SLYTRACT - Augusztusban új album

Játszanak a Rockmaratonon is

2011. április 20. (szerda) 09:48

Az idei Rockmaratonon is fellépő miskolci Slytract második nagylemeze augusztus 5-én jelenik meg, és akárcsak a 2008-as Explanation:Unknown albumot, Európában ezt is a NoiseHead Records adja ki, az amerikai terjesztést pedig a Relapse végzi.
Az Existing Unreal címet viselő új anyag kapcsán a magát melodikus extrém metalként definiáló csapat gitárosa, Melegh B. Gábor így fogalmazott:
"A lemezcím tökéletesen kifejezi az új anyag koncepcióját, de hogy ez pontosan mit is takar, azt nehéz lenne pár sorban elmagyarázni, és talán nem is volna célszerű, mivel ez a dalok és szövegek feladata lesz. Akárcsak az első albumot, az újat is Ausztriában vettük fel, a NoiseHead stúdiójában, ahol bő két hetet töltöttünk el. Most már megérkeztek az első mixek is a stúdióból, a munka folyamatosan halad... Sok lesz az újdonság, és ez a hangzásvilágot tekintve is megmutatkozik majd. A dallamos, atmoszférikus részek legalább akkora jelentőséget kapnak az új dalokban, mint a brutalitás."
Az első albumot követően Zsengellér Szabolcs személyében új basszer érkezett a Slytractbe, de ő csak július közepén érkezik haza külföldről, így addig Jakab Viktor (ex-Undertaking, ex-Nervekiller, ma AngelEvil) segíti ki őket. A Slytract lemezbemutató bulija augusztus végén lesz a Dürer Kertben.
Facebook oldal
Kattints két stúdiós előzeteshez!










 

Hozzászólások

[007204]
apolo
jó csapat.
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High
2021. április 17. (szombat) 08:46

Hardware címmel június 4-én jelenik meg Billy Gibbons harmadik szólóalbuma, első előzetesként pedig a Desert High dallal lehet barátkozni. A ZZ Top gitáros/énekese 2015-ben adta ki az első szólólemezét Perfectamundo címmel, majd 2018-ban jött a The Big Bad Blues, az új lemez pedig Matt Sorum dobossal (The Cult, Guns N' Roses stb.) készült, aki már 2018-tól turnézott Billy Gibbons-szal. A dalokban Austin Hanks gitáros is játszik. Ellentétben az első két szólólemezzel, ezúttal a saját dalok vannak túlsúlyban, mindössze egyetlen feldolgozás született, a Hey Baby, Que Paso, amit eredetileg 1990-ben vett lemezre a Texas Tornados. A Stackin' Bones dalban vendégként a Larkin Poe duó is hallható. Az új anyag felvételei a kaliforniai sivatagban készültek, akárcsak az első klip, amit a Joshua Tree Nemzeti Park közelében forgattak, nem messze a Palm Springs-beli Escape stúdiótól. Billy Frederick Gibbons: "A nyári hőségben pár...

CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined
CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined

Megjelent és végig is hallgatható az új Cannibal Corpse lemez, a Violence Unimagined. A 2017-es Red Before Black lemez utódjának producere/hangmérnöke ezúttal is Erik Rutan volt (Hate...

SERJ TANKIAN - Új videó a System Of A Down énekesétől: Your Mom
SERJ TANKIAN - Új videó a System Of A Down énekesétől: Your Mom

Elasticity címmel egy 5 tételes EP-vel jelentkezett a múlt hónapban a System Of A Down énekese, Serj Tankian. Az EP Your Mom című dalához most egy friss szöveges videó is született....

GO AHEAD AND DIE - Animációs videóval egy friss dal Max Cavalera új csapatától: Toxic Freedom
GO AHEAD AND DIE - Animációs videóval egy friss dal Max Cavalera új csapatától: Toxic Freedom

Attól bizonyára már értesültél, hogy Max Cavalera (Soulfly, Killer Be Killed, Cavalera Conspiracy, ex-Sepultura) egy újabb projektet hozott össze Go Ahead And Die néven. A bandában...

AURORA - Májusban jön az új stúdióalbum, klippel a címadó dal: Teszt alatt a türelem
AURORA - Májusban jön az új stúdióalbum, klippel a címadó dal: Teszt alatt a türelem

Teszt alatt a türelem címmel május 21-én jelenik meg az új Aurora album, a klippel kísért címadó dallal pedig máris megismerkedhetsz. "Elkészült az új Aurora nagylemez! A május...

FEAR FACTORY - Korhatáros videóval az első dal a júniusi albumról: Disruptor
FEAR FACTORY - Korhatáros videóval az első dal a júniusi albumról: Disruptor

Azt már tavaly ősz óta tudjuk, hogy kijön idén egy új Fear Factory album, a tizedik a sorban, most pedig itt az első dal a június 18-án megjelenő Aggression Continuum lemezről. Ismerkedj...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS