DEPRESSZIÓ - A jubileumi koncert DVD előzetese!

Március 7-én jelenik meg

2011. február 21. (hétfő) 01:38 | utoljára módosítva: 2011. február 25. (péntek) 18:13

Március 7-én jelenik meg a Depresszió 10 éves jubileumi DVD-je, amelyet a tavaly áprilisi PeCsa koncerten rögzített a csapat.


DEPRESSZIÓ - Jubileumi DVD előzetes

Kattints a folytatáshoz!







Halász Feriék közben javában írják a szeptemberre várható új stúdióalbum dalait is, amelyet már most az eddigi legerősebb Depresszió alapanyagnak éreznek:

"Szépen haladunk az új lemez megírásával. Még sosem dolgoztunk ennyit egyetlen albumunkon sem a stúdiófelvételek előtt. Mára már az is kikristályosodott előttünk, hogy az eddigi legerősebb alapanyag formálódik a kezeink alatt. Eközben az utolsó simításokat végezzük a 10 éves jubileumi koncert DVD-n, amely a zenekar történetének eddigi leglátványosabb fellépését örökíti meg, az első évtizedünk legnagyobb sikerdalaival, de felkerülnek rá legutóbbi Depresszió klipek is.

A díszdobozba csomagolt korong - a hagyományos bolti forgalmazás mellett - az ország több, mint 700 újságárusánál is elérhető lesz.

Az újságárusoknál kapható csomag a DVD mellett egy ajándék turnéplakátot, valamint egy Depresszió címlapos HammerWorld magazint is tartalmaz majd."

Ez a csomag
már most előrendelhető itt, kedvezményes áron, akár dedikálva is.






DEPRESSZIÓ - 10 ÉVES JUBILEUMI KONCERT DVD

01. Intro
02. Itt az én időm
03. Hullák és fegyverek
04. Nincs jobb kor
05. Én azt üvöltöm
06. Itt benn
07. Kezdjük el!
08. A Mi forradalmunk
09. Tűzön és vízen át
10. Az én játékszabályom
11. Sokkold a rendszert!
12. Néha
13. Ma éjjel
14. Hagyjatok bízni!
15. Lásd! (amit neked szántak)
16. Nem akarok elszakadni

Klipek:
01. Nincs jobb kor
02. Az én játékszabályom




"A DVD-hez új póló is készül, amit a rockboltokban és a koncertjeinken tudtok megvásárolni, illetve itt meg is rendelhetitek, akár a DVD-vel együtt is, kedvezményes áron.

Örömmel tudatjuk továbbá, hogy a tavaly megjelent Nincs jobb kor című Best Of lemezünk átlépte az ötezres eladási példányszámot! Mivel a Hammer-mellékletként árusított CD-k nem számítanak bele a Mahasz által hitelesített lemezeladások közé, ezért hivatalosan ez nem számít aranylemeznek, és persze nem is szeretnénk magunknak 'kamu' elismerést átadni, de nagyon nagy megtiszteltetés számunkra, hogy ilyen sokan döntöttetek az eredeti példány megvásárlása mellett. Köszönjük! 

Kimondhatatlanul hiányzik nekünk, hogy a színpadon állva zenélhessünk nektek, de szerencsére már nem kell sokáig nélkülöznünk egymást!"


DEPRESSZIÓ
2011-es tavaszi turné

03.13. Gödöllő - Trafo Club
03.19. Csallóközcsütörtök (SK) - Kultúrház
03.25. Körmend - Kulturális Központ
03.26. Sopron - Hangár Music Garden
04.01. Kiskunfélegyháza - Rocktár
04.02. Székesfehérvár - Fezen Klub
04.09. Szolnok - Metal Liget
04.15. Dunakeszi - VOKE József Attila MK
04.16. Pécs - Zion
04.23. Winterthur (CH) - Gaswerk / Svájc
05.07. Jászboldogháza - Motorostalálkozó
05.0?. Miskolc – Egyetemi Napok (szervezés alatt)
05.17. BUDAPEST – Zöld Pardon
05.21. Békéscsaba – Tégla Közösségi Ház / Rockerek.hu Fest


www.depressziomusic.hu
www.facebook.com/depressziomusic

 



 

 

 

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
SMITH / KOTZEN - Klippremier Adrian Smith-től és Richie Kotzentől
2021. január 26. (kedd) 18:04

Ismerkedj meg az Iron Maiden gitáros, Adrian Smith és a The Winery Dogs frontember, Richie Kotzen (ex-Mr. Big, ex-Poison) első közös dalához született friss klippel!. Annak már pár hónapja híre ment, hogy Adrian és Richie egy közös projekten dolgozik, de ezt sokáig sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarták, decemberben azonban biztossá vált, hogy 2021-ben egy album is várható tőlük, a Taking My Chances dalt pedig még 2020 februárjában rögzítették. A Smith / Kotzen album március 26-án jelenik majd meg a BMG gondozásában. A pár napig még országszerte kapható decemberi-januári HammerWorld magazinban egy interjút is találsz Adrian Smith gitárossal.   Adrian Smith: "Szerintem Richie és én nagyon jól kiegészítjük egymást. Egy virtuóz gitáros, de kiváló a dallamérzéke is. Az érzete az egész dolognak nagyon természetes." Richie Kotzen: "A klasszikus és blues-alapú rockzene volt a közös...

MONASTERY - 12 év után új EP a zalaegerszegi bandától: Chimera
MONASTERY - 12 év után új EP a zalaegerszegi bandától: Chimera

Novemberben már jeleztük, hogy 12 év után visszatérésre készül a zalaegerszegi Monastery, most pedig az a friss hír, hogy megjelent az új minialbumuk. "Megjelent a Monastery zenekar...

EINHERJER - Norvég viking metal, klippel a második dal a februári albumról: The Blood And The Iron
EINHERJER - Norvég viking metal, klippel a második dal a februári albumról: The Blood And The Iron

North Star címmel február 26-án-én jelenik meg a Napalm kiadóhoz szerződött norvég Einherjer új stúdiólemeze, a 2018-as Norrøne Spor album utódja. Második előzetesként már itt is...

HEART HEALER - Grandiózus metal opera hét énekesnővel, itt az első dal Noorával a Battle Beastből
HEART HEALER - Grandiózus metal opera hét énekesnővel, itt az első dal Noorával a Battle Beastből

A Primal Fearből, valamint a Free Fall, a Kiske/Somerville vagy az Allen/Olzon projektekből is ismert Magnus Karlsson új projektje a Heart Healer nevet viseli, a debütáló album pedig március...

ÖNÉSÖN - Melodikus rock Tatabányáról, friss dal és klip: Kint zakatol
ÖNÉSÖN - Melodikus rock Tatabányáról, friss dal és klip: Kint zakatol

Nyárra várható a melodikus rock vonalas tatabányai ÖnésÖn zenekar első lemeze, amelynek friss előzetese a klippel kísért Kint zakatol dal. "A zenekar 1989-ben alakult Tatabányán. Ez...

CODE ORANGE - Maguk rendezték az új animációs klipjüket: Autumn And Carbine
CODE ORANGE - Maguk rendezték az új animációs klipjüket: Autumn And Carbine

Underneath címmel még tavaly tavasszal jött ki a hardcore punk/metal vonalas amerikai Code Orange negyedik albuma, amelynek Autumn And Carbine dalához most egy videoklip született. A...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS