindez láthatóan jó úton halad.

A Bloody Rootsra kíváncsi voltam, mert még nem láttam Smicit ebben a formációban. Meglepetés nem ért, feszes thrash, nem kevés Moby Dick hangulattal. Néha percekig zavarban is voltam, hogy ez most Bloody Roots dal vagy valamelyik újkori Dick, de aztán helyre került minden. Érdekes volt látni egymás mellett a két Smicit, azért nem mindennapi, hogy az apa együtt nyomja a fiával a metalt.

A másik sátorban a HARD kezdett kis késéssel. Erre már gerjedtem egy ideje, mert az első Lodinos lemez nagyon betalált. A második kicsit kevésbé. Persze nem rossz az sem, de talán az elsőn fogósabbak, direktebbek a dalok. Sajnos méltatlanul kevesen voltak kíváncsiak a Hardra, de gyanítom ember nem bírja a követni a sok tagcserét, szappanoperába illő fordulatait a zenekarnak. Pedig ez a Björn Lodinnal felálló csapat többet érdemelne, mert nagyon jó! Hangulatos, régisulis hard rock, jó dalokkal, jó tempókkal, jó szólókkal. Nagy meglepetésünkre Keresztes Ildikó is ott álldogált mellettünk, talán ő is úgy látja, hogy a zenekarban megvan az X-factor. Eddig nekem a Maraton legjobb koncertje volt!

A Dalriada népszerűsége töretlen, az utolsó, már a német AFM kiadónál megjelent lemez tényleg jól sikerült. Részemről nagy élmény volt látni, mikor koncert előtt a két banda, Dalriadáék és a Tűzmadár csapata összefutott és látványosan barátilag örültek egymásnak. Az ilyen dolgok megmelegítik az átlag koncertlátogató szívét, főleg, mikor annyi szart hallani, hogy ezen a gigantikus magyar rock-metal stb. színtéren ki kivel éppen milyen “fassság” miatt ugrott össze. Jó volt ezt látni, na. A Hajdútáncot a végén együtt roptuk fivéreinkkel és nővéreinkkel.



Az Insane-nel tettem egy kísérletet, de már megint olyan hallgathatatlanul hangos a sátor, hogy muszáj menekülni.

A Napalm Death természetesen kihagyhatatlan, bár elég lehangoló, hogy egy kis sátorban kell egy ilyen bandának fellépnie. A nézőszám viszont azt mutatja, hogy tényleg nem nagyszínpadosak. Asszem három számot néztünk meg. Vagy nyolcat? A dallamváltásokból nem jöttünk rá.



A Helldorado majd' teltházat csinált. De jól is teszik a dolgukat, a feldolgozásokkal, az amerikai dallamrocker slágereket a '80-as évekből. De ki ne szeretné hallani gyermekkora kedvenc dalait? Még ha nem is az eredeti előadó nyomja, viszont egy igen jó kis banda...



A nagyszínpados záróbanda az Eluveitie volt, akik svájciak, folkosak, és a kelta világot próbálják keverni a svéd acéllal. Bazi sokan is vannak a zenekarban, van tekerőlantos, meg seggig érő hajú hegedűs lányka, van furulyás fiú – bár ez így elég félreérhető, de ez nem a Judas Priest – meg a szokásos felállás. Véleményem szerint nem alkotnak egyedit és pótolhatatlant, de jó és hangulatos, amit csinálnak. Sajnos miniinterjú sorozatunk mai darabja technikai problémák miatt elmarad. Holnap pótoljuk kettővel. Vagy nem.

WiktOrsi

Fotó: Huby

Hozzászólások

[008001]
Krameri
˝van furulyás fiú – bár ez így elég félreérhető, de ez nem a Judas Priest˝
Na azért kérlek...
ezzel a ˝poénnal˝ megpecsételted az amúgyse túl nagy szám beszámolót. Gondolkozz mielőtt a nyilvánosság elé leírsz ilyet, mégiscsak a Metal Godról beszélsz!
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
THE DEAD DAISIES - Januárban új album Glenn Hughes-zal, februárban magyar koncert!
2020. augusztus 5. (szerda) 12:16

Az még tavaly nyár végén lett hivatalos, hogy a The Dead Daisies-ből távozott John Corabi énekes (ex-Mötley Crüe, ex-The Scream) és a basszusgitáros Marco Mendoza, a helyüket pedig a legendás énekes/basszer, Glenn Hughes (Trapeze, Deep Purple, Black Sabbath stb.) vette át. A Glenn Hughes-zal elkészült új album, a Holy Ground azonban csak 2021 januárjában jön majd ki az SPV-nél, van viszont egy friss és nagyon jó hír: 2021. februárjában nálunk is bemutatják az új anyagot. A koncert a Barba Negrában lesz február 16-án.   www.facebook.com/TheDeadDaisies A koncert Facebook oldala "A Rock Hangjával az élen koncertezik jövőre a Dead Daises Újabb fejezetéhez érkezett a Dead Daisies története, ami a korábbiaknál is kalandosabb éveket ígér. Az Ausztráliából indult rockzenekar ugyanis felfrissült tagsággal, egy új lemezzel és vadiúj turnéval tér vissza 2021-ben Magyarországra. Február 16-án...

GOTTHARD - Eddig kiadatlan felvétel a 10 éve elhunyt Steve Lee énekessel
GOTTHARD - Eddig kiadatlan felvétel a 10 éve elhunyt Steve Lee énekessel

Ma lenne 57 éves a svájci Gotthard 2010-ben elhunyt, remek hangú énekese, Steve Lee, a szülinap alkalmából a csapat pedig egy eddig ki nem adott felvételt tett közzé. Máris...

ANAAL NATHRAKH - Klippel az októberi album címadó dala: Endarkenment
ANAAL NATHRAKH - Klippel az októberi album címadó dala: Endarkenment

Szinte napra pontosan két évvel a 2018-as A New Kind Of Horror lemez után egy új albummal jelentkezik a black metal és a grindcore tökéletes vegyítésén már a '90-es évek vége óta...

MACHINE HEAD - Álmában érte a halál az első dobosukat, Tony Constanzát
MACHINE HEAD - Álmában érte a halál az első dobosukat, Tony Constanzát

52 éves korában elhunyt Tony Constanza, a Machine Head eredeti dobosa, aki a Crowbarban és a Crisis-ban is játszott. Tony Constanza nem sokkal az 1991-es megalakulás után lett Machine Head...

VENOMOUS CONCEPT - Dalpremier a grindcore, hardcore punk "szupergrupptól": Simian Flu
VENOMOUS CONCEPT - Dalpremier a grindcore, hardcore punk "szupergrupptól": Simian Flu

Politics Versus The Erection címmel augusztus 28-án jelenik meg a Napalm Death, Brutal Truth, Lock Up zenészeket felsorakoztató grindcore, hardcore punk csapat, a Venomous Concept negyedik...

NEST OF PLAGUES - Új dal a budapesti bandától, már négyes felállásban: Choke
NEST OF PLAGUES - Új dal a budapesti bandától, már négyes felállásban: Choke

Choke címmel egy szöveges videóval kísért új dallal jelentkezett a budapesti Nest Of Plagues. A csapat első nagylemeze, a gyulai No Silence stúdióban rögzített és 2018-ban kiadott End...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS