SABATON - Augusztus elején jön ki az első koncertalbumuk!

A borító máris megérkezett

2011. június 10. (péntek) 13:37 | utoljára módosítva: 2011. július 27. (szerda) 13:36

A mellékelt borítóval augusztus 5-én lát napvilágot a svéd Sabaton első koncertalbuma, a World War Live: Battle Of The Baltic Sea.
"Az elmúlt évek során megannyi ember mondta már nekünk, hogy kéne egy Sabaton koncertlemez, és most végre engedelmeskedtünk a rajongói követeléseknek - fogalmazott a basszer Pär Sundström. - A World War turné káprázatosan sikerült, így ezeket a bulikat rögzíteni akartuk az örökkévalóságnak. A 2010-es Sabaton Cruise fedélzetén, azon a mágikus éjszakán felvettük az egész koncertet, most pedig itt állunk az első Sabaton koncertlemez kiadása előtt!
És ha ez még nem lenne elég, rögzítettünk egy rakás további európai bulit, így összerakhattunk egy másik teljes CD-t is a különféle városokban adott bulik anyagából. Ráadásul az első 2008-as Rockstad: Falun fesztiválon készült felvételt is kiadjuk amolyan bónusz gyanánt, mindazok számára, akik majd a limitált verzió mellett döntenek. Összességében 20 különböző dal alkotja ezt az anyagot, amelynek masszív bookletjéhez egy csomó turnés fényképet is összegyűjtöttünk. Hamarosan további részletekkel is szolgálhatunk!"
A 2010-es Sabaton Cruise bulin, amely egy 23 órás hajókázást jelentett a koncertek mellett, 1700 fanatikus vett részt, és a Balti-tengeri utazásra már hetekkel korábban elkelt minden jegy. Idén is hajóra szállnak a svéd csatametalosok, a pontos dátum december 1, és a Bloodbound, a Persuader, valamint a Grailknights is fellép a Sabaton mellett, akik egyenesen két koncertet is adnak majd a hajóút alatt.
Ha érdekel, hogy mi várható a következő Sabaton stúdióalbumtól, kattints!






"A turnézás közben próbálok új dalokat is írni, de attól tartok, csekély eredményt tudok felmutatni - mondta az énekes Joakim Bróden. - Született ugyan pár ötlet, de igazából nem tudom ezeket rendesen kidolgozni, mert ahhoz szükség volna a vokálharmóniákra is, meg minden egyébre, és ezeket azért elég nehéz megszülni egyetlen gitárral. De ami a zenét és az énekdallamokat illeti, azt hiszem, hogy két, vagy talán három új dal már összeállt. A szövegek persze még hiányoznak. Ezzel kapcsolatban lesznek meglepetések, de egyelőre nem árulhatok el mindent! (nevet) Továbbra is a háború lesz a téma, de nem olyan formában, ahogy ezt már elvárják tőlünk az emberek. A legtöbben meg fognak lepődni, hogy miféle háborúról fogunk énekelni."



SABATON - Screaming Eagles (a legfrissebb klip a tavalyi Coat Of Arms albumhoz)
 

Hozzászólások

[007720]
Sabaton
YEAH!!! Végre !!! Az év koncertje (Metalfest 2011) után megjelenik az év koncertalbuma is számomra!
Primo Victoria!!!
[007718]
Metalkari
Ez egy nagyon jó hír!!! Várom az augusztus 5-ét!!!
Nem kétséges a vétel minden verzióban!!!
[007710]
Rockazelet
Végre, ez már tényleg illő volt. Alig várom.
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
NECROMANTIA - Elhunyt a görög black csapat egyik alapítója, Baron Blood
2019. november 20. (szerda) 15:19

Szívroham következtében hunyt el Baron Blood, a görög Necromantia egyik alapítója, aki 1989-től napjainkig 8-húros basszusgitárosa (és billentyűse) volt a zenekarnak. A Necromantia a görög black metal színtér egyik alapcsapata (a Rotting Christ és a Varathron mellett), különleges hangzásukat pedig az eredményezte, hogy ritmusgitárt nem használtak, a basszer/énekes The Magus mellett Baron Blood is basszusgitáron játszott. A hosszú ideje inaktív csapat legutóbbi albuma a 2007-ben kiadott The Sound Of Lucifer Storming Heaven volt.  

MAEOTIS - Pagan metal Debrecenből, új dal és klip: Élő zsarátnok
MAEOTIS - Pagan metal Debrecenből, új dal és klip: Élő zsarátnok

Élő zsarátnok címmel egy klipes új dallal jelentkezett az ősmagyar pagan metalt játszó Maeotis, ami egyben azt is jelzi, hogy készül az első nagylemez. "A debreceni Maeotis első...

TURILLI / LIONE RHAPSODY - Jövő tavasszal budapesti koncert
TURILLI / LIONE RHAPSODY - Jövő tavasszal budapesti koncert

Zero Gravity (Rebirth And Evolution) címmel a nyáron jelent meg a Luca Turilli gitáros és Fabio Lione énekes fémjelezte Turilli / Lione Rhapsody albuma. A lemezen a két meghatározó...

HELLDIVER - 10 éves jubileumi koncert: szombaton Szécsényben
HELLDIVER - 10 éves jubileumi koncert: szombaton Szécsényben

A klasszikus hard rock és heavy metal ötvözetét játszó Helldiver zenekar a fennállásának 10. évfordulóját ünnepli november 23-án Szécsényben, a Városi Művelődési Központban, a...

STORMWARRIOR - Öt év után új album jön, dal- és klippremier: Norsemen (We Are)
STORMWARRIOR - Öt év után új album jön, dal- és klippremier: Norsemen (We Are)

Norsemen címmel november 29-én jelenik meg az 1988-ban alakult, speed/power vonalas hamburgi Stormwarrior hatodik albuma, a 2014 elején kiadott Thunder & Steele lemez folytatása, amelyről...

CRO-MAGS - Új klip a Harley Flanagan vezette hardcore legendától: No One's Victim
CRO-MAGS - Új klip a Harley Flanagan vezette hardcore legendától: No One's Victim

A 30 éve kiadott második Cro-Mags album, a Best Wishes jubileuma alkalmából a múlt hónapban nálunk is koncertezett a Harley Flanagan vezette hardcore legenda, nemrég pedig a Terrorral a...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS