JOURNEY - "Visszamenne, de ő már nem kell"

Steve Perry újra a Journeyben szeretne énekelni?

2010. november 13. (szombat) 07:38 | utoljára módosítva: 2010. november 19. (péntek) 11:58

A '70-es évek AOR, arénarock vonalának három meghatározó csapata, a Journey, a Foreigner és a Styx pár napja egy közös brit turnét hirdetett meg jövő júniusra, a Journey eredeti énekese, Steve Perry pedig szívesen visszatérne a banda élére. Legalábbis Neal Schon gitáros szerint.
A definitív AOR torokként is ismert Steve Perry a szólókarrierje érdekében szállt ki az 1987 és 1995 között szinte teljesen eltűnt csapatból még 1998-ban, utódja előbb Steve Augeri (Tall Stories, Tyketto) lett, majd Jeff Scott Soto. JSS még egy évet sem töltött a Journey frontján, lemez sem készült vele, 2007. decemberétől pedig a filippinó Arnel Pinada lett az új énekes, akit Neal Schon gitáros a Youtube-on fedezett fel.
A Revelation című 2008-as Journey album már Pinadával készült, de a csapat igazi reneszánsza nem is ennek a lemeznek köszönhető, hanem annak például, hogy a The Sopranos (Maffiózók) legutolsó epizódjában felcsendült az 1981-ben született Journey nóta, a Don't Stop Believin', akárcsak a Glee (Sztárok leszünk) nevű sikeres tévéshowban, sőt a Glee-féle feldolgozásban még a slágerlistákra is felkerült. Angliában pedig az biztosított új életet a közel 30 éves AOR himnusznak, hogy az ottani The X-Factor 2009-es győztese ezt a nótát nyomta el a tehetségkutató rockos fordulójában. Természetesen ez a verzió is a sikerlisták élén kötött ki.
Arról, hogy Steve Perry szívesen visszaállna a Journey élére, egyelőre csak Neal Schon gitáros nyilatkozott, és ő sem pozitívan:
"Egy kicsit túlságosan is szereti a reflektorfényt. Már nem ő az énekes. Kisétált a bandából."
A júniusi brit turnén ugyancsak részt vevő Foreigner pár nap múlva adja ki új koncertlemezét Can't Slow Down - When It's Live címmel.
Kattints a Don't Stop Believin' koncertverziójához Steve Perryvel!







JOURNEY - Don"t Stop Believin' (Live In Japan)





 

Hammer TV

 
TRIVIUM - Matt Heafy és Mike Shinoda közös dalt készített: In Defiance
2021. június 19. (szombat) 09:07

Tavaly januárban a Trivium frontembere Matt Heafy és Mike Shinoda a Linkin Parkból közösen dolgozott egy új számon a Twitchen. Az In Defiance címet viselő nóta már meg is hallgatható. Matt Heafy: "Végre itt van az In Defiance dal, amelynek Mike Shinoda volt a producere. Ismétlőn nyomassátok! Arigato Shinoda-san, hogy ez a nóta úgy szól, mint semmi más, amit valaha készítettem!"   Produkció, programozás: Mike Shinoda Ének, gitár: Matthew K Heafy Artwork: Half Sumo      

TIMO TOLKKI'S AVALON - Hallottad már az új dalt James LaBrie-vel?
TIMO TOLKKI'S AVALON - Hallottad már az új dalt James LaBrie-vel?

The Enigma Birth címmel megjelent és végig is hallgatható az egykori Stratovarius vezér, a gitáros Timo Tolkki 2012-ben elindított Avalon projektjének negyedik albuma. A 2019-es Return To...

BUCKCHERRY - Marti Frederiksennel készült az új album, már három dal meghallgatható
BUCKCHERRY - Marti Frederiksennel készült az új album, már három dal meghallgatható

Hellbound címmel június 25-én jelenik meg a Josh Todd énekes vezette Buckcherry új albuma, a 2019-es Warpaint lemez utódja, harmadik előzetesként pedig a 54321 című nyitódallal lehet...

SAXON - Biff projektje és lemeze a fiával, jön a Heavy Water albuma, új dal és klip: Revolution
SAXON - Biff projektje és lemeze a fiával, jön a Heavy Water albuma, új dal és klip: Revolution

Ha olvastad a májusi HammerWorld magazinban a Saxon frontemberével készült interjút, akkor nem ér meglepetésként, hogy Biff Byford egy komplett nagylemezt készített el a fiával, Sebbel....

FEAR FACTORY - Friss klip az új album mellé: Recode
FEAR FACTORY - Friss klip az új album mellé: Recode

Megjelent és végig is hallgatható az Aggression Continuum című új Fear Factory album lemez, a Recode című dalhoz pedig egy klip is érkezett Noha a lemezen Burton C. Bell énekes...

AT THE GATES - Dalpremier a júliusi albumról: The Fall Into Time
AT THE GATES - Dalpremier a júliusi albumról: The Fall Into Time

The Nightmare Of Being címmel július 2-án jelenik meg az új At The Gates album, a göteborgi death metal alapbandától pedig már a The Fall Into Time című harmadik előzetes dallal is...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS