ANGERTEA - Neil Kernon, Scott Reeder, Vörös Attila...
Pénteken a Hódstockon játszanak
Még januárban számoltunk be arról, hogy a nagymágocsi Angertea szakmai kapcsolatot alakított ki Neil Kernon producerrel (Queensryche, Nevermore stb.), aki vállalkozott is az új EP-jük keverésére. Ezzel kapcsolatban érkezett most friss hír a progos, grunge-os, hard rockos bandától:
„A nyári szünetben nem nagyon haladt a 3 dalos új EP-nk keverése, de most már sínen vagyunk. Neil Kernon elvileg november táján befejezi a keverést. Ami újdonság, és számunkra hatalmas megtiszteltetés, hogy két vendégzenész is szerepelni fog két különböző dalban. Mindkét figurát nagy hőseinkként jellemezném. Az egyik Vörös Attila, aki nem olyan régóta a Nevermore tagjává lépett elő. Ő pár fergeteges gitárszólót tol a klipes dalunkban, a Streams-ben. A másik arc pedig nem más, mint a legendás Kyuss basszusgitárosa, Scott Reeder, aki a bőgősünk, Miguel egyik legnagyobb hatása - mellesleg egyike volt a nyolc arcnak, akit a Metallica meghallgatott, amikor új basszert kerestek! Scott a Distrust című dalunkban tol két részt, ahol Miguellel közösen különféle harmóniákat játszanak! Nagyon szeretnénk mindkét arcnak megköszönni a vendégszereplést! Készülget az új klipünk is, de ezt majd csak az EP kiadásával egy időben fogjuk véglegesíteni.
Némi reklám a végére: endorserei lettünk egy kis amerikai effektpedál manufaktúrának, a Pro Tone Pedals-nak. A cég most van feljövőben, és többek között olyan arcok használják a termékeiket, mint az Ozzy basszer Blasko, vagy az Alice In Chains, a Deftones és a Fear Factory tagjai… Nézzétek meg a honlapjukat: www.protonepedals.com
Némi reklám a végére: endorserei lettünk egy kis amerikai effektpedál manufaktúrának, a Pro Tone Pedals-nak. A cég most van feljövőben, és többek között olyan arcok használják a termékeiket, mint az Ozzy basszer Blasko, vagy az Alice In Chains, a Deftones és a Fear Factory tagjai… Nézzétek meg a honlapjukat: www.protonepedals.com
Állítólag sokszor szól a műhelyükben az Angertea, és adtak már a CD-inkből több híres amerikai zenésznek. Nagyon jó fejek :-)! Üdv mindenkinek!” - Angertea.
Az Angertea legközelebb a hódmezővásárhelyi Hódstock fesztiválon lép fel pénteken.
Kattints egy friss Angertea koncertfelvételhez!
Az Angertea legközelebb a hódmezővásárhelyi Hódstock fesztiválon lép fel pénteken.
Kattints egy friss Angertea koncertfelvételhez!
ANGERTEA - No Harm Done (A38 Tetőterasz, 2010/09/04)
Rendeld meg a MetalShop-on!
|
|
Aktuális szám |
|
HammerWorld #241
2012. február
- CLIFF BURTON - R.I.P. - Februárban lenne 50 éves...
- LAMB OF GOD - A 10 lábú groove-bestia
- NEVERGREEN - A világnak annyi?
- PRIMAL FEAR - Feketében járnak a jó arcok
- VENOM - A Klasszikus! Fekete Fém
- SEAR BLISS - Egy igazi újjászületés
- MIKKEY DEE - MOTÖRHEAD - A dob mögött más a világ?
- THE DEVIL'S BLOOD - A Sátán képében
- MAGNUM - Vérbeli brit hard rock
- SLASH - Mi újság a stúdióban?
- MICHAEL THOMPSON BAND - Két évtized után újra
- D.A.D, - A dánok végre eljönnek hozzánk
- 2011 LEGJAVA - A Hammer szerkesztőségében
- SCORPIONS - Majdnem Stalingrad...
- LIZZY BORDEN - Fejsze és mikrofon
- TOSIN ABASI - A 8 húr modern mestere
- GITÁRALBUMOK I. - A '90-es évek legjobb shred lemezei
- JÓNÁS TAMÁS - Tőle is van mit tanulni
- NADIR - Hősök a föld alól
- KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS - 2011 legjava - szerintetek
- NICKO MCBRAIN - 30 éve a Maidenben
- ABSU - Ezoterikus black metal trilógia
Rendeld meg a MetalShop-on!
|
|
Hammer TV |
|
NEVERGREEN - Jöjj, Messiás
A január végén megjelenő Karmageddon album első videója
|
|
Rendezvényeink |
|








Hozzászólások