POKOLGÉP - Új gitárossal és dobossal!

Február 12-én mutatkozott be az új felállás

2011. február 23. (szerda) 22:46 | utoljára módosítva: 2011. április 10. (vasárnap) 10:08

Néhány hete már szállingóztak a pletykák arról, hogy tagcsere készül a Pokolgépben, és február 12-én a kiskunfélegyházi Rocktárban már valóban új gitárossal és dobossal játszottak, ám az információ csak ma lett hivatalos. (Fotó: Kiss Czakó Imre - www.rocktar.hu/gallery.)
A csapat közleménye:
"Mint arról már többen értesültetek, a zenekar tagságában újabb változások történtek. A nagy sikerű évzáró koncertünk után Nagy Dávid és Czébely Csaba arról tájékoztatott minket, hogy a jövőben Dávid az Egyesült Államokban próbál szerencsét zenészként, Csibe pedig más zenekarokban folytatja pályafutását. Ezúton is a legjobbakat kívánjuk nekik!
A Pokolgép zenekar új, teljes jogú tagjai Z. Kiss Zalán gitáros és Veress Márton (Marci) dobos. Január 8.-tól folytak a meghallgatások és végül - lelkesedésük, lendületük és szakmai tudásuk alapján - egyértelműen rájuk esett a választásunk. A fontosabb információkat hamarosan róluk is megtaláljátok itt, a honlapunkon és természetesen nagyon szívesen válaszolnak a - hamarosan élő - e-mail címeikre küldött kérdéseitekre is.
Az új stúdióalbum dalai folyamatosan készülnek, a zenekar folyamatosan koncertezik az ország különböző részein. Budapesten a Club 202-ben mutatkozunk be, április 9.-én mutatkozunk be. Köszönjük a Pokolnép támogatását, biztatását, várunk mindenkit szeretettel a koncerteken! Mindhalálig Rock’n Roll!!!"






Z. Kiss Zalán

Az 1981-es születésű gitáros, zeneszerző a Kőbányai Zenesuliban végzett, és a Prognózis, Vörös István zenekara, vagy az Angelz révén lehet ismerős.

2001 - Pop-Rock Fesztivál zeneszerzői díj.
2002 - 2008 Nagytarcsai Művészeti Iskola - gitártanár
2004 - Vörös István - Tettenérés lemez (session gitár)
2005 - 'Tetten értük a pillanatot' DVD (Prognózis) lemezbemutató PeCsa koncert
2007 - AngelZ - 7. érzék lemez  (szerző, gitárok, billentyűs hangszerek)
2007 - MZTSZ (Kőbánya) tanári végzettség gitárszakon.
2010 - Vörös István - Magaslesen (gitárok, vokál)

Tanáraim: Babos Gyula, Szekeres Tamás, Maróthy Zoltán, Tornóczky Feri bácsi, Kormos Janó, Alapi István, Felkai Miklós.
Legnagyobb zenei inspirációm (hogy "lássam" is a zenét): Tóth János Rudolf




Veress Márton

Marci egy még frissebb generáció képviselője, mindössze 19 éves, de már 4 éve dobol, és olyan csapatokból lehet ismerős, mint a Poison Of Marvel (POM), vagy a Lovreck.





Itt megnézheted, hogyan dobolja az Acid Rain-t a Liquid Tension Experiment-től:



 









 

Hozzászólások

[006333]
cryhavoc
R.I.P. Pokolgep :(
[006213]
vandorsolyom
Pokolgép=Kukovecz Gabi. Csak így tovább, ne add fel! Várjuk az új lemezt.
[006175]
heavyervin
@cryhavoc
Ugyan ezt beszeltuk a haverjaimmal is. Ez most mar Tribute to Pokolgep with Fogeci(ahogy nevezte magat Kuko 2001/2002-ben Moholon, Vajdasag).
[006173]
Ghetto
@cryhavoc.
Sajnos ez igy igaz!
[006171]
cryhavoc
Hat apukam,ez mar kezd kurvara SZANALMAS lenni!!!
Szerintem mar Joe nelkul is cikis volt Pokolgep neven folytatni...Az egyetlen meltosagteljes megoldas ennek a zenekarnak (bocsi de ezt Pokolgep-nek meg viccbol se neveznem) egy UJ NEV lenne.
Ahoz hogy ezt Pokolgep neven folytassak ,Jozsival vagy Joeval kellene beket kotni!!!
Ha tetszik ha nem,Kukonak,be kellene latnia hogy sajnos igazam van!
A Pokolgep nevet ennyire mar nem szabadna MEGALAZNI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Oszinten sajnalom!

[006144]
apolo
magyar zene,magyar lélek-www.szentkoronaradio.com
[006141]
apolo
MINDHALÁLIG ROCK N ROLL!!!HA ÚJRA MEGSZÜLETNÉK,AKKOR IS ÍGY ÉLNÉK ÉS MÉG AZ ÖRDÖGÖT IS SEGGBE RÚGNÁM!SOK SIKERT A POKOLGÉPNEK!
[006111]
RozsaTomi
Marcikaaaaa :DDDDD
Még amikor vele zenéltem egy bandában :D de régen volt
[006102]
Kardhordoz
Hát sajnos ez már nem az amibe én beleszerettem...vagy utóléag hozzáigazódtam...
[006093]
alex0812
Sajnálom, a Dávidot különösen kedveltem:-((
[006092]
szasza666
hoppá
[006090]
pusztai
hát az biztos, hogy jó számokra gyakorolt eddig :D
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
NAGAARUM - Elkészült a Covid Diaries lemez limitált CD-verziója is
2020. augusztus 3. (hétfő) 19:05

Még májusban jött ki az új Nagaarum lemez, a Covid Diaries, a CD-verzió pedig pár napja látott napvilágot. Ez a projekt tizenkilencedik hanganyaga, sorlemezként pedig a tizenhetedik. "Egy hosszabb szervező és átszervező munka eredményeként végül megjelent a koronavírus járvány generálta rendkívüli közrend alatt komponált lemez fizikai változata. Az NGC Prod és az Aesthetic Death közös kiadványaként 300 darabra limitáltan érhető immár el a digisleeve CD. Az első 44 darabhoz jár egy hatoldalas leporelló, ami az eredeti magyar szövegeket tartalmazza - ezt nevezhetjük die-hard verziónak." 'Utólag visszatekintve, azért is érdekes számomra a lemez, mert hazánkat lényegében elkerülte a járvány. Érdekes figyelni a különböző emberek véleményét az okokról, az idejében meghozott intézkedésekről, vagy a mások által emlegetett elhazudott adatokról, a lakosság fegyelméről, vagy hogy ez az egész csak egy átverés,...

DEEP PURPLE - Pénteken jön az új album, ilyen lesz
DEEP PURPLE - Pénteken jön az új album, ilyen lesz

Eredetileg úgy volt, hogy június 21-én jelenik meg az új Deep Purple album, a Whoosh!, április elején azonban bejelentette a legendás hard rock csapat, hogy a lemez csak augusztus 7-én jön...

INCANTATION - Klippel a nyár végi album harmadik előzetes dala: Entrails Of The Hag Queen
INCANTATION - Klippel a nyár végi album harmadik előzetes dala: Entrails Of The Hag Queen

Sect Of Vile Divinities címmel augusztus 21-én jelenik meg az 1989 óta aktív amerikai death metal brigád Incantation tizenegyedik albuma, a 2017-es Profane Nexus lemez folytatása. Az...

KALT VINDUR - Új klipes dal a lengyel black metal csapattól: Eyes Ov Gods
KALT VINDUR - Új klipes dal a lengyel black metal csapattól: Eyes Ov Gods

.​.​.​And Nothing Is Endless címmel augusztus 7-én jelenik meg a black metalos lengyel Kalt Vindur második albuma, a 2017-es Delusions lemez utódja. A 2015 óta aktív csapat második...

BYPASS OF ANGER - Videoklip a debreceni csapattól: Pokol az Édenből
BYPASS OF ANGER - Videoklip a debreceni csapattól: Pokol az Édenből

Pokol az Édenből címmel júniusban jelent meg a Beholder tagokból 2016 végén alakult debreceni Bypass Of Anger bemutatkozó EP-je, a címadó dalhoz pedig most egy hivatalos klip is...

ANTI-MORTEM - Hat év után feltámadt a southern metal csapat, az első új dal: Old Wishita
ANTI-MORTEM - Hat év után feltámadt a southern metal csapat, az első új dal: Old Wishita

Hat év után új felállásban éledt fel az oklahomai southern metalos Anti-Mortem, az Old Washita című első friss dalukkal máris megismerkedhetsz. A banda 2014-ben adta ki első és eddig...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS