AMORPHIS - Már a feléneklésnél tartanak

Május legvégére várható az új lemez

2011. január 27. (csütörtök) 17:44 | utoljára módosítva: 2011. február 4. (péntek) 01:51

Javában készül a finn Amorphis új albuma, amelynek ugyan még nincs címe, az azonban már biztos, hogy május 27-én boltokba kerül az anyag.
A legutóbbi lemez, a Skyforger a 2009-es év albuma lett a HammerWorld szerkesztősége szerint, az új album és a stúdiózás kapcsán pedig a gitáros Esa adott helyzetjelentést:
"A felvételek zökkenőmentesen haladnak (bármit is jelentsen ez...). Jelenleg az énekrészekkel dolgozunk, és producerként ezúttal is Marco Hietala (Nightwish) segíti Tomi munkáját. Ezúttal az éneket leszámítva mindent a Sonic Pump stúdióban rögzítettünk, Tomi témáit pedig Marco házistúdiójában vesszük fel Kuopióban. Nagyjából 15 nótával dolgozunk, és a lemezre várhatóan 10-11 tétel kerül majd fel. Ismét jó érzéssel nyugtázzuk, hogy a korábban a fejünkben keringő dalok és ötletek végre napvilágot látnak majd...
Kattints a folytatáshoz!







...A szövegeken keményen dolgozott Pekka Kainulainen, maga az album pedig a finn mitológia és folklór legfontosabb szereplőjének sztoriját foglalja majd össze.

Väinämöinen finn istenségről van szó, akit egy mágikus hangú, különlegesen erőteljes vén bölcsnek írtak le. Vannak akik a világ teremtőjének tartják, egy ősi hősnek és egy nagyon befolyásos sámánnak.

Egy ilyen meghatározó téma esetében nyilván komoly feladatot jelentett a megfelelő muzsika megírása is. Van egy sor zenei elem, amiket már a korábbi albumokon is lehetett hallani, de ez még nem minden... Talán fölösleges is mondani, hogy mennyire várjuk, hogy a kész felvételt átadhassuk Mikko Karmilának, aki a hónap végén lát neki a dalok keverésének.

Travis Smith jelenleg is dolgozik a lemez borítóján, és amit eddig láthattunk a terveiből, az több mint csodás!"

 

Hozzászólások

[005290]
uz75
Én már Pasi(alkoholszivacs)Koskinen-el is imádtam őket,(ELEGY RESPECT)de amit Tomival művelnek az valami csoda. Már alig várom. Metalt Mindenkinek!!!
[005281]
apolo
az biztos hogy az amorphis a jelenkori metal scene legizgalmasabb zenekarai közt van...és hogy a szövegeikben a finn folklórral/kalevalával,és most vainamoinennel foglalkoznak,az külön jó pont.
[005280]
kecskeszabo
Hú ha olyan állat lesz mint a Skyforger akkor sírni fogok!!!
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
FIRSTBORNE - Friss videó Chris Adler és James Lomenzo új projektjétől: Roll The Dice
2020. augusztus 6. (csütörtök) 19:38

Még júniusban jelent meg a debütáló EP az ex-Lamb Of God dobos, Chris Adler új projektjétől, a FirstBorne-tól, a Roll The Dice dalhoz pedig most elkészült egy szöveges videó. A csapatban James Lomenzo basszusozik (ex-Megadeth, White Lion, Lynch Mob), az énekes Girish Pradhan (Girish And The Chronicles), a gitáros pedig Myrone. "A FirstBorne egy közösség. Innen senki sincs kizárva. Ez egy soundtrack mindenki számára, ezekben a sötét időkben egy pozitív jelzőfénynek szánjuk."   www.facebook.com/pg/firstborneofficial   FIRSTBORNE - Roll The Dice (szöveges videó a 2020-as FirstBorne EP-hez) FIRSTBORNE - FirstBorne EP (2020) Firstborne by Firstborne

BLACK STONE CHERRY - Október végén új album, klippel az első dal: Again
BLACK STONE CHERRY - Október végén új album, klippel az első dal: Again

The Human Condition címmel október 30-án lát majd napvilágot a southern rocker Black Stone Cherry hetedik albuma, első előzetesként pedig máris itt van a klippel kísért Again dal. A...

CONTINOOM - Klippremier Schrott Péteréktől: Not My War
CONTINOOM - Klippremier Schrott Péteréktől: Not My War

Új videoklippel jelentkezett a Schrott Péter énekes vezette Continoom gárdája. "Már a tizedik videoklipjét készítette el a fúziós, elektro-modern metalos Continoom zenekar - ezúttal...

CULT OF LILITH - Pusztító death metal Izlandról, új dal és klip: Purple Tide
CULT OF LILITH - Pusztító death metal Izlandról, új dal és klip: Purple Tide

Mara címmel szeptember 4-én jelenik meg a death metalos izlandi Cult Of Lilith bemutatkozó albuma, második előzetesként pedig a klippel kísért Purple Tide dalt tették közzé. A videót...

ALESTORM - Vicces videó a vicces dalhoz: Big Ship Little Ship
ALESTORM - Vicces videó a vicces dalhoz: Big Ship Little Ship

Május végén jelent meg az Alestorm új albuma, a Curse Of The Crystal Coconut, a Big Ship Little Ship című dalhoz pedig egy cseppet sem komoly videoklip érkezett most. Ismerkedj meg vele!...

ISENGARD - Fenriz 25 év után új szólólemezt ad ki
ISENGARD - Fenriz 25 év után új szólólemezt ad ki

25 évvel a Høstmørke lemez után egy harmadik albumot ad ki az Isengard, a Darkthrone-ból jól ismert Fenriz szólóprojektje. Az 1989 óta létező Isengard két lemezt hozott ki a 90-es...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS