GARY MOORE - Súlyos piálás előzte meg a halált?

A halottkém hivatalos jelentésére még várni kell

2011. február 7. (hétfő) 12:23 | utoljára módosítva: 2011. szeptember 10. (szombat) 08:02

A spanyolországi vakációja közben elhunyt Gary Moore halála kapcsán egye több információ lát napvilágot. Az 58 éves ír gitáros legendára vasárnap hajnali négy óra előtt valamivel, eszméletlen állapotban talált rá a barátnője, azonban az esteponai Kempinski hotelbe érkező mentősök sem tudtak már segíteni Gary Moore-on. A The Sun nevű brit bulvárlapnak azt állította egy mentős informátor, hogy szerintük az elhunyt korábban súlyosan ihatott.
A lap a hotelben is igyekezett információkhoz jutni, és a személyzet egyik tagja így írta le a szombat este történteket:
"Az étteremben akartak enni valamit (Moore és a barátnője), de az zárva volt, így a bárban rendeltek szendvicset és egy palack pezsgőt. Aztán elmentek sétálni, majd visszatértek a bárba, ahol Gary brandyket fogyasztott. Amikor este 11 felé elment, úgy tűnt, hogy minden rendben van vele."
A bulvárlapnak azt is hozzátette a hotelbeli informátor, hogy Moore szobájában határozottan látszottak az alkohol nyomai.
A halottkém hivatalos jelentésére még várni kell, de az előzetes hírek szerint fulladás okozta Gary Moore halálát.

Hozzászólások

[005645]
heavyervin
A legujabb informaciok szerint infarktusa volt.Ez elhihetobb, mind a fulladas Bon Scott modra
[005638]
csehiocs
Bocs de még azt se hiszem el hogy igazán elhagyta Gary ezt a világot, lehet hogy ez a cikk egy provokálás.
[005637]
csehiocs
Ez eléggé szégyen, hogy olyan világban élünk, hogy mindig tulnyomóan csak a mocskot haljuk a bulvárlapoktol és ebben az a szomorú, hogy nem tisztelik Gerryt. N.B.drága Garry, ne halgass senkire.Igaz életmüvész életet vivtál és ez a lényeg.A zenéd él bennünk örökké.
[005634]
edina37
Lehet, hogy holnap a Hammertől jön majd egy e-mail, hogy egy kicsit moderáljam magam, de ez mind a dühből fakad!
[005633]
edina37
Ha egy híres rockzenész nem rákban hal meg, hanem alkohol, vagy drog miatt, akkor mindenféle szemét, szenny bulvárlap kifikázza az egész ügyet, és ez elszomorító! De sajnos ezek a szennyládák ebből lesznek gazdagok! Szegény Garyt még ezzel sem hagyják békén! R.I.P Gary!!!!!! Egyetértek az előttem hozzászólokhoz!
[005619]
Robidog84
The Sun egyébként egy halom szar angol blikk.
Kegyelet emberek még ki sem hűlt szerencsétlen, de már azon kell csámcsogni mennyit ívott és mit!?
MOST KOMOLYAN NÉZZETEK MAGATOKBA !
[005617]
Robidog84
APOLO A szívemből szóltál teljesen igazad van.
[005612]
apolo
kissé tényleg bulvár ízű lett a cikk,a classic rock meg elég sovány hivatkozási alap,angol magazin,ott meg tényleg a szenzáció és a mocsok és a szarkeverés számít...gary egy visszahúzódó,alkotó,csendes zenész volt,így a hulladék bulvárlapoknak,akiknek a szerkesztői kokain fogyasztók,most meg kell ráncigálni garyt. sajnos lemmy bának van igaza,a világot kellene élhetőbb hellyé tenni,hogy kevésbé kelljen az embereknek hangulatjavító szerekhez fordulni...az hogy gary piázott,az egy dolog,egy 58 éves ember sajnos minden különösebb kűlső ok nélkűl meghalhat...és ha ivott,akkor mi van?ki nem iszik? a darabolós,perverz,tolvaj gyilkosokat védi a személyiségi jog,garyről meg most mindent össze lehet hordani.
[005606]
ASPauly
(!!!figyelem kőkemény papolás következik, messze ívben kikerülni!!!)

Fura, olyat miért nem hallani, hogy pl. Johhny Metal rocksztárt a maratoni táv 39. km-én érte a halál, vagy épp az IronMan -en fulladt vízbe saját okádék helyett? :D

Óriási gityós volt Gary, épp ezért is méltatlan pont hozzá egy ilyen.

Na mindegy, neki már mindegy, nekünk pedig inkább tanulni kéne ezekből, de ugyanúgy tele lesz minden torok hétvégén is alkohollal és a wc-k is hányással :)
[005605]
turisas
Egyszerűen fel nem fogom, hogy a távozó rockzenészek túlnyomó többségénél szinte mindig ez a halál oka! Nem vagyok naív, de ez azért döbbenet...
Ha most is igaz, még jobban le vagyok sújtva.
[005602]
tzar
http://www.classicrockmagazine.com/news/gary-moore-choked-on-his-own-vomit/

Felhívnánk a figyelmet az angol cikk címére...
A Classic Rock jelenleg az egyik legkomolyabb rockmagazin a világon.
[005601]
Robidog84
Drága Hammer stáb!
Ilyen cikk a Blikkbe való már elnézést.
Nem lehetne azzal is megtisztelni hogy semmilyen híresztelést nem írtok le.
Szégyen de most komolyan kidobta össze ezt a cikket.
[005598]
Sentinel
Lehet velem vitatkozni, de a tények végleges ismerete nélkül kitenni ezt a hírt nem vall valami jó ízlésre.

RIP, Gary.
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
STORM THE STUDIO - Szeretet áradt oda-vissza (koncertbeszámoló)
2020. augusztus 15. (szombat) 06:03

STORM THE STUDIO / SUPERUNKNOWNS Bp., A38 Hajó Ha nem lett volna a pandémia, akkor is ezt a koncertet vártam volna a legjobban ebben a rihes évben. Igaz, Esztergom helyett végül Pest s Buda között, az A38 hajón került megrendezésre, és persze, hogy érződött rajta a járvány hatása (a közönség is visszafogottabb volt, ötszázan sem voltunk, és csak lassan oldódott az az átok feszültség, amit ez a helyzet szült). De mégis, megtörtént: Fodi hazajött Japánból két koncert erejéig!   De előbb a Superunknowns koncertjét kellett megnéznünk, és kb. 666 ennél rosszabb előzenekart tudnék felsorolni, hehe. Székely Marciék Soundgarden számokat tolnak ebben a bandában, kicsit rozsdások voltak még ők is, de az iszonyat erős, alapvető "slágereket" és különlegességeket is felvonultató program így is remek bemelegítés volt (hiába nem volt Black Hole Sun).   Aztán jött a Storm The Studio oly nagyon...

PETE WAY - Elhunyt a legendás basszusgitáros, a UFO és a Waysted alapítója
PETE WAY - Elhunyt a legendás basszusgitáros, a UFO és a Waysted alapítója

69 éves korában elhunyt a legendás basszusgitáros, Pete Way, a brit UFO egyik alapítója. A lesújtó hír Pete Way hivatalos Facebook oldalán jelent meg: "Elhunyt az ikonikus...

(Hed) P.E. - Szöveges videóval a második dal a nyár végi albumról: Death Awaits
(Hed) P.E. - Szöveges videóval a második dal a nyár végi albumról: Death Awaits

Az utóbbi pár évben három magyar koncertet is adott az amerikai rap-rock huligán (Hed) P.E., a legfrissebb albumuk pedig augusztus 21-én jön majd ki Class Of 2020 címmel. Már a második...

PUTERAEON - 6 év után új lemez jön a svéd death brigádtól, videóval az első dal: The Sleeping Dread
PUTERAEON - 6 év után új lemez jön a svéd death brigádtól, videóval az első dal: The Sleeping Dread

The Cthulhian Pulse: Call from the Dead City címmel november 13-án lát majd napvilágot a régisulis death metalt atmoszférikus elemekkel kísérő svéd Puteraeon negyedik albuma, a 2014-es...

TOMMY LEE - Új szólódal a Mötley Crüe dobosától: Demon Bitches
TOMMY LEE - Új szólódal a Mötley Crüe dobosától: Demon Bitches

Andro címmel egy új szólóalbummal jelentkezik október 16-án a Mötley Crüe dobosa, Tommy Lee. Korábban már két klipes dalt is kikerült a lemezről, mindkét videót a Limp Bizkit...

PALLBEARER - Dalpremier az arkansasi doom négyes októberi albumáról: Rite Of Passage
PALLBEARER - Dalpremier az arkansasi doom négyes októberi albumáról: Rite Of Passage

Forgotten Days címmel október 23-án jelenik meg az arkansasi doomster Pallbearer negyedik albuma, a 2017-es Heartless lemez folytatása, amelynek második előzetes dala a Rites Of Passage...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS