MR2 - "A keményebb műfajra kártékony"

A quart.hu idézi kollégánk véleményét

2010. október 21. (csütörtök) 15:30 | utoljára módosítva: 2011. szeptember 9. (péntek) 21:16

Komoly vitákat gerjesztett, és gerjeszt jelenleg is a közrádió MR2 nevet viselő (egykori Petőfi) csatornájának tervezett átalakítása. A Rádió honlapján ez olvasható a csatornáról: "A markánsan megváltozott MR2-Petőfi Rádió a fiatalok rádiója. Új hangnemben, új műsorstruktúrával jelentkezik, amelyben a zene játssza a főszerepet.  A változatos összeállítás Európa és a világ minden tájának legfrissebb és legsikeresebb zenei kínálatát mutatja be, külön hangsúlyt fektetve a fiatal hazai tehetségekre..."
A legtöbb kritika annak kapcsán érte az MR2-t, hogy a kínálatuk nem elég széles, valójában igen szűk zenei merítéssel dolgoznak. A Quart.hu igyekezett utánajárni a kérdésnek, és Kristóf kollégánkat is kifaggatta a véleményéről:
"Hartmann Kristóf a rock és metal zenére szakosodott Edge Records vezetője, kiadója jelenteti meg többek között a Depresszió, az Isten Háta Mögött, a Subscribe vagy a Blind Myself lemezeit is. Szerinte a keményebb műfajra nézve inkább kártékony az MR2 működése: 'Korábban az volt a jellemző, hogy a mainstreamen kívüli stílusok egységesen médiajelenlét nélkül evickéltek a saját útjaikon, az MR2 viszont önkényesen kiemelt pár előadót, és így több műfaj is kifejezetten hátrányba került” – mondta a Quartnak Hartmann Kristóf. "Amikor elindult az új MR2-Petőfi három éve, örültünk, mert az tény, hogy szükség volt egy olyan rádióra, amely a mainstreamen kívüli zenéket játszik. Azt kellett azonban tapasztalnunk, hogy valójában egy kereskedelmi jellegű rádió jött létre, igen behatárolt ízlésvilággal, amely egy viszonylag szűk körből juttatott iszonyatos előnyhöz zenekarokat.'
Hartmann szerint ugyanis az MR2 működésének kedvezményezettjei elsősorban az ún. alternatív előadók közül kerültek ki, míg "például a magyar rock széles skálája kívül rekedt, pedig számos olyan rock vagy metal együttes van idehaza, amely nem szélsőséges zenét játszik és beférhetne egy ilyen profilú rádióba. Az MR2 ugyan úgy hirdette magát, mint amely rockzenét is játszik, de én igen-igen kevésszer hallottam ott torzított gitárt."
A teljes cikket itt olvashatod el.

Hozzászólások

[003355]
farkaslaci
szerintem is tök fölösleges aggódni, hogy nincs rock/metal TV vagy rádió műsor. hallgasson rádiót az, akinek mindegy, hogy mi szól, csak legyen valami háttérzaj. a mai 65-120 évesek igényeit valamennyire kielégíti az MR1 és a Bartók, a többiről nem érdemes beszélni. a reklámok közt néha leadnak egy tina turnert vagy egy huligenszt oszt cső. éljen a youtube, az mp3, és a netrádió!
[003348]
volkodlak21
Nem tudom, a kommentelők között ki ismeri a Rocklexikon c. rádióműsort. Hétfő esténként hallható 22-24-ig a Rádió Aktív 93,6-on, vagy a rocklexikon.hu-n. Egy igazán igényes rádióműsor, főleg a klasszikus metál és a hard rock kedvelőinek, de ugyanúgy bemutat fiatal csapatokat. A műsorvezető Répássy Répa Gábor, mindig igyekszik a hallgatók kedvében járni. Én öt éve kezdtem hallgatni (sajnos az utóbbi időben egyre ritkább van an alkalmam), akkor még este kilenckor kezdték, és tartott kettőig, vagy még tovább. Sajnos azóta itt is volt néhány vezetőváltás. Na akinek van kedve , füleljen bele, és ami a lényeg, hétfőn, azaz október 25-én lesz a 10 éves jubileumi adás.
[003342]
jrpi
Miért kártékony?? Eddig talán játszott valamelyik rádió Depressziót, IHM-et, Subscribe-ot? NEM!!! Akkor mi változott? Így nem is értem az egész cikk létjogosultságát. Lehet szidni, de én akkor is szívesebben hallgatok MR2-n 30Y-t, Vad Fruttikat vagy épp U2-t, mint a 2 nagy rádió unalomig ismételt Republic, Bikini, Edda, Ákos slágereit!
[003339]
RozsaTomi
Ezért mondom,hogy fa*ság rádiót hallgatni.....
Régen se szerettem ezután se fogom megszeretni...
Manapság az mp3 olyan alapvető dolog mint,hogy cipő van a lábunkon....Innentől kezdve akkor és azt hallgatok ami nekem jó és nem kell "kéjtí perrí-t"hallgatnom!
Metállll
[003337]
vinylfanatic
Nos kedves barátaim. Be kell látni,hogy itthon soha nem lesz olyan rádió amely metal zenét is fog játszani.Ebbe az elüzletiesedett média világba ez nem fér bele.Ezt el kell fogadni,kár ezen tépelődni.Én pl. 20 éve nem hallgatok rádiót,mivel ott nincs olyan zene ami érdekel(heavy metal).A sokat szidott átkos rendszerben viszont rengeteg metal zenét hallgattam a Petőfi adón.Itt hallottam pl. az első WASP lemezt,Metallica-Ride The Lighting Lp itt hallottam először a Mrcyful Fate-Don't break The Oath Lp-t,és még sorolhatnám sokáig.És itt nem egy nótáról van szó. A komplett albumokat lejátszották.Hetente három alkalommal voltak ezek a műsorok amiket Komjáty Gyuri bácsi szerkesztett és vezetett.A rádió műsor újságot olyan megszállottan vásároltam mint manapság a Hammert.Ott mindíg benne volt miket fog játszani Gyuri bá.Ha olyan volt ami érdekel vastagon megjelöltem és áhitattal és türelmetlenül vártam az adást,mint a kisgyerek a karácsonyt.Ezeket fel is vettem.Aztán a nyolcvanas évek végén jött a HM kedvelőinek műsor.Itt is rengeteg metal albumot lehetett lefülelni egészben.Aztán volt olyan hogy metal éj,ami egész éjszaka ment és a Hammer stáb csinált.Nekem az a véleményem,hogy a rendszerváltás nem tett jót metal helyzetének a médiában.Akkor eladtam a rádiómat és azóta sem hiányzik!!!!
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
FIRSTBORNE - Friss videó Chris Adler és James Lomenzo új projektjétől: Roll The Dice
2020. augusztus 6. (csütörtök) 19:38

Még júniusban jelent meg a debütáló EP az ex-Lamb Of God dobos, Chris Adler új projektjétől, a FirstBorne-tól, a Roll The Dice dalhoz pedig most elkészült egy szöveges videó. A csapatban James Lomenzo basszusozik (ex-Megadeth, White Lion, Lynch Mob), az énekes Girish Pradhan (Girish And The Chronicles), a gitáros pedig Myrone. "A FirstBorne egy közösség. Innen senki sincs kizárva. Ez egy soundtrack mindenki számára, ezekben a sötét időkben egy pozitív jelzőfénynek szánjuk."   www.facebook.com/pg/firstborneofficial   FIRSTBORNE - Roll The Dice (szöveges videó a 2020-as FirstBorne EP-hez) FIRSTBORNE - FirstBorne EP (2020) Firstborne by Firstborne

BLACK STONE CHERRY - Október végén új album, klippel az első dal: Again
BLACK STONE CHERRY - Október végén új album, klippel az első dal: Again

The Human Condition címmel október 30-án lát majd napvilágot a southern rocker Black Stone Cherry hetedik albuma, első előzetesként pedig máris itt van a klippel kísért Again dal. A...

CONTINOOM - Klippremier Schrott Péteréktől: Not My War
CONTINOOM - Klippremier Schrott Péteréktől: Not My War

Új videoklippel jelentkezett a Schrott Péter énekes vezette Continoom gárdája. "Már a tizedik videoklipjét készítette el a fúziós, elektro-modern metalos Continoom zenekar - ezúttal...

CULT OF LILITH - Pusztító death metal Izlandról, új dal és klip: Purple Tide
CULT OF LILITH - Pusztító death metal Izlandról, új dal és klip: Purple Tide

Mara címmel szeptember 4-én jelenik meg a death metalos izlandi Cult Of Lilith bemutatkozó albuma, második előzetesként pedig a klippel kísért Purple Tide dalt tették közzé. A videót...

ALESTORM - Vicces videó a vicces dalhoz: Big Ship Little Ship
ALESTORM - Vicces videó a vicces dalhoz: Big Ship Little Ship

Május végén jelent meg az Alestorm új albuma, a Curse Of The Crystal Coconut, a Big Ship Little Ship című dalhoz pedig egy cseppet sem komoly videoklip érkezett most. Ismerkedj meg vele!...

ISENGARD - Fenriz 25 év után új szólólemezt ad ki
ISENGARD - Fenriz 25 év után új szólólemezt ad ki

25 évvel a Høstmørke lemez után egy harmadik albumot ad ki az Isengard, a Darkthrone-ból jól ismert Fenriz szólóprojektje. Az 1989 óta létező Isengard két lemezt hozott ki a 90-es...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS