ROCKMARATON - Interjú Varga Zolival a 10 nap múlva kezdődő buli kapcsán

Július 4-én indul a fesztivál

2011. június 24. (péntek) 09:34 | utoljára módosítva: 2011. július 2. (szombat) 09:36

10 nap múlva, július 4-én, hétfőn 11 órakor nyitja meg kapuit a pécsi Rockmaraton fesztivál, és 15 órától már be is indul a muzsika a Monster színpadon.
"A sátorhelyeket érkezési sorrendben foglalhatjátok el, ezért nem árt időben jönni! A Rockmaraton nulladik napjának két fő attrakciója is lesz, a rock'n'roll életérzés egyik leghitelesebb képviselője, a felvidéki Rómeó Vérzik, valamint Rudán Joe, aki a Radar kíséretében életpályájának legfontosabb dalaival, a Power zenekarral pedig egy különleges DIO emlékműsorral készül.
Az olcsó jegyár és a válságbüfék italárai mellett további  különleges zenei csemegékkel is szolgálhatunk a hét folyamán: Földes László ”Hobo” és bandája egyetlen nyári koncertjét nálunk adja, és együtt dedikál majd Deák Bill Gyulával, valamint Nagy Feróval. Idén ünnepli 30. születésnapját a brit grindmester Napalm Death, akik hosszú évek után térnek vissza hazánkba. Először játszik viszont Magyarországon a az Evile, egy őrületes brit thrasher brigád, de az amerikai punk ikon The Casualties is. Spéci show-val és piróval készül a svéd black horda Watain, de a német Varg is. Lesz még Madball, Agnostic Front, Ill Nino, Dark Tranquillity, Eluveitie, valamint felvonul a szinte teljes hazai élvonal. A fesztivált az Up the Irons koncertje zárja július 9-én, akik az Iron Maiden 'Rock in Rio' koncertjének 10 éves évfordulójának alkalmából a legendás esemény teljes programját adják majd elő!
A Rockmaraton fesztiválról, a háttérmunkáról és mindarról, ami a fentieken túl még várható, az ügyvezető Varga Zolit faggattuk ki.







Van még vagy 10 nap hátra a fesztiválig. Sűrűsödik ilyenkor a munka, vagy a nagyján már túl vagytok?

"Tavaly szeptember óta szervezzük az idei bulit, de mindig az utolsó néhány hét a leghúzósabb. A helyszín komplett felépítése is komoly meló, hiszen mi egy füves völgyben, a semmiből teremtjük elő a fesztivált."


Az előjelek szerint milyen lesz az idei Rockmaraton?

"Hatalmas bulira számítunk! A tavalyi születésnapi létszámot talán nem érjük el, de akik ott lesznek, már mind nagyon készülnek!"


Zoli, te mióta veszel részt a szervezésben, és pontosan mi is a feladatod az év során, illetve kint a helyszínen?

"2004 óta szervezzük a csapatommal a Rockmaratont. Mivel én vagyok az ügyvezető, az év folyamán tulajdonképpen mindennel foglalkozom, ami csak szükséges. Persze sokan mások is dolgoznak mellettem. A helyszínen viszont a profi csapatnak köszönhetően már nem sok dolgom akad, leginkább sörözöm és koncerteket nézek! Ahogy kell!" (nevet)


Tavaly Pécs volt Európa Kulturális Fővárosa. Ezt sikerült 2010-ben kihasználnotok, vagy esetleg pont emiatt hátrányból indult a fesztivál? Sok egyéb program, megosztott figyelem, kevesebb pénz stb.

"Sokan jönnek idén másodszor, akik a tavalyi olcsó hetijegy, a születésnap és az EKF miatt próbálták ki először a Rockmaratont. Ugyanakkor idén nehéz dolgunk van egy ekkora siker után, de azért küzdünk, hogy megismételhessük!"





A városvezetés a tavalyi választások nyomán átalakult. Ez hozott nálatok érdemi változást? Pécsen támogatandónak tartják a Rockmaratont?

"Az idei évben NULLA forint állami vagy önkormányzati támogatást kap a Rockmaraton, ami a nehéz gazdasági helyzetet figyelembe véve nem meglepő. Valójában Pécsen már 2009. óta más színű a város vezetése, és szerintem sokat javult a helyzet. Persze pénzt nem tudnak adni, de legalább elvek szintjén támogatják a fesztivált, és partnerek az idén megnehezített fesztivál engedélyeztetésben. Szerintem erkölcsileg is sokkal vállalhatóbb ez a csapat, mint a 'csokitolvajok'."


Tehát a szervezést idén megnehezítik a West Balkán balhé nyomán hozott friss rendeletek, extra biztonsági előírások?

"Valójában a szervezést nem nehezíti, hiszen mindent úgy csinálunk, mint tavaly. Inkább arról van szó, hogy a hivatalok nincsenek rendesen felkészülve. Persze tele van ez az egész értelmetlen, szakmaiatlan szabályokkal. A legjobb példa, hogy előre kérni kell a fesztiváltartási engedélyt, ami miatt a rendezvény előtt a hatóságoknak egy közös terepbejárást kell szervezni. Csak azt nem tudom, mit akarnak megnézni az igen tisztelt hivatali köztisztviselők, egy héttel a fesztivál előtt, egy teljesen érintetlen zöldellő völgyben... A fákat vagy a tökig érő füvet?!"


A városban, illetve környékén tavaly két másik fesztivál is zajlott, az EFOTT, illetve a Fishing on Orfű. Utóbbi idén is megrendezésre került. Milyen a viszony az ottani szervezőkkel?

"Reméljük, az EFOTT most 10 évig megint nem jön Pécs közelébe! (nevet) A Fishing on Orfű viszont más téma, hiszen ők a barátaink. A vendéglátósok, a biztonságiak, a karbantartók, de még a szemétszedők is ugyanazok a két fesztiválon. A vendégek terén viszont nincs átfedés, úgy érzem, hogy nagyon távol áll egymástól a két zenei világ. Aki hippi, az menjen oda, aki metalos, az jöjjön hozzánk!"





A zenekarok idei meghívásánál mit tartasz a legnagyobb eredménynek, netán csalódásnak? Volt olyan külföldi vagy magyar előadó, akit nagyon akartatok, de mégsem jött össze a fellépésük?


"Mindegyik külföldi bandának nagyon örülünk. Ott a Napalm Death például, akik idén 30 évesek, az egy hatalmas legenda. Viszont két zenekart is lecsapott a kezünkről egy másik fesztivál. Már a szerződések aláírásánál tartottunk, ők pedig gyorsan megvették őket kétszer annyiért. Nehéz úgy szervezni, hogy idén mindenki kitalálta, hogy rockfesztivált csinál a diszkópartijából! Ők tudják..."


A visszajelzések szerint a Rockmaraton tábor melyik bandákat várja a legjobban?

"Eluveitie, Ill Nino, Dark Tranquillity, Napalm Death... na meg persze a magyar csapatokat. Ők mindig népszerűbbek lesznek, mint a külföldi sztárok."


Az idei fellépők riderei, kívánságlistái közt melyik volt a legfurább, a legmeghökkentőbb?

"Inkább az a meglepő, hogy milyen lazán veszik a dolgokat. Főleg az amerikai bandák. Ők mintha egy másik bolygón élnének."


Szoktatok azért találkozni közel teljesíthetetlen kérésekkel is?

"Ilyenre még nem volt példa. Hála istennek nálunk igen gördülékenyen mennek ezek a dolgok."


Idén mennyi látogatóra számítotok?

"Tavaly közel 6 ezer ember volt kint naponta, ezzel nézőcsúcsot is döntöttünk. Idén meglátjuk, hogy mi lesz, de az infrastruktúrát rendesen felkészítjük a sokezer ember fogadására."


ELUVEITIE - Inis Mona




Netezés, wifi, ilyesmi lehetséges nálatok?


"Nem. Itt élőben kell zenét hallgatni, nem a jútyúbról! (nevet) Egyébként szeretnénk, ha lenne net, de a völgy le van árnyékolva, még a mobil térerő is gyenge."


Szerinted mi az, ami a Rockmaratont igazán különlegessé teszi?

"Egyértelműen a hangulata. A Rockmaraton egy kultusz, és mindez a vendégeink elszántságának köszönhető. Hálával tartozunk nekik mindezért!"


Úgy gondolom, hogy a Rockmaraton mindig is balhémentes fesztivál volt. Főmuftiként igazán komoly balhéra emlékszel az elmúlt évekből?

"Amióta részt veszek a szervezésben, nem emlékszem semmilyen komoly balhéra. A közönségünk mulatni jár ide, nem balhézni. A zenészekkel néha van azért gáz, de azt is jól tudjuk kezelni."


A legtöbb feszten komoly gondot okoz a lopás, a sátrak feltörése. Ezek ellen ti mit tesztek majd?

"Nálunk az nagyon sokat segített, hogy bevezettük a körbekerített, 24 órában őrzött sátortáborokat. Így a hetijegyesek csak egymástól tudnak lopni, ami jóval ritkább, hiszen a hivatásos tolvajok napijeggyel járják a fesztiválokat. Persze ettől még nálunk is előfordulnak lopások, ezért kérünk is mindenkit, hogy használja az ingyenes értékmegőrzőinket!"


Idén is lesz tehetségkutató a feltörekvő bandáknak?

"Idén is mi adunk otthont a német központú nemzetközi tehetségkutató, a Local Heroes magyarországi elődöntőjének. Ez azt jelenti, hogy öt nap alatt 35 banda mutathatja meg magát, a napi győztesek pedg 2012-ben felléphetnek majd a Rockmaratonon, az abszolút győztes meg részt vehet télen a berlini döntőn."


Pár napja bemutattatok egy új pólómintát. Milyen lesz a további merch felhozatal?

"Idén háromfajta pólónk lesz, és persze mindenféle kiegészítő, a korábbi évekhez hasonlóan."


Arra még nem gondoltatok, hogy a külföldi fesztiválok mintájára visszaválthatóak legyenek a poharak? Nem lenne annyi eltakarítandó szemét, de egy Rockmaratonlogós pohár akár relikviaként is szolgálhat...

"Kaptunk rá ajánlatot, de ez egyelőre anyagilag nagyon nem érné meg. Én személy szerint nagy erdőjáró és természetbarát vagyok, de jelenleg ennél fontosabb dolgokra sincs pénzünk, a hetijegyet meg próbáljuk alacsonyan tartani, amennyire lehet."


Készül idén képfelvétel valamelyik buliról, netán a fesztiválról?

"Több stáb is forgat majd idén. Szóval, megint készítünk egy csomó kisebb-nagyobb filmet is. Tervezés alatt van egy 15 perces rövidfilm is, ami bár a fesztiválon játszódna, nem reklámfilm lenne, hanem amolyan 'művészfilm'. De ez még nem tuti."


Te melyik koncertet várod a legjobban? Vagy inkább a vizespóló versenyre készülsz?

"Az idei nemzetközi felhozatalból nem tudok kiemelni csupán egy bandát, mindegyiket rohadtul várom! Összességében a fesztiválon számomra az a legjobb, amikor egy sörrel a kezemben este felmegyek a nagyszínpad keverőtornyába és megnézem, hogy milyen a buli felülről."


NAPALM DEATH - You Suffer (BBC 1989) :-)



 

Hozzászólások

[007933]
marcim
Ez sem rossz, de idén is a Hegyet választom inkább, pedig szívesen mennék mindkettőre, ha megtehetném...
[007905]
AngySkellington
8000-ért eladó egy hetijegy... ha érdekel garabuci@freemail.hu
[007899]
Kardhordoz
Szerintem: Amorphis, Korpiklaani a két banda.
[007865]
NighttimeBird
Mondjuk érdekelne, hogy melyik két bandát ragadta el a karvalytőke és ez végett hol lépnek fel.
Feltételezem, hogy nem a Balaton Sound-on.
[007863]
momo
NEW YORK HARDCORE
[007860]
Csigaur
Az egyik legjobb fesztiválfelhozatal az bizony itt van Pécsett!Köszi Maraton!Napalm Death!:)
[007859]
wiktor
Bizony-bizony! Megyünk! \m/ :)
[007858]
SOMa
MEGYÜNK GYEREKEK!!!!!!!!!!!!!
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
HEATHEN - Itt az új album, mellé pedig egy friss animációs videoklip
2020. szeptember 18. (péntek) 18:50

2010 elején egy méregerős albummal (The Evolution Of Chaos - 18 év kihagyás után) tért vissza a Heathen, a Bay Area egyik kultikus thrash/speed csapata, a mai napon pedig megjelent a régóta várt folytatás, az új lemez, az Empire Of The Blind. Az új Heathen lemezt végig is hallgathatod, a Sun In My Head dalhoz pedig érkezett egy friss animációs klip.  Vendégek is vannak a lemezen: Gary Holt (Exodus), Rick Hunolt (ex-Exodus) és Doug Piercy (ex-Heathen), a borítót pedig Travis Smith készítette. A Heathen soraiba az utóbbi év során két új arc érkezett: Jason Mirza basszer (aki már évek óta koncertezik a csapattal) és Jim DeMaria dobos (Toxik), aki Sasha Horn helyét vette. Sasha és Jason Viebrooks basszer az Exhorderbe igazolt át a koncertfronton kevésbé aktív Heathenből.   www.facebook.com/heathen.official   HEATHEN - Sun In My Hand (a 2020-as Empire Of The Blind albumhoz) HEATHEN - Empire Of The...

PALLBEARER - Dal- és klippremier az arkansasi doom négyes októberi albumáról: The Quicksand Of Existing
PALLBEARER - Dal- és klippremier az arkansasi doom négyes októberi albumáról: The Quicksand Of Existing

Forgotten Days címmel október 23-án jelenik meg az arkansasi doomster Pallbearer negyedik albuma, a 2017-es Heartless lemez folytatása, amelynek harmadik előzetes dala a klippel kísért The...

ACCEPT - Jön az új album, októberben már meg is kapjuk az első klipes dalt
ACCEPT - Jön az új album, októberben már meg is kapjuk az első klipes dalt

Az még tavaszi hír volt, hogy a világjárvány közepette egy új albumon dolgozik a Wolf Hoffmann gitáros vezette teuton metal legenda Accept. Azt még nem tudni, hogy mikor jön ki a 16....

AMARANTHE - Hivatalos klip a harmadik új dalhoz: Archangel
AMARANTHE - Hivatalos klip a harmadik új dalhoz: Archangel

Eredetileg november közepén indult volna közös headliner turnéra Európában az Amaranthe és a Beyond The Black, azonban a világjárvány miatt a körutat jövő tavaszra szervezték át....

ZORALL - Megjelent a Fémforgácsok, az első albumuk Koroknai Árpád énekessel
ZORALL - Megjelent a Fémforgácsok, az első albumuk Koroknai Árpád énekessel

Fémforgácsok címmel megjelent a Zorall legújabb nagylemeze, egyben az első Koroknai Árpád énekessel (Kori, ex-Omen, ex-P. Box). A 11 dalos albumon a már jól ismert zorallos...

SODOM - November végén érkezik az új album, a Genesis XIX
SODOM - November végén érkezik az új album, a Genesis XIX

Arról már a nyáron beszámoltunk, hogy dolgozik a stúdióban a Sodom, a friss hír viszont az, hogy az új album, a Genesis XIX november 27-én lát majd napvilágot. A Joe Petagno...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS