EGYMILLIÓAN A ROCKÉRT - Kalapács Józsival az élen

Egy hete indult a Facebook-kezdeményezés

2011. május 5. (csütörtök) 06:27 | utoljára módosítva: 2011. szeptember 10. (szombat) 06:23

Április végén indult útjára az az 'Egymillióan a Rockért!' elnevezésű online kezdeményezés, amelynek ötlete Boltsek Andrea (rockmuhely.hu), valamint a vaskarc.hu főszerkesztő és HammerWorld munkatárs, Kánya Ferenc fejéből pattant ki. A Facebook-kezdeményezés mellé odaállt Kalapács Józsi is, aki mostantól az akció élharcosa lesz.
"Ma Magyarországon több százezer fiatal hallgat rockot és metalt, ugyanakkor a rockzenekarok helyzete siralmas. Aki ma Magyarországon rockzenét játszik, akár kezdő zenész, akár régi motoros, szinte áttörhetetlen akadályokba ütközik. A műfaj nem hogy segítséget nem kap, szinte sehonnan, de a kereskedelmi csatornákon futó tehetségkutatók terméséből kinevelt reménységek köré gerjesztett médiakampány még azt a kicsi mozgásteret is elveszi tőlük, ami eddig volt. A csoporthoz, az elmúlt egy hét alatt több mint 1600 ember csatlakozott, köztük olyan neves művészek, mint Rudán Joe, Zeffer András, Németh Alajos, Závodi János, Gallai Péter és Takács Tamás. Ha egyetértesz a törekvéseinkkel, azzal, hogy küzdeni akarunk a magyar rock szélesebb körben történő elismeréséért, csatlakozz te is!"
Egymillióan a Rockzenéért! - Facebook

Hozzászólások

[007441]
apolo
nrock.gportal.hu(nemzeti rock portál)-magyar rock a-tól z-ig!hard rock,nemzeti rock,metal,folk rock.nem gagyi oldal,subscribe mondjuk nincs rajta,de ossian,kalapács,patrióta,jászmagyarok,pokolgép,stratégia,mobil,stb. viszont igen.
[007439]
alex0812
apolo, köszi, az a dal nálam alap:-)
És például ilyen dalokat nem lehet leadni a nagy magyar médiában, mert a retek klubon csak a szenny megy... hihetetlen, úgy fel tudom magam idegelni rajta!!!!!!!!
[007435]
apolo
sok sikert a kezdeményezéshez!alex0812,sajnos tényleg mélyen vagyunk,és a küzdelem néha szélmalomharcnak tűnik,de mindegyikünk tehet kis dolgokat nap mint nap...magunkért.olvasom,családod van,hát tapasztalatból tudom,nem könnyű.ha-ha.lelj sok örömet bennük.neked is ajánlom:historica-megsárgult kép.
[007430]
alex0812
Szerintem meg igenis jó a kezdeményezés!
Valamit tenni kell ez a szemét média ellen, mert nem hiszem el, hogy a magyar ilyen buta lenne, hogy megelégszik a győzikével meg a való világgal meg az isten tudja milyen csilivilivigyorgóördögnóra vezette szupertehetséges-szuperinteligens műanyag kiscsillagocskákkal...
A gyerekeimnek meg van tiltva otthon, hogy "főműsoridőben" a retek klubra kapcsoljanak, egyszerűen a hányinger kerülget az egész kereskedelmi média szutyoktól!!!
Tényleg ennyire mélyre süllyedt ez az ország, hogy ez kielégíti az igényeit az embereknek??????????
[007410]
apolo
+ c.s.í.t.-kalász,kalász...,+patrióta-sehonnai bitang nemzet,+magozott cseresznye-édes hazám.
[007409]
apolo
vinyl,hallgasd meg tecsőn:historica-megsárgult kép,stratégia-elhallgattatott,jászmagyarok-olyan országot szeretnék,szkítia-fűzfa ága reám hajlik. de minden MAGYAR ROCK rajongónak őszintén ajánlom eme remek zenéket.
[007378]
pite
Egymillióan az összes "egymillióan" facebook-csoport ellen...
[007374]
nightwing
vinylfanatic: Valóban nem, én pedig nem is állítottam, h te ilyet írtál volna:-) Ezt ugyanis a cikkben olvastam: "A Facebook-kezdeményezés mellé odaállt Kalapács Józsi is, aki mostantól az akció élharcosa lesz."
Természetesen nem vitatom, h megdolgozott a sikeréért, épp ellenkezőleg, elismerem az érdemeit.
De akkor is...:-)
[007372]
vinylfanatic
Kedves nightwing,ha figyelmesen elolvasod amit írtam akkor látni fogod,hogy én nem azt írtam hogy Kalapács a prominens képviselője ennek a mozgalomnak.Hanem azt írtam hogy a metal prominens képviselője.És mint ilyen egyéniséget nem szivesen látom ilyen baromságban,mint ez a facebbok-szarság.Egyébként meg szerintem ő megdolgozott azért ahová jutott.
[007370]
nightwing
Ja, kicsit tán off, de ajánlom értő figyelmetekbe a Protest The Herotól az új albumot (Scurillous). Zseniális, nagyon bejön...semmi metalcore sz@rság, frankón jó!
[007368]
nightwing
Hi Vinyl Mester!:-)
Speciel épp Kalapács ne legyen prominens képviselője ennek a mozgalomnak, mert ő a kevesek egyike, aki igenis megél a zenélésből, meg a kiegészítő színházas/musicales dolgokból.
(nem azt mondtam, h meggazdagodik, figyelem! Ha anno mindez 20 évvel ezelőtt történik (nyilván lehetetlen, tudom én:-), akkor még ő is csóró zenész volt, és joggal lehetett volna élharcos...most már jobb lett volna másik, picit tán hitelesebb nevet találni...és persze, semmi bajom vele, szeretem a régi Gépes, Omenes dolgait.
[007365]
kalapacsroland
Viszont meg tudjuk mutatni, hogy igen is van igény a rockzenére.
A facebook lassan bahálóz mindent egy ilyen kezdeményezés nagyon sok mindekihez eljut megmutatja hogy a műfaj a sok nehézségek ellenére is él nem tudja elpusztitani semmi és senki mert akik ebben a műfajban mozognak Magyarországon azok azért csinálják mert hiznek benne és fanatikusan szeretik és nem az anyagi okok miatt. Én azt mondom tartsunk össze és ez a csoport szerintem mégha jelképesen is de alkalmas rá, hogy megmutassuk.
[007364]
vinylfanatic
Tejes mértékben egyetértek az előttem szólókkal.A hócipőm tele van már ezzel a facebook-nak nevezett szarsággal.Mindenütt ezzel a baromsággal hülyítik a népet.Az meg külön elszomorít,hogy egy olyan prominens metal személyiség mint Kalapács Józsi is beszáll ebbe a baromságba.Hail To Underground True Metal!!!!!!!!
[007363]
nightwing
Vicces...mi történik, ha klikkelek? Semmi...
másfelől a zenész zenéljen, vagy menjen dolgozni, ha nem él meg a zenéből...de semmiképpen ne siránkozzon...a fejőnőket vagy a géplakatosokat ki fogja sajnálni?:-)
[007362]
=Machine=
A Facebook túl van értékelve. Jellegzetes ez "klikk aktivizmus" címszóval is illetett jelenség, hogy "ne menj semerre, ne csinálj semmit, de azért klikkelj egyet". Most én is benyomhatom, hogy "szeresd a cicákat" vagy "ments meg a pónikat" attól semmi nem fog történni, ha mondjuk az adómból ténylegesen nem őket támogatom, vagy nem megyek ki egy menhelyre és végzek önkéntes munkát.

Valami ilyesmi van itt, amit RTomi is leírt: összegyüűlhet 10 millió ember is, attól a média szabályait nem írja felül semmi, 20 éve így működik ez, mióta csak áttértünk a nyugati mintákra. A rock (és metal zene) továbbra is a klubbokban zajlik és nem a facebookon. Szóval részemről Phil Anselmo is az élére állhatna, akkor sem tudnám hova tenni az ilyesmit. (kicsit olyan érzésem támadt amúgy a leírás alapján mint a klasszikus South Park epizódban, amikor a Gatyagnómok elmagyarázzák hogy 1. lépés: gatya beszerzése. 2. lépés: ? 3. lépés: PROFIT... itt is homály fedi a kettes lépést, ami átvezetne a kitűzött cél fele...)
[007361]
RozsaTomi
Ez akkora baromság!
Nem lesz több rock a tv-ben,nem fognak jobban fogyni a lemezek és nem lesznek többen egy koncerten sem emiatt.
Ez inkább lejáratja csak a rock zenét,hogy ilyen olcsó szar módszerrel akarják népszerűsíteni.
Aki szereti az adott műfajt nem egy tv-s show miatt vesz kevesebb cd-t,vagy nem jár koncertre.
Az a vacak cucc ami megy a tv-ben az kell a buta magyarnak mert könnyen emészthető. Mi lenne ha egy ilyenben slipknot-ot vagy,hogy magyar zenekart mondjak Subscribe/casketgarden,Cadaveres-t tolnának?!Minden kis nyugdíjas kapcsolna tovább....
Ez a Facebook-os dolog meg most nagyon trendi,hogy "csatlakozz".
Mi lesz a következő? Hallgas SP-t?....
Köszi a lehetőséget.
Tomi
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
BRIAN MAY - Szívrohama volt a Queen gitárosának
2020. május 25. (hétfő) 13:12

Szívrohamon esett át, de már jobban van Brian May, a Queen gitárosa. "Sokkoló volt ezt megélni. Azt hittem, egészséges fickó vagyok. Negyven percen át éreztem nagy fájdalmat a mellkasomban, a karjaimban és erősen izzadtam. A csodálatos orvosom személyesen szállított be a kórházba" - idézte fel Brian May abban a videóban, amelyet hétfőn tett fel a közösségi oldalára.   Mint elmesélte, a szívroham előtt egy héten át komoly fájdalmai voltak gerince alsó részében, az ülőidegében, és MRI-vizsgálatot is végeztek rajta. Megjegyezte: olyan volt, mintha egy csavarhúzót szúrtak volna a hátába. Szörnyű, ijesztő fájdalmat érzett, ami sokkoló volt számára, és ez vezetett a szívrohamhoz. "A kórházban elvégeztek rajtam egy érrajzolatot, vagyis a vérereim röntgenvizsgálatát. Az orvosi stáb megállapította, hogy három artériám záródott el, ami miatt felvetődött egy nyitott szívműtét...

MAN ON MAN - A Youtube leszedte a Faith No More billentyűs meleg projektjének videóját
MAN ON MAN - A Youtube leszedte a Faith No More billentyűs meleg projektjének videóját

Pár nappal ezelőtt jelentette be új projektjét a Faith No More billentyűse, Roddy Bottum, és akkor be is mutatta a Man On Man első klipes dalát, a Daddy-t, amit azóta letiltott a Youtube....

ARCHAIC - Eldöntötték: nem keresnek új énekest, négyesben folytatják
ARCHAIC - Eldöntötték: nem keresnek új énekest, négyesben folytatják

Még május elején jelentette be Jósa Tamás énekes, hogy kiszáll a thrasher Archaic-ból, a csapat pedig némi tanakodást követően úgy döntött, hogy nem keresnek új énekest, Erdélyi...

JOURNEY - Újra teljes a felállás, megvannak a kirúgott tagok utódai
JOURNEY - Újra teljes a felállás, megvannak a kirúgott tagok utódai

Az még márciusi hír volt, hogy a legendás arénarocker Journey megvált Steve Smith dobostól és Ross Valory basszusgitárostól - üzleti és jogi nézeteltérések miatt. Az 1973 óta...

STABBED - Groove-os, progos metal súly, új EP a budapesti csapattól: Never Here
STABBED - Groove-os, progos metal súly, új EP a budapesti csapattól: Never Here

Never Here címmel megjelent és végig is hallgatható a groove-os, progos, súlyos metalt nyomató Stabbed új EP-je, a 2017 tavaszán megjelent Long Way Down album folytatása. Az egyik dalhoz...

FLOOD IN THE DESERT - Lemezelőzetes új dal érkezett: Egy új nap virrad ránk
FLOOD IN THE DESERT - Lemezelőzetes új dal érkezett: Egy új nap virrad ránk

Egy új nap virrad ránk címmel egy szöveges videóval kísért friss dallal jelentkezett a budapesti Flood In The Desert. A 2008-ban alakult heavy metal banda 2015-ben adta ki az Árvíz a...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS