HUNGARICA - EP bemutató februárban a Club 202-ben

A novemberben kiadott EP egyben belépőjegy is

2011. január 19. (szerda) 09:15 | utoljára módosítva: 2011. január 30. (vasárnap) 21:30

Február 11-én nagyszabású koncertet ad a Hungarica a Fehérvári úti Club 202-ben, az egykori Wigwamban. Ez a fellépés egyben a 'Felvidék, nem Szlovákia' címet viselő, novemberben megjelent EP-jük bemutatójaként is szolgál.
Az EP-re két vadonatúj stúdiófelvétel került fel (Lesznek szép napok és a dunaszerdahelyi szurkolók felkérésére született DAC induló), valamint három koncertnóta (Meddig várjunk, Hármashalom és kettőskereszt, Nemzeti dal), bónuszként pedig a csapat feltette rá a Nemzeti dal koncertklipjét is, Kalapács József és Varga Miklós vendégszereplésével.
A CD egyben belépőjegyként is szolgál a bulira, amelynek vendége lesz egy délvidéki énekesnő is, Wéber Irena. Az est vendégzenekara az RPG.
A belépő/CD ára 2200 Ft, és itt máris megrendelheted, akár pólóval együtt is.
A Hungarica még tavaly márciusban a Petőfi Csarnokban rögzítette az idén 30 éves jubileumra készülő Moby Dick Keresztes vitéz dalának egy különleges feldolgozását Göbl Gábor vendégszereplésével. Ha meg akarod nézni a videót, kattints!

Hozzászólások

[005735]
apolo
nemrég jelent meg a hadak útja project bemutatkozó lemeze,amelyen skrewdriver balladák magyar nyelvű feldolgozásai hallhatóak sziva balázs és wéber iréna értő és szenvedélyes interpretálásában,olyan rock legendák zenei alapjaival mint vedres joe és hirlemann bertalan.
[005710]
apolo
nézzétek meg a nemzetirock.hu oldalt!
[005217]
apolo
JÓ LETT A DAL,ÉREZNI BENNE A SZENVEDÉLYT.
[005209]
Kardhordoz
Nekem is nagyon tetszett ez a változat de a Moby Dick az igazi!
[005155]
csdavid
Mikor megláttam a videó címét kicsit megrémültem, mert ez a kedvenc Moby Dick dalom, de tetszik benne a hegedű. És a Sziva Balázs hangja is megy a dalhoz.
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
CROSS BORNS - Dalpremier szöveges videóval: Egy másik London
2017. december 15. (péntek) 16:38

2018. február 2-án jelenik a 20 éves, tatabányai Cross Borns tizedik stúdióalbuma, A londoni rém, amelynek első előzetes dalával, a szöveges videóval kísért Egy másik London tétellel máris megismerkedhetsz. "20 évvel ezelőtt egy tisztán angol nyelvű albummal vágtunk bele az utazásba, és most úgy döntöttünk, hogy ezt a különleges, dupla jubileumot egy tisztán magyar nyelvű albummal fogjuk ünnepelni. Ennek megfelelően a magyar nyelv adta csodálatos kifejező erőre, a benne rejlő játékosságra és ritmikára koncentráltunk, s így születtek meg az album misztikus, epikus szövegei...   www.facebook.com/CrossBorns ...Hosszú volt az út és hosszú volt a várakozás is, de valahol ezek a dalok ott rejtőztek bennünk és éppen ezért úgy döntöttünk, hogy múltidézés helyett, készítünk egy remek új albumot." CROSS BORNS - Egy másik London (szöveges videó a 2018-as A londoni rém albumhoz) CROSS...

AUDREY HORNE - Januárban új album, új dal és klip: Audrevolution
AUDREY HORNE - Januárban új album, új dal és klip: Audrevolution

Blackout címmel január 12-én jelenik meg a norvég hard rocker Audrey Horne hatodik albuma, a 2014-es Pure Heavy folytatása, amelyről máris megismerkedhetsz a második előzetes dallal, a...

SUFFOCATION - Márciusban jönnek a Venom Inc. és a Nervosa társaságában
SUFFOCATION - Márciusban jönnek a Venom Inc. és a Nervosa társaságában

A nyáron kiadott ...Of The Dark Light albumával érkezik hozzánk a tavasz elején a technikás, brutális death metal New York-i mestereiként ismert Suffocation, párban a szintén friss...

OCEANS OF SLUMBER - Dal- és klippremier: The Decay Of Disregard
OCEANS OF SLUMBER - Dal- és klippremier: The Decay Of Disregard

Egy új videoklipes dallal jelentkezett a prog metalos texasi Oceans Of Slumber. A Cammie Gilbert énekesnővel még 2015-ben megerősített banda új albuma március 2-án jön majd ki The...

VOODOO CIRCLE - Az első dal az új énekessel: Running Away From Love
VOODOO CIRCLE - Az első dal az új énekessel: Running Away From Love

Raised On Rock címmel február 9-én jelenik meg a melodikus metalt játszó Voodoo Circle ötödik albuma, a 2015-ös Whisky Fingers lemez folytatása. Máris megismerkedhetsz az első előzetes...

TORMENTOR - Áprilisban budapesti koncert!
TORMENTOR - Áprilisban budapesti koncert!

2018-ban újra színpadra áll a legendás magyar black metal zenekar, a Csihar Attila vezette Tormentor, és végre biztossá vált, hogy lesz hazai koncert, mégpedig az A38 hajón, április...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS