ROCKMARATON 2011 - Július 4 és 11 között a Malomvölgyben

November közepétől már néhány fellépő neve is kiderül

2010. november 11. (csütörtök) 07:43 | utoljára módosítva: 2011. szeptember 10. (szombat) 08:12

Július 4 és 11 között kerül megrendezésre jövőre a pécsi Rockmaraton fesztivál, amelynek hivatalos honlapja új külsőt kapott:
"Először is köszönet a jubileumi év hatalmas sikeréért mindenkinek, aki eljött, aki támogatta, és aki velünk együtt élvezte, hogy hosszú évek kitartó munkájával, mindvégig a közönséggel szorosan együttműködve teremtettünk szeretett műfajunknak egy minden évben megtartandó, méltó ünnepet! Köszönjük nektek! És örülünk, hogy a lelkes visszajelzéseitek alapján nektek is maradéktalanul tetszett a fesztivál! Fel is kerültek a képgalériák és az első hivatalos napról készített kisfilm is, és persze ezt sorban követi majd a többi.
November 15-től elkezdjük csepegtetni a fellépő bandákat, és ígérjük, továbbra is itt lesz a magyar élvonal és underground színe-java, valamint külföldi ínyencségekben sem lesz hiány! Továbbra is szuper olcsóak maradunk! Úgy döntöttünk, hálánkat a nagy sikerért leginkább ezzel a két dologgal tudjuk kifejezni, erős program és olcsó belépő! Az első 3000 bérletvásárló mindössze napi 1.285 Ft-ért élvezheti a felejthetetlen koncerteket és hangulatot egy egész álló hétig! A jegyekért startolni úgyszintén 15-én, hétfőn lehet! Aki idén is hetijeggyel volt a fesztiválon, az pedig hozza magával jövőre belépőjét és vendégünk lesz pár pofa sörre, részleteket lásd a jegyinformációnál! És igen az 50%-os vasúti kedvezmény marad jövőre is! Mi kell még? „Olcsó SÖR!” Az is lesz, nyugi! ;-)
Még mindig nincs vége a jó híreknek, Pécsen újraformálódott a Zenész Ifjúsági OtthoN, közismert nevén ZION, és november 13. szombattól ott tartjuk hivatalos felvezető rendezvényeinket, első körben a Dalriada, a Rómeó Vérzik, a Wisdom és a Nightquest zenekarok társaságában, minden alkalommal Rockmaraton bérletet sorsolunk ki a megjelentek között!"
www.rockmaraton.hu

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
THE UNGUIDED - Októberben kijön az ötödik album, dal- és klippremier: Crown Prince Syndrome
2020. augusztus 13. (csütörtök) 08:30

Father Shadow címmel október 9-én jelenik meg a Sonic Syndicate két egykori tagja, a Sjunnesson-tesók által vezetett modern metalos svéd The Unguided ötödik albuma. A legutóbbi, 2017-es And The Battle Royal volt az első lemezük Jonathan Thorpenberg énekessel (Faithful Darkness, Ruined Soul), Roland Johannson utódjával. Tavaly nyáron kihoztak már egy 2 dalos EP-t, a Seth nótához klip is született, és mindkét szám felkerül majd az őszi lemezre is. Viszont van egy vadonatúj, klipes számuk is, az új album hivatalos előzeteseként. Ismerkedj meg a Crown Prince Syndrome-mal! Az új lemezzel együtt jelentették be, hogy Henric Liljesand basszer távozott a csapatból. Az új album végén három Sonic Syndicate dal új verziója is hallható lesz bónusz gyanánt: Jailbreak, Denied és Jack Of Diamonds.     www.facebook.com/TheUnguided   THE UNGUIDED - Crown Prince Syndrome (a 2020-as Father Shadow albumhoz)...

SEPULCHRAL CURSE - Blackes finn death metal, albumpremier: Only Ashes Remain
SEPULCHRAL CURSE - Blackes finn death metal, albumpremier: Only Ashes Remain

Only Ashes Remain megjelent és végig is hallgatható a klasszikus finn death metalt blackes hatásokkal kísérő Sepulchral Curse első nagylemeze. A 2013-ban Turkuban alakult brigád eddig...

RAKTÁRKONCERTEK - 90 zenekar már igent mondott a felkérésre, itt a lista
RAKTÁRKONCERTEK - 90 zenekar már igent mondott a felkérésre, itt a lista

Kiderült, hogy melyik hazai zenekarok adhatnak raktárkoncerteket a közeljövőben. A 13 hazai fesztivál idei tervezett fellépőlistája alapján összeállt százas listát a...

MOBY DICK - Ma este koncert a Barba Trackben az Archaic-kal és az Innistraddal
MOBY DICK - Ma este koncert a Barba Trackben az Archaic-kal és az Innistraddal

Ma este a Moby Dick, az Archaic és az Innistrad játszik a Barba Negra Trackben. "Hármas thrash metal est készülődik a Barba Negra Track színpadán; augusztus 13-án, csütörtökön a...

MÖRK GRYNING - 15 év után új album jön a svéd black metalosoktól, dalpremier: Fältherren
MÖRK GRYNING - 15 év után új album jön a svéd black metalosoktól, dalpremier: Fältherren

Hinsides Vrede címmel október 23-án jelenik meg a 2016 óta újra aktív svéd Mörk Gryning hatodik albuma, elsőú előzetesként pedig máris itt a Fältherren dal. A stockholmi black...

ARMORED SAINT - Klippremier, az első dal John Bushék új albumáról: End Of The Attention Span
ARMORED SAINT - Klippremier, az első dal John Bushék új albumáról: End Of The Attention Span

Punching The Sky címmel október 23-án jelenik meg a legendás amerikai power metal banda, az Armored Saint új stúdióalbuma, a 2015-ös Win Hands Down lemez utódja. A reggel már bemutatott...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS