CASKETGARDEN - Ősszel jön a móváriak új albuma!

Játszanak a MetalFesten is

2011. április 22. (péntek) 08:23 | utoljára módosítva: 2011. szeptember 8. (csütörtök) 23:06


 

A júniusi MetalFesten is fellépő mosonmagyaróvári Casketgarden már javában gyúrja a negyedik nagylemezt, méghozzá Csutak Istvánnal, a csapat új gitárosával. Maga a stúdiófelvétel augusztus elején indul a törökbálinti SuperSize Recording stúdióban, ahol Varga Zoli irányítása mellett fogja rögzíteni a dobokat a melodikus death metalt svéd hatásokkal játszó csapat.
"Várhatóan The Estrangement Process címmel jön majd ki a lemez, amelyre már meg is írtunk 12 számot, bár az albumra csak tíz dal kerül majd fel - foglalta össze a tudnivalókat a gitáros Tóth Balázs. - Néhány számcímmel is tudunk már szolgálni: Disgusting Soul, A Machine Within, They. Ezúttal nem gondolkodunk semmilyen átfogó koncepcióban, viszont az egyes dalokat szeretnénk minél erősebbre venni.
A dobok rögzítése után Mosonmagyaróváron fogunk dolgozni a hangszeres részeken, illetve az éneken. Az utómunkát, a keverést és a masteringet pedig megint az SuperSize stúdióban végzik majd. Nagyon izgatottak vagyunk a közös munka miatt, ugyanis már az utóbbi két lemezünknél is szóba került az akkor még Bakery névre hallgató stúdió és Varga Pici, de az anyagiak miatt sajnos el kellett vetnünk a dolgot. Remélhetőleg egy zsírdisznó megszólalású, horzsoló Casketgarden lemez lesz a végeredmény!
Eddigi kiadónk, a cseh Metal Age Productions tetszhalott állapota miatt a lemez hazai kiadását az Edge Records intézi majd, a kész lemezanyaggal viszont szeretnénk külföldi kiadót is találni."
Ha minden a csapat tervei szerint halad, a The Estrangement Process novemberben jön majd ki.
Casketgarden bulik a közeljövőben:
május 7. Bp. – Kék Yuk (Szepultúra, Concrete, Mörbid Carnage, Remorse)
május 13. Pécs – Inferno (Tesstimony, Sudden Death)
május 21. Szeged - Club Noir (Goblin Gore, Sin Of God)
június 4. Bp. - MetalFest
július 5. Pécs - Rockmaraton.
www.casketgarden.hu
Casketgarden Facebook

Hozzászólások

[007208]
kecskeszabo
Szeretjük mi a Casketgardent, és várjuk már azt az albumot mert ilyen melodeath-t kevés zenekar tol az arcunkba...és aki volt a tavalyi rockmaratonos bulijukon az tudja milyen mediterrán csöcsök vannak ott! :D
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
MONASTERY - "Én mindig is death metalt akartam játszani"
2021. április 19. (hétfő) 09:16

A HammerWorld magazin áprilisi számának egyik extra CD-melléklete a zalaegerszegi Monastery zenekar Chymera című visszatérő EP-je. A death metal banda egy igen hosszú, 12 éves pihenő után ismét aktivizálta magát, hogy megmutassa, a magyar death/thrash korántsem halott. Kovács Billy Róbert, a banda alapító dobosa beszélt az új EP születéséről és a csapat terveiről.   A zalaegerszegi Monastery még a klasszikus hősidőkben, A 80-as évek végén, egészen konkrétan 1989-ben szabadította először a világra a durva, kompromisszummentes death/thrash muzsikáját. A következő évtizedben két nagylemezt is kiadtak, hogy aztán hosszabb szünet után a 2000-es esztendők közepén jelentkezzenek csak új anyaggal. A banda pályafutását tagcserék sora kísérte, így nem csoda, hogy 2008-ban úgy döntöttek, egy időre felfüggesztik a működést. Ebből a 12 esztendős tetszhalálból éledt most újjá a csapat, amelyben Kovács...

HAVÁRIA - Jön egy új EP, videóval a címadó dal: Degenerált faj
HAVÁRIA - Jön egy új EP, videóval a címadó dal: Degenerált faj

Degenerált faj címmel hamarosan egy új EP-vel jelentkezik a mindössze két tagból álló hardcore/metal vonalass Havária. Előzetesként a címadó dallal és a hozzá forgatott klippel lehet...

METALIUM - Tragikus repülőbaleset Mallorcán: elhunyt Lars Ratz
METALIUM - Tragikus repülőbaleset Mallorcán: elhunyt Lars Ratz

Vasárnap halálos balesetet szenvedett Mallorcán az egykori Metalium basszusgitáros, Lars Ratz (Lars Ranzenberger). Az 53 éves zenész 2006 óta Mallorcán élt, ahol egy Skycruiser típusú...

BILLOG - 11 év után ledobtak egy új albumot, és mellé egy friss klip is érkezett
BILLOG - 11 év után ledobtak egy új albumot, és mellé egy friss klip is érkezett

A Bitterweet Symphony címmel váratlanul egy új album érkezett a hardcore/metal vonalas Billog zenekartól - 11 év után. Az Ektomorfban 2018 óta basszusgitározó Zahorán Csaba eredeti...

BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High
BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High

Hardware címmel június 4-én jelenik meg Billy Gibbons harmadik szólóalbuma, első előzetesként pedig a Desert High dallal lehet barátkozni. A ZZ Top gitáros/énekese 2015-ben adta ki...

CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined
CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined

Megjelent és végig is hallgatható az új Cannibal Corpse lemez, a Violence Unimagined. A 2017-es Red Before Black lemez utódjának producere/hangmérnöke ezúttal is Erik Rutan volt (Hate...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS