METALLICA - Az új album producere is Rick Rubin lesz

De az továbbra is titok, hogy mire készülnek májusban

2011. április 25. (hétfő) 11:22 | utoljára módosítva: 2011. április 28. (csütörtök) 08:46

A szombati kaliforniai Big Four buli alkalmával a Metallica basszer arról is beszélt a 93,7 KCLB Rocks! rádió munkatársainak, hogy a 2008-as Death Magnetic keverése nyomán kialakult viták ellenére is Rick Rubin producerrel akarják felvenni a következő albumot:
"Igen, szeretek Rickkel dolgozni. Szerintem Rick egy amolyan Zen guru lélek, akire mostanság a Metallicának szüksége van. De nem úgy értem, hogy most akkora szükség van rá, mert hihetetlenül jól kijövünk egymással. Ugyanakkor nagyon fel vagyunk pörögve, hogy új zenéket írjunk. Riffekből sincs most hiány a Metallica-világban. A Rickkel készített első albumunk számomra is az első Metallica album volt, azaz sok szempontból még csak teszteltük a dolgokat. Most azonban már otthonosan dolgozhatunk Rickkel, valamint hihetetlen hangmérnökével, Greg Fidelmannel, aki amúgy a Slayerrel is melózott a legutóbbi albumukon. Ketten egy óriási csapatot alkotnak. Az eredmény csak jobb lehet, ezt komolyan hiszem, úgyhogy szuper-izgatott vagyok. Tudom azt is, hogy van még bennünk néhány lemez. Akarják is az emberek a friss anyagot, és úgy tűnik, hogy új rajongókat is szereztünk, akik szintén várják a lemezt."
Kattints, ha érdekel, hogy Lars Ulrich dobos mit mondott a brit Hammernek a májusi stúdiózásról, amelyről február közepén Kirk Hammett nyilatkozott, kicsit talán túl korán...






Valószínűleg nem kerülte el a figyelmedet, hogy idén mindenféle jubileumotok van...

"Igen, magam is észleltem a dolgot! (nevet) De ha valaki olyan régóta nyomatja ezt az egészet, mint mi, bármi kapcsán találhat jubileumot."


Értem, hogy mit mondasz, de ebben az évben valóban sok mindent megünnepelhettek. (30. zenekari szülinap, a Master Of Puppets kiadásának 25., a Fekete Album kiadásának 20. évfordulója, és Cliff Burton basszer is 25 éve vesztette életét)

"Öt évvel ezelőtt már csináltunk egy kanyart a Masterrel. Emiatt aztán ilyesmi most nem merült fel. És nincs terv arra néve, hogy megemlékezzünk a 30. évfordulóról, vagy arról, hogy a Black Album 20 éve jött ki..."


A rajongók viszont szeretik a szülinapokat!

(nevet) "Biztos vagyok benne, hogy valami majd kialakul. Április második hetében jövünk össze újra, hogy újra nekigyűrközzünk a dolgoknak, és biztos, hogy valami ki fog sülni belőle, bízz bennünk. Megtesszük, ami tőlünk telik. Ahogy mindig."


Amiatt is nagy most az izgalom, mert Kirk még februárban azt mondta a Rolling Stone-nak, hogy májusban két héten át stúdiózni fogtok.

"Ó, na igen... Most erre mit mondjak? Nyilván nem beszélhetek még erről. Ha megtehetném, elmondanám, hogy mi az ábra. Majd meglátjuk... Ez valami olyasmi... Meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok. De ha valami összejön majd, egyből elmondom nektek."


De ez valami újdonság lesz?

"...Valami új? Hmmm... Nem feltétlenül. Attól függ, honnan nézzük. Én nem nevezném újdonságnak. De ha már megoszthatjuk majd az infókat, titeket is értesíteni fogunk. Egyelőre erről nincs mit elmondani, és Kirk..."


Csak nem büntettétek meg az interjú miatt?

(nevet) "De igen! 10 fekvőtámaszt kell csinálnia minden reggel a próbák előtt. De nem ám ilyen gyerek fekvőtámaszt, hanem kib...ott igazit!"


Vannak egyébként új témáitok?

"Ausztráliában azt mondta nekem James, hogy több mint 700 új riffje van! (nevet) Talán akad ebben némi túlzás.... Amikor tegnap telefonon beszéltünk, azt is mondta, hogy az utóbbi pár hétben újra nekiállt gitározni. És tudod, nála az is elég, ha elkezdi behangolni a gitárját, mert máris megszületik 3-45 használható riff. Elég félelmetes... Nem is szabad úgy játszania, hogy nem pörög közben a felvevő. Szó szerint! Ráadásul sok-sok órányi jammelős felvétel is rendelkezésre áll, amiket a bulik előtt a hangolószobában rögzítettünk. Az áprilisi Big Four koncert után fogjuk átrágni magunkat a két és fél év alatt felgyülemlett riffeken, témákon, és remélhetőleg ezek között ott lesz a következő Metallica album jó sok alapeleme is..."


2011-es METALLICA koncertek:

7/2 Gelsenkirchen, Germany (Big Four)
7/3 Gothenburg, Sweden (Big Four)
7/6 Milan, Italy (Big Four)
7/8 Stevenage, Knebworth, England (Big Four)
7/9 Amneville, Sonisphere, France (Big Four)
7/16 Quebec City, Canada
9/25 Rio de Janeiro, Rock In Rio, Brazil





A kaliforniai Big Four buli (04/23) programja:

METALLICA
01. Creeping Death
02. For Whom the Bell Tolls
03. Fuel
04. Ride The Lightning
05. Fade To Black
06. Cyanide
07. All Nightmare Long
08. Sad But True
09. Welcome Home (Sanitarium)
10. Orion
11. One
12. Master of Puppets
13. Blackened
14. Nothing Else Matters
15. Enter Sandman
---
16. Am I Evil? (jammelés a többi banda tagjaival)
17. Hit The Lights
18. Seek And Destroy







SLAYER
01. World Painted Blood
02. Hate Worldwide
03. War Ensemble
04. Postmortem
05. Raining Blood
06. Black Magic
07. Dead Skin Mask
08. Americon
09. Silent Scream
10. The Antichrist
11. Seasons In The Abyss
12. Payback
13. Snuff
14. South Of Heaven (Jeff Hanneman)
15. Angel Of Death (Jeff Hanneman)


MEGADETH
01. Trust
02. In My Darkest Hour
03. Hangar 18
04. Wake Up Dead
05. Poison Was the Cure
06. She-Wolf
07. Sweating Bullets
08. Head Crusher
09. A Tout Le Monde
10. Symphony Of Destruction
11. Peace Sells
12. Holy Wars... The Punishment Due / Mechanix

ANTHRAX
01. Caught In A Mosh
02. Got The Time
03. Madhouse
04. Among the Living
05. Antisocial
06. Indians
07. Fight 'Em Till You Can't (új dal)
08. A.I.R.
09. I Am The Law

Fotók: metallica.com

Hozzászólások

[007299]
Chuwby
Nem lenne rossz ha megcsinálnák a Fekete album 20 éves jubileumát!Új albumnak meg olyat lenne jó csinálni amilyen a Ride/Master/Justice trió volt.
De szerintem a Death Magnetic is igen jó lemez,sőt nekem még a St.Anger is tetszik!
[007280]
morningrise
A 'csodálatos hangzásról' jut eszembe : Remélem az új lemez hangzását nem fogják úgy elbaszni mint a Death Magnetic albumnál.
[007279]
Kardhordoz
Mondjuk a Kill 'Em All Tényleg kijöhetne egy csodálatos hangzással :) De ne az legyen a meglepetés új album helyett
[007278]
velocyraptor
Ó, testvér, akkor bizony Te nyertél 9 évvel! :) Megyek a gyufáért, visszafelé hozok sört is! :)
1976... Na, akkor én még zöldtakonnyal ettem a zsíroskenyeret a homokozóban. Nekem csak '83 körül kezdődött, a Fater bakelitjei közül kitúrt Thin Lizzy, Nazareth, AC/DC, Purple lemezekkel.
[007277]
vinylfanatic
Hi velocyraptor.Jól érzed,valóban nem vagyok már vadonatúj. 47 éves vagyok. A metal 1976-ban 12 éves koromban kapott el amikor először meghallottam a Deep Purple zenéjét.A következő áramütést az AC/DC okozta 1979-ben mikor megismertem őket.A kegyelemdöfést pedig az Iron Maiden okozta 1980-ban.Innen már nem volt menekvés.A HEAVY METAL az életem részévé vált.Nem tudnék létezni nélküle.HEAVY METAL AND VINYL FOREVER !!!!!
[007270]
nightwing
velocyraptor: Akkor nyertél egy évvel, grat!:-)
Ugye a mi korunkban már nem kell magyarázni, miért praktikusabb az öcsifrizu?:-)
Pláne Blitz nem volt elkapatva, neki a sors is elég rendeset odavert (ugye ő és Chuck Billy a két nagy túlélő...bezzeg szegény Chucknak nem sikerült)
Jó is h mondod, Mustaine is csak bírt egy egészséges anyagot ereszteni az Endgame-mel...az is jó reszelős lett:-)
Burton hasonlat nagyon jó!:-)
[007269]
velocyraptor
nightwing: Köszi! :) Igazából 38 vagyok, és az öcsifrizura újra megáll az esetemben; ugyanis három éve lesz idén, hogy ledobtam a hosszú rőzsét, úgyhogy megint ilyen kis rövidhajú lettem. (DE A SZÍVEM HELYÉN TOVÁBBRA IS ATOMMÁGLYA ÉG, A VÉREM PEDIG OLVADT KŐSZIKLA, HA NEM HALLOM A METÁL HANGJÁT MEGŐRÜLÖK!!! YEAH-YEAH! :)))
Igaz, a Death Magnetic kicsit izzadtságszagú lett, de messze a leghallgathatóbb azok közül, amit az utóbbi 20 évben kiadtak, még ha a régi lemezeknek a nyomába sem ér. Bár ha belegondolok, van már legalább egy éve, hogy elő se vettem hallgatni.
Az Overkill és Kreator-hasonlathoz annyit, hogy ők nem lettek elkapatva, nem szálltak úgy el mint a Talicska. Ők fényévekre vannak a "sztárságtól" (undorító egy szó!!), tulajdonképpen megmaradtak az undergroundban, ahol régen a Dzsémsziék is voltak. Mondjuk arra kiváncsi lennék, ha Cliff nem hal meg idő előtt, a Mustaine-t pedig nem basszák ki, vajon akkor is ki mertek-e volna jönni ilyen lemezekkel... Burton testvér úgy rúgta volna picsán őket, hogy a Hadak Útjáról lesöprik az összes lószart, az biztos.
Sabaton: bár úgy lenne, ahogy írod, testvér!
vinylfanatic: ha nem túl tolakodó a kérdés, vinylfanatic testvér mennyi idős? A nickedből gondolom, hogy te sem tegnap kezdted a lemezgyűjtést.
[007267]
nightwing
velocyraptor:
Én is épp 6 múltam 30 évvel ezelőtt, üdv a klubban!:-)
A Death Magnetic-kel épp az a bajom, hogy túlzottan tudatosan akar a régi, riffelős stílusú lenni...és nem tudom miért, de nálam nem működik...hamarabb hallgatom meg -mondjuk- a Memory remains-t a vernyákoló örgeasszonnyal a végén, mint az előbbit...
Amúgy ha album, akkor Ride, természetesen...:-)
Ja, és unom már ezt az állandó marketing-szarságott...a tökömet se érdekli, mi lesz májusban...majd megtudjuk, mit kell ezen ennyit hype-olni...
Az mondjuk télleg meglepne, ha "csak" annyi történne, h csinálnak egy tisztességes, vérbő döngetős albumot...Overkill, Kreator, csak példaként, nekik sikerült...
[007265]
Sabaton
Mi van ha azért mennek stúdióba, hogy felvegyék valamelyik régi albumukat újra. Mondjuk Kill 'em All Reloaded 2011 :)
[007264]
velocyraptor
Ja-ja, ebben van igazság. Mondjuk, ha valaki rólam őriz egy képet amelyen kisautókkal játszom, öcsifrizurával, mondjuk hatéves koromban, meg egy magnófelvételt, amelyen a boci-boci-tarkát éneklem, és manapság azt vetné a szememre, hogy miért nem vagyok olyan, mint akkor, harminc évvel ezelőtt, hát bizonyosan elküldeném a Cure-va anyjába. :)
Tehát nem is az a bajom a Talicskával, hogy változtak, hanem hogy nem tudtak méltósággal öregedni. Talán a Death Magnetic-kal elindult valami tendencia ebbe az irányba; jaj de jó lenne, ha így lenne!!!
Azért remélem, átjött, hogy nem gyalázni akartam őket; bár azokat a buzis fotókat, gyökér zenéket a Loadreloadon a mai napig sem tudtam teljesen megbocsátani.
[007263]
nightwing
vinylfanatic, velocyraptor: Abszolút egyezik a véleményünk, bár nálam még a Fekete album is belefér...Azért az igazi (egy a sok közül) az, amikor a Leper Messiah szól...vagy Creeping Death...stb.
Amúgy el tudom képzelni, h eltelik 30 év, és az ember már nem nagyon azonos a tinédzser énjével...marad az első 4 (5) lemez, a többi felejtő...
[007258]
apolo
az én kedvencem meg a master...a dinamika,a váltások,a riffek,az elkötelezettség,a düh és a fogós témák zseniális ötvözése.de szerintem azt nem igazán érthetjük meg,hogy mi játszódik le 30 év alatt rengeteg mindenen átment,hatalmas népszerűségre szert tett,hypeolt emberek fejében.főleg hogy az elmúlt 10 évem is hasonlóan telt mint a mai nap,és az elkövetkezendő 10 évem is hasonlóan fog telni,vagy néha úgy érzem,még szarabbul.
[007257]
Attikorn
Nekem a kedvenc lemezeim tőlük az . . . and justice for all, és a St. Anger, de a Death magnetic engem se vágott a földhöz :S Attól azért még elhallgatom, mert nem is szar. Én kíváncsi vagyok, mi fog kisülni ebből.
[007254]
vinylfanatic
Kedves velocyraptor minden szavaddal mélységesen egyetértek,és örülök hogy vannak még ilyen Metallica rajongók mint te.Számomra is meghatározó élmény volt mikor 84-ben először meghallottam a Ride The Lightning lemezt.Sajnos a siker és pénz mindíg megváltoztatja a bandákat.Persze vannak kivételek is.Ezt el kell fogadni.De azért Metallica Forever !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
[007253]
Kardhordoz
Nekem minden idők egyik kedvenc Metallica albumom lett a Death Magnetic...
[007249]
velocyraptor
'Talicskáék újra nyüzsögnek; -ez jó. Lehet persze vitatkozni azon, hogy a Bob Rock-os cuccaikkal tönkrebaszott renoméjuk után mennyi hitelük van az ősrajongók szemében, de felesleges.
A hozzám hasonló szűklátokörű ősbunkó őstalicskások számára az utolsó hallgatható lemezük a '88-as Justice lemezük volt. Azután, a '91-es Fekete Lemezük sikerével elszaladt velük a ló, de annyira, hogy a fajtámbeli dögevő metálos azóta is csak a lószart látja utánuk.
Sajnos azóta sem sikerült magukra találniuk, pedig 20 év telt el. Annak a lemeznek a sikere sajnos elhitette velük, hogy rocksztárok (bocsánat, ettől a szótól hánynom kell-BBBÖÖEEEAAUUUGGHHHG) szóval sajnos rocksztárok lettek.
Megértem persze, csak elfogadni nehéz, hogy rocksztárként (de szar szó) az ember bankszámláján annyi felesleges lóvé gyülemlik fel, amit aztán szinte már nem lehet elkölteni se. Egy dúsgazdag, unatkozó, elkényelmesedett amerikai pedig ugyan miféle gondolatokat tud már a zenéjével közvetíteni? Na pont olyanokat, mint amit a '90-es és a 2000-es évek Metallica-ja. Ami nyűglődést-baszkolódást a Some Kind of Monsters dévédén bemutattak, egyszerűen szánalmas volt. (persze a sok lóvéval járó életforma nem mindenkinek veszi el az eszét automatikusan; -gondoljunk szegény Dio-ra, akinek voltak ugyan éles stílusbeli váltásai, Pl Strange Highways, Angry Machines, de ezek hallatán mégsem érezte úgy az ember, hogy köpnie kell)
De távol álljon tőlem, hogy ezeket a sorokat gecizésből írjam, hiszen azóta is, még a foskorszak-beli lemezeiket is eredetiben gyűjtöttem be, és fogom is a jövőben is, amíg lesz 'Talicska. A tavalyi koncereten is kint voltam, mint '88 óta mindegyiken (sajnos külföldre-még Osztrákországba se nagyon tudok kimenni megnézni őket, Hollandba-Németbe meg aztán pláne nem) tehát a mai napig imádom őket; de nekem nagyon hiányzanak azok a csóró kis szívemcsücske hosszúhajú trógerek, akik a Cliff 'em All elején bemennek a közértbe sört lopni...
Na mindegy, befejezem; ha valaki a leírtakkal nem ért egyet, légyszi, ne küldjön vissza az anyukámba, csak tekintse azt egy negyven felé ballagó őstalicskás nyavalygásának. Köszi.
Metal Up Your Ass!!!!
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High
2021. április 17. (szombat) 08:46

Hardware címmel június 4-én jelenik meg Billy Gibbons harmadik szólóalbuma, első előzetesként pedig a Desert High dallal lehet barátkozni. A ZZ Top gitáros/énekese 2015-ben adta ki az első szólólemezét Perfectamundo címmel, majd 2018-ban jött a The Big Bad Blues, az új lemez pedig Matt Sorum dobossal (The Cult, Guns N' Roses stb.) készült, aki már 2018-tól turnézott Billy Gibbons-szal. A dalokban Austin Hanks gitáros is játszik. Ellentétben az első két szólólemezzel, ezúttal a saját dalok vannak túlsúlyban, mindössze egyetlen feldolgozás született, a Hey Baby, Que Paso, amit eredetileg 1990-ben vett lemezre a Texas Tornados. A Stackin' Bones dalban vendégként a Larkin Poe duó is hallható. Az új anyag felvételei a kaliforniai sivatagban készültek, akárcsak az első klip, amit a Joshua Tree Nemzeti Park közelében forgattak, nem messze a Palm Springs-beli Escape stúdiótól. Billy Frederick Gibbons: "A nyári hőségben pár...

CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined
CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined

Megjelent és végig is hallgatható az új Cannibal Corpse lemez, a Violence Unimagined. A 2017-es Red Before Black lemez utódjának producere/hangmérnöke ezúttal is Erik Rutan volt (Hate...

SERJ TANKIAN - Új videó a System Of A Down énekesétől: Your Mom
SERJ TANKIAN - Új videó a System Of A Down énekesétől: Your Mom

Elasticity címmel egy 5 tételes EP-vel jelentkezett a múlt hónapban a System Of A Down énekese, Serj Tankian. Az EP Your Mom című dalához most egy friss szöveges videó is született....

GO AHEAD AND DIE - Animációs videóval egy friss dal Max Cavalera új csapatától: Toxic Freedom
GO AHEAD AND DIE - Animációs videóval egy friss dal Max Cavalera új csapatától: Toxic Freedom

Attól bizonyára már értesültél, hogy Max Cavalera (Soulfly, Killer Be Killed, Cavalera Conspiracy, ex-Sepultura) egy újabb projektet hozott össze Go Ahead And Die néven. A bandában...

AURORA - Májusban jön az új stúdióalbum, klippel a címadó dal: Teszt alatt a türelem
AURORA - Májusban jön az új stúdióalbum, klippel a címadó dal: Teszt alatt a türelem

Teszt alatt a türelem címmel május 21-én jelenik meg az új Aurora album, a klippel kísért címadó dallal pedig máris megismerkedhetsz. "Elkészült az új Aurora nagylemez! A május...

FEAR FACTORY - Korhatáros videóval az első dal a júniusi albumról: Disruptor
FEAR FACTORY - Korhatáros videóval az első dal a júniusi albumról: Disruptor

Azt már tavaly ősz óta tudjuk, hogy kijön idén egy új Fear Factory album, a tizedik a sorban, most pedig itt az első dal a június 18-án megjelenő Aggression Continuum lemezről. Ismerkedj...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS