RUBICON - A nyár végétől már ismét Tamással koncerteznek

Szövődmény nélkül épült fel az énekes, de még pihennie kell

2011. július 7. (csütörtök) 11:08 | utoljára módosítva: 2011. szeptember 10. (szombat) 19:23

Jó hír, hogy a nyár végén már visszatérhet a Rubicon zenekar élére Orbán-Ducos Tamás énekes, aki április végén került kórházba agyhártyagyulladással. Annak érdekében, hogy a csapatnak ne kelljen lemondania fontos koncerteket, az utóbbi hetekben Tamás helyére a Tűzmadár frontembere, Schroti ugrott be, de felléptek Balázs Olivér segítségével is.
Ősztől azonban már újra Tamást láthatjuk a Rubicon frontján:
"Nagy-nagy örömmel számolunk be arról, hogy Orbán-Ducos Tamás felépült a súlyos betegségből, amit szerencsére minden szövődmény nélkül megúszott. Persze, jelenleg is a pihenés a kötelező napi tevékenysége, ám várhatóan a nyár végétől, szeptember elejétől már újra színpadra léphet velünk.
Ez az időszak nagyon nehéz volt Tomi nélkül, annak ellenére, hogy Schrott Petivel és Balázs Olivérrel jó volt együtt dolgozni, velük is szuper hangulatú koncerteket adtunk. Mégis úgy döntöttünk, hogy Tomi nélkül már nem vállalunk el újabb bulikat. A nyár végéig három, már korábban lekötött koncertünk lesz.
Pár nap múlva, július 9-én a Székelyföldi Rockmaraton fesztiválon Olivérrel lépünk színpadra, augusztus 5-én Schroti énekel majd velünk Kárpátalján, ahol az Ossiannal játszunk, augusztus 13-án pedig ismét Olivérrel lépünk fel Salgótarjánban az Alapi Band előtt. Ezúton is köszönjük Schrotinak és Olivérnek az óriási segítséget!
A koncertezés közben javában folyik a második Rubicon lemezanyag megírása is, és annyit máris elárulhatunk, hogy az első lemeznél egy némiképp keményebb, modernebb vonalú, valamint változatosabb, kiforrottabb anyag készülődik. A lemez megjelenését 2012. márciusára tervezzük, de addig is szolgálunk még néhány meglepetéssel! A zenekarral kapcsolatos infókat a www.rubiconrock.hu oldalon megtaláljátok. Vigyázzatok magatokra, legyetek JÓK!"
Májusi interjúnk a Rubicon zenekarral itt!

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
THE DEAD DAISIES - Januárban új album Glenn Hughes-zal, februárban magyar koncert!
2020. augusztus 5. (szerda) 12:16

Az még tavaly nyár végén lett hivatalos, hogy a The Dead Daisies-ből távozott John Corabi énekes (ex-Mötley Crüe, ex-The Scream) és a basszusgitáros Marco Mendoza, a helyüket pedig a legendás énekes/basszer, Glenn Hughes (Trapeze, Deep Purple, Black Sabbath stb.) vette át. A Glenn Hughes-zal elkészült új album, a Holy Ground azonban csak 2021 januárjában jön majd ki az SPV-nél, van viszont egy friss és nagyon jó hír: 2021. februárjában nálunk is bemutatják az új anyagot. A koncert a Barba Negrában lesz február 16-án.   www.facebook.com/TheDeadDaisies A koncert Facebook oldala "A Rock Hangjával az élen koncertezik jövőre a Dead Daises Újabb fejezetéhez érkezett a Dead Daisies története, ami a korábbiaknál is kalandosabb éveket ígér. Az Ausztráliából indult rockzenekar ugyanis felfrissült tagsággal, egy új lemezzel és vadiúj turnéval tér vissza 2021-ben Magyarországra. Február 16-án...

GOTTHARD - Eddig kiadatlan felvétel a 10 éve elhunyt Steve Lee énekessel
GOTTHARD - Eddig kiadatlan felvétel a 10 éve elhunyt Steve Lee énekessel

Ma lenne 57 éves a svájci Gotthard 2010-ben elhunyt, remek hangú énekese, Steve Lee, a szülinap alkalmából a csapat pedig egy eddig ki nem adott felvételt tett közzé. Máris...

ANAAL NATHRAKH - Klippel az októberi album címadó dala: Endarkenment
ANAAL NATHRAKH - Klippel az októberi album címadó dala: Endarkenment

Szinte napra pontosan két évvel a 2018-as A New Kind Of Horror lemez után egy új albummal jelentkezik a black metal és a grindcore tökéletes vegyítésén már a '90-es évek vége óta...

MACHINE HEAD - Álmában érte a halál az első dobosukat, Tony Constanzát
MACHINE HEAD - Álmában érte a halál az első dobosukat, Tony Constanzát

52 éves korában elhunyt Tony Constanza, a Machine Head eredeti dobosa, aki a Crowbarban és a Crisis-ban is játszott. Tony Constanza nem sokkal az 1991-es megalakulás után lett Machine Head...

VENOMOUS CONCEPT - Dalpremier a grindcore, hardcore punk "szupergrupptól": Simian Flu
VENOMOUS CONCEPT - Dalpremier a grindcore, hardcore punk "szupergrupptól": Simian Flu

Politics Versus The Erection címmel augusztus 28-án jelenik meg a Napalm Death, Brutal Truth, Lock Up zenészeket felsorakoztató grindcore, hardcore punk csapat, a Venomous Concept negyedik...

NEST OF PLAGUES - Új dal a budapesti bandától, már négyes felállásban: Choke
NEST OF PLAGUES - Új dal a budapesti bandától, már négyes felállásban: Choke

Choke címmel egy szöveges videóval kísért új dallal jelentkezett a budapesti Nest Of Plagues. A csapat első nagylemeze, a gyulai No Silence stúdióban rögzített és 2018-ban kiadott End...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS