JUNKIES - 5 nap alatt 4362 kilométer...

Itthon a francia és német bulik után

2010. október 21. (csütörtök) 11:01 | utoljára módosítva: 2010. október 29. (péntek) 13:27

A Junkies zenekar egy francia-német minikörúton vett részt nemrég: 5 nap alatt 4362 kilométert tett meg Hangya, Szekeres András, Barbaró és a dobos Boros Péter, és még három koncertet is beiktattak a nagy száguldásba.
Az első fellépést St. Etienne-ben egy 18 órás, 1550 kilométeres, tehát elég kimerítő utazást követően abszolválták, mindössze kétórás relaxációt követően, egy belvárosi klubban. A sikeres buli utáni kötelező lelazulás, valamint némi alvás után (kábé ezt mutatja be a képen Barbár) egy laza 700 kilométeres táv várt rájuk, ugyanis Nantes-ba, Bretagne gyöngyszemébe kellett eljutniuk. Itt a város vendégeként viszont két napot tölthettek el, tejben-vajban fürösztve. Nantes önkormányzata igen komolyan vette az eseményt, ugyanis szerte a városban láthatóak voltak a Nantes Europe Express Festival plakátjai.
Kattints a további beszámolóhoz és fotókhoz!






 


"Első este - szabadnap lévén - megtekintették a majdani fellépés helyszínét, egy volt hajógyárból átalakított művészeti centrumot (Machines de l’ille). Itt egy művészcsapat hatalmas gépállatokat épít, amelyeket kiállítanak és használnak is, mivel mindegyik működik, mint például az a 3-4 emelet magas elefánt, amely nappal fel, s alá grasszál a múzeum előtti téren.




A kiadós, és nagyon francia vacsora, na meg a jó bor után a leghangosabbakat (gyk. Barbaro) is elnyomta az álom. A másnap délutánig tartó városnézés, mászkálás után a csapat elindult a szállodából a koncert helyszínére, ahol, némi elefánton grasszálás, és múzeumlátogatás után, a zenekari beállás következett, egy itthon szinte sohasem tapasztalt profizmussal átitatva, mind technikai, mind emberi hozzáállást tekintve.



Az öltöző asztalát roskadásig töltötték különleges csemegékkel, a hűtő tele mindennel, ami jó, mintha valami világsztár csapat játszana ott este. A koncert nagy sikert aratott, a közönség lelkes volt, a zenekar boldog, a szervezőség szintén. Másnap reggel 1000 km-s út várt a csapatra, mely a németországi Bruchsalba vezetett. Ez a koncert az előző napihoz képest, a felejthető kategóriába tartozott, de lement :-). Egy karlsruhei pár órás alvás után már csak 1050 kilométert kellett betenni a gépbe, hogy épségben megérkezzenek Budapestre."

Fin





 

Hozzászólások

[003381]
zita81
tök jó lehetett:)))szeretem őket:)
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
MÖRK GRYNING - 15 év után új album jön a svéd black metalosoktól, dalpremier: Fältherren
2020. augusztus 12. (szerda) 18:35

Hinsides Vrede címmel október 23-án jelenik meg a 2016 óta újra aktív svéd Mörk Gryning hatodik albuma, elsőú előzetesként pedig máris itt a Fältherren dal. A stockholmi black metal brigád legutóbbi lemeze, a Mörk Gryning még 2005-ben jelent meg, aztán 11 éven át szünetelt a zenekar. A friss albumot Sverker Widgrennel rögzítették a stockholmi Wing stúdióban, Carl-Gustaf Bäckström dobos játéka csaupán a Black Spirit dalban hallható, amelyben amúgy Jonas Bernt basszer mellett Laura Ute is énekel. Johan "Aeon" Larsson, aki a koncerteken billentyűzik, a For Those Departed és az On The Elysian Fields számokban zongorázik az új lemezen. "Büszkén jelenthetjük be, hogy végre kiadás előtt áll az új albumunk. Sokat kellett várni rá, mi azonban épp olyan éhesek vagyunk, mint bármikor. A lemezanyag egyenesen leás a bandánk leglényegéig: brutális és melodikus, sötét és euforikus..."  ...

ARMORED SAINT - Klippremier, az első dal John Bushék új albumáról: End Of The Attention Span
ARMORED SAINT - Klippremier, az első dal John Bushék új albumáról: End Of The Attention Span

Punching The Sky címmel október 23-án jelenik meg a legendás amerikai power metal banda, az Armored Saint új stúdióalbuma, a 2015-ös Win Hands Down lemez utódja. A reggel már bemutatott...

KORI - Klippel az első dal a P. Box, Omen zenekarokból ismert Koroknai Árpád új csapatától
KORI - Klippel az első dal a P. Box, Omen zenekarokból ismert Koroknai Árpád új csapatától

Tegnapután címmel és egy klip kíséretében hozta ki első dalát a Kori, az ex-P. Box énekes, Koroknai Árpád (ex-Omen, Szfinx) új formációja. Ez a szám Kozma Norbert gitáros (Rúzsa...

DESOLATOR - Stockholmi death metal, az új dalban Karl Sanders a vendégük
DESOLATOR - Stockholmi death metal, az új dalban Karl Sanders a vendégük

Sermon Of Apathy címmel szeptember 4-én jelenik meg a svéd Desolator második albuma, amelynek harmadik előzeteseként a The Great Law Of The Dead nótával lehet ismerkedni. A szám...

ATAVISTIA - Hozzánk is jönnek majd a Finntroll és a Skálmöld társaságában
ATAVISTIA - Hozzánk is jönnek majd a Finntroll és a Skálmöld társaságában

Egészen friss, tegnapi hír, hogy a szeptember 18-án megjelenő Vredesvävd (Wrath-woven) albumának jövő tavaszi Európa-turnéjával Budapestre is eljön a Finntroll. A koncert a Dürer...

TALES OF EVENING - Megvan az új basszusgitáros, már készül a klip egy friss dalhoz
TALES OF EVENING - Megvan az új basszusgitáros, már készül a klip egy friss dalhoz

Az elmúlt hét végén forgatta le legújabb dalának videoklipjét a szimfonikus metalt játszó Tales Of Evening. A Csak én látom című szerzemény a 2021-ben megjelenő ötödik nagylemez...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS